Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 47. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1912. junius 9. soha oly nagy szükség nem volt még, mint a mai gyűlölettől izzó, önző haszonleséstől rothadó korban. Mélyen tisztelt főpapság : a keresztény alázat és szeretet felkentjei, — mélyen tisztelt megyei és városi vezetőség : közügyek mozgatói, vezérei — fogjanak ösz- sze, bekítsék meg és hozzák vissza, hozzák haza, nagy, ünnepi diadalmenetben prímásunkat — és a kortársak és az utókor áldani fogják az önök nevét. Ünnep Sárkányfalván. (—i—r.) Ünnepi díszt öltött folyó év és hó 2-án vármegyénk egyik legkisebb és legkiesebb községe, Sárkányfalva. Ezen a napon érkezett haza a község nagyasszonyának, Boronkay Jenő- nének leánya, Luczenbacher Edith hosszú külföldi útjáról férjével, Bárczy István, miniszterelnökségi titkárral. Az érkezés délutánra volt jelezve, de már a reggeli órákban a község apraja-nagyja, miután az ősrégi hagyományos hűséget, szeretetet és ragaszkodást a község földes ura iránt még ki nem ölte szivükből a mai önző tömkelegben mindinkább lábra kapó szociálizmus számum szele. Hogy mily szép, magasztos és lélekemelő az ily őszinte szeretetnek és ragaszkodásnak spontán megnyilatkozása, azt csak az tudja, aki látja. De ebben a régi hűséges jobbágyi szeretet virágának ily terebélyes fává való növésében az oroszlánrész a földes urat, Boronkay Jenőt illeti. Aki híven Sárkányfalva földes urai évszázados tradíciójához azt tartia, hogy a legélesebb kardot nem a sollingeni acélból kell verni, hanem a népek szeretetéből. És hogy ebben mennyire igaza van, mutatja példás és mintaszerű gazdasága, hol az élet és munkásság szép harmoniábau olvadnak ahol sok tapsot és kevés honoráriumot kaptam, elém lépett a hallgatóságból egy úr, egy albumot nyomott a kezembe és kérte az autogrammomat. Meghatva nyúltam az öntöltő toll után, amikor a kedves úr újabb kívánsággal rukkolt ki: — És kérek mindjárt egy szellemes mondást is hozzáfűzni. Megrendelésre szellemesnek lenni, ez bajos, de ha most kitérek neki, hát előtte örökre megbuktam. Gyorsan beleírtam ezt a mondatot: „Ön autogrammot kér tőlem. íme odaadom. Bár volnék abban a helyzetben, hogy egy grammal kevesebbet kérnének tőlem és azt is teljesíthetném !“ Elolvasta, kacagni kezdett és felkiáltott: — Milyen szellemes ! Én pedig haragosan mentem a kabátomért és felsóhajtottam : — Milyen ostoba! Öt kiló kugler. Az ember játszik a leányokkal. Aztán össze- vész velük, tréfából fogadást ajánl, vagy éppen Filipchenbe merészkedik. A dij: öt kiló Kugler. Az első fogadást — erre is jól emlékezem — megnyertem. Kaptam öt kiló Kuglert, de minek az nekem, magam csak nem eszem meg, visszaajándékoztam annak, aki adta. Később okos lettem, mindig úgy fogadtam, ha ő nyer, kap tőlem öt kiló Kuglert, ha én nyerek, ő nekem finom szivart vesz. Az első ilyen fogadást elvesztettem. Öt kiló Kugler. A másodikat megnyertem. Kaptam tiz darab pántlikás szivart. Ezt azonban revanzsálni kellett. Megint öt kiló Kugler. össze. Abból a ritka szép korból vette ő, úgy a társadalmi érintkezésben, mint a gazdasági életben a jelszót, amikor még ráértek szeretni. Valóban ő egy minden nemesre, jóra és igazra figyelmes galamb lelkű sas, aki mindenkit megemel, aki hozzá érdemes, csak önmagát nem. S amely ősi tradíciójának ápolása szülte bizton azt, hogy évszázadok óta a boldogság verőfényében úszó családi fészek itt valóban nyugalomra talált, S talán ebből az ősi szokásból kiindulva ntézkedett Sárkányfalva nagyasszonya úgy, hogy mielőtt leánya végleg kirepül az anyai szív védő és oltalmazó szárnyai alól, a külföldi útról jöjjön e kies völgy ölében meghúzódó kis faluba, hol a százados hársak és platánoktól övezett ritka művészi ízléssel emelt szülői házban az igaz boldogság, a végnélküli szeretet és az Isteni végtelen bölcseség akaratában való keresztényi megnyugvás kultuszának emeltek oltárt. E lak felett mély csend honol, mely a legnagyobb nyugalom érzetét kelti. E lak felett megtörik az élet viharának leg- dúlóbb szele, mert benne a régi magyar nagyúri hitvesi szeretet lakozik. Ide jött a fiatal pár, és ha szivüket az itteni szeretet melege önti el, bátran ki léphetnek a nagy világba, ahol valljuk meg őszintén, nincs boldog élet, csak boldog napok, és közelebbről megfigyelve be kell látnunk, hogy még a boldog napoknak is vannak árny és fény oldalai és hogy a legtöbb esetben ezek is színezetüket egyes különleges és rövid percek sugarainak köszönhetik. A nagy világban örömeink általában a naphoz, szivárványhoz hasonlítanak, melyeknek mindkét vége a ködbe merül, a szem alig bírja megkülönböztetni az élénk színeket, amik az esőben elmosódnak. Délután 5 óra tájban jelentették, hogy jön Bárczy István nejével, a ház asszonyának féltett kincsével, Luczenbacher Edittel, akit a falu apraja s nagyja csak szeretni tanult, mert ő is, mint édes atyja már leány korában is mindig csak Akárhogy csűrtem csavartam, formáltam, a vége mindig ugyanaz lett : Kugler, öt kiló. Ez dühössé tett és fogadást ajánlottam annak a leánynak, aki a legtöbbször győzött, hogy soha többé nem fogadok senkivel, nem veszek senkinek öt kiló Kuglert. A dij : öt kiló Kugler. Nem is fogadtam, nem is vettem, nem is nyertem. Csak még ezt az egyet. A leány át is adta nekem a Kuglert, az öt kilót. Mivel viszonozzam ? Elveszem feleségül. De Kuglert többé senki semmiért nem kap. Azért se 1 Sport. Volt egy lusta ember, aki soha sétára nem ment, a sportot csak hírből ismerte, mindig csak a kávéházban ült két széken, harminchárom újság között. Jöttek a barátai, később már az orvosa és figyelmeztették : — Mozogni, mozogni! így nem egészséges élni. De a lusta ember nem törődött velük. Lusta maradt, ülve maradt, soha száz lépésnél többet nem tett és ha kiment a pályaudvarig kocsin, akkor már úgy beszélt erről: — ma nagy kirándulást csináltam. Egyszer aztán beteg lett. Az orvosok komolyan megparancsolták, hagyjon fel evvel az ostoba életmóddal, csináljon több testmozgást, mert hamarosan elpusztul. Legjobb lesz, ha sportolni kezd, valami könnyű, jó, de sok mozgással járó sportot. Lelkiismeretére kötötték, hogy hamarosan választ is egyet és szorgalmasan fogja is űzni. Egy hét múlva tudakozódtak : — Nos sportol már ? Önelégülten válaszolta: — Igen. Naponta hat órát — horgászom. szivével gondolkodott. A jelzés után néhány percre megszólalt a virágmezőbe öltözött diadal kapun átsuhanó autó kürtje, melyet ifj. Luczenbacher Pál, a Bárczy Istvánná bátyja vezetett. A fogadtatás a kastély előtt elterülő, száz féle színben pompázó virágokkal szegélyezett szabad téren folyt le teljesen szűk családi körben, s a rokonokon kívül csak az uradalom tisztjei s a falu népe volt jelen. A viszontlátás édes örömeinek gerjedelme után, amikor már az anyai szív megnyilatkozása betelt azzal az édes tudattal, hogy a megelégedésnek, a boldogságnak s a mindent felölelő szerelemnek leghívebb tükre az emberi szem ; s a rokonok üdvözölték a fiatal párt, előlépett a népből egy kis leány s a következő verset mondta el: Isten hozta e csendes völgy ölébe, Hol a boldogság nemtjője tanyáz, Arany leánykor napjait itt élte . . . Édes álmok bölcsője volt e ház. Még most is, mintha suttognák a hársak Két ifjú szívnek szép történetét; Mesékbe illő csendes boldogságnak Álmát regéli száz virág-beszéd. Bár messze jártak s nyíltak ott is rózsák, — Hisz rózsa, liljom nyílik mindenütt — De itt e házban az igaz boldogság, S az anyai szív napja hint derűt; Szeretni úgy, mint itt tudnak szeretni, A nagy világon nincsen hely, se szív : Isten hozta e csendes völgy ölébe’ S legyen hozzája mindörökre hiv. A fogadtatás után Bárczy István köszönte meg a megjelent falu népének, hogy az irántuk érzett őszinte szeretetüknek melegét nekik is mintegy előlegezték. Rögtönzött remek beszédében az eddigi igaz, őszinte, bizalommal teljes szeretet virágának ápolását a legmelegebben ajánlotta figyelmükbe, egyúttal biztosította a község lakosságát arról, hogy mindaddig, mig ez a napjainkban már oly ritka, szeretettel párosult ragaszkodás és Nászutasok. Egy fiatal pár — rózsával a kezükben, mosollyal az ajkukon — száll fel a vonatra. Mikor a hordár feladja utánuk a podgy ászt, szakértő létére igy szól magában : — Kis podgyász : nagy szerelem ! A kalauz, mikor fülkét nyit nekik és megnézi a markába nyomott pénzdarabot, igy szól: — Jó borravaló : nagy hozomány. A folyosón cigarettázó utazósapkás cinikusan végig nézve a páron, ajkbiggyesztve jegyzi meg : —• Nagy szerelem : gyors kiábrándulás. És a mikor diszkréten becsukódik utánuk a fülke lefüggönyözött ajtaja, az ott ácsorgó könnyűvérü ficsur kárörvendezve vigasztalja meg magát: — Szép asszony : hűtlen feleség ! Mi a fő. Éjjel. A hatalmas bérpalota lángokban áll. Lent az utcán hangos trombitaszóval megjelenik a tűzoltóság. Az álmukból felvert emberek rémülve érzik, hogy a veszély nagy, a lángok az egekig nyúlnak, a fejük felett recseg, pattog az égő tetőzet. A házmesterben maradt lélekjelenlét, ő végigszaladja a folyosókat és dörömbölve kelti fel a még alvókat: Menekülni! Mindjárt beomlik egy tűzfal. A harmadik emeleten a kis szatócs látva a veszélyt, gyorsan öltözni kezd, de még van ideje megkérdezni feleségét: — Fáni, mit gondolsz, kieresztenek most minket sperrgeld nélkül ? V. E.
