Esztergom és Vidéke, 1911

1911-11-05 / 78.szám

AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. r Szerkesztőség és kiadóhivalal: • ESZIERGOM, JÓKAI-UTCA 17. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Szerkesztik: VARSÁNYI IGNÁC és IVÁNYI PÁM M. ISTVÁN. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . *3 h Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. .'P szüret és a bortörvény. Vidám nótaszó veri fel a szőlőhegyek Megkezdődött a szüret. A duz7

>rf fürtökkel gazdagon megrakott tőkék í. - :ll szorgos munkásnép foglalatoskodik, hogy az év sok fáradtsággal megőrzött termését leszüretelje. Októberben már az 9 ;^ész országban szüretelnek s amerre bortermő vidék van, mindenütt megindul a munka . . . A szüret idénye aktuálissá teszi az évekkel ezelőtt hozott bortörvény végrehajtását és rendelkezéseinek betartását. Még a szüret megkezdése előtt Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter körrendeletet adott ki, melyben utasítja a törvényhatóságokat, hogy a közönség és a törvény végrehajtása körül eljáró hatóságok figyelme az idei szüret alkalmából a bortörvény fontosabb intézkedéseire felhivassék. A tapasztalat ugyanis äzt mutatja, hogy a bortörvénybe ütköző kihágások elkövetésére legalkalmasabb a szüret ideje s az ezt követő időszak. Elrendelte a miniszter, hogy a törvényhatóságok szigorúan ellenőrizzék, hogy a törvény fontosabb rendelkezéseit tartalmazó nyomtatványokat mindazok, kiket erre a törvény 13-ik szakasza kötelez, a pincékben, az italmérésekben stb. állandóan kifüggesztve tartsák, s hogy ezen nyomtatványok a községházán is kilegyenek függesztve, továbbá, hogy a törvény alábbi rendelkezései a vármegyei hivatalos lapok utján s a községekben való kidobolással minél szélesebb körben közhirré tétessenek. Ezek a rendelkezések a következők : 1. A mustot vagy bort cukrozni tilos. Erre ugyan kivételes engedélyt adhat az illető kerületi m. kir. szőlészeti és borászati felügyelő, vagy a magyar királyi vincellériskolái igazgató, de csak olyan esetekben, amikor a must természetes cukortartalma a kedvezőtlen időjárás vagy elemi csapás következtében annyira csekély, hogy a mustnak tényleg szüksége van a cukrozásra. 2. Édes bor készítése céljából a mustba vagy a borba cukrot tenni feltétlenül tilos, erre tehát senki engedelmet nem kaphst. 3. Törkölybort, csigert, lőrét csakis azoknak a kisebb szőlőbirtokosoknak szabad készíteni, akiknek négy kat. holdnál nagyobb szőlőjük nincs és akik bor, mustborkészitésre szánt szőlő, vagy borseprő adásvételével, vagy borméréssel illetve kis mértékben való darusítással nem foglalkoznak. Azonban ezek is csak a saját termésű szőlőjük törkölyéből és csakis a saját házi szükségletük fedezésére készíthetnek törkölybort, még pedig a következő korlátozással: a) Törkölykészitésre három napnál régibb törkölyt használni tilos, b) Ugyanazt a törkölyt csak egyszer szabad törkölybor készítésre használni, c) Törkölybor készítése céljából csak annyi vizet szabad felönteni a törkölyre, amelynek legfeljebb egynegyed rézzé annak a szinmustnak, amely ugyanarról a törkölyről szüretelt, vagyis egy hektoliter must törkölyéből legfeljebb huszonötliter törkölybor készíthető. De egy szőlőbirtokos még igy is csak annyi törkölybort készíthet, amennyi az ő házi fogyasztására szükséges és ez semmi esetre sem lehet több husz hektóliternél, d) Cukrot a törkölybor készítéséhez használni tilos, e) Pálinka(cognac) főzés céljaira nem szabad törkölyt használni, f) Törkölybort forgalomba hozni tilos, g) Aki törkölybort akar készíteni, tartozik ezt a szándékát legalább 24 órával előbb a községi elöljáróságnál Írásban, az 1 — %ZTERGÖM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. S ha lesz idő, ha újra felriad, — Légy üdvözölve boldog pillanat! — S mi a szabadság izzó pallosul, Mint bosszú álló üstökös kigyúl, S ha jönni fog — Oh szivem mért dobogsz? Ha győz a jó, és elbukik a rossz, E sirhalomnál gyűlünk össze majd, Ide temetünk könnyet és sóhajt . . . S mi drága, szent, e sírnak adjuk át — Oh jertek áldozatra késő unokák! — . E sirhalomtól kölcsönzünk erőt Végig harcolni a nagy temetőt. Halálnak napja, gyászos őszi nap. Napja szabadság vértanúinak, A te emléked örök, szent, dicső, Amit el nem temethet sors, idő, S ez áldozó oltár itt, mely felett Az éghez esd a honfi kegyelet . . . Sírj őszi szél, bolygván hazátalan, Hol vértanuk elgázolt sírja van, De hagyd az átkot! . . ., csak suttogj imát, S vedd szárnyaidra a szent sir porát, És szórd el a honban, belőle majd Azokhoz méltó hősök sarja hajt. Lévai Sándor. A halál torkában. „A perc borzai másságának is meg van a maga kéje." Az én életem legborzalmasabb eseménye egy darab mozaik az életből. Mozikban látni ily dolgokat. Hogy tényleg megtörtént, azt hivatalos jegyzőkönyv bizonytja az X-i állomás irodájában. Két év előtt Ausztriában nyaraltam. Vendége voltam nagybátyámnak, aki orvos. Akkoriban csúf idők jártak. Napokig esett, és én reménytelenül néztem kifelé a ködös semmiségbe. A vidéken, — sziklás, vadregényes tájék — különben is érdekesek a nyári viharok. A zivatar alatt folyton zeng az ég, vakít a villám s naponta tiz—husz helyen is összedől valami a villám, és vihar frenetikus kitörésekor. Egy este különösen vad, rémes volt a vihar. Az eső zuhogott, az ég folyton dörgött és a villám minden pillanatban vakító fényt árasztott szobánkba a bezárt ablaktáblák résein át. Egy ízben a villám szobánk közepéig csapott a telefonon keresztül. A szoba villamos csengője egyre szólt. Ebben a kísérteties időben egyszerre nesz hallatszott a kapu felöl. Előbb halkabban, de később egyre erőteljesebben zörgette valaki a kaput. Majd emberi hangok hallatszottak. Nagybátyám, aki agglegény és én egyedül voltunk az ebédlőben. n bizony Isten nem éreztem magam a legjobban. Ki lehet az ? kérdem bátyámat. Nem tudom, feleié. no / Október 6. ré Halálnak napja, gyászos őszi nap, A hősök holtan, lelkük már szabad ! tc A tizenhárom emlékezetét Hiába, nem tudjuk feledni még! S bár rég kihalt, mi akkor lángra gyúlt, Nincs éjszaka, nincs, csak az ég borult, S bár fáj az emléke, szivünk feldobog. Nagy példátokra ti szent mártírok. A sírotoknál, bárha száz virág Nem önti tömjénezve illatát, A genius áll hősök szobra képen Örök forrása könnyel bus szemében. E sírhalom, amelynek mélyiben Országok szive, szabadság pihen, E sírhalom, hol minden porszemet Nagy nemzetek szive megkönnyezett; E sirhalom, egy oltár, melyre még Esküdni fog a késő nemzedék És oszlopánál gyújt szövétneket Az el nem alvó honfi érzület, Hogy szétragyogni lássuk azt a szót Azt a bűbájos, édes hangozót, Melyről szivünknek nincsen maradása, 'A lusta földet sarkiban megrázza. S ha lesz idő, ha újra felriad, — Légy üdvözölve boldog pillanat! — S mi a szabadság izzó pallosul, Mint bosszú álló üstökös kigyúl, S ha jönni fog — Oh szivem mért dobogsz? Ha győz a jó, és elbukik a rossz, E sirhalomnál gyűlünk össze majd, Ide temetünk könnyet és sóhajt . . . S mi drága, szent, e sírnak adjuk át — Oh jertek áldozatra késő unokák! — . E sirhalomtól kölcsönzünk erőt Végig harcolni a nagy temetőt. Halálnak napja, gyászos őszi nap. Napja szabadság vértanúinak, A te emléked örök, szent, dicső, Amit el nem temethet sors, idő, S ez áldozó oltár itt, mely felett Az éghez esd a honfi kegyelet . . . Sírj őszi szél, bolygván hazátalan, Hol vértanuk elgázolt sírja van, De hagyd az átkot! . . ., csak suttogj imát, S vedd szárnyaidra a szent sir porát, És szórd el a honban, belőle majd Azokhoz méltó hősök sarja hajt. Lévai Sándor. A halál torkában. „A perc borzai másságának is meg van a maga kéje." Az én életem legborzalmasabb eseménye egy darab mozaik az életből. Mozikban látni ily dolgokat. Hogy tényleg megtörtént, azt hivatalos jegyzőkönyv bizonytja az X-i állomás irodájában. Két év előtt Ausztriában nyaraltam. Vendége voltam nagybátyámnak, aki orvos. Akkoriban csúf idők jártak. Napokig esett, és én reménytelenül néztem kifelé a ködös semmiségbe. A vidéken, — sziklás, vadregényes tájék — különben is érdekesek a nyári viharok. A zivatar alatt folyton zeng az ég, vakít a villám s naponta tiz—husz helyen is összedől valami a villám, és vihar frenetikus kitörésekor. Egy este különösen vad, rémes volt a vihar. Az eső zuhogott, az ég folyton dörgött és a villám minden pillanatban vakító fényt árasztott szobánkba a bezárt ablaktáblák résein át. Egy ízben a villám szobánk közepéig csapott a telefonon keresztül. A szoba villamos csengője egyre szólt. Ebben a kísérteties időben egyszerre nesz hallatszott a kapu felöl. Előbb halkabban, de később egyre erőteljesebben zörgette valaki a kaput. Majd emberi hangok hallatszottak. Nagybátyám, aki agglegény és én egyedül voltunk az ebédlőben. n bizony Isten nem éreztem magam a legjobban. Ki lehet az ? kérdem bátyámat. Nem tudom, feleié.