Esztergom és Vidéke, 1911
1911-01-19 / 6.szám
Artúr esperes, Schmidt főmérnök és Vargha Kálmán felköszöntői után az ünnepelt meleg szavakban köszönte meg a figyelmet és elismerést. Sacelláry képviselő, Meszleny főispán, Pisuth főszolgabíró táviratilag gratuláltak a jubilánsnak. Bankett után az összegyűlt díszes társaság táncra perdült es másnap délig tartott az ünneplés utóhangja. — A politikai gúnya és a községi jegyzők. Az „Esztergom" legutóbbi számában „A munkapárt szervezése" cim alatt a következőket írja: „Talán hálát adhatunk az Istennek, hogy Esztergom megyében még csak kezdik, mikor már más megyékben pl. Nyitrában javában grasszál a munkapárt. A boldogult Gyapay Pál főispán is kimondta a jelszót, hogy e megyének függetlenségivé kell válnia teljesen. Mi akkor megijedtünk, mert tekintve a hangulatokat, — akkor ez volt a magyar jelszó, a mindig kedves: „üsd a németet" — féltettük a 67-es, a néppárti zsenge vetésünket. De bár negyvennyolcasokká tudott volna tenni bennünket Gyapay, akkor a készülő munkapárti szervezkedéssel szemben keményen állanánk, mint „az magas Késmárkon nagy fene küszikla," Ha valakik sajnálhatok, ugy a községi jegyzők azok, akiknek ezt az uj politikai gúnyát is magukra kell szedni és hordani, mig csak az egész találmány fel nem bukfencezik az előbbi kormányzati minták példájára. Különben a legtöbb jegyzőnél könnyen megy a politikai öltözék kicserélése, miután előrelátásból csak a féíujját húzzák fel. Jöjjön hát a szervezkedés! Ismerjük már a módját". Nem kutatom, hogy mi adott okot a néppárt hivatalos zászlóvivőjének a községi jegyzők ellen intézett eme vagdalódzására, de nem is vagyok rá kíváncsi. Már régebben megszoktam, hogy onnan egyes hecckáplánok és velőnk egy faluban élő néppártiak reánk nyilazzanak, azt vélvén, hogy ilyetén figyelmességü'ítől valami borzasztóan megijedünk. Most meg a sajnálkozással kezdik, hogy nekünk uj politikai gúnyát kell felvennünk. Erre nekünk egyáltalán szükségünk nincsen, de ha volna és egy más szabadelvűbb pártot keresnénk, még akkor is óvakodnánk, nehogy az „Esztergom" által képviselt néppárti fekete gúnyát, vagy annak akár a „fél ujját" magunkra húzzuk. kj. — Eltörött a Iába. Megrendítő szerencsétlenség történt szerdán a Ferenc József-uti Prokoppház előtt. Az emeleti ablakból az utcai kövezetre zuhant Vándorfi József 2 éves fiúcska, aki őrizetlenül az ablaknál játszott. Az esés következtében egyik Iába eltörött. A Kolos kórházban ápolják a szerencsétlenül járt fiúcskát. — A kereskedelmi alkalmazottak Menháza. A kereskedelmi alkalmazottak országos egyesületének emberbaráti szépmüködését honorálta a pénzügyminiszter, amidőn megengedte, hogy az elaggott vagy keresetképtelen kereskedelmi alkalmazottaknak emelendő Menháza alaptőkéje gyarapítására jótékonycélu sorsjátékot rendezzenek. A tevékeny egyesület sorsjegyei már városunkban is forgalomban vannak s igen népszerűek. Ára 1 korona. A sorsjáték főnyereménye 20.000 koronás fejedelmi hajék és kolliér csupa briliánsokból, a többi nagy nyereményeket a nyerők annál az ékszerésznél vagy bútorgyárban válogatják össze az érték minden levonása nélkül, ahol óhajtják. Igy tehát a vidéki ipar- és kereskedelem 50.000 korona árurendeléshez jut a sorsjáték révén s a boldog nyerő azt választja ki, ami neki tetszik-és amire szüksége van. Igen ügyes újítás ez és a sorsjegyek kelendőségét felette biztosítja. Dicsérjük kereskedő ifjainkat, hogy a saját kari érdekeikért oly buzgóságot fejtenek ki. — Quem dií odére, pedagogum facere. A mult hétfőn este Csolnok község utcáján Trexler József ottani lakos megtámadta Köck Lajos néptanítót és puszta kézzel több ütést mért reá. A tanitó, nem állt össze verekedni a brutális svábbal, hanem feljelentette őt. A bíróság bizonyára megtanítja nyilván a bevett szesz miatt hadonászó bácsit, mert talán még Csolnokon sem lehet a nép : fiainak oktatójával utcai betyárok módjára elbánni büntetlenül. — Orvosi felfedezések korszakát éljük. A sebészek ma mar műtéteikkel oly betegségeket is gyógyítanak, melyek annak előtte sok ezer ember életét pusztították el. A vérbaj elleni küzdelem is igen nagy eredményeket mutat fel és éppen igy halad a tudomány az Epilepsia (nehézkór) ellen vívott harcában is. E téren az ujabb kutatások sorában első helyen Szabó Sándor dr. specialista orvos gyógyeljárása említendő, ki tudományos kutatásai alapján egy oly gyógymód birtokában van, melynek révén a legmakacsabb Epilepsiát is sikerrel gyógyítja és ezért mindenkinek, ki Epilepsiában szenved ajánlható, forduljon bizalommal nevezett orvos intézetéhez. Budapest, Nagykoronautca 18. hol szívesen nyújtanak -— levél utján is — felvilágosítást. — A „Vasárnapi Újság" január 15-iki száma nagyszámú érdekes és szép képei közt vannak képek ó-egyiptomi templomokról, Raffaélli és a skótok kiállításáról, a londoni anarchista-harcról, a legújabb aeroplán jelzésekről, a főrévi népies karácsonyi játékokról, Beethoven pozsonyi emléktáblájárül stb. Szépirodalmi olvasmányok: Rákosi Viktor regénye, könyves Tóth Kálmán és Ballá Ignác verse, Hegedűs Sándor novellája, Marcelle Tinayre franciából fordított regénye. Egyéb közlemények : aktuális arcképek, dr. Beluleszka Sándor cikke a főrévi népies játékokról, tárcacikk a hétről s a rendes heti rovatok: Irodalom és művészet, sakkjáték stb. — A „Vasárnapi Újság" előfizetési ára negyedévre öt korona, a „Világkrónikáival együtt hat korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatalában (Budapest, IV. ker. Egyetem-utca 4. szám). Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap" a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre két korona 40 fillér. NYILT-TÉR.* Ugy? Hát megint én lennék az oka, %G\F hogy beteg vagy, mert gyalog mentünk haza őö tanácsoséktól ? Hallgattál volna rám, akkor ÄÄ.nem ártott volna meg ez az ut. Tettél volna KU néhány Fáy-féle valódi sodeni ásványpaszJO£ tíIIát a retikülödbe, a hogyan mondtam, jfW niert az a hirtelen temperatura-változásnál OCf kitűnő szolgálatot tesz. Te azonban megöö teiedkeztél a sodeniről s ha most meg vagy KR hűlve, annak csak te vagy az oka. Egy JÍAdoboz 1 korona 25 fillér, mindenütt kapható. Főképviselet Magyarország és Ausztria részére W. Th. Guntzert cs. és. k. udv. szállító, Wien. IV/1. Grosse Neugasse 17. Szerkesztői üzenetek. Türelmetlen. Rosszul ismer bennünket Ilyesmire kaphatók nem vagyunk még akkor sem, ha ebből anyagi károsodást szenvednénk is. Jegyezze meg, hogy bennünket ijesztgetni sem lehet. Azokból az apró intrikákból nagyon is kilátszik a lóláb s már csak ezért sem vagyunk hajlandóak résztvenni az önök manipulációiban. Hiszen az a különbség közöttünk, hogy mi nem őt, hanem önt és társait tartjuk azoknak, akik ellen épen jól felfogott pártérdekből manőverezni, de sőt erélyesen eljárni kell. A cikk egyébként rendelkezésére áll, de figyelmeztetjük, hogy ujabbi kísérletnél az egész társaság névlajstromát nyilvánosságra fogjuk hozni. Hadd tudja meg az a magas állású ur, hogy kikkel van dolga. Í5