Esztergom és Vidéke, 1912

1912 / 82. szám

Esztergom, 1912.

XXXIV. évfolyam 82. szám.

Vasárnap, október 13.

AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ.

Megjelenik vasárnap és csütörtökön.

SZERKESZTIK:

KEMPELEN FARKAS

és

VARSÁNYI IGNÁC

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egész évre

.....................12 K Negyedévre..........................3 K

F

élévre ...... 6 K Egyes szám ára . . . 14 f.

Kéziratot nem adunk vissza.

Nyilttér sora 60 fillér

Böngészés.

A tengeri kígyónak végre megkerült a farka is. Hosszú idő óta húzódik és sok torzsalkodásnak volt az okozója, de végre befejezést nyert az esztergomi iskolák jellegének ügye.

Van, aki örül rajta, hogy a minisztérium községieknek mondotta ki immár végérvényesen az esztergomi iskolákat, van, aki nem tud egykönnyen belenyugodni abba, hogy nem lesznek katholikus jellegűek. Mi azt tartjuk, hogy nem a jelleg a fő, hanem, hogy jók legyenek az iskolák, tudjanak tanítani, e mellett pedig a valláserkölcsi nevelésre kellő súlyt helyezzenek, minden feleke- zetére egyaránt.

A francia aktiv atheizmusból nem kérünk és a vallástanitást feltétlenül csak pap kezében óhajtjuk látni, de hát községi iskolánál ez nem vihető keresztül ? Persze, hogy igen. Akkor hát

mitől jó a nagy keserűség?

*

Lapunk múlt számában sajtóhiba folytán a megszökött Rafael Lulugyát Jánosnak keresztelték el. Ilyen kis baleset megtörténik a legjobb családoknál is, főleg szüret idején.

Erről az elkeresztelésről jut eszünkbe, hogy a minisztériumban most dolgoznak a cigánytörvényen.

Úgy értesülünk, hogy ez az új törvény kötelezővé fogja tenni minden cigányra nézve, hogy nevét az illetékes hatóság rátetoválja a roma jobb karjára. Ma ugyanis minden vármegyében más-más neve van egy ugyanazon cigánynak, hogy a nyomozást — ok mindig akad erre — tévi'itra vezessék.

Lesznek tehát m. kir. állami tetoválok és természetesen tetováló tanfolyam is. Uj állások — ez kell a magyarnak 1 Aki tehát még nem tudott hivatalhoz jutni, az ne tétovázzon, hanem tetováljon. A sógorok, komák majd csak kijárják az állást.

*

Nagy szenzációként járta be az országot kitűnő földink, az esztergomi származású Rigler Gusztáv professzor találmányának hire. Nincs többé tehénre szükség, a tejet gyárilag is elő lehet állítani vegyi preparátumokból.

A szenzáció azonban rövid életű lesz, mert már is akadtak többen, akik a találmány elsőbbségét Rigler Gusztávtól el akarják vitatni.

Arról értesültünk egyik megbízható hírforrásunk révén, hogy az esztergomi tejárúsok tömegesen akarnak tiltakozni és a professzort plágiummal vádolják meg, mert a tehénmentes tejet ők már régen kitalálták és Esztergom háziasszonyai évek óta olyan tejet vásárolnak tőlük, amely kizárólag vegyi úton állítódik Gő s amelyhez a szegény Riskának semmi, de semmi köze nincs.

—pi.

Budapest — esztergomi villamos.

A Szentendre-visegrádi villamos vasút engedélyesének érdekes felhívását mutattuk be nem régiben lapunkban. Erre a közleményre a következő válasz érkezett : „Kedves Barátom! Olvastam az „Esztergom és Vidékéiben a rólam irt, igazán

meg sem érdemelt dicséretet. És hogy te ily hangon Írtad meg cikkedet, azt csak régi barátságunkból fakadó jóindulatodnak tudhatom be. Köszönöm és nagyra becsülöm barátságodat.

A közlemény arról is tesz bizonyságot, hogy szülővárosod előhaladásán és boldogulásán is meleg szeretettel csüggsz. Ebből kifolyólag természetes, hogy meg akarod szerezni a városnak azt a tényezőt, a mely előfeltétele jövő fejlődésének, nagyságának.

Én is teljesen meg vagyok arról győződve, hogy addig Esztergom lényeges lépést nem tehet előre, mig ez a Duna völgyeben a várost a székesfővárossal összekötő villamos vasút ki nem épül.

Ezzel a vasúttal meg lesz adva a mód, hogy másíé1 óra alatt nnnan Budapestre lehet jutni és naponkint legalább 25 — 30 vonat indul egy-egy irányban. A vi- teldij mintegy 2 K. 50 fii., de legföljebb 3 kor. lesz s a kocsik kényelme is minden tekintetben kifogástalan lenne.

Hogy ily közlekedés a két várost szoros kapcsolatba hozza s Esztergomot a főváros fejlődési körébe vonja, az kézen fekvő dolog.

Gondolkodtam e tárgy fölött s oly szépnek találtam az ideát, hogy szinte el„ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA.

Bécsi utarp.

Irta: Bertalan Vince.

Németül ugyan tanultam volna, — akarom mondani a német nyelvre ugyan eleget tanítottak a középiskolában, az édes apám és édes anyám is tisztán beszéltek németül s húgaim is teljesen bírják azt, engem azonban az én anyai öreg atyám s rokonságom férfi tagjai alaposan elidegenítettek annak tanulásától. Öreg atyám egyszerűen azért, mert horvát és magyar nyelvű községben magyarositó iskolamester volt, az utóbbiak pedig mindig ezzel álltak elő, hogy hát „mégis huncut a német.“ Ez az állítás kiváltkép elég jogcím volt arra, hogy annak a tanulásával ne fárasszam magamat. Szóval az én sovinista- ságom a magyar nyelv határain belül terjedt, nem találván szükségét annak, miért tanuljak németül.

Hogy nem is sokat, de valamit még is csak tudtam németül, ezt a magyar kath. tanítóság nagy szociológiai tudásu illusztris egyházi elnöke,

Giesswein Sándor pápai-praelátus, orszgyül. képviselő, akkoriban a győri tanítóképző intézet tanára igazolta, mikor egy német napi lap vezető közleményének elejét fordittatta velem és nem buktatott meg ... Ki gondolta volna akkor, vagy gondoltam-e én akkor, hogy lesz idő, mikor én az ő vezetése alatt Bécs városában először megjelenve, gyakorlati hasznát fogom venni a gyarló német nyelv, jobban mondva a német nyelv gyarló tudásának ... És hasznát vettem.

Bécs városán keletről-nyngatra hidegen fuj a szél, Bánatot hoz a magyar nemzetre, mert véle bánat kél.

Be sokat hallottam én is Bécsről, az osztrák császár-városról.

így meg úgy nem szép. Füstös, egészségtelen levegőjű, szűk, zeg-zugos utcáju piszkos, kormos háztömeg az egész város . . . nem érdemes megnézni. Talán az is egyik oka volt, hogy akkor sem éreztem vágyat oda betekinteni, mikor közel hozzá Pozsonyban voltam.

Szeptember 9-én este a Keleti pályaudvar Il od osztályú éttermében találkoztunk. Nevezetesen dr. Himmel Aladár budapesti középiskolai tanár, lovag Ember Károly, az angolhölgyek budapesti kir. kath. tanítóképző-igazgató tanára, a magyar kath. tanítóság világi elnöke, Dreiniger Ferenc kalocsai tanítóképző intézeti tanár, Wohl- muth Ernő titkár, a „Nőnevelő“ társszerkesztője és én.

Egy szakaszban elhelyezkedve, mókázva töltöttük az éjszakai időt, de végre is elernyedtünk s ki igy, ki úgy próbált aludni. Én sehogy sem tudtam, nem csoda hát, hogy álmossággal terhelten és annak dacára az aludni nem tudás gyötrelmeivel érkeztünk Bécsbe.

Ahogy kiértünk a Stadtbanhofból, meglepett, hogy a környezetben nem találtam olyanféle látni valót, mint midőn az ember Budapesten valamelyik pályaudvarnál lép ki. Kezdettem igazat adni, Bécs város kicsinylőinek. Sőt mikor az elég szűk Valner-utcában levő szállóba értünk, meg is erősítettem azt, hogy Bécs lehet régi, de nem szép város, mi több, sok helyütt hepe hupás.

De bezzeg csodálkoztam, mikor kiküldött kartársaim társaságában kocsit fogadva, bebarangoltuk Bécset és egymás után pompás kibontakozásban tűntek fel előttem a császár-város monumentális látni valói. És mitagadás, az összbenyomás nagyon is szépnek találta az osztrákok birodalmi székvárosát. (Folyt, köv.)