Esztergom és Vidéke, 1911

1911-12-20 /100.szám

1911. december 17. ESZTERGOM ÉS VIDÉKE 3 megyében és Sátori cementgyár Nyerges- üjfalun. E három helyen egyidejűleg folyik a nyomozás, amit meg fog könnyíteni az a körülmény, hogy a két gyilkos valló mása szerint a tett után munkakönyvüket ott hagyták a vállalatnál és úgy szöktek meg zsákmányukkal. — Körözés. A komáromi törvényszék 3994. 911. sz a. elrendelte az országos körözést Vincze. •^erencz, városunkban alkalmazva volt Írnok ellen okmány és váltóhamisítás gyanúja miatt. — A vízvezeték nem halt meg. A városi vízvezeték próbakutján erősen dolgoznak. Eddig 2 és fél méter mélyre ásták ki a kutat 2’40 mé­ter átmérővel és már is bő vizet találtak. Tervbe van véve a kútnak 10 méter mélységig való ásása. A végleges tervnek már készülnek s remélhető, hogy a jövő hó folyamán már közgyűlés elé ke­rülhetnek, amely dönteni fog a város egészségé­nek e legfőbb szükséglete fölött. Furcsa helyzet. A győri kereske­delmi és iparkamara ma, csütörtökön tartja alakuló közgyűlését, melyen az ösz- szes ujonan megválasztott rendes bel- és kültagok résztvesznek. Csak Esztergomból nem fog megjelenni senki sem, mert a választást megsemmisítették. Állami szénbányák. Az állam még mindig ráfizet a szénbányáira. Dacára an­nak, hogy az eddigi befektetések már jó­val meghaladják a 112 milliót, a jövő évi kezelésben még mindig 685,954 korona hiány mutatkozik. — Szenzáció a Korona moziban. Ma . csütörtökön négy felvonásos színdarab a „Margit ■ szerelmi regénye“cinrmel lesz bemutatva a Korona inozgószinházban. A érdekes képre felhívjuk a mozi kedvelők figyelmét. Utcatisztaság. Valahol a rendeletek 'omtárában olyan is van, hogy a háztulaj­donosok kötelesek a házuk előtt lévő gya­logjárók tisztántartásáról gondoskodni. E endelet betartására az illetékes hatóság I egyáltalában nem ügyel, mert ha már bo­káig érő sár van az utcák közepén, leg­alább a járdán mehessünk anélkül, hogy az i elcsúszás veszélye fenyegessen. Ócska pa­pírok, rongyok és egyéb szemetek hever- ! nek a járdákon szanaszét és elég szégyen 1 lesz, ha karácsonyi vendégeink e piszkok > emlékét lesznek kénytelenek magukkal i vinni. — Népmozgalmi statisztika. Esztergomban 5 az anyakönyvi hivatal adatai szerint 1911. decem- j bér hó 10-től 17-ig. Születtek : Szeder János Mik- í lós rk. asztalossegéd fia, — S/ekfü Károly Lajos l füszerkereskedő fia, — Riedling Antal napsz. fia, — Tóth Ilona rk. napszámos leánya. Házasságot i, »cötöttek : Herczog Gyula izr. könyvelő és Márer Adél divatárusnő Esztergom, — Rost József özv. /illanyszerelő és Fränkl Zelma izr. Esztergom! > Meghaltak: Strobl Rozália rk. 10 hónapos (tüdő-! ob), — Márkus Ferenc rk. 58 éves magánzó \agyguta), — Sírba Károly rk. 53 éves téglavető­munkás Aüdőgümőkór), — Pinke Kálmán rk. 27 : I ‘íves földm. (szivhüdés), — Fehér Sándor rk. 2 t! hónapos (ránggörcs), — Gellei Ármin izr. 22 éves 76. gy. e. közlegény (öngyilkosság főbelövés ál­tal), — Bandor Ignác rk. 76 éves földm. (érelme- g szesedes), - Gorodmi Gyula rk. 38 éves házaló ) (tüdővész), k Feigler Károly rk. 57 éves bank­it tisztviselő (csontszu), — Bója András rk. 40 éses rl hajóállomási alkalmazott (garat mögötti tályog), I - Pándi József rk. 81 éves földm. (aggaszály)' — Úri Józsefné Rézer Jozefa rk. 59 éves (szervi g szívbaj). A szomszédból. A soproni vasút a diákoknak. Kedves b • dolgot határozott el a győr-sopron-ebenfurti vasút üzletigazgatósága. A karácsonykor haza utazó és visszaérkező diákoknak féláru jegyked­vezményt engedélyez. Igen szép lett volna, ha az esztergom—fűzi tői vicinális is követte volna ezt a példát. No de majd a jövő évben ? Szövőipari szakiskola Győrött. Győr vá­ros törvényhatósági bizottsága e hó 14-én köz­gyűlést tartott, melyen elhatározta, hogy egy szövőipari szakiskola létesítése érdekében felír a kereskedelmi miniszterhez, a Gyáriparosok Orsz. Szövetségét pedig felkéii e terv támogatására. Hej de elkelne egy ilyen szakiskola Esztergom­ban is, de sajnos, nálunk hiányzik a kezdemé­nyező és hiányzik az a lelkes tábor, amely nél­kül a legszebb eszme is csak kiáltó szó a pusz­tában. — A cigányok ellen. Nagysáró barsme- gyei községben 5 főből álló csendőr különítmény állíttatott fel az ottani letelepedett cigányok tűr­hetetlen garázdálkodásai miatt. A földadó-kataszter kiigazítása. Az 1909. évi V. te. értelmében a földadó-kataszter kiigazítási munkálatai négy évre vannak tervezve. Ezekre a munkálatokra a Pénzügyminiszter a jövő évi költsébvetésben 5,700.000 koronát irányzott elő, vagyis 2,100.000 koronával többet, mint a folyó évben. A nagyobb előirányzat arra enged következtetni, hogy a munkálatok az eddiginél gyorsabb tempóban fognak előrehaladni. Szerkesztői üzen etek. Nagy Renée. Bocsánat a felhívásért ; téve­désből csatoltatott oda, amint nagyságos asszo­nyom gondolhaita is. De hát — sajnos — sok helyre kell küldeni és könnyen elcsúszik az ilyen. Hálás köszönet a küldeményért, beosztottuk. Külön levél megy. Többeknek. Lapunk szépségversenye iránt igen nagy az érdeklődés, a mit az is mutat, hogy már eddig egész nagy csomagot tesznek ki a beérkezett szavazólapok. Kérjük lapunk azon ol­vasóit, akik még nem küldőt'ék be szavazó lap­jukat, hogy azt minél hamarább tegyék, mert kö­zel van karácsony ! Lapunk múlt száma, amely­ben szavazó lap van, minden jobb helybeli tőzs­dében kapható. Háziasszonyoknak nélkülözhetetlenek s karácsonyi ajándéknak kiválók az utolérhetetlen gyártmányú varrógépek, melyeket a Singer Co varrógép részv.-társ. készít. Helybeli raktára Lőrincz-u. 6. szám. A kiváló Singer családi varró­gépeken kívül egy praktikus karácsonyi ajándék jelent meg, ez a Salon-Cabinet varrógép, pom­pás kivitelben, mely használaton kívül Ízléses szalonszekrény gyanánt szerepelhet. A „Singer- stoppoló“ egy uj, egyszerű kezelésű készülék, mely által a Singer családi varrógép könnyen át­alakítható a legfinomabb hímzések és tömések (stoppolások) elvégzésére. Fehérneműt, harisnyát gyorsan, szépen stoppol. A legelőnyösebb fizetési feltételek. Használati utasitás mellékeltetik. — Nyomtatványokat, úgymint : levélpa­pírokat, borítékokat, számlákat, különféle meghí­vókat, memorandumokat, eljegyzési kártyákat, gyászjelentéseket, legdivatosabb névjegyeket, táb­lázatokat, falragaszokat, stb. a legszebb előállítás­ban jutányos áron és gyorsan készít Gondos Vil­mos könyvnyomdája, Angol karácsonyi putting. Fél kiló nagyon finomra vagdalt sertésháj, fél kiló nagy szemű mazsola, fél kiló apró szőlő, 14 deka zsemlyemorzsa, 2 kanál cukor, egy fél, törött szerecsendió, finomra vagdalt citiomhéj, egy bo­rospohár cognac, 6 tojás és kevés reszeltgyömbér (ez tetszés .szeri• -t el is hagyható) sima tésztává lesz elkeverve, vajjal jól kikent asztalkendőbe kötve és óra hosszáig vízben főzve. Hakib.ritot- tuk, közepébe mélyedést csinálunk, amelybe egy kis rumot öntünk s ezt a tálalásnál meggyujtjuk és igy visszük az asztalhoz. — Krém Szilveszter-estére, fél kg. leg­jobb minőségű fügét 12 óráig hidegvízben ázta­tunk. Másnap puhára kell főzni. Igen finom csi­kókba kell vágni. Egy félüveg jó bort egy citrom levéve! és 10 deka cukorral felhevitjük, de nem forraljuk, 1 deka feloldott gelantint adunk bele és addig kavarjuk, inig siirősödni kezd ; ekkor bele­adjuk a fügét és egy fél literből vert kemény tejszín habot (de csak ha már hideg lett a tömeg) és vízzel öblített mintákba öntjük, Ha kiborítot­ták, kis piskótákat adunk hozzá, vagy karlszbadi ostyát. Karácsonyi sütemény. Hat kemény tojás széke áttörve, 6 deka cukorral és 17 deka vajjal jól el' eveitetik. 28 deka liszt, só, citromhéja és fél deka sütőpor jön hozzágyurva szép simára. Aztán kinyújtjuk, szúrjuk, vajjal bekenjük, cukor­ral meghintjük és vajjal kent tepsiben sütjük lassan. Ha kihűltek, kandirozott gyümölcscsel feldíszítjük. Karácsonyi fánkok. Két tojás hav val, 14 deka vaníliás cukrot, 14 deka őrölt mogyorót és j 14 peka apróra vágott datolyát összekeverünk. Viaszos tepsire kis halmokat osztani és meleg sütőben sütni. Fenti konyharecepteket a „Háztartás" a leg­olcsóbb legelterjedtebb lapja a magyar háziasz- szonynak. Rovatai mindenre kiterjednek, amire a házban és a ház körül szükség van, ingyenes mutálványszán.mal szívesen szolgál a szerkesztő­ség (Budapest, VII. kerület, Thököly-ut 16 2. szám). — A mikor a kutyát se verné ki az em­ber, a gyerekeknek mégis ki kell menniök — az iskolába. A rossz időjáráskor való iskolába járác veszélyei már rég ismeretesek, de kevesen tesz nek is ellene. Még mindig legokosabb, ha a gye­rekeknek pár valódi Fáj-féle sodeni ásványpasz­tillát adunk, amit az utón szopogathatnak. A so­deni pasztillák e tekintetben ki vannak próbálva s bizonnyal lesz több olyan anya, kiknél ez a fi­gyelmeztetés haszonnal fog beválni. Nyilttér. Borzasztó dolog, egyik éjjel a másik után X X X X X X X álmatlanul és köhögve az ágyon ülni. A sok teáól meg édességiöl egészen oda van n gyomrom és mégsem vagyok jobban — Vegyen valódi Fáy-fél sodeni ásvány-pasztillát. Ha reggel és este utasitás szerint használja, azonnal enyhülést fog érezni és megszabadul minden bajtól. A sodeni azonkívül nagyon előnyösen hat a gyomorra is. Egy doboz ára 1 korona 25 fillér GYÓQYésÜDITŐVIZ. A SZÉNSAVAS ÁSVÁNYVIZEK kirAlya!. Kapható c Henning János és Fia = cégnél. Telefon 112. =

Next

/
Oldalképek
Tartalom