Esztergom és Vidéke, 1911

1911-11-19 / 91.szám

1911. november 19. 3 a betegséget idejében bejelentették, mig Hegedűs Ferenc Árpád-utcai lakos bevallotta, hogy azért nem jelentette be a betegséget, mert az utcájabeli uazdak agyoncsapással fenyegették, az esztergomi sár meg nem tarthatásától félvén. A rendőr- 1. pitányság Hegedűst 10 kor. és 1 napi elzárásra iváltóztatható büntetésben marasztalta el. Egy- i >yü védekezését pedig nem vette figyelembe. — Életrevaló indítványok. A csütörtöki városi közgyűlésen Brutsy János bizottsági tag .légy, lelkes visszhangra talált indítvánnyal Ilott a közgyűlés elé. Ezek szerint a város külső löszeiben a verekedéseknél szinte tehetetlen íendőrség csendőrséggel helyettesítendő. A kis­gazdák marhaállományának szaporítása céljából szükségesnek tartja, hogy a legelők a városi cidők egy részére is kiterjesztessenek. A váro­sunk határában levő szénterületek kiaknázása céljából javasolta, hogy a város vezetősége a kiaknázás ügyében lépjen érintkezésbe bányavál­lalatokkal. Hogy pedig az építkezési kedv nagyobb : legyen, indítványozta, hogy mindenki, aki uj I házat épit, tiz évi pótadómentességet élvezzen az uj épületre nézve. (Eddig ugyanis a pótadót az állami adó arányában kellett f'zetni). Nem kell talán külön is említenünk, hogy ezen indítványok az egész közgyűlés, sőt városunk közönségének egyeteme előtt is általános tetszésre találtak. — Az országos vásárok megszüntetése. A pozsonyi Kereskedelmi Testület mozgalmat in­dított az országos vásárok megszüntetésének ér­dekében. A kereskedelmi és iparkamarákat is szeretné ezen mozgalomba belevonni, amely mel­lett avval érvelnek, hogy a vásáros csakis silá­nyabb minőségű, úgynevezett bóvliárut hoz for­galomba és hogy a vásárló közönséget a legtöbb esetben becsapja; az illető helyen lakó, ott adót fizető- kereskedőket pedig forgalmuk egy részétől megfosztván, károsítja. Ez az intézkedés azonban nem vonatkozhatnék a marhavásárokra. — Tanítói állások betöltése. A vallás­os közoktatásügyi miniszter az áll. elemi népis­koláknál megüresedett, vagy az újonnan rend­szeresített tanítói állások betöltése, valamint a tanítók és tanítónők kinevezése és áthelyezése tár­gyában valamennyi tanfelügyelőhöz körrendeletét in­tézett. Eszerint a miniszter az összes rendes tanítói, állások végleges betöltése az előzetesen közzétett pályázati hirdetés eredményéhez képest tankerü- ictcnkint teendő együttes javaslatok alapján rend­szerint évente csak kétszer és pedig január és julius hónapokban fog intézkedni. Az időközben megüresedett állásokat pedig helyettes tanítókkal töltik be. A tanfelügyelők eszerint május hó 1-é.ől, illetőleg nov. 1 — 10. közötti időben terjesztik fel a megüresedett állások kimutatását. A rendelet intézkedik egyúttal az áthelyezések foganatosítá­sáról is. — Aki másnak vermet ás . . . Mulatsá­gos eset történt a napokban egy helybeli úri­emberrel. A bencések székházát ugyanis már hó­napok óta restaurálják és a kiselejtezett kő- és hanyagot az utcára hordják ki. Az utóbbi na­pokban csatornát helyeztet le a rend, mely célból cl kellett szedetni a járdaköveket. Kőrakások, mély gödrök álltak a székház előtt. A szóban iorgó úriember sehogy se tudta azon fölötti bosszúságát palástolni, hogy a bencések Bottyán ‘ános utcájának felét már hónapokon keresztüli kisajátítják maguknak. Epen egy mély csatorna i lhelyezésére kellőleg kiásott gödör mellett adott­kifejezést méltatlankodó érzelmeinek, amikor egy­szerre csak hogy hogy nem beleesett a gödörbe. Nagy hahota keletkezett természetesen a körül- i.llók sorában. — Kutatás rádium után. Az országos vegyvizsgáló állomás kiküldöttei, dr. Fróhner (Jéza egyetemi tanársegéd az országos köz­egészségig yi tanács figyelmeztetésére Esztergom­ban voltak és megvizsgálták a Malya-féle hévviz fürdő vizét, vájjon tarialmaz-e oly mennyiségű rádiumot, amelyet kivonva belőle, gazdaságilag is nagy eredmény volna elérhető vele. A hév- vizekben levő rádium a köszvényes bán­iaknak gyógyítására a legjobb orvosszer, s nem a kén, mint eddig hitték. A budai Rudas-fürdő­ben ugyanis 5000,000 (ötszer milie) rádiumot Háltak, azért jöttek el kutatni hozzánk is. A ku­tatás azonban nem hozta meg a remélt ered­ményt. ESZTERGOM és VIDÉKE — A párkányi takp. alaptőke feleme­lése iránt az érdeklődés már megindult s ezzel kapcsolatosan részvények vétele és eladása, vala­mint az elővételi jogok vásárlása actuálissá vált. Az elővételi jogok ára részvényenkint 30—40 K közt váltakozik Tudomásunk van róla, hogy az intézet díjtalanul összeköttetésbe hozza az eladó­kat és vevőket és minden felvilágosítást készség­gel megád az érdeklődőknek. Szolgálatot vélünk teljesíteni tehát olvasóinknak, ha figyelmezte iük őket, hogy előforduló esetben keressék tel az intézetet, nehogy tájékozatlanságuk folytán káro­sodásnak legyenek kitéve, annál is inkább, mert a közelmúltban értesültünk olyan esetről, melynél az eladó az elővételi jogot potom árért elvesz­tegette, nem ismervén annak piaci árát, — Házeladás. Párkányban a főúton az 55. számú ház szabad kézből eladó. Bővebbet Bánfi Károly kir. adótárnoknál, Esztergom. Ha kedves az élete, tartsa rendben az emésztőszerveit, mert a legtöbb betegség­nek a rossz gyomor és a rendetlen emész­tés az alapoka. A gyomor rendbentartására az orvosok egybehangzó véleménye szerint páratlanul áll hatására nézve a természetes Ferencz József-keserüviz, mely kíméletes, gyors és biztos hatása által tűnik ki s melynek ezért egy háztartásban sem sza­badna hiányozni. A legcsekélyebb gyomor­rontás esetében is fél borospohárnyi valódi Ferencz József-kesertivizet kell meginni, hogy a nagyobb bajnak elejét vegyük. — A Ceres-dijkiirás határideje meg­hosszabbítása. Amint a Ceres-müvek igazgató­ságától értesülünk, a 30.000 koronás Ceres-dij- kiirásra vonatkozó pályázatok beküldési határ­ideje, közkívánatra ez év december hó 1-ig lett meghosszabbítva. Jogában áll tehát azon vevők­nek is, akik már egyszer beterjesztették pályáza­tukat, még több szalagot a határidő végéig be­küldeni, amelynek minden 5 darabjáért egy újabb sorsjegyszámot kapnak. — Életszüksége a mai kulturembernek, cipőnemüt viselni és az egyes nemzetek lábbelije az éghajlat megkivánása szerint, könnyű vagy nehéz lehet. Aminek azonban, bármilyen cipőn hiányozni nem szabad, az a „Berson“-gumisarok, mert ez hozza elő az ember könnyű és biztos fellépését, az idegeket védi és azonkívül a láb­belit formában tartja! Egyszer használva, min­denkor kérni fogja. — Biztos gyégyhaf'su. Mindazok, kik rossz emész és, vagy székrekedés következtében felfúvódásban, szorulásban, főfájásban, étvágy- hiányban vagy egyéb bajokban szenvednek, a valódi „Moli-féle seidlitz porok“ használata által biztos gyógyulást érnek ei. Egy doboz ára 2 kor. Szétküldés naponta utánvétellel, Moll A. gyógy­szerész, cs. é- ki ;• ii Ív. szál Utótól Bécs, I Tuchlauben 9. A vid id gyógyszertárakban hatá­rozó tan MNl A készítménye az ő gyári jelvé- nyévjl és aláírásával kérendő. A szomszédból. — A Selmecbányái róm. kath. főgimná­zium rozoga épülete helyett a közel jövőben égész uj palotát és tornacsarnokot fognak építeni s e célra 650.000 koronát irányzott elő a közok­tatásügyi minisztérium, a melynek első részletére 100 ezer koronát vett fel az 1912. évi költség- előirányzatába.- ~ — izr. tápintézet és menház Győrött. Nyolc-kilenc esztendővel ezelőtt, dr. Pfeiffer Fiilöp orvos hatezer koronás alapítványt tett e y épí­tendő izraelita tápintézet és menház céljaira. Az idő elmúltával bőkezű, nemesszivü adakozók adományaival ez az összeg fölszaporodott száz­ezer koronára. A hitközség kezelésében van még kisebb összegekben százezer korona alapítvány, melyet hasonló célokra adományoztak. Kétszázezer korona tőke ál igy rendelkezésre és a várostól ingyen kapott telek. Az intéző körök a terv megvalósításáról kezdtek gondolkozni, s e végből múlt héten értekezletet tartottak Perl József hit­községi elnök elnöklete alatt, mely alkalommal Schreiber Ignác kir. tanácsos hajlandónak nyilat­kozott az építkezés és berendezés költségeit százezer korona összeg keretén belül födözni. igy tehát Győr város egy jótékony intézettel újra gazdagabb lesz. — Gyilkosság ipolytölgyesen. Vesztig Vendel ipolytölgyesi gazdát szétvert koponyával találták hétfőn lakásában. Saját baltájával ver­ték agyon. A gyanú az áldozat f;ára és unoka- öccsére irányul. Szerkesztőváltozás. A Kis Magyar Al­föld szerkesztését Dubrovay Jánostól dr. Vári Ernő és Gunda Jenő vették át. — Ártézi kút Érsekújváron. A múlt héten adatott át a forgalomnak az Érsekújváron fúrt 487 méter mély ártézi kút, mely percenként 58 | liter vizet ad. Az összes költségek 24,470 koronát tesznek ki. Boldog Érsekújvár! Ók legalább egész­séges vizet isznak, mig nekünk be kell érnünk a tifuszos fertőzött talajvizekkel, mert nálunk előbbre való a malom alatti Peturbánkódás, mint a köz­ügyek. NYILT-TÉR.*) Enyhe, oldó háziszer mindazoknak, kik emésztési zavarykban és az ülő életmód egyéb következményeiben szenvednek. Egy eredeti csomag ára két korona. Vidéki gyógyszertárakban kérjük Moll készít­ményeit. I ájdalom csilla- pitó és erősitó »eooizsoies, elismert, régi jóhirnevü háziszer szaggatás és hű­tésből származó minden­nemű betegségek ellen. Eredeti üveg ára két kor. Kapható minden gyógyszertárban drogériában. szétküldési hely MOLL \ cs. és kir. udv. szállító gyogvszeresz Bécs, I., Tuchaluben

Next

/
Oldalképek
Tartalom