Esztergom és Vidéke, 1911

1911-07-02 / 51.szám

Esztergom, 1911. XXXIL évfolyam 51. szám. Vasárnap, július 2. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTEROOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Varsányi Ignáo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre ... 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. A törvényhatóság ünnepe, Dr. Perényi Kálmán jubileuma. Impozáns, meleg ünneplésben részesítette szerdán a megye törvényhatósága első tisztviselőjét, dr. Perényi Kálmán alispánt vármegyei közszolgálatának negyedszázados évfordulóján. A jubileumi ünnepségnek kétszeres fényt kölcsönzött a város tisztikarának és közönségének a megyével való együttes, harmonikus jubüációja, Mig ugyanis a törvényhatóság a buzgó, kötelességét 25 éven át a legkülönbözőbb állásokban változatlan szorgalommal teljesítő tisztviselőjét óhajtotta kitüntetni, addig a tisztikar jóságos főnököt és szerető kollégát becsülte meg Perényi Kálmánban. A városi tisztikar azért mutatta be az alispánnak a megyeiekkel való együttérzését, mert benne törekvéseinek, vágyainak mindenkori támogatóját látja, aki egyforma rokonérzéssel, különbséget nem tevő szeretettel van eltelve a hivatalos város iránt is. Mindezeket nem tekintve a legszebb, a legmeghatóbb azonban a város közönségének ragaszkodása az ünnepelthez. Dr. Perényi Kálmán e város szülőttje, az ő szivéhez tartozik, hozzánőtt már ifju korában ennek az anyai szülőföldnek szeretete. S bár mostani, felelősséggel teljes állásában ő az egész megyéé és kell is, hogy egyformán szeresse a legkisebb községet a megye székhelyével, mert hisz a kis falu ép ugy a gondjaira bízatott, mégis bizonyára sokkal melegebben, gyorsabban vert szive s lüktetett a vér ereiben, midőn a szülőváros megható ragaszkodását, nagy fia iránti megbecsülését előtte kifejezte. Ez volt az egész ünnepség legszebb, legmaradandóbb érzelemnyilvánitása. Az a jó viszony, atyai gondoskodással párosult szeretet, amelvlyel a megyei jegyzői kar iránt viseltetik, adta tollára a jegyzők egyesülete elnökének, Lévay Sándornak ámult számunkban közölt verset és jellemzést. Ez a megkapóan szép, éles színekkel megrajzolt leírás felment minket az ünnepelt további jellemzésétől, mert hiszen a poéta jegyző és a poéta alispán legjobban megértik egymást. De ahol e két poétalélek szívverése összedobban, ahol a negyedszázados barátságot és tisztviselői szövetséget újra megkötik, ahol a szőlőföld szeretete a szivekből árad ki a jubiláns felé, ott mi is kiáltjuk és az örvendezőkkel együtt őszintén kívánjuk: ad multos annos. A jubileumi ünnepség lefolyását az alábbiakban adjuk: Szerdán délelőtt istentisztelettel kezdődött az ünnepség. 10 órakor a város kegyúri templomában Mátéffy Victor plébános ünnepies Te Deumot mondott, amelyen a megyei és városi tisztikar, a törvényhatóság tagjai és diszes közönség vett részt. Féltizenegykor nyitotta meg a diszközgyülést Meszleny Pál főispán a városház nagytermében. Az ünnepelt alispánt küldöttség hivta a terembe s már belépésekor zajos éljenzéssel fogadták. A főispán üdvözölte dr. Perényit negyedszázados tisztviselői működésének határmesgyéjén, majd Pongrácz Kázmér főjegyző a kartársak, dr. Koperniczky Ferenc a törvényhatósági bizottság, dr. Prokopp Gyula pedig a szülőváros nevében mondottak lelkes beszédeket. A tetszészaj lecsillapultával az ünnepelt állott fel szólásra. Megindult, mélyen meghatott hangon, egy poétalélek szavainak minden varázsával köszönte meg az ünneplést s ígéretet tett, hogy a jövő negyedszázadon át ép oly hűséges tisztviselője lesz a megyének, barátja kartársainak és hü fia szülővárosának, mint a lefolyt 25 év alatt. Az alispán éltetésével ért véget a díszközgyűlés. Utánna a városház tanácstermében a küldöttségek fogadása következett. Elsőnek a megye tiszti- és hivatalnoki kara járult az alispán elédr. Thuránszky Lajos főszolgabíró vezetésével. A főbíró a tisztikar törhetetlen szeretetéről és ragaszkodásáról biztosította az alispánt, aki teljesen elérzékenyülve válaszolt. Ugyanekkor adta át a megye emléktárgyát: egy tömör színaranyból készített és a megye címerével ellátott cigarettatárcát. A papság küldöttségét Bogisich Mihály c. püspök, a katonai tisztikarét Miller 26-os őrnagy vezette. A jegyzőegyesület nevében Lévay Sándor elnök biztosította az alispánt hűséges ragaszkodásukról s egyben az egyesület disztagjává való megválasztatásáról szóló oklevelet, valamint a „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. akkor látjuk kidomborodni a jellemnek kinyomatát. A nyak erős, puha s tömött. Az arc kerek — mi a görög s római szobrokon ritkán fordul elő — egyenletes teljes s duzzad az egészségtől. A száj csinos, a nélkül, hogy éppen finom lenne, s kedves; a levegőt szívja be. A bőr nélkülözi az átlátszóságot, s feszült, jeléül az erős vágynak s égő szerelemnek; az izmok lágyak s nem láthatók. A kifejezés valóban egészen hiányzik. A köznapi életben Messalinának csak ugy, mint szd&ának a lanyha és szeretetreméltó érzéketlenség egy nemét kell mutatnia. A szellem mit sem árul el. A tüz belső; a láng csak a vérben folydogál s csak az erekben lobog. Minden országban elismert igazság az, hogy a legtöbb nagy kéjencnő leggyakrabban őrzi meg nyugalmát, üdeséget, hosszas s mintegy örök ifjúságát. S valóban, hogy kicsapongásaik közt is fentarthassák magokat, dacolniuk kell az évekkel e lényeknek, kiknek szépségükön kivül nincs egyébb szerencsétlenségük. A homlok alacsony. A hajnak feketének kellett lenni; észrevetjük ezt egész alkatából és sűrűségéből ; a holló szárnyához kellett hasonlitnia, s hullámzania, mint a háborgó tengernek. Ebben nyilatkozik leginkább a parasztos erő, mely egy athlétára emlékeztet. A szemek szépek, gömbölyűek, kiállóak; se jóságot, se gonoszságot nem árultak el. Egy büszke állat szemei, melyet csak Ösztöneinek féktelensége vezérel; vagyis inkább a régi szobrokra emlékeztetnek, melyeket Phöniciában s Cyprus szigetén találhatni. Venus Astarte ázsiai, vért szomjazó, érzéki typusára, mely a kínok s kéj kultuszát követeli. Tekintsük meg nyugodtan ezen a történelem fénye által megvilágított szobrot, s észreveendjük, hogy a szép formákból kilátszik a szörnyeteg, melyet nem a természet, hanem a korlátlan hatalomnak felelősség nélkülisége és mámora teremtett. Gyalázat mindazokra, kik másoknak parancsolni akarnak s nem képesek önmaguk fölött uralkodni. Messalinának védelmére felhozhatják véralkatát, de más római nők is nem voltak-e épen oly erőteljesek, nem folyt-e ereikben is épen olyan nemes vér, nem volt-e épen olyan tüzes jellemük, s nem maradtak-e mégis becsületes nők? Nem vallotta-e be Germanicus szende özvegye, Agrippina is egy alkalommal Tiberiusnak, hogy érzéki vágyak fogják el, s egy férfiura van szüksége ? S ennek dacára nem maradt-e magában, szeplőtelenül, menten minden szemrehányástól, nem félve a száműzetést sem? Mig az alig trónra lépett Messalina azonnal beszennyezte a bíbort, meggyalázta nemét s minden idők számára példaképe maradt a fejedelmi becstelenségeknek. Hasztalan eszményiesité a szobrász csodálatos művészete e szép és érzéki nőt, hasztalan ruházta reá a szűzies istennőknek, Junónak és Ceresnek tulajdonságait, hasztalan ruházta fel Milyen volt a római nő? Irta: Molnár Antal. A Louvre műkincsei közt Augustus családjából három nőalakkal találkozunk, Livia, Julia, s különösen Messalinaéval. Ez utóbbi szobor, melyet a XVII. században vittek Rómából Franciaországba, penteli márványból készült s sokáig Versaillesban volt elhelyezve. A nőalaknak gazdag s buja öltönyredőzete van; fejét fátyol borítja, melyet a jobb kéz a római matrónák sajátos mozdulatával visszavet; a balkaron van a kis Britannicus, mint Bachus Ceresnek, Hercules Junónak, s a kis Jupiter dajkái — a nymphák — egyikének karján. A figyelmet azonban rögtön leköti az arc, melyben a tanulmányozás mély kifejezést fedez föl. Felületes pillantásra is legelőször szemünkbe ötlik Messalinánál a tiszta, mindig egyenlő, valódi római typus, aminővel még ma is találkozunk az örök város utcáin, azon általános és szép typus, mely inkább a Tiberparti parasztnőknek, mint az aristocratiának sajátja. Bizonyos figyelemmel kell szemlélnünk a fejet, melyben mi megragadó sincs; a színtelen s abstractióval teljes márványtól el kell tekintenünk, mind mélyebben behatolnunk a kifejezésbe, mely lassanként beszéddé alakul. Csak akkor látjuk kidomborodni a jellemnek kinyomatát. A nyak erős, puha s tömött. Az arc kerek — mi a görög s római szobrokon ritkán fordul elő — egyenletes teljes s duzzad az egészségtől. A száj csinos, a nélkül, hogy éppen finom lenne, s kedves; a levegőt szívja be. A bőr nélkülözi az átlátszóságot, s feszült, jeléül az erős vágynak s égő szerelemnek; az izmok lágyak s nem láthatók. A kifejezés valóban egészen hiányzik. A köznapi életben Messalinának csak ugy, mint szd&ának a lanyha és szeretetreméltó érzéketlenség egy nemét kell mutatnia. A szellem mit sem árul el. A tüz belső; a láng csak a vérben folydogál s csak az erekben lobog. Minden országban elismert igazság az, hogy a legtöbb nagy kéjencnő leggyakrabban őrzi meg nyugalmát, üdeséget, hosszas s mintegy örök ifjúságát. S valóban, hogy kicsapongásaik közt is fentarthassák magokat, dacolniuk kell az évekkel e lényeknek, kiknek szépségükön kivül nincs egyébb szerencsétlenségük. A homlok alacsony. A hajnak feketének kellett lenni; észrevetjük ezt egész alkatából és sűrűségéből ; a holló szárnyához kellett hasonlitnia, s hullámzania, mint a háborgó tengernek. Ebben nyilatkozik leginkább a parasztos erő, mely egy athlétára emlékeztet. A szemek szépek, gömbölyűek, kiállóak; se jóságot, se gonoszságot nem árultak el. Egy büszke állat szemei, melyet csak Ösztöneinek féktelensége vezérel; vagyis inkább a régi szobrokra emlékeztetnek, melyeket Phöniciában s Cyprus szigetén találhatni. Venus Astarte ázsiai, vért szomjazó, érzéki typusára, mely a kínok s kéj kultuszát követeli. Tekintsük meg nyugodtan ezen a történelem fénye által megvilágított szobrot, s észreveendjük, hogy a szép formákból kilátszik a szörnyeteg, melyet nem a természet, hanem a korlátlan hatalomnak felelősség nélkülisége és mámora teremtett. Gyalázat mindazokra, kik másoknak parancsolni akarnak s nem képesek önmaguk fölött uralkodni. Messalinának védelmére felhozhatják véralkatát, de más római nők is nem voltak-e épen oly erőteljesek, nem folyt-e ereikben is épen olyan nemes vér, nem volt-e épen olyan tüzes jellemük, s nem maradtak-e mégis becsületes nők? Nem vallotta-e be Germanicus szende özvegye, Agrippina is egy alkalommal Tiberiusnak, hogy érzéki vágyak fogják el, s egy férfiura van szüksége ? S ennek dacára nem maradt-e magában, szeplőtelenül, menten minden szemrehányástól, nem félve a száműzetést sem? Mig az alig trónra lépett Messalina azonnal beszennyezte a bíbort, meggyalázta nemét s minden idők számára példaképe maradt a fejedelmi becstelenségeknek. Hasztalan eszményiesité a szobrász csodálatos művészete e szép és érzéki nőt, hasztalan ruházta reá a szűzies istennőknek, Junónak és Ceresnek tulajdonságait, hasztalan ruházta fel