Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 79. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1912. szeptember 29. elégítik ki az igényeket, mert az évnek csak bizonyos részében tartatnak fönn, s mert lassú, sok időveszteséggel járó, nem pontos időhöz kötött tehát nem eléggé megbízható és gyér meneteket végeznek, nem alkalmasak arra, hogy előmozdítsák oly embereknek künn való állandó letelepedését, kiket a kötelesség naponként a fővárosba szólít. Ezen hátrányok visszahatásaként stagnálunk s nem fejlődhetik vidékünk akként, amint az e környék egyébként szerencsés viszonyainál fogva, tökéletesebb közlekedési eszköz mellett feltétlenül megtörténnék. Meg kell szabadulnunk a minket fojtogató lidércnyomástól ; el kell dobni fejlődésünk kerékkötőjét; a körülmények kényszerítő parancsa immár, hogy végre megépítsük a sóvárogva várt villamos vasutat. Eveken át azon fáradtam, hogy Vi- segrád és Budapest között — a szentendreitől független — villamos vasutat létesítsek. Meggyőződtem, hogy ez leküzdhetlen nehézségekbe ütközik. Ezért, és mert a szentendrei vonalnak villamos üzemre való átalakítása folytán megvan a lehetősége annak, hogy vidékünknek olyan közlekedést biztosítsunk, mely a legkényesebb igényeket is kielégíti, tehát 10—30 perces időközökben indítandó, télén fütött, még 2 pótkocsi vontatása esetén is 50 kilométer gyorsasággal haladó, világított, zárt perronokkal, 40 ülőhelyre berendezett s a II. kocsiosztályban bőrülésekkel ellátott, esetleg egyes állomásokról indított, külön közvetlen kocsikkal járjunk; ez oly rémből két férfi jött ki. Az idősebbiknek nagy, szépen gondozott szakála, kerek arca, örökké mosolygó szemei voltak, kényelmes piktor ruhában ; a másik fiatal ember előkelőén volt öltözve. Mint később megtudtam, a festőnek barátja volt, az aki a Précy és Gremont üzletben látott s aki a levelet küldte. Miután a két úr előtt megmondtam nevemet, a festő, mint valami portékát a vásáron, gondosan szemügyre vett s hallottam, amint barátjának súgta: Bájos arc, szép alak! Múltak a napok és én a festőnek modellje voltam. Dúsan megfizetett s én is bele éltem magamat szerepembe. Otthon éreztem magam a puha pamlagon, megszoktam a jólétet s később a lakásom is a villában volt. A festő vonzódott hozzám, szeretett, elhalmozott mindennel, amit csak kívántam s én is szerettem őt hálából, hogy megmentett a kétségbeeséstől, melybe szomorú sorsom s a szegénység majdnem belekergetett. A festő barátja napos vendége volt a villának . . . Elakadt a hangja, fuldoklási roham vett erőt rajta. Arcom szokatlan lángban égett. Mély részvétet éreztem a szerencsétlen iránt, olyan részvétet, amely több volt annál. Aztán folytatta félig suttogva: — Egy napon ő fogadott. Egyedül voltunk. A festő nem volt otthon. A díványra ültetett. Lázas volt a szava. Égett az én arcom is. Szemeim előtt őrült gyorsasággal forgott egyszerre minden. Nem tudtam magamról. Két erős karját éreztem csak. Derekam köré volt fonva. A csókja ideális közlekedést nyújt, mely a fejlődés legszebb perspektíváját nyitja meg előttünk. Ennek a szép célnak elérése végett kértem és kaptam meg a nm. m. kir. kereskedelmi minister úrtól 54.9001912. sz. a. az előmunkálati engedélyt. Legyen e nemes munkában társam mindenki, aki e közügyünk szolgálatában lelkesedéssel tud hozzám csatlakozni! Fé- lig-meddig való akarás — biztos bukás ! Részemről fáradságot nem ismerek, testestől—lelkestől, szivem teljes melegével törekszem, hogy régóta magam elé tűzött ezen kedvenc célomat elerjem. Ha a vonal mentén érdekeltek csak legalább 500 ezer korona névértékű törzsrészvényt jegyeznek, meglesz e vasút! A legfontosabb tényezőknél a szükségelt hozzájárulás kilátásban van. Jobb ügyet nem szolgált még e vidék, mintha most vállatvetve, becsületes törekvéssel igyekszünk a régóta vajúdó tervet megvalósítani. Apostolos- kodjunk tehát e szép cél szolgálatában. En még a tél bekövetkezte előtt akarom a traceirozással járó mérnöki felvételeket befejeztetni, azután szakadatlan egymásutánban a többi munkákat is akként elvégezni, hogy még a jövő 1913. év folyamán hozzáfogjunk a vasút tényleges épitéséhez. Alomnak is szép elgondolni, hogy összekapcsolódván gyönyörűen fejlődő fővárosunkkal, az ország e hatalmas szivének dobbanása elalélt vidékünkbe mint hoz friss vérkeringést, uj életet, anyagi és kulturális előhaladást. Munkánkat tiz- ezerek hálaja s Isten áldása kiséri ! Viseg- rád 1912. szept. havában. Metzker Károly. belémfojtotta a hangokat . . . Mikor feleszméltem, vizes ruhával borogatott. Akkor jött haza a festő. „Rosszul lett a melegtől !“ hallottam, amint mondta a festőnek. A festő azóta nem volt olyan kedves hozzám. Egy napon elbocsátott. Kiutasított a lakásából. Pedig én ártatlan voltam. Tudtam, hogy a festőnek a barátja szeretett. Elmentem most hozzá, akit én is szerettem. Könyörögtem neki, fogadjon magához. Nem volt könyörületes. S akkor azt mondta, oh, hogy emlékszem minden szavára: — Másnak a szeretőjét nem fogadom a palotámba — és elkergetett. A beszéd úgylátszik, kifárasztotta, mert kicsit megpihent. — Azután ... — folytatta zokogásba fulladt ajkakkal, melyek mindig lassabban mozogtak, — azután az utcára kerültem. Szép voltam még akkor. Szerettek a férfiak. Azután beteg lettem ... A tavasz már nem vidított fel. A virágot is megutáltam. Meggyűlöltem azt is, akit most szeretek . . . szeretek újra . . . Az, az a festőnek a barátja . . . aki . . . elűzött magától, mert szerettem . . . Csendesen sirdogálni kezdett. Engem valami fojtogatott. Elfordultam, hogy ne lásson a szemembe. Oh, hogy segítettem volna most én is a szegény betegen 1 De már késő volt. A tüdeje szertefoszlott . . . Nem tehettem jóvá nagy hibámat . . . Mert én voltam a festő barátja . . . Metzker Károly, nagyrabecsült régi jó barátom, Visegrád forgalmának és jólétének föllenditésével már eddig is bokros érdemeket szerzett. Orvendek, hogy mint a buda-viseg- rád-esztergomi, tehát a teljessé kikerekitett villamosvasút tervének régi, csüggedetlen kovácsa, a teljes munkából legalább ismét egy érdekes részlet realizálását köszönthetem. Különös azonban, hegy a szentendrei budai villamosvasutnak külön gazdája, a szentendre-visegrádinak pedig más engedményese van. Bizony, bizony, beleillik ez a különlegesség a mi különös történetü buda—esztergomi villamosvasutunk fantasztikus történetebe ! Metzker Károlynak azonban saját pátriájának érdeke dobog szivében. Ez az érdek azonban nem anyagi, hanem közérdekű. A tevékeny agitátor, mint szent- endre-visegrádi vasút engedményese, most gyűjti a részvényeseket, hogy tél előtt trasziroztathassa a mérnöki útirányt és a vasút tényleges építését a jövő év folyamán megkezdhesse. Metzker Károly hoz hasonló szerencsés munkaerőt szeretnék most szülővárosomban találni, a ki habozás nélkül, hasonló ügyszeretettel és hasonló tevékenységgel látna hozzá nyomban a vi- segrád-esztergomi villamos vasút szervezéséhez. Különben idegen kézre kerülne a nélkülözhetetlen vasút kiépítése és akkor megint több lenne egy idegen gazdával a saját portánkon. Dr. Körösy László. Dj szociális törvények A kereskedelemügyi minisztériumban, — mint értesülünk, — már elkészült a kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyait szabályozó törvénytervezet is. Szociális szempontból rendkívül nagy- fontosságú ez a javaslat. Régóta óhajtja, sürgeti az érdekelt társadalmi osztály e törvény megalkotását, mert ezen törvénytől várják ők és minden szociális érzékkel rendelkező ember, hogy sikeresen fogja megszüntetni mindazon igazságtalanságokat, amelyek ma nálunk a kereskedelmi alkalmazottak és magántisztviselők viszonyaiban is érezhetők. Ez a törvény már ősszel a parlament elé kerül es nemsokára követni fogják ezt a kereskedelmi minisztérium részéről más szociális törvényalkotások is. Ezek a gyermekek, fiatal munkások és munkásnők védelméről, továbbá a vasárnapi munkaszünet szabályozásáról, valamint a magánalkalmazottak nyugdijáról és akkori ellátásáról való törvény- javaslatok.
