Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 65. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1912. augusztus 15. Az ánzixok meg milliószámra jönnek Hofenból, Búdból, Haliból, hogy pukkadjon az itthon nyaraló publikum. Mert hogy a hazaszeretetre nem kell gondolni; nyáron az otthon maradt, naftali- nos ruhába göngyölve. Ha eljön a hűvös szeptember, elő lehet venni újra és szidni a mungót, a ki itthon árulta a hazát azalatt, amig ők „megmutatták a nimetnek“, hogy mekkora ur a magyar a pénzéért. Hej tulipán, tulipán, magyarok virága, de hamar is elhervadtál. Dömösi levél. Igen Tisztelt Szerkesztő Ur! Megint csak betoppanok egy uj dömösi levéllel. És megint csak a vidám és előkelő nyaraló világból merítem elmefuttatásaimat. Vergilius Aeneasában fordul elő ez a klasszikus aranymondás: Ab unó disce omnes! Egyről ismerd meg mindnyáját. Mert a Farkass-tanya összes tagjai szellemi testvérek a szellemeskedés országában. A mai disszonáns társadalmi és politikai világban Petőfi harsogja ránk ezt a szemrehányást: „Élni nem tudunk, halni nem merünk“ ! Az élhetetlenség korában tehát jól esik mindaz, a mi életrevalóság. Élelmesség ma már az is, ha óvakodunk minden kellemetlenségtől és nem tövist keresünk, hanem virágot. Ilyen ötletes eleimesség sugárzik ki abból a kirándulásból, mely azután később augusztusi csillag fényben folytatódott a dömösi gőzhajó födélzetén. A hajó kitűnő kapitánya és még kitünőbb hegedűse, Csengery Géza fogadta a harminc család vidám sokadalmát. Vígan szelte a gőzhajó a nagymarosi és visegrádi hullámokat. Mert jókedv hullámzott a gőzösön is. Ez pedig nagy eleven erő egymagában. Nótás hangulat, dás orvos, ha elébe nem vágunk. Aki pedig elébe vág . . . igen, elébe vág, az az üdvösségét ott keresi, ahol a szív megszűnt az lenni, a mi. Azért húgom soha se keseregjünk, a lelkét neki ! Kel is villant az én húgom s vidám kacagással honorálva, kisérte a dalt ... a dalt, amely vidám özveggyé tette őt. Mert hiába, az éden,... igen az éden éden marad, ha sokszor még oly kegyetlenül tépázta is meg a sorsnak kegyetlen vihara. Ha lombkoronáját veszíti is a fa, törzsében ott fakad az alvó rügy, amelyből új ág, új korona fejlődik. S van-e szív, amelynek alvó rügye ne volna ? Nincs, mert a szív is fakadni, rügyezni kívánkozik, hogy szállásadója rendeltetését betölthesse. Kacagott, nevetett, hol meg mosolygott s jobb karját magasra emelve, csettentett újjaival és csacsogott: — Hej vidámabb leszek, mint máskor, vidámabb, mint szoktam lenni. Csak akkor fog-el a bánat, akkor mélázok, amikor már egyszer elvesztett boldogságomat siratom. Úgy e még még . . . visszajön a boldogság?!“ — Ha vissza nem is, de megjön. Meg húgom, mert a fakadni vágyó rügyet a napsugár felkeresi s nem hagyja cserben. Csak imádkozzék érte ! — feleltem. Azután kijött húgommal az állomásra. Az vidám kacaj, sziporkázó ötlet és együttérző, gondtalan öröm aranyozta meg a szép társaság minden egyes kiránduló tagját. Füstöltek a kéménnyel versenyezve a mai „dragaderosz“ szivarok és a lenge karikákat rögtönző cigaretták az urak és az ifiurak gondűzői. így siklott le a hajó Dunabogdányra. Kiszállott az egész dömösi nyaraló-társaság és megvárta a Budapestről érkező gőzhajót. Gyorsan eltelt az idő. Semmi fáradtság nem settenkedett a társaság között. Az erdei majálisok, vagy kirándulások viszontagságai teljesen ismeretlenek a ringó gőzhajó régiójában. A kirándulást Leöw Sándor a dömösi hajóállomás főnöke rendezte. A hivatalos iv kedélyes stílusa igy kezdődött: „Vezető Leöw Sándor ellentengernagy. Akadályoztatása esetén kiki a saját maga vezetője. Hajókirándulás 1912. aug. 8-án Dömöstől Dunabogdányig es vissza. A hajó diját és vacsorát kiki maga fizeti. A „fényes vacsora: egy borjúpaprikás galuskával, valóságos lisztből, adagja 80 fillér. Ülésekről és friss levegőről gondoskodik a vezető. A kirándulást rossz időben is megtartjuk.“ Ha nem is volt épen „rossz“ a kirándulás estéjének magaviseleté, az időjárás még sem mutatkozott „példásnak“. Ez a kis megrovás azonban nem hiúsította meg a szép dunai szórakozás sikerét. Elég edzettek a dömösi nyaralók az időjárás viszontagságai ellen. A kirándulás résztvevői: Bliesz Ad ám dömösi plébános, Csengery Géza hajóskapitány neje, Farkass István (a nyaraló kolónia generálisának) neje és Marietta leánya, Fekete Gyuláné dömösi postamesternő, Freesz építészmérnök neje, Friedrich Géza titkár és neje, Horoska Gizella (Bliesz plébános ur unokatestvére), llosvay Győző joghallgató, Istvduffy honvédfőhadnagy es neje, Löherer Géza hitelszövetkezeti hivatalnok, Pártényi József igazgató neje, két leánya és fia, Radnay József posta és táv. főfelügyelő neje és leanya, Simonsits a Fehér Kereszt-Kórház gondnoka és csaétteremben vártuk a vonat elindultát és vidáman kocintottunk poharainkkal. Így szóltam : — Ha szerét tehetem, majd szerzek én szivet a szív mellé társul, amely megédesítse a korán veszteséget ért szivet, hogy boldog lehessen és boldogíthasson. — Szerezzen bácsi 1 — felelte — mindent megígérhet neki, amire egy férjnek vágyódása van, csak pénzt ne, mert szegény vagyok. — Nagysád, a szegénység még nem mindig gátló körülmény arra, hogy ne boldogítson és boldogíthasson, — mondom én. ■ S vájjon tudnék-e én férjet szerezni ? Hogy ne. De nem szerzek, mert hisz oly érdekes, oly kedvesen pajzán, víg nemes vérű fiatal, kékszemű asszonyka, hogy megszerzi ő azt maga magának; ha majdan találkozni fogok vele, azt hiszem, szerető férj oldalán üdvözölhetem őt. — Pá, Tusi nagysád! Pá Etus 1 Pá Józsa húgom. A vonat elindult és a város alatt a berekbe kanyarodva robogott a hegyek közé. ládja, Dr. Szabó Ödönné, Szabó Sándor és neje, Szlávy Mella özv. Szlávyné Boér Emma, a Nemz. Színház nyug. tagjának leánya, Thirringer Bözsike k. a. Törnek János fővegyész neje, Walter Ottó posta és táv. főfelügyelő és Lujza leánya, Dr. Wancsek Károly fővárosi tisztviselő és neje. Körülbelül negyvenen voltak tehát az első kiránduláson, mely három jó órába került. Az augusztus közepén meginduló Visegrád hajón megismételik a dunai kirándulást. A mostani kirándulás tagjai elismeréssel adóznak Leöw Sándor buzgó- ságáért és a hajó jó konyhájáért. Kölcsönös azonban az a meggyőződés, hogy az ilyen sikerült kirándulás csak fokozza az együttérző társaság tagjainak összetartását és rendezései sikereit. Ismételten köszönöm a Tisztelt Szerkesztő Ur lojalitását, hogy ismét megnyitotta hasábjait a szép esemény megörökítésére. Egy a sok közül. öC<JÜEülL>0 — Eljegyzés. Némethy László városi kiadó eljegyezte Nelhiebel Etelkát. — „A fúziós ankét“. Ezzel a címmel lapunk vasárnapi számában vezető helyen foglalkoztunk dr. Okolicsányi Zoltán ur ajánlatával. Közzétettük eredeti szövegében a Bleszl Ferenchez intézett levelet, melyben az ajánlat foglaltatik. E levél szövegébe azonban egy vaskos sajtóhiba csúszott, amelyet valószínűleg minden olvasónk észrevett, de amelyet mégis kötelességünknek tartunk helyesbíteni. A következő szövegben: „A Luczenbacher cég . . . tudomásul veszi, hogy minden 100 kor. névértékű részvényjegyzés után 1 igazgatósági tagsági . . . hely igértetett a részvény aláíróknak“. A 100 kor. százezer koronára helyesbítendő. Épen csak az „ezer“ szó maradt ki a nyomtatásban, de mivel nem akarjuk, hogy valami túl naiv ember olcsó igazgatósági tagságra vágyakozzék, sietünk elejét venni az álmodozásoknak. — A Szent István-napi egyházi zene és hangverseny méltán fogják az ünnep eseményeit képezni. Úgy az előző esti toronyzene, mint az ünnepi mise és déli hangverseny alatt ritka műélvezetben részesül közönségünk. A főszékesegyházi nagymise alatt Rheinberger-nek vegyeskarra és nagyzenekarra irt, világhirő „Missa in C.“-jét adják elő ifj. Buchner Antal karnagy vezetése mellett. A zenét a 76. gy. e. zenekara szolgáltatja. A pontban 12 órakor kezdődő egyházzenetörténeti hangverseny az idén a belvárosi plébánia-templomban lesz, Bogisich Mihály v. püspök rendezésében. A zenetudós püspök a közönségre volt tekintettel, amidőn az énekelőadás helyéül az öreg templomot választotta. A hangverseny számai igazi müérzékkel vannak összeválogatva. A régibb zeneszerzők: Palestrina, Vittoria, Giovanni Croce és Mitterer mellett élvezettel hallgathatjuk az újabb zeneirók : Geszler, Bogisich, Kersch és ifj. Buchner műveit is. A főszékesegyházi énekkar jeles előadását a közönség csak akkép honorálhatja, ha minél számosabban hallgatják művészetüket. Megjegyzendő, hogy a templomi hangversenynél a műsor fejében csekély 20 fillér belépődíjat szednek. A jövedelem az uj egyházi zászlók árára fordittatik. Lehetővé lesz tehát téve, hogy adományával mindenki hozzájárulhat Szent István király gyönyörű lobogójához.
