Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 92. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 92. szám. Vasárnap, november 17. 7 AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. . .. i í í • <. . ; . * . ’ » : ; i Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZERKESZTIK: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. KEMPELEN FARKAS Egész évre . . ... 12 K Negyedévre . . . . 3 K ——— és Félévre . , . ... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. 'Megjelenik vasárnap és csütörtökön. VARSÁNYI IGNÁC Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fillér Böngészés. Rég óta látja már a vidék, hogy fővárosunk pióca módra minden vért, életet ki akar szívni az ország városaiból, csakhogy a külföldiek — az ő agyonbankettezett forgó idegenjei — előtt minél több mutogatnivalója legyen. Ennek a hiú pöffeszkedési vágynak aztán a lenézett, megrövidített vidék issza meg állandóan a levét. Most legújabban is hangok hallatszarak a fővárosi nagy sajtóban, a melyek a még ki sem nevezett hercegprímást arra biztatják, hogy építtessen a régi budai megszálló épület helyett egy tündöklő, fényes palotát Budapesten és oda vigye udvarát is, ott rezideáljon. Esztergom pedig elégedjék meg a káptalannal, szemináriummal s érseki hivatalokkal. Köszönjük a szives jóindulatot, de mi bátrak vagyunk abban a hitben élni, hogy a jövendő prímás más nézeten lesz. A Bp. Hlp. azzal végzi a jövendő prímáshoz intézett jó tanácsait, hogy mutassa meg, mikép történeti intézményeink nem a múlt lomtárába (értsd : Esztergomba) valók. Hát történeti jogaink is a lomtárba valók? — pi. * E sorok Írójának Budapesten akadt dolga tegnapelőtt. Ott hallotta a legújabb nemzeti csodabogarat. Nem is kacsa, hanem struccmadár nagyságú csodabogár volt és jellemző, hogy nem is egy helyen beszéltek róla a legkomolyabb képpel, sőt honfibútól el érzékeny ült hangon. Hát kérem szeretettel, összesen csak arról van szó, hogy Magyarországot ki akarják telepíteni — Argentínába. A pesti pletyka sem más, mint a mucsai, a különbség mindössze annyi, hogy Mucsán állandóan naivak az emberek, Pesten meg igen ritkán, de akkor hihetetlenül nagy mértékben. Ilyen horribilis naivság kell ahoz, hogy úri emberek meghatottságtól rezgő hangon beszéljenek egymás közt egy monstiuózus tervről, aminek szerintük Apponyi Albert gróf az apja. Tehát : Apponyi gróf érintkezésbe lépett volna az argentínai kormánnyal egy uj népvándorlás ügyében. Argentina átengedne egy nyolcszor akkora lakatlan területet, mint Magyarország, arra a célra, hogy e honhaza minden oldalról sanyargatott szittya népe ott uj hazát keressen. Földet kapna mindenki ingyen, még tán kapát is hozzá, meg vetőmagot, — ennyivel csak boldog lehet a magyar ? Idáig vadult el már nálunk — mondjuk : a fantaziá.! Hogy az egész vad terv csak sületlenség, valami felültetésekben utazó ember juxa, azt nem kell tán bizonyítgatnom. De hogy akadnak — és pedig többen is — akik beugranak az ilyen tréfának s kávéházakban szájról-szájra adják, az már nem kor —, hanem kórtünet. Dementia hungarica. —pi. * A füstös kávéházak márványasztalára fontoskodva leteritik az alkalmi diplomaták a Balkán félsziget háromszögletes térképét és azt tanulmányozva, mindenki talál egy közérdeklődést érdemlő megjegyzést. Egyik a btilgár mitoszi hősiességet magasztalja, a másik a törököt sajnálja és dicséri, a harmadik a nagyhatalmak közömbösségét kritizálja és igy tovább. Egyben azonban megegyeznek. Hogy rossz dolog a háború, hogy lelketlenség a békés polgárokat egyenesen a halálba vinni. Az életért a legjobb gazdasági politika se tud kárpótlást nyújtani, de ha a katona nem is harap a fűbe ott, a hol a szuronyrohamok harci zaja, a lópaták dobogása, a patronok, gránátok, srapnellek, kézi bombák dübörgése megőrjítő, kétségbeejtő, deliriumos érzéketlenséget idéz elő, mégis egész életére keserves emléket szerez magának a piszok, az élelem hiánya, a rendetlen és szabálytalan életmód s a betegség okozta lelki depressziókból. — És mindezt azért, vájjon lesz-e Szerbiának hadikikötője az Adrián, vagy Albániát önállósitják-e ? Nem csoda, ha az Esztergomba délután érkező esti lapot kíváncsian lesi a publikum, mert hiszen mindenki rettegve gondol a beállható bonyodalmakra, a melyek az ő megszokott, bár keserves életmódját hirtelen megváltoztatják. Rendes körülmények között is panaszos a nép. Rossz a termés, az adó nagy és a drágaságot nem bírja. És most, magukban, otthon, elvonultan egy sarokba azt a fohászt küldik az Istenhez, amit az egykori falusi gazda felesége, a kit az ura folyton vert és egyszer a veréstől nagyon beteg lett : „Én édes Istenkém, tűrd az én rossz életemet az emberi kor legvégső határáig!“ — Le. „ESZTERGOM És VIDÉKE“ TÁRCÁJA, Magyarország prímásai. i. Ültek Magyarország primási székében fejedelmi sarjak, királyi hercegek, nagyhatalmú mágnáscsaládok ivadékai és egészen egyszerű szülők sarjai is. Fejedelmi családból eredt Bogyoszló, aki 1321—29. közt volt prímás s még előbb a me- ráni Gertrud, II. Endre nejének öccse : Janos. Mátyás király a szép Beatrix kedvéért két idegen fejedelmi ifjút is beültetett a hercegprimási méltóságba. Az egyik meg még ifjú se volt, csak épen alig öt éves gyermek. Volt is miatta, e Hypolit, estei herceg (Beatrix nővérének fia) miatt sok kellemetlensége Mátyásnak. Tanítókat és helytartót kellett melléje tenni és végül is II. Ulászló alatt le kellett tennie méltóságát s megelégednie az egri püspökséggel. Akkor is csak 15 éves volt. Mátyás király másik érseke : Arragoni János volt, Beatrix testvére. Ez 1480—85 közt volt prímás. Mátyás azonban ezek előtt is, a nagy- tudományú Vitéz János után, idegennek adta az esztergomi érsekséget: a „német“ (Teutonicus) Jánosnak, egy sziléziai ács fiának, aki úgy hálálta meg királyának a jótétet, hogy háromszáz ezer aranyával és a templomi kincsekkel Mátyás ellenségéhez : Frigyeshez szökött. Ettől azonban jutalmat kapott: a salzburgi érsekséget. Az ország rendei meg is elégelték egymásután a három idegen prímást és 1495-ben törvényt hoztak, (igaz, hogy nem először), hogy idegen Magyar- országon nem élvezhet egyházi javadalmat. Fejedelmi hercegből lett még esztergomi érsek : Keresztély Ágost szász herceg (1707—25.), aki előbb vitéz katona volt és Buda visszavételénél is vezérkedett, végül Ambrus Károly estei főherceg (1808—09), aki huszonhárom éves ifjú létére nyerte el az öregeknek illő főpapi hatalmat. A főúri családból származó prímások korát is idegen nyitja meg: Hohenlohe György gróf. Zsigmond, a király, a császár hozta Esztergomba, de a salzburgi érsek visszareklamálta magának, mint volt suffraganemát (előbb batáviai püspök volt Hohenlohe György) és négy év múlva, 1427- ben vissza is kapta. Viszont volt olyan magyar eredetű prímásunk, aki idegen egyházi méltóságért cserélte el esztergomi székét. Ez Vancsa István, előbb váci püspök, akit IV. Innocénc pápa bíborossá és prenestei püspökké tett 1252-ben. Mágnás családból való prímásaink : Szécsi Dénes (1440 — 1465), Forgách Ferenc gróf (1608 — 1615), Széchenyi György gróf (1685—1695), Kol- lonics Lipót gróf, ez előbbinek közvetlen utóda, azután egymásután négy gróf: Eszterházy Imre (1725—1745), Csáky Miklós (1751 —1757), Bar- kóczy Ferenc (1761 —1765) és Batthyány József (1776 1799). Akik szegény szülők gyermekeiként jutottak az ország legmagasabb egyházi méltóságába, hercegekké lettek ez állásuk folytán s eredetüket a katholikus egyház tiszteletreméltó egyenlősége sohasem is kérte számon, — elegen voltak. A primátusságba legtöbben a kalocsai érseki székből kerültek. Azután különösen Eger és Vác adott prímásokat. Volt azonban, aki egyszerű prépostságból jutott az esztergomi érseki székbe. Például: Benedek budai prépost (1274—1276) és Tamás székesfehérvári prépost (1305—1320). Ebben a döntő mindig a királyi kegy volt. Ha érdem is járult hozzá, mint prímásaink nagy részénél, ez igazolja Machiavellit, hogy az okos uralkodók csak érdemes alattvalókat vesznek kegyelmükbe. És minden uralkodó okos uralkodó, akinek okos tanácsokat lehet adni. Már pedig a püspöki és érseki székek betöltésénél is sok tanácsot kell meghallgatniok az uralkodóknak.
