Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 72. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 72. szám. Vasárnap, szeptember 8. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. >TMegjelenik vasárnap és csütörtökön. SZERKESZTIK: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: KEMPELEN FARKAS és VARSÁNYI IGNÁC Egész évre .....................12 K F élévre ...... 6 K Kéziratot nem adunk vissza. Negyedévre......................3 K Egyes szám ára . . . 14 f. Nyilttér sora 60 fillér Böngészés. Hirt adtunk már róla, hogy a város tanácsa a rendőrbiztosokat kölcsönösen áthelyezte azon indokolással, hogy a városházán levő nedves lakás az egyik, eddig ott lakott biztos családjára egészségtelen. A lakásra vonatkozó egészségügyi megállapítás kétségkívül igen helyes lehet. De kérdem, vájjon egészséges lesz-e ugyanazon lakás egy másik családnak ? Mert vagy egészséges ez a kérdéses lakás, vagy nem. Ha egészséges, akkor fölösleges volt az áthelyezés, ha pedig nem egészséges, akkor egy másik család részére is egészségtelen lesz. Az indokolást tehát egy kissé nevetségesnek találom. — ci. Szezon. Véget ért a szünidő, az utcán lépten- nyomon a kis muzsafi mosolygó arcára bukkanunk, aki vadonatúj könyvének lapjait forgatja s Madach végakkordja szerint bizva-bizással megy a tudományok csarnokába. És mikor az iskolák csarnokai megnyílnak, vele együtt a tespedő közélet mozdulatban tüköré hullámzásba jön, hazatérnek a nyaraló fecskék, a városi migisztrátus is teljes immár mindenütt, ahol a közélet terén tevékenykedni kell, a dologba állás előkészületei látszanak. Mérlegelni lehetne, hogy az a minden nyáron és mindig erősebben mutatkozó közéleti elernyülés a mai nagy elmaradottságunk közepette vájjon célirányos dolog-e? Nem kellene e nekünk folyamatos és soha meg nem szűnő munkát végezni, hogy a haladás útján maradjunk? De legyünk emberek és valljuk be, hogy a mai klimatikus viszonyaink mellett nyaratszaka folyamatos szellemi munkát kívánni megállás és munkaszünet nélkül, embertelenség és csak szokjunk hozzá ahhoz, hogy a hivatalok zsaluit Is leeresztik nyáron s legfeljebb a kurrens munkákat végzik izzadó üstökkel az erre Ítélt hivatalnokok. Szokjunk hozzá, hogy a szeptember hónap állítja a munka vonalába a társadalmat és a munka végrehajtására hivatott közegeket is. De aztán ez a munkába állás a legjobb feltétellel következzék is be! Minálunk nagyon sok a hivatalos és a csinált ünnep és általában egész társadalmunkat a munka szeretetére kellene nevelnünk. Nálunk nagyon szeretnek az emberek díszből, hiúságból nobile officiumokat elfogadni, de hogy a polgártársak keresetlen, avagy keresett bizalmának, az érdem, vagy stréberséggel szerzett közéleti megbízatásnak meg is kell felelni és komolyan meg is kell dolgozni, — ezt minálunk, ahol a kötelesség iránt való éber lelkiismeret hiányzik — nem tudják. És mennyi intézményünk szenved általa! Újult erővel, friss munkakedvvel és ami a legfőbb: munkaszeretettel jöttünk haza s valóban alig volna másra szükségünk, mint arra, hogy elhatározásunk mellett szilárdan kitartsunk. Hacsak a magunk pátriáján tekintünk is szét, mennyi félbehagyott alkotásra, mennyi szükséges intézmény hiányára kell bukkannunk. Egész serege születik az életrevaló ideáknak, de valamennyinek véget vet az ősi magyar közöny, a Pató Pál úr tétovázó holnapra hagyása. Ez a holnapra hagyás az életrevaló és szükséges ideáknak jégretétele minden maradiságunk oka. Vajha ezen a téren javulás lehetne és erőnk számbavételével, az erőknek tervszerű fejlesztésé„ESZTERGOM és VICÉKÉ“ TÁRGÍJA. müveit társalgó. — A becsület szanatóriumából. — Irta : Baláss Ignác dr. Választékos nyelven, de kissé hiányos logikával védekezett a büntetőtörvényszéknél Holló János borbélylegény, akit azzal vádoltak, hogy ellopta lakótársának vadonatúj csizmáját. Az elnök közölte vele a panaszt s fölszólitotta, hogy tegyen töredelmes vallomást. — Nem járulhatok hozzá a tekintetes törvényszék kívánságához, — felelte a vádlott — s kénytelen vagyok elleninditványomat beterjeszteni, mely oda irányul, hogy méltóztassék engem fölmenteni. Mert én ebben a lopásban, melyet mint szegény, de becsületes ember követtem el, ártatlan vagyok. — Ön tehát beösmeri, hogy a lopást elkövette ? — Ezt már csak azért sem tehetem, mert amint bátor voltam megjegyezni, ártatlan vagyok. Legyen szabad tehát újra hangsúlyoznom, hogy méltóztassék engem a lopás alól abszorbeálni, úgyszólván fölmenteni, ami tekintve jelen helyzetemet, nekem a legkellemesebb volna. — Azt elhisszük. De csak nem kívánhatja a törvényszéktől, hogy önt fölmentse, amikor beismeri a lopást? — Konstatálom, hogy a tekintetes elnök urnák nem méltóztatott az én alázatos előterjesztésemet igénybe venni. Ha én beszámíthatatlan állapotban, hogy ne mondjam ittas, de távolról sem józan voltam, úgy az nagyon is szomorú rám nézve, ha ezt lopásnak minősitik, mert az egyszerűen nem igaz, úgyszólván légből kapott koholmány. — Beszéljen kérem világosabban, mert nehéz megérteni, hogy voltaképpen mit akar? — A szőnyegen forgó csizma nem józan állapotban került tényleges birtokomba s nagyon szomorú rám nézve, hogy ezért a vádlottak padjára hurcolnak, mivelhogy ez jó hírnevemet, mely egyéniségem támasza és talpköve, megingatja, úgyszólván végromlással fenyegeti. Ismétlem, hogy a vádat úgy is mint ember, úgy is mint borbély, mélyen fájlalom, mivel a lopást, mint részeg, de becsületes ember követtem el. — Ha jól értettem, azzal védekezik, hogy a csizmát részeg állapotában lopta ? — Úgy van, de anélkül, hogy a becsületemet ez által a legtávolabbról is érinteni akartam volna. Hiszen méltóztatik tudni, hogy az ember részeg állapotában olyan, mint az oktalan állat, aki csizmát lop, vagy más ehhez hasonló élelmi cikket. Ezt mindenki tudja, aki valaha részeg embert látott, vagy maga is részeg volt. Ugyanazért kénytelen vagyok kijelenteni, hogy nem reflektálok semmiféle büntetésre s kérem ezt igénybe venni. — Mit tett a lopott csizmával ? — Atmenvén a Lánchídon, részeg állapotban beleestek a Dunába. Én erre nagyon megijedtem, mert bár ittas vóltam, mindjárt becsületes pályafutásomra s az ebből származó komoly következményekre gondoltam. Hogy sejtelmem nem csalt, mutatja a vád, melyet ezennel semmisnek, úgyszólván érvénytelennek nyilvánítok. — Ez nem magán áll. Különben most ki fogjuk hallgatni a tanukat, majd meglátjuk, hogy azok mit fognak vallani. — Ne méltóztassék azzal fáradni. A tanuk egytől-egyig ellenségeim, akik tönkre akarnak tenni, ami szerény véleményem szerint nem lehet célja a bölcs igazságszolgáltatásnak. A bíróság mindazonáltal kihallgatta a tanukat akik azt vallották, hogy Holló János józan volt, amikor a csizmát ellopta. El is Ítélték érte három napi fogházra. Holló föllebbezett, mert, úgymond, nem tűrhet el múltján ilyen hervadhatatlan szégyenfoltot.
