Esztergom és Vidéke, 1912

1912 / 64. szám

1912. augusztus 11. ESZTERGOM és VIDÉKE. 3 — Személyi liirek. Briihl József prael. ka­nonok Gleichenbergből, hol 4 hetet töltött Esztergomba hazaérkezett. — Acsay Ferenc, a győri bencésrendi főgimnázium igazgatója és ottani házfőnök, rokonai látogatására pár napra Eszter­gomba érkezett. — Szabadságon. Grusz Ede főreáliskolai igazgató három heti szabadságra ment. — Egy szép pálya kezdetén. Ifj. Bayer Ágoston rajztanárjelölt már a középiskolában fel­tűnt ritka rajzoló képességével. Most is minden szabad idejét önképzésre használja fel. Időközben előállít egy-egy sikerült alkotást. Július hó első­felében megfestette az örvényesi róm. kath. tem­plom Sz. Vendel oltárképét, ami nem csekély vál­lalkozás. A képet szakértők állítása szerint művé­szi kivitelben festette meg, amit a hívek nevében Schedl Arnulf bencés-plébános köszönt meg a fia­tal esztergomi művésznek. — Adomány. Jedlicska Rezső a tűzoltóság hivatásos tagjai részére 20 korona jutalmat kül­dött, melyért ez úton is köszönetét mond a pa­rancsnokság. — Az alkapitány berukkolt. Gyarmathy Dénes rendőralkapitány ma vonult be 35 napi gyakorlatra Nyitrára, a hol mint póttartalékos fog — lesoványodni. — A Szent István napi ünnepélyes isten- tisztelethez a 72. gy. e. fogja adni a diszszázadot és a zenét is. — Városi közgyűlés. Esztergom szab. kir. város képviselőtestülete f. hó 19-én közgyűlést tart, melyben az üresedésben lévő városi irnoki állást is betöltik választás útján. — A vízivárosi uj iskola. A vízivárosi zárda uj iskolájának építését az ajánlattevő épí­tési vállalkozók közül Toldy János nyerte el, mert ő adott be legolcsóbb ajánlatot s e mellett személyében is kellő garanciát képes nyújtani az intézet vezetőségének. — Színtársulatunk Pöstyénben. Dr. Patek Béla színtársulata, mint értesülünk, Pöstyénben nagy népszerűségnek és látogatottságnak örvend. Az előző években ugyanis csak ötödrangu szi- nésztruppok játszottak ezen a neves fürdőhelyen, amiért vajmi csekély pártolásban részesült eddig Pöstyénben a színészet. Most még a külföldiek is nagyszámban vesznek részt az előadásokon, bár a színdarabok szövegét nem értik. Az ope­rettekben P. Bihari Böske és Tihanyi, a drámák­ban pedig Fodor Oszkár, a kiváló színész arat nagy sikereket. — Szerződtetés. Borbély Sándor a győri színtársulatnak néhány hete itt szerepelt s rend­kívül megkedvelt tagja szeptembertől kezdődőleg Heves Béla szatmári színtársulatához szerződött. — Felvételi értesítés. Az esztergomi vízi­városi róm. kath. polgári leányiskolában f. év aug. 29-én és 31 én délelőtt lesznek a felvételi, aug. 29, 30 és 31.-én d. u. a javító vizsgálatok. Javító vizsgálatot csak azok a tanulók tehetnek, akiknek két, vagy legfeljebb három tantárgyból van elégtelen jegyük, ha mindjárt női kézimun­kából, vagy rajzból volna is az s akik aug. 15-ig az igazgatóságnál jelentkeznek. A felvételi vizsga dija 10 korona. — Turista kirándulás A M. Turista Egyesület Esztergomi Osztálya ma d. u. kirándulást rendez a következő útiránnyal: Tokod —Annavölgybánya—Dorog. Indulás az esz­tergomi vasútállomástól d. u. 12 óra 10 p. Gya­loglás 3 óra. Eleimet mindenki magával hozzon. Vezető : Vitái István. Felkéri a vezetőség különö­sen a dalárdistákat, hogy ezen kiránduláson mi­nél számosabban vegyenek részt. — A női kereskedelmi szaktanfolyamra a felvétel szeptember hó 5-én d. e. 9 órakor lesz a főreáliskola rajztermében (Deák Ferenc u. 2. szám I. emelet). A jelentkezés csak személyesen történhetik s minden hallgató a felvétel alkalmá­val beszolgáltatja születési bizonyítványát és a polgári, vagy ezzel más, egyenlő jogositásu iskola IV. osztályáról szóló bizonyítványát. Akik ilyen bizonyítványt felmutatni nem tudnak, sikeres fel­vételi vizsgálat alapján is felvehetők, ha a lét­szám ezt megengedi, mert 40-nél több hallgató a tanfolyamra fel nem vehető. Az évi tandíj 120 korona, mely szeptember, november, január, már­cius hónapok elsején esedékes 30 koronás részle­tekben is fizethető, A hallgató, illetőleg törvényes gyámja, jogérvényesen kötelezi magát az egész tandíj lefizetésére, hacsak rendkívüli esetben ez alól a Kereskedelmi Társulathoz intézendő kér­vényre fel nem mentetik. A tandíjon felül minden hallgató 10 korona felvételi dijat s havi 2 korona gépirási dijat fizet. A tanítás az egész éven át délutánonkint 2—5-ig lesz heti 18 órában s a gépírás külön heti 2—2 órában délelőttönkint né­gyes csoportokban tanittatik. A részletekre nézve további felvilágosítást nyújt a tanfolyam igazga­tója, aki a fenti feltételek alapján az előzetes elő­jegyzést is foganatosítja. (Lakik: Esztergom, Né­met utca 28 sz.) — Öngyilkos, vagy szökevény? A párkányi plébánia kertje alatt, a Dunaparton vasárnap rej­télyes dolgokat találtak. Egy őrmesteri zubbony, egy sapka és egy hosszú kard hevert a viz szé­lén, a miből mindenki egy katona öngyilkossá­gára következtetett. Ezt a feltevést megerősítette a katonaságtól a párkányi csendőrödhöz küldött azon értesítés is, hogy előző napon, szombaton eltűnt Szmerezanszki János 76. gy. e. őrmester s kérik annak körözését. Az őrmester két év óta szolgál Esztergomban és semmi oka sem volt az öngyil­kosságra, de amint értesülünk, sokkal valószínűbb az az eset, hogy megszökött és pedig ha szán­déka sikerül, — Amerikába. A kalandos életű ember előbb Bukovinában szolgált és ott káplár- ságig vitte. Mikor ideje letelt, beállt Csernovitz- ban rendőrnek, de egy ballépése miatt 4 havi fogházbüntetést kellett volna leülnie. Ez elöl megugrott és jelentkezett a 76. gy. ezrednél ön­ként továbbszolgálatra. Itt nem lévén tudomásuk a szökésről s annak okáról, felvették az ügyes embert s 2 év alatt őrmestert csináltak belőle. Valószínűnek látszik, hogy félt a régi dolgok fel­fedezésétől s e miatt, a 4 hónapi fogház elöl szö­kött meg Esztergomból. Barátai előtt többször emlegette, hogy nagyon szeretne Amerikába ki­jutni, ahol egy jó módú rokona él, aki őt segi- tené. A Duna partján hagyott egyenruha, úgy látszik, csak a nyomozás félrevezetésére szolgált s Szmerezanszki azóta civil ruhában utazik va­lahol a határ felé. — IJjabb perselyrablás. Barton, mint érte­sülünk, a bényi és nyergesujfalui templomfoszto­gatáshoz hasonló eset adta elő magát. A katho- likus templom perselyét eddig még ismeretlen tettesek felfeszitették és annak tartalmát maguk­kal vitték. A csendőrség, a mely a múltkori temp­lomrablókat elég gyorsan elcsípte, erélyesen nyomozza a bényi perselyfosztogatókat. — Közigazgatási tanfolyam. A múlt évben Budapesten megkezdett közigazgatási tanfolyamot tavalyi sikere után az idén újból megtartják. Ezúttal azonban a tanfolyam több időt fog igénybe venni. Szeptember 30-án kezdődtk és október 20-ig tart. A belügyminiszter fölhívta a törvény- hatóságokat, hogy a tanfolyamra oly tisztviselő­ket küldjenek ki lehetőleg, akik a szakirodalom­ban is fejtenek ki tevékenységet. — Ha a mi­niszter kívánságát teljesíteni akarja Esztergom vármegye törvényhatósága, akkor senkit sem küld ki, mert nálunk még ivlámpafény mellett se le­hetne találni oly köztisztviselőt, aki a szakiroda- lom terén csak némi munkálkodást is fejtene ki. — Öngyilkosság és temetés akadállyal. Angyal József 76. gy. ezredbeli közember, a ki a 13. században szolgált, f. hó 8-án délben a ka­tonai lövölde egyik golyófogó sánca mögött Mann- licherjével fejbelőtte magát. A száján ment be az éles golyó és a koponyája tetején jött ki, rögtöni halálát okozva a szegény embernek. Angyalnak följebbvalóival semmi baja sem volt, jó katoná­nak ösmerték, levelet sem hagyott maga után, bajtársai előtt sem tett semmi célzást valamely rejtett bánatára, igy a katonaorvos csakis elme­zavart állapíthatott meg az öngyilkosság okául. Temetése pénteken d. u. fél 6 órakor volt sok huzavona és akadékoskodás után. Polczer Jenő káplán ugyanis megtagadta a katholikus vallásu katona egyházi temetését abból a középkori fel­fogásból, hogy öngyilkosnak nem dukál temetés, azt bekaparhatják, mint egy elhullott dögöt az árokba is. Csak nagynehezen, a katonaorvos ha­lotti bizonyítványa alapján egyezett bele, hogy ha elmezavarban lőtte magát főbe, hát akkor Isten neki, eltemeti. Nem hittük, hogy Eszter­gomban, a felvilágosodott papság városában is előfordulhasson ilyen eset. Reméljük, a felettes egyházi hatóság fog tenni róla, hogy máskor elő ne fordulhasson. — Kerékpár lopás. Tóth János molnár­mester kerékpárját azalatt, mig a járásbíróságnál 10 percig kérdezősködött valami ügyben, ismeret­len tolvaj ellopta a kapu alól. Haladunk a fővá­rosi allűrök felé. — A „nagy manéber“. Az idei nagygya­korlatokra a 76. gy. e. e hó 19-én indul el. Ez- redgyakorlatok lesznek 27-ig Bajna környékén, ahonnan Nyitraverebélyre vonulnak, ott lesz a lefújás is és jövő hó 14-én este érkeznek haza. A 26. gy. e. Győrbe megy e hó 11-én ezred- gyakorlatra s innen 21-én vonulnak Bakony szombathelyre a nagy gyakorlatra. Jövő hó 6-án érkeznek vissza vonattal. Ez a hir bi- zonnyára sok leányt közelről fog érdekelni. — Elgázolta a — gőzhajó. Deutsch Román helembai molnármester jelentette a rendőrségnél, hogy veje, Lovricsek Ferenc esztergomi születésű 40 éves molnármester 8-án este 10 órakor ladik­jával a garamkövesdi partról egy az esztergomi oldalon levő dunai malomhoz evezett. Útközben a Budapestről d. u. 6 órakor induló bécsi sze­mélyhajó egyszerűen elgázolta, keresztülment emberen, csónakon úgy, hogy Lovricsek nyom nélkül eltűnt a Dunában. Apósa tisztességesen el akarja temettetni, ezért a part menti hatóságokat rendőrkapitányságunk értesítette, hogy ha a vizen elgázolt ember hulláját valahol kifogják, tegyenek róla jelentést. — Kis mákvirágok. Egy közismert piaci árusitónő, özv. Sumig Mártonná kétségbeesve je­lentette a rendőrségen, hogy 50 koronát tartal­mazó pénztárcáját ellopták az elárusító asztalról. A rendőrség hamarosan nyakoncsipte a tolvajokat egy sereg apró utcagyerek személyében, akik az­zal terelték magukra a gyanút, hogy úri módon szórták a pénzt mindenféle gyermekszívnek kívá­natos dolgokra. A kis mákvirágoknál megtalálták a pénztárcát is, de már ekkor 14 korona hiány­zott a pénzből, annyit költöttek el belőle a vígan cigarettázó süvölvények. — Korán kezdte. Gúla Lajos, 7 éves fiút lopáson értek Kesztölcön e hó 1-én. Morgenstein Manó üzleti raktárából lopott egy szelelő nyíláson keresztül raffiaháncsot. A kis gyerek bevallotta, hogy nem első Ízben lopott már Morgensteintől s az elemeit holmit rendszerint Hertlik János keres­kedőnek szokta eladogatni cukorért. Hertlik ellen megindult az eljárás aziránt, hogy tudott-e a kis fiú lopásáról, mert nehéz ebben az esetben a jó­hiszeműséget feltételezni egy szolid kereskedő ré­szé ről, aki cukorért szerzi be áruját 7 éves szállítótól. — Könyvkötőtanoncnak egy ügyes fiú Laiszky János könyvkötészetében felvétetik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom