Esztergom és Vidéke, 1912

1912 / 53. szám

4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1912. július 4. — Hány szabadkömives van a viiágon? A szabadkőmivesek világirodája által kiadott sza- badkőmivesi világnaptár szerint ma az egész föld­kerekségén 22,910 páholy van; valamenyi páholy tagjaink száma összesen: 2,029.936. Ebből a számból Európára esik 6101 páholy 383,549 tag­SZÍNHÁZ Pénteken az idei sláger darabok egyikét, az „Ártatlan Zsuzsi“-t mutatta be a neves társulat zsúfolt ház előtt. A darab, mely ki nem fogy a szövevényből és fondorlatoknak számtalan alaku­lataiból, állandó derültségben tartotta a közönsé­get. A szereplők a gárda legjobbjai voltak, s igy az előadást a szezon egyik legsikerültebbjének lehet mondani. P. Bihari Böske Susanne szere­pében a legkritikusabb pontoknál is megállotta a helyét, s remekül alakította a megtestesült ártat­lanságot. Oly ügyesen tudott színlelni, hogy mikor szűzi erényének bámulói, a fiatal Hubert báróval szerelmi légyotton csípték, erénynek minősítették a rosszhirű mulatóban való megjelenést. Sebes­tyén Jenő, mint tapasztalatlan, naiv, a szerelmi dolgokban teljesen járatlan, — de mégis azután vágyó — fiatal ember ügyeskedett Hubert szere­pében, méltó partneréül P, Bihari Böskének. Fa- ludi Károly [Alexis főpincér] ügyes mókáin és szalon komikumán sokat mulatott a közönség- Kis kollégája pedig a még kisebb Kolonits La­cika, — ki még duette-ben is énekelt — sók tap­sot, de még több csokrot kapott. A többi szerep­lők valamennyiéről is csak a legnagyobb elisme­réssel lehet szólni, mert egyrészt a harmonikus összjáték, másrészt a szerepek nagyszerű tudása lehetővé tette az előadás gördülékenységét, nagy- szerűségét. Szombaton este a „Kis Lord“ került színre szép látogatottság mellett. Báthori Mici ezúttal mutatkozott be először jelentősebb szerepben. Természetes, kedves játéka nagy tetszésben ré­szesült. Baróthi Antal ezúttal mutatta meg, hogy mily jeles színész. Borbély Sándor a fűszeres, Faludi a cipőtisztító kreálásával keltettek derült­séget. B Almássy Julia, mint szerető anya nagy rokonszenvet keltett, A vasárnap délutáni előadás, a „Diákélet“ felülmúlta a rendes délutáni előadásokat. Fősze­replői Fodor, Báthori Mici, Borbély, Túrái és Sebestyén élvezetes előadást nyújtottak. Vasárnap este telt ház előtt adták Biró La­josnak nagyszerű szinjátékát : a „Rablólovag“-ot, a címszerepben Fodor Oszkárral. Kürt, a rabló­lovag, ki mindenáron arisztokrata akar lenni, kü­lönféle üzleti fogásokkal szép pénzt és birtokot harácsol össze a cserháti grófoktól, végül pedig, hogy boldogsága teljes legyen, megkéri az öreg Ferenc gróf mennyasszonyának, Annának kezét, mibe az öreg, ellenezve bár, de mégis beleegyezik, nekik ajándékozva cserháti kastélyát, úgy hogy a vendéglátottakból csakhamar vendéglátók lettek. Anna r[Gerzsó Szeréna] Ferenc gróf, majd Kürt mennyasszonya temperamentumosán, kedvesen töltötte be szerepét. Stefi gróf [Sebestyén] együ- gyüségén sokat kacagott a közönség. Tihanyi László gróf, Baróthi, Ferenc gróf, Túrái, Mihály gróf szerepében elemükben voltak, kifogástalanul játszottak. Hétfőn a „Koldusdiák“ operette előadása gyér közönség előtt folyt le, pedig a darab kiál­lítása, a remek díszletek és az előadás tökélete- sége mást érdemelt volna. K. Sugár Aranka nagy­szerű hangjával, Kassai Rózsi szép altjával és gyerekes őszinteségével sok tapsot kapott. Mig a kitűnő Borbély Sándor a félszeg ezredes, Faludi és Tihanyi pedig a diákok szerepében jeles­kedtek. Tudod az időjárást irányítani? f«-,* Nem? Akkor gondoskodnod kell róla, hogy a rossz F ■ időjárás bajt ne hozzon rád. Végy tehát egy doboz Wi valódi Fáy-féle szódeni ásványpasztillát s vágd zseb- p-jt re, ha útra mégy. Ha néhány dobozzal tartalékot is I -| viszel magaddal, biztos lehetsz felőle, hogy elkerülöd a meghűlésnek mindenféle veszedelmét. Én kipróbál- rc-jl tam és mondhatom, hogy jobbat nem is ajánlhatnék. I -| Egy doboz ára 1 korona 25 fillér. Jól vigyázz, nehogy utánzatot adjanak. 3999./1912. tkv. számhoz. Árverési hirdetményi kivonat. Az esztergomi kir. járásbíróság, mint telek­könyvi hatóság a komáromi kir. törvényszék ke­rületéhez tartozó ezen kir. járásbíróság, mint te­lekkönyvi hatóság területén esztergomi sz. kir. város határában fekvő 1) Esztergom sz. kir. vá­ros I. kerületi 696. számú tkvi betétben Gerendás Julianna férj. Tót Józsefné nevén álló f 1. sorsz. 10094/9713. hrsz. Kolozsuton túli legelőre 140 korona, 2) az u. o. 697. sz. tkvi betétben ugyan­annak nevén álló II. 1—3. sorsz. 6588—6590. hrsz. méhesvölgyi szántóra 246 kor., 3) III. 2—3. sorsz. 7640/2. és 9929/7640. hrsz. laposi II. dűlői szántóre 390 kor., 4) f 1. sorsz. 1778/3. hrsz. szérűk dűlői szántóra 73 kor., 5) f 2 sorsz. 2864/2. kenderesi szántóra 132 kor, 6) f 3. sorsz. 3288. hrsz. kőaljai szántóra 66 kor., 7) f 5. sorsz. 9930/7641. hrsz. beltelki udvarra és 8) f 6. sorsz. 9931/7641. hrsz. beltelki 3. népsorsz. házra 330 kor., 9) az ugyanottani 2441. sz. tkvi betét­ben ugyanannak nevén álló f 1. sorsz. 3338. hrsz. kőaljai szántóra 12 kor., 10. az ugyanottani 3832. sz. tkvi betétben ugyanannak nevén álló f 1. sorsz. 1880. hrsz. szérűk dűlői szántóra 14 kor., 11. f 2. sorsz. 7286/3. hrsz. laposi III. dűlői szántóra 562 kor., 12) f 3. sorsz. 9180. hrsz. körtvélyes szigeti rétre 533 kor., 13) f 4. sorsz. 4387/1. hrsz. borzhegyi szántóra 136 kor., 14) f 1—2 sorsz. 1878 — 1879. hrsz. szérűk dűlői szán­tóra 59 kor. becsárakban dr. Mautner Gyula ügy­véd által képviselt özv. Godó Lőrincné szül. Barics Mária esztergomi lakos végrehajtatónak Gerendás Julianna férj. Tót Józsefné esztergomi lakosnő végrehajtást szenvedett elleni 114 kor. tőkekövetelése, ennek 1912. év február hó 1. napjától járó 5 °/o kamata 40 kor. 70 fii. per,- 15 kor. 30 fii. végrehajtási és ezuttali 18 kor. árve­rés kérelmezési költségek, valamint az ezennel csatlakozottnak kimondott Láhni Mihály 48 kor. 80 fii. és jár. követelésének kielégítése végett a kért árverést elrendeli. Az árverésnek ezen telekkönyvi hatóság árverési helyiségében leendő megtartására 1912. évi Julius hó 26. napjának d. u. 3 óráját határidőül kitűzi, amikor fentebb 7—8) alatt jelzett ingatla­nok a becsár V2 részen alul, a fentebb 1—6,9—14 alatt jelzett ingatlanok a becsár 2/3 részen alul nem fognak elárvereztetni, ha azonban a kikiáltási ár fokozatos leszállítása következtében a legala­csonyabb árt elérő ígéret nem tétetik, az árverés felfüggesztetik. Árverezni szándékozók tartoznak a becsár 10%-át készpénzben, vagy óvadékképes értékpa­pírban bánatpénzül a kiküldött kezeihez letenni s a kikiáltási áron felül tett magasabb ígéret tétele esetén a bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi %-ig kiegészíteni, különben ígérete figyelmen kí­vül marad s az árverésen többé részt nem vehet. Vevő köteles a vételárt három eayenlő rész­letben az árveréstől számított 30, 60 és 90 nap alatt 5%-os kamattal az esztergomi kir. adó, mint bírói letétpénztárba a 39425/881 I, M. sz. rende­let módozatai mellett lefizetni. A bánatpénz az utolsó részletbe fog beszámíttatni. Esztergom, 1912. évi május hó 8-án. Magos s. k. kir. Ítélőtáblái biró. A kiadmány hiteléül: Hans, kir. telekkönyvvezető. (3 0 0 0 0 0 Kedvezőtlen, előrehaladott időjárás miatt 0 0 0 0 0 0 összes napernyők, kesztyűk, harisnyák, fürdőruhák, fürdőköpönyegek és szalmakalapok mélyen leszállított árért kaphatók: KEMÉNY LAJOS r5vidárü ESZTERGOM. üzletében TELEFON 6. 000000000000000000 HIRDETÉSEK ■ a legjutányosabb árban felvétetnek. Védjegy: „Horgony“. A Liniment. Capsici comp., a Horgony - Fain - Expeller pótléka egy régjónak bizonyult háziszer, mely már sok év óta legjobb be- dörzsölésnek bizonyult köszvénynél, osúznál és meghűléseknél. Figyelmeztetés. Silány hamisít­ványok miatt bevásárláskor óvatosak legyünk és csak olyan eredeti üveget fogadjunk el, mely a „Horgony“ véd- jegygyel és a Richter cégjegyzéssel ellátott dobozba van csomagolva. Ára üvegekben K —.80, K 1.40 és K2.— és úgyszólván minden gyógy­szertárban kapható. — Főraktár: Török József gyógyszerésznél, Budapest. D£ Richter gyógyszertára az „Arany oroszlánhoz“, *Prágában, Elisabethstrasse 5 neu. I Tgyes és szorgalmas kitanult ^ ivberakó leány LAISZKY JÁNOS könyvnyomdájába felvétetik. ff vvvrvvvvvvvvvvvv Y_v Y. DARKAU FÜRDŐ Elsőrangú, legerősebb jódbrómsós fürdő. Egyetlen fürdő, ahol tiszta jódsós vízben fürödhetünk. Javalva : görvély, vérbaj, izzadmányok, érelmeszesedés, csont- és izombajoknál, női betegségek és reu­mánál. — Legmodernebb gyógymódok. Régi park. Úri ellátás. Penzió gyermekek részére (ki­séret nélkül). Hegyi forrásvizvezeték. Telefon. Pósta-, távirda és vasúti állomás. Idény május 15-től okt. 1-ig. Vezető orvos dr. KLIMEK V. — Értesítések és pros­pektusok kaphatók a gróf LARISCH MÖNNISCH-féle — fürdő igazgatóságnál DARKAUBAN. = 1017/1912. Nyomatott Laiszky Jánosi (könyvnyomdájában Esztergom, Simor János utca 18—20.

Next

/
Oldalképek
Tartalom