Esztergom és Vidéke, 1912
1912 / 26. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1912. március 24. érdemes; mi a haszna, mennyi a haszna? Ilyen a mi népünk. De vezetőkre, — arra igazán sokfelé szükségünk volna. Kaán lános f. | Ismét egy tipikus, mindenkitől ismert esztergomi polgár hunyta le örökre szemeit. Pénteken reggel visszaadta szelíd lelket teremtőjének Kaán János, az Iparbank és az esztergomi főreáliskola kiérdemesült igazgatója. Amilyen nyugodt, higgadtan megfontolt volt élete, épen oly csendes, mondhatni szép volt halála. A mértékletes, józan életmódja folytán megengedte neki az isteni gondviselés, hogy a manapság már-már ritkaságszámba menő kort, 84 évet megérjen. A legszebb halállal múlt ki, amit csak kívánhat valaki. Nem szenvedett. Elaludt örökre. Kaán János nevéhez nem csekély érdem fűződik az esztergomi főreáliskola történetében. Mint reáliskolai tanárnak, majd utóbb mint igazgatónak keze alól rengeteg sok tanítvány került ki a reáliskolából — és mind kellemes emlekkel tanárjukat illetőleg. Kaán János azonban nem csak a reáliskolában tanított, hanem éveken át a helybeli főgimnáziumban és az érseki tanítóképzőben is tanította a rajzot. A Borászati Egyesületnek aligazgatója volt. — Kaán János érdemeinek a koronája azonban az Iparbank. Ugyanis az ő kezdeményezésére alapította meg néhány lelkes polgár a mostani virágzó pénzintézetet, az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbankot. Amig az intézet mai fejlettségének és tekintélyének stádiumába jutott, a kezdet nehézségeit nem is említve, természetszerűleg gyakori változásokon kellett keresztülmennie, a józan takarékosság elvének szem előtt tartásával. Kaán Janos 43 évig volt az intézet élén. Es az isteni gondviselés jóvoltából megérte azt, hogy azon intézetmelynek bölcsőjét ringatta, az aránylag kevés számit, vidéki milliós pénzintézetek sorába lépett. Nyugodtan halhatott meg, mert látta, hogy eleiének egyik főtörekvése, szervező munkásságának gyönyörű eredménye: az Iparbank mily rohamos léptekkel halad előre. — Halála hírére az Iparbankon kívül kitűzte a gyászlobogót a két testvérintézet, az Esztergomi Takarékpénztár és az Esztergomvidéki Hitelbank, a főreáliskola, főgimnázium, a városháza és a katho- likus kör. A gyászoló családon kívül az Iparbank a következő gyászjelentést bocsátottá ki: Az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank Igazgatósága, felügyelő bizottsága és tisztikara mély fájdalommal jelenti, hogy KAÁN JÁNOS urat a Ferenc József-rend lovagját s az Esztergomi Keresk. és Iparbank nyug. vezérigazgatóját a Minden ható 84-ik évében az élők sorából elszóli tóttá. A megboldogult hült tetemét f. hó 24-én (vasárnap) d. e. 11 órakor fogjuk a belv. temető-kápolnából az Esztergom sz. kir. városi sirkertben levő nyugvó helyére kisérni. Az elhunyt alapításától fogva volt tagja intézetünknek és 43 éven át lelkes vezérigazgatója. Emlékét mindenkor hálás kegyelettel fogjuk megőrizni. Esztergom, 1912. márc. 22. Áldás emlékére ! Külön gyászjelentést bocsátott ki a főreáliskola tanári testületé is. Az Iparbank közgyűlése. Egymillió korona alaptőke. Vasárnap d. e. 11 órakor nyitotta meg az elnöklő dr. Koperniczky Ferenc prelátus-kanonok az Esztergomi Kereskedelmi és Iparbank 38. évi rendes közgyűlését nagy érdeklődés mellett. Rámutatott azon kedvezőtlen külpolitikai és belpolitikai jelenségekre, melyek a pénzpiacnak már fél év óta nyomasztóan ható feszültségét, a szokatlanul magas bankkamatlábat idézték elő. Részint ezen körülmény, részint pedig az intézettel szemben folyton nagyobb arányban megnyilvánuló bizalom arra késztette az Iparbank igazgatóságát, hogy az eddigi alaptőkét kiegészítse 1,000.000 koronára. A közgyűlés szabályszerűségének megállapítása után felemlititi, hogy az intézet pénzforgalma igen élénk és minden számlán emelkedő, ameny- nyiben a múlt év folyamán a kötvénytőke ........... 132.797 korona a váltótoké .............. 98.625 „ a betétek.................... 301.747 korona e melkedést tüntetnek fel. Az igazgatósági és felügyelőbizottsági jelentés elfogadása után (a tiszta nyereség 62.968 K 37 f felosztása, a részvényszelvényeknek 45 koronával való beváltása jóváhagyatván), az intézet eminens érdeke, az alaptőkének 1,000.000 koronára való kiegészítése került sorra. Több részvényes hozzászólása után a közgyűlés az igazgatóság javaslatát, a részvény- tőkének egymillió koronára való felemelését, más érdekek hangoztatása ellenére nagy lelkesedéssel elfogadta. — Uj igazgatósági tagul Tónay Tivadar részvényes választatott meg egyhangúlag. Az egyházi alapítványok intézményes központi kezelésének szükségességéről. Nem arra vagyok kiváncsi, vájjon a Stammer uradalom alkalmazottjai és cselédei mennyit veszítettek a csődbe jutott nagytapolcsányi takarékpénztárnál — amint azt a lapokban felsorolták —, hanem arra, hogy melyek azok a hitközségek, templomok és iskolák, amelyek veszítettek és mennyit veszítettek? Azt tudni nekem és bármely katolikusnak annál is inkább joga, mert az elveszített összegek, ha rendeltetésüknél fogva helyhezkötöttek is, de oly közpénzt, közvagyont, közalapítványt képeznek, amelyek fölött őrködni, még autonómia hiányában is kötelesség. Nemcsak a nagytapolcsányi takarékpénztár csődbejutása, hanem más szomorú esetek is eléggé igazolják annak megérlelését, hogy az egyházi pénzek, alapítványok rendeltetésének épségben való tartását, elhelyezését, gyümölcsöztetését egészen másként kell biztosítani, mint ahogy az mostanában történik. Nevezetesen pedig elsősorban is: a vagyoni felelősség törvényes, tehát kényszer kötelezettségével ; az összes közpénzek és alapítványok központi törzskönyvezésével; az összes közpénzek és alapítványok központba való bevonásával; egy alapszabályokon nyugvó intézményes főegyházmegyei központi alapítványi pénztár felállításával és ezzel kapcsolatban egy tartalékalap létesítésével. A vagyoni felelősség törvényes, tehát kényszerkötelezettsége arra való, hogy alapítványok és közpénzek ne lehessenek Csáky szalmái. Azokról ne csak a kezelő templomatya és plébános legyen vagyonilag felelős, hanem fokozatosan minden ellenőrző közeg is egyetemben. Azt egyenesen az egyház ^sérthetetlen nimbusa követeli, amely egyáltalán nem tűrheti, hogy az alapitványozóknak az egyház iránt viseltető bizalma csorbulást szenvedjen, másrészt mert közvagyont képez, meg nem engedhető, hogy elkallódjék. Mert akár egy pénzintézetnek csődbejutása, akár a pénznek bárki által akár rosszakarat, akár jóhiszeműség, akár könnyelműség által való elemelése, elszámolása, értéktelenitése nem más, mint a közvagyonnak elkallódása, ami kevésbbé állhat elő ott, hol az anyagi felelősség fokozatos kötelezettségével az ellenőrzés szigorúsága is közre jár arra nézve, hogy az alapítványok rendelkezései lehetőleg minden időkre fentartassanak nemcsak elvben, hanem azon adományok épség- bentartásával, amik a rendelkezések végrehajtását biztosítják. Azt épenséggel nem állíthatom, hogy a közpénzek és alapítványok központban kimutathatók ne volnának, hogy ne lenne ellenőrzés, sőt ami a módját illeti, az ellenőrzés eléggé fokozatos, de hogy tökéletes volna, azt kereken tagadom. Tagadom annyival is inkább, mert én a törzskönyvezést és ellenőrzést egész más alakban értem, t. i. egy oly osztálynak beállításával, amely azt teljes egészében felölelve, nyilvántartá- silag vezetné és igy őrködnék fölötte, amely osztály azután az autonómia létesülésével abba beilleszthető volna. No természetes, ennek egyenes következménye az alapítványoknak és közpénzeknek a központba való bevonása, hogy az központilag kezeltessék és gyümölcsöztessék. Ennek pedig elengedhetlen feltétele egy egyház- megyei közpénztár felállítása. Igen is, egy egyházmegyei közpénztár felállítása, amely mig egyrészről a közpénzeknek, alapítványoknak elkallódását az emberi lehetőség szerint megakadályozná, a vagyoni felelősségét egy tartalékalappal, avagy biztosítással teljes mértékben fedezné, az alapítványok, közpénzek gyümlcsöztető kezelését illetőleg a templomatyákat és plébánosokat az anyagi felelősségtől jórészben, vagy egyáltalán felmentené, amely a más laikus pénzintézetekkel szemben olcsóbb kamatlábbal szociális missziót volna hivatva teljesíteni, ameny- nyiben azokat a híveknél gyümölcsöztetné és az igy származott jövedelemből a tartalékalap létesítéséhez, a kezeléshez szükséges fedezetek fedezetet nyernének, ami pedig ez után felmaradna, az a szegény templomok és iskolák falállitására volna fordítandó. Mindennek keresztül vitelére pedig egy meghatározott alapszabályokon nyugvó intézményes szervezet szükséges, amelynek élén a főpásztor és a káptalani kiküldött, valamint az autonómia létesítése esetén az egyházmegyei tanács választott tagjai volnának. A káptalan kiküldött tagjai közül hat biztosi, legalább kettő kezelő tiszti minőségben állnának az intézet élén kikhez hozzájárulna egy ellenőr, egy pénztáros szóval mindazon személyzet, amely egy ily kétségtelen nagy számadatokkal rendelkező számintézet szabályszerű vezetésére szükséges. Eltekintve a fentebb vázolt okfejtésektől, az alapítványoknak és közpénzeknek a központban intézményes pénzintézeti szervezetben való kezelését és gyümölcsöztetését már csak azért is szükségesnek és pedig sürgősen szükségesnek tartom, mert a létesítendő autonómia keretében a hívek valószínűség szerint elengedhetlen feltételnek fogják tartani az alapítványok és közpénzek központi kezelését és gyümölcsöztetését. És ha elengedhetetlen feltétel, akkor annál is inkább elengedhetlen feladata az esztergomi hercegprímásnak, mint főpásztornak és a főkáptalannak, hogy az előmunkálatokat folyamatba vegye a tervezetet kidolgozva, azt jóváhagyás végett illetékes helyen minél rövidebb időn belül elő-
