Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 35. szám
Esztergom, 1912. XXXIV. évfolyam 35. szám. Vasárnap, április 28. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI É5 KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK EIIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZERKESZTIK: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ESZTERGOM, JÓKAI-UTCA 17. SZ. KEMPELEN FARKAS Egész évre . . . 3 K —— és Félévre . , . . . . 6 K Egyes szám ára . . . 14 f. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. VARSÁNYI IGNÁC Kéziratot nem adunk vissza. Nyilttér sora 60 fillér Esztergom jövője. Ez a jelszó lelkesíti félszázados sajtónkban ^az ideális esztergomi Írókat, a közélet fenkölt gondolkodóit és az intelligens olvasóközönséget is. Sőt bátorítja most, midőn a városok és községek fejlesztésére alakult uj úttörő társaság is rendelkezésére áll. Az uj század uj hittel, uj törekvésekkel, uj reményekkel kecsegteti Esztergom szebb jövőjét, mert uj nemzedék is támogatja. Időszerű théma tehát, annál is inkább, mert a művelt külföldön már régóta rendszeres „szépítő“ „fejlesztő“, vagy „város- rendező“ egyesületek működnek saját pátriájuk felvirágoztatására. Ilyen hivatásu társadalmi gárdát kellene mielőbb szervezni nálunk is a forgalom és jólét érdekében. Egyelőre azonban meg előmunkálatok várnak elintézésre. Ilyen jótékony szolgálatra pedig lapunk — a hol ez a kérdés napirenden maradt — szívesen kínálkozik a haladás és fejlődés érdekében fölmerülő eszmecserékre. A ki Esztergom jobb sorsa és szebb jövője iránt érdeklődik, annak tudomása van arról, hogy az utóbbi időkben igen figyelemre méltó értekezések és fejtegetések jelentek meg a vezércikkek régióiban. Ezeket a kalászokat össze kell gyűjtenünk kévékbe. De szaporái műnk is szükséges a gondos aratás munkájával a termés bőségét. Ha végigtekintünk Esztergom derék szülöttein és meghonosodott uj földieink értékes csoportján, nem csüggedünk az előkészítés munkájának sikere miatt. Szeretjük a lokálpatriotizmus termékenyítő verőfényét, buzgalmát, sőt hevét is. De nem zárkózhatunk el azok elöl sem, a kiket hivatásuk Esztergomhoz kapcsol, a kik szintén önzetlen és értékes kulturerők. Buzdító felhívást intézünk tehát ez alkalommal, a tavasz lelkesítő iduszában mindazokhoz, a kik valóban illetékesek és hivatottak arra, hogy napirendű közügyünkhöz, Esztergom szebb jövőjének kérdéséhez hozzájáruljanak nézeteikkel és eszméikkel. Első körültekintésre ékes sorozatot mutatunk be mindazokról, a kiket a közvélemény is kiválasztott a nemes kérdés illetékes megoldására. Köztudomású, hogy Esztergomnak sok kiváló szülötte országos nevet szerzett érdemeivel az állam, vagy a tudomány, az iskola, az irodalom és művészet szolgálatában. Ezek sem fogják kicsinyelni azt a problémát, mely a mai esztergomi nemzedéket lelkesíti s mely valóban méltó arra, hogy Esztergom nagy fiai is szülőföldi szeretettel fölkarolják. Rendelkezésükre áll a mi lapunk. Aposztrofálja egyébként az itt fölsorolt valamennyi név a maga saj t egyéni értékét az eszme szolgálatának sikerében. Hazafias tisztelettel kérjük tehát a következő urakat és hölgyeket, hogy működjenek közre ideáik szives közlésével Esztergom szebb jövőjének megteremtésére: Acsay Ferenc, Agatsin Gyula, dr. Áldori Mór és Viktor, Bánfy Károly, Berényi József és Zoltán, Bertalan Vince, Bezerédi Gyula, Bleszl Ferenc, Bogisich Mihály, Boronkay Jenő, dr. Brenner Antal, Brunner Ferenc, Brutsy János, Burány Gergely, dr. Burián János, dr. Csárszky István, Csupor István, Dombay Nárcisz, Donáth József, Dvihally Géza, Erdősi Dezső, Erőss Gyula, Etter Gyula, dr. Faragó Gyula, Farkas Tivadar, dr. Fehér Gyula, Feichtinger Elek, Ernő, Győző és Sándor, Báró Forster Gyula, Földváry Imre, 'dr. Gedeon K., Gerenday József, Greffel János, dr. Gróh József, GuzsvenitzíVilmos, dr. Janiís Imre, dr. Haan Béla, dr. Helc Antal, dr. Hulényi Győző, Hübschl „ESZTERGOM és VICÉRE“ TARGÄJA. fjat kopek. (Folytatás) — Képek a szabadságharcból. — De nem hallotta azt a tompa koppanást, amely anyai lelkét megtébolyitotta volna. Fölemelte lecsuklott szempillájat. Irtózattal nézett a kozákra, de a másik pillanatban már kivilágította lelkét az öröm. Úgy tűnt föl előtte a kozák, mint egy szörnyeteg, akiről hirtelen lehull a rémitő álarc és egy deli lovag áll a helyén. A kozák gyöngéden az asztalra fektette a gyermeket és megáldotta. Nagy, csontos kezével keresztet vetett a homlokara, szelíden megsimogatta, majd magára is keresztet vetett. Aztán fölemelte, visszaadta a grófnénak és zsebébe nyúlt. Előkotorászta az erszényét és hat kopeket > olvasott le az asztalra. E pillanatban a pontosan járó órák egyszerre i mind ütni kezdtek. Az egyik öblös, búgó hangon, i a másik mélyen, mint a havasi kürt, a harmadik r vékonyan és ezüstös csilingelőssel, a negyedik 1 komoran és tompán, mint a távoli ágyudörgés. A kozák az első ütésre ijedten kapta fel a fejét és kereste az órát. Mikor aztán mindenik kongani kezdett és egy órát se látott, a babonás orosz elrémült és felkapva puskáját, hanyathomlok rohant ki a csodálatos szobából. Kisértet van abban az ágyban, — gondolta és eszeveszetten futott a maga szotnyájához A grófné ajkához kapta gyermekét s miközben a csókjai záporként csattogtak gömbölyű kis arcan, a lelke kacagott a boldogságtól. És úgy nevetett, hogy a könnyek is végigcsurogtak az arcán. Majd az asztalhoz ment és érdeklődve nézegette a hat kopeket. Hány százezer kézen mehettek keresztül. Még egy penészes is volt köztük. Gondosan elzárta azt a hat kopeket. A kozák áldása megfogant. A kis Géza gróf gyönyörűen fejlődött. Már gyermekkorában virtuóz volt a zongorán. Édesanyja gyakran emlegette a hat kopeket és a kis g-óf kíváncsian nézegette a penészes pénzdarabokat. Tizenhatéves korában súlyos csapás érte. Vadászaton golyó roncsolta szét a jobb kezét s azt tőből le kellett vágni. Ettől fogva más öltöztette. Egyszer észrevette a tükörből, hogy az inas a háta mögött torzképeket vág és kigunyolja. — Ezentúl senki segítségére se akarok szorulni s magam fogok öltözködni, — határozta el a gróf. Első ízben három óráig vesződött, mig fel tudott öltözködni. De az akaraterő, a férfias energia csodákat müveit. Később már félkézzel épp oly gyorsan fel tudott öltözni, mint más két kézzel. És balkezének ujjai oly tüneményes gyorsasággal siklottak végig a zongora billentyűin, hogy aki messziről hallgatta, el se hitte, hogy félkézzel tud ilyen varázshangokat kicsalni. Az akaratban rejlő csodálatos erő európai hírű zeneköltővé és zongoraművésszé tette. A nyolcvanas évek elején Péterváron hangversenyezett s a cári család estélyt adott a tiszteletére. Az egész orosz főúri világ megjelent ezen az estélyen. A pétervári lapok közölték, hogy Zichy Géza gróf hatezer rubelt adott a szegényeknek. — Kedves gróf, — kérdezte tőle a cár estélyén Wladimir nagyherceg — miért éppen hatezret ? — Fenség, annak régi története van, — felelte Zichy gróf. Aztán elmondta, mikép áldotta meg őt egy kozák csecsemő korában. — Hej, ha élne, de örömest ráznám meg a kezét annak az öreg kozáknak, — fejezte be a gróf érdekes elbeszélését.
