Esztergom és Vidéke, 1912

1912 / 87. szám

Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 87. szám. Csütörtök, október 31. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. SZERKESZTIK: KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre .....................12 K Negyedévre..........................3 K F élévre ...... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fillér Böngészés. Halottak napjának jegyében a szomorú té­mák stílszerűek. Szomorít dologról irok tehat. Mait csütörtöki számunkban jelentettük ol­vasóinknak, hogy lapunk gazdát csereit. Ez eddig még nem szomorú. A kommünikében jeleztük, hogy lapunk ezután is és még fokozottabb mértékben keresz­tény szellemű újság lesz. Ezen a kijelentésen, értesülésünk szerint, nehány zsidó vallásu úriember nagyon megüt­között, sőt valami bojkott félét is emlegettek. Hát ez a szomorú kérem. Nem a lapra, amely ily bojkottot meg sem érezne, hanem azokra nézve, akik kijelentésünkön meg tudtak ütközni. Ertenők a neheztelést, ha mi klerikális izü, vagy kifejezetten felekezeti színezetről tettünk volna említést, a mely ha nem is hirdeti, de esetleg megtűri az antiszemita tendenciákat is. De a keresztény szellem tudvalevőleg a sze retet és türelem eredőiből indul ki, tehát sem türelmetlen, sem gyűlölködő nem lehet a más hiten levőkkel szemben. Egy vakmerő kijelentést teszünk. Mi jobban ismerjük Esztergomnak, sőt az országnak zsidó vallásu polgárait, mint az a pár megütköző ur. Ennek a forrongó átalakulásban lévő fele- kezetnek hívői igen nagy szambán már is a ke­resztény világnézet alapjára helyezkednek, amit az a nagy számú zsidó jótékony egylet és alapítvány is bizonyít, a melyek felekezeti különbség nélkül, tehát vallási türelemmel gyakorolják a jótékony­ságot, vagyis a szeretet törvényéből sarjadzanak. Vannak köztük más világfelfogáson lévők is, de jelentékenyen csekélyebb számban. Hanem vannak, sajnos, olyan zsidók is, a kik jóformán csak kívülről ösmerik a zsinagógát, a kik egymás közt gúny tárgyává teszik saját vallásukat és — ezek a legtürelmetlenebbek min­den iránt, a minek keresztény színezete van. Nem azért mert keresztény, hanem mert ők modernek, „felvilágosodottak“, atheisták. Éppen nem azt akarjuk ezzel állítani, hogy a megütköző urak is ezek közé tartoznak, de igenis azt, hogy úgy tűnnek fel, mintha oda tar­toznának. Mi pedig minden bojkott dacára is leszünk fokozottan keresztény szellemű lap és követni fogjuk minden Írásunkban e szellem parancsait : szeretet, türelem és megbocsátás minden ember­társunkkal szemben, kövessek bár azok az egy örök központ felé vivő utak bármelyikét. Az utolsó parancsot mindjárt gyakoroljuk is : meg­bocsátunk a megütKozoKnek. — pi. * Az bizonyos, hogy a párkányi vásár két napján agyon átkozták a párkányi elöljáróságot. Mert aki eljött Párkány községbe és egyet-kettőt lepett, nyakig sáros lett. Csak természetes, hogy a megfullasztassal fenyegető iszapot az elöljáró­ság számlájának terhere Írták, épen úgy, mim — pláne— a portengert szokták. A párkán} iák azon­ban a vásárlátogató közönség zúgolódásával vajmi keveset törődnek. Fő a jövedelem. Pedig ha egy vásár jövedelméből a község rendbehozatná az útjait és kissé a vásárteret is, kiadása nem veszne kárba. — Különben fölösleges. A jámbor eszter­gomiak eddig is letaposták, ezután is letapossák a sártengert úgy, hogy néhány hétig még jó útja is lesz Párkánynak. — ci. Halottaknapján. Az esztendő 364 napján a lüktető, forrongó életet szolgáljuk, mozgalmak, ese­mények krónikásai vagyunk, — hadd szen­teljünk egy napot a csöndes embereknek is, akik a földi élet színpadjáról már le­léptek, — a halottaknak. A mai, rohanva élő kor gyorsan fe­lejt. A kik tegnap még köztünk járták és terveztek, alkottak, akiket szerettünk, iri­gyeltünk, vagy gyűlöltünk, ma hánynak meg csak a neve sem jut eszünkbe egész even át. * A halottak szerények: egy évből egy nap jusson nekik is ; ezen az egy napon gondoljunk reajok szeretettel, vagy meg­bocsátással. Halottak ! Úgy van velük ez a mate­riális nemzedek, mint a kereskedő az üz­leti könyvebe bejegyzett veszteseggel: egy „ESZTERGOM és VIDÉKÉ" TARGWA. Halottak napján. Irta : Szenes. Halottak napja van. Szomorú, méla őszi idő, mintha a természet is mutatni akarná meg­hatottságát. A ködös, szomorú természet is be­lopja már a mi szivünkbe az érzést és mi ma .okát érezünk . . . * Az élet öröm és szomorúság. Örülünk, amig mások szomorkodnak vigasztalhatatlanok vagyunk mikor másoknak jut egy kevés az életnek szűkre szabott öröméből, — már a miénk a szomorú­ság, a bánat. De az igazi, a legnagyobb szomorúság az, amit minden irgalom nélkül osztogat a Halál. * Halál? ... De mi is a Halál? Nem ismer­jük, és nem tudjuk, hogy mikor fogjuk megis­merni. Senki sem tudja. Szemeidet lezárja, de nem nyitja fel soha többé, nem látsz többé sen­kit, és nem látnak többé téged sem soha, kira­gad az élők közül, megfosztja tőled szeretteidet, lehetetlenné teszi minden munkádat, — tudod mi ez ? ... a Halál . . . Ezrei a népnek mennek ki halottak napján a temetőbe, hogy felékesitsek elhunyt szeretteik sírját. Koszorúkat visznek a gazdagok is, sze­gények is, és ráhelyezik a sírokra, a díszes, már­ványból faragott síremlékekre és az egyszerű, dísztelen fejfákra. És ha a gazdagok szegfű és rózsakoszorúi tán illatosabbak és szebbek, mint magukfonta koszorúi a szegényebb népeknek tarka mezei virágokból, amiket még meghagyott a halottak részere a természet, — a temetőben minden koszorú egyformán szép, s a halottak egyformán örülnek azoknak . . . Igen, a halottak egyformán örülnek rajtuk, nem gőgős az, aki szebbet kapott, s nem irigyli egyik a másikét. A halottak között nincs különb­ség, ők mind egyformák. Mindegyik egyformán hagyta itt az életét és alant, a sötét sírban nincs többé öröm, nincs többé fájdalom, megszűnnek ott az örömek, és véget érnek a földi szen­vedések . . . * Kihalt, szomorú ilyenkor minden, de leg- szomorubb az a hely, ahol az emberek milliói nyugosznak, nehezen hagyva itt a földi életet, szeretteiket, hogy sohase láthassák többé viszont egymást, csak majd még egyszer, a nagy napon a feltámadáskor . . . Egyformán osztályrésze ott minden testnek az örök megsemmisülés, mert a halál nagy de­mokrata, nem ismer különbséget gazdag és sze- gény, gyáva és hős között, király és koldus, tu­dós és költő egyformán bomlik elemeire. * Boruljunk le mindnyájan a sírok előtt és zokogva sírjunk, mert azok szive, akikért ma könnyezünk, csak miértünk dobogott . . . Tárjuk fel őszintén lelkünket, mert a halottak mindent tudnak, a halottak mindent látnak. Sírásunkkal egybeolvadjon imánk elhunyt szeretteink lelkiüd- veért s a halottak hallják a mi imánkat, hallják a mi zokogó imánkat és mosolygó ajakkal velünk együtt imádkoznak . . . ... Ez a legdrágább, a legszebb percük a halottaknak . . . Imádkoznak és zokognak velünk együtt, együtt száll imánk az egek urához, éret­tük és értünk . . . Látnak minket, hallják a mi imánkat, s megtelik lelkűk földi örömmel, mert azok, akiket itt kellett hagyniok, nem feledkeztek meg róluk . . . A halottak imája mind tiszta, vétkektől fel­oldott szivekből száll fel az Ur zsámolya elé s az Ur meghallgatja azokat 1 ... Ez a legszebb perce a halottaknak. Ez a nap a halottak napja . . .

Next

/
Oldalképek
Tartalom