Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 8. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 8. szám. Csütörtök, január 25. F AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. SZERKESZTIK: KEMPELEN FARKAS es VARSÁNYI IGNÁC ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre Félévre . 12 K Negyedévre .....................3 K 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Kéziratot nem adunk vissza. Nyiltér sora 60 fillér. Még néhány szó a reáliskoláról (K. F.) Mivel reáliskolánk — nem a legszerencsésebben — belekerült az aktuális dolgok forgatagába, most melegében akarnék pár megjegyzést tenni, nem a már úgyis eléggé bűnhődött igazgatóra, hanem az iskolai nevelésre vonatkozólag. A tanításhoz nem tudnék hozzászólni, ahhoz csak pedagógus érthet, de a nevelés szabad tér, amihez teljesen elég a szülői kvalifikáció. Nos tehát, az igazgató ügyének per- traktálása fonalán szó esett az ateizmusról is. Ezt szögezem most le. Igaz-e, nem-e, történtek-e a tanulóifjúság előtt vallást támadó nyilatkozatok, vagy sem, ha igen, az igazgató részéről évek előtt, vagy a tanárok valamelyike részéről újabb időben, — ezt mind nem kutatom, mert egyszerűen nem hihetem el egyikükről sem. Tudvalevő, hogy minden bacillus közt legszaporább a pletyka bacillusa, mire harmadik, negyedik szájra jutnak, már millióval nőtt a számuk, kivált ha a rosszakarat teszi virulensekké őket. Hanem mivelhogy éppen erről a mindennél fontosabb dologról van szó és pedig sok szó, egy gyakorlati példát ások ki életemből. Gyermekkoromban volt egy tanárom — Isten nyugtassa és bocsásson meg neki, — aki szeretett a „felvilágosodott“ ember szerepében bemutatkozni. A harmadik gimnáziális osztályban egyszer óra alatt szóba hozta a vallást. „Isten egy üres agyrém, Jézus pedig jámbor zsidó bócher volt“ — hangzott a prelekció és a gyenge gyermekagyakon valami fájó izgalom, megdöbbenés futott át. Az én szivem rémülten szorult össze és úgy éreztem magam, mintha utonállók kiraboltak volna s végül egy gyilkos tőr sújtott volna szivem közepébe. A „nevelés“ folyt tovább és a hajlítható zsenge anvag hailott a gúnyolódó szavakra, lassan beszivta a mérget és — istentagadóvá lett katholikus, zsidó, kálvinista gyerek, mind a hány. Lakásváltozás miatt más iskolába Írattak aztán, de volt tanulótársaim közül né- hánnyal fenntartottam a barátságot később is, Tőlük értesültem évek hosszú sora múlva, hogy mikor az én régi évfolyam- belieim az érettségi után tiz év múlva összejöttek, a sok elmaradott közül majdnem az osztály fele azért nem jöhetett el. a találkozóra, mert — önmaguk .oltották ki életüket. Véletlen volt-e, vagy hogy volt valami összefüggés a néhai professzor „felvilágosítása“ és a sok önitélet között, ezen nem vitatkozom. Én is úgy érzem, hogy akkor, azon az előadáson tényleg rablás és gyilkosság történt és hogy az a tanár sütötte el a revolverek ravaszait sorban már akkor s a golyók csak évek múlva zúzták szét a tepelődő agyakat, fúrták át a szegény hitüktől megfosztott sziveket. Nincs szándékomban, hogy ezek után a valláserkölcsi nevelésről tirádákat zengjek, ámbátor hogy még ettől nem pusztult el senki. De azt meg merem állapítani, hogy a vallásnak rendkívül nagy az erkölcsi fegyelmező ereje. Mert hogy ez rég tudott igazság, hát talán nem soroznak be miatta a — klerikálisok közé. Aki ezt az erőt egy gyermek leikéből elvezeti, az az élet csapásaival szemben teszi őt gyengébbé és a társadalmakat fentartó nagy erkölcsi világtörvények áthágására teszi hajlamossá. „ESZTERGOM és VICÉKÉ“ TÁRGftJS. Gróf Tolstoj utolsó Vallóirtásai. — Négy nappal eltűnése előtt volt, késő délután — irja a nagy orosz bölcselkedő egyik unokahuga : Tolstoj Anasztázia grófnő egy angol folyóiratban —, mikor nagybátyám dolgozószobájába léptem, ahol őt egy kereveten feküdve s mereven a padlóra tekintve találtam. " Mellette az asztalon heverő papír- és levélhalom elárulta, hogy még csak az imént hagyta abba serény munkáját, mig most egykedvünek s fáradtnak látszott. Közöltem vele látogatásom célját, hogy t. i. Istenről és a halhatatlanságról való nézetét meghallgassam, mire ő azt felelte, hogy reméli, hogy már nem sokáig fogják zavarni, mert neki be kell fejeznie emlékiratait s ő úgy érzi, sőt tudja, hogy életének vége rohamosan közeledik. Ez a megjegyzése arra indított, hogy őt a jövendölésre vonatkozó véleménye felől megkérdezzem. — Oh igen, — felelte — én hiszek az ilyenekben, hiszen saját tapasztalásaim is megerősítik ezt a hitemet. Meg vagyok győződve róla, hogy bizonyos embereknek egy különösen kifejlett, finom érzékük van, amellyel a minket környező láthatatlan lényeket képesek meglátni. A materialista gondolkodó kételkedhetik az ilyen érzéken- tuli jelenségekben, de én joggal hiszek bennük, mert tudom, hogy vannak. Csak ezelőtt két nappal is gazdagabb lettem egy ilyen tapasztalással. Ugyanígy pihentem ezen a kereveten, mint most. Lelkem egy levél foglalkoztatta, melyet még este Vasily Ivanovitsnak írni készültem. Egyszerre csak kinyílt a szobám ajtaja s Alexandra nővérem lépett be rajta; nyugodt fejbólintással köszönt s szó nélkül felém tartott. Én mozdulatlan maradtam s bámultam. Nővérem a kezemet fogta és gyengéden megcsókolta. Tehát valóban, Alexandra meglátogatott s én csak azt tartottam különösnek, hogy ily váratlanul érkezett. Bámulva meredtem rá, ő pedig mosolygott, de még mindig nem szólt semmit. Valami idegenszerüt és érzékentulit éreztem közelében. Végre felugrottam a kerevetről s kiáltám : — Alexandrám, én kedvesem, kis galambom, valóban te volnál ? — De ő némán, mozdulatlanul, mint egy kőszobor állott előttem s kcnnves szemei végtelen szomorúan tekintettek reám. — Alexandra! — folytatám, mialatt karjaimat feléje kinyújtottam — az ég szerelmére mondd, hogy mit jelentsen ez ? De ő csak néma maradt s fejének egy gyenge bólintasa volt az egyetlen felelet. Meg akartam ölelni, de ekkor hirtelen eltűnt és körülöttem sötét lett minden. Kevés idő múlva gyenge világosság jelentkezett, amely egyre növekedett, mig végre egy óriás nagyságú levelet láttam a levegőben kiterjesztve lebegni. A nővérem kezeirása volt, aki arról értesített, hogy látni szeretne s kérdezte, hogy mikor látogathatnám meg kolostorában ? Bámulva olvastam el ismételten is a levelet, mig minden egyes szava emlékezetembe vésődött; végre a kezembe akartam venni, de mikor ujjaim megérintették, eltűnt. Kíváncsian néztem körül, de semmi rendkívülit nem vettem észre. Minden érzékem ébren volt, csakúgy, mint annak előtte. Mikor kerevetemre visszatértem, valami gyenge sistergést hallottam a levegőben, de azután megint csendes lett minden. — Másnap reggel levél érkezett Alexandra nővéremtől, ugyanazzal a tartalommal, amelyet az este a misztikus levélben már elolvastam. Az ilyen élemény után vájjon ké- telkedhetem-e a jövendölésben ? így hát mint annyi sok komoly gondolkodó,
