Esztergom és Vidéke, 1911

1911-07-13 / 54.szám

— Érdekes vasúti hirek. Azt az érdekes vasúti hirt közi' a Műszaki Világ, hogy a m. kir. államvasutak igazgatósága ugy a buda­pest—markheggi, mint a budapest—brucki vona­lon a szolgálati kocsiszakaszok járatását a f. év július hó 1-ével beszüntette. Ugyancsak elhatá­rozta a Máv. igazgatósága, hogy ezentúl négy­tengelyes kocsikat nem fog járatni a személy­vonatokkal, hanem ezek helyébe több — 8—9 méter tengelytávolságú — kéttengelyes személy­szállító kocsit rendelt a gazdaságosabb helykihasz­nálás céljából. — Párkány adóhivatalt kap. Befejezett dolog, hogy a szomszédos Párkány község adó­hivatalt kap. Az esztergomit kettéválasztják és ezzel egyszerre megszüntetik azt a sok panaszt, amelyet a túlsó járás közönsége unos-untalan han­goztatott. Öröm ez különben az esztergomi adó­pénztár tisztviselőire is, akik bizony az év 11 hó­napjában a munkával valósággal agyonterheltettek. A pénzügyi költségvetésbe hat uj adóhivatal fel­állítása van felvéve s e hat között van Párkány is. Ha tekintetbe vesszük, hogy a szomszédos, szépen fejlődő község nem nem régen kapott já­rási és szolgabiróságot, most majd adóhivatalt, néhány év múlva meg a telekkönyvi osztály felét is átviszik tőlünk, megjósolhatjuk, hogy 3-4 évtized alatt utoléri Esztergomot. Tudni kell még azt is, hogy a közraktárak felállításának eszméje talán most van legközelebb a magvalósulás stádiumához s már most halljuk, hogy néhány ottani cég ipar­vasutat óhajt létesíteni a párkánynánai fővonalhoz. A Renner-cég asbestpalagyárat fog rövidesen fel­állítani, s ki tudja, hogy midőn Párkány közfor­galmát ily fontos pénzügyi intézmény által gyara­pítják, micsoda tervek fognak megszületni és testet ölteni a közel jövőben. Mi szívesen, az irigységnek leghalványabb árnyalata nélkül látjuk, hogy mint emelkedik Párkány közforgalma, keres­kereskedelme és ipara. Esztergom tiz év alatt visszafejlődött s a jelenlegi uralom és közkor­mányzás épen nem alkalmas most arra, hogy e várost a sokszor óhajtott és elszavalt boldogság révébe vezesse. Mert ha mi a felettünk őrangyal­kodók jóvoltából pusztulunk, veszünk, szegénye­dünk és kevesbedünk, Párkány pedig ezalatt gya­rapszik, ipara, kereskedelme révén emelkedik s gazdagszik, reméljük, hogy az a bekötött szemű polgárság megirigyii Párkány emelkedését s végre szakit azokkal, akik eddig a tekintélyek mákonyá­val cselekvési képességét megbénították. De ha még akkor sem tudná ez a polgárság, hogy az ő érdekeit és életfeltételeit miként keresse, megmu­tatja neki Párkány, amelyet előbb-utóbb Eszter­gomhoz kell csatolni. Csakis igy lehetne a mi képviselőtestületünkbe eleven, lüktető, friss vért ereszteni, s csakis az ő segítségükkel lehet megvaló­sítani azokat a pótadó kevesbbitő, égetően sürgős reformokat, amelyek igy még mindig Damocles kardjaként a levegőben lógnak. Ezek megvalósu­lása reményében örülünk mi a szomszédos mező­város fejlődésének. — Jeles tanulók. A főgimáziumban: az I. osztályban : Béresjános, Csemez Pál, Kirz András, Oberth Ernő és Szóka Pál; a II. osztályban : Etter Pál, Garamvölgyi Ernő, Jávorka Antal, Krsják József, Lestár István, Pálfi Dániel, Timár Gyula, Tóth János és Vanek Imre; a III. osztályban; Baglyas István, Dedinszky Tódor és Gora Béla; a IV. osztályban: — az V. osztályban: Csányi Márton, Magos-Lajos és Pázmándi István; a VI. osztályban: Dudich Endre. Mátray Gyula, Molnár János, Tulasay József és Tyukos Gyula; a VII. osztályban: Perl Mihály; a VIII. osztályban: Baglyas József és Héri Sándor. — A főreálisko­lában : jelesek az I. osztályban: Eggenhofer Dezső, a II. osztályban: Sántha László és Turányi Antal; a III. osztályban: Németh Sándor; a IV. osztály­ban ; Deutsch Ignác és Knisch Lipót; az V. osztályban: —; a VI. osztályban: Kovács János; a VII. osztályban: Tindler Ferenc; a VIII. osz­• táh/ban : —. A • főgimnáziumba beiratkozott és osztály vizsgálatot tett 374 tanuló közül 28 -an végeztek jeles eredményei, mig a főreáliskola 281 növendéke közül csak 8-an kaptak elsőrendű bizonyítványt. — A dohányárak felemelése. E hó 1-től kezdve a dohány és a szivarok megdrágított áron jöttek forgalomba. Igen sokan fogadkoztak, hogy július hó elseje után retorzióképen abba hagyják a dohányzást. Meglehet, hogy akadnak ilyenek is; de a legtöbben tovább is vigan fogják füstölni a kincstári drága termékeket. Csak ugy leszünk a fogadalommal, mint akkor, mikor a kubát 4 krajcárról 5 krajcárra emelték ; vagy amikor Tisza Kálmán pénzügyminiszter korában beszüntette még a saját használatra való dohány­ültetést is. Akkor a tajtékpipák a fiókokba kerül­tek, de bizony csak rövid időre. A szokás, a szenvedély ismét erőt vett a dohányzókon és azóta szűz dohány helyett hűségesen szijják és szidják a rossz trafikot. — Vállalkozók öröme. A pénzügyminisz­ter által legutóbb beterjesztett törvényjavaslatok között található a helyi érdekű vasutak államse­gélyére megszabott 600 ezer koronányi maximum­nak hatályon kivüli helyezése is. Nemsokára tehát a tervezett vicinális vasutaknak reménye lehet nagyobb állami segély elnyerésére, ami közle­kedésügyi szempontból igen örvendetes és vállal­kozói, kivált mérnöki körökben általános meg­elégedést keltett. — Uj vállalkozás a környéken. A zebe­gényi téglagyárat, amely eddig teljesen szünetelt, Fuchs Ármin esztergomi és dr. Steiner Ármin szobi lakosok 15 évre bérbevették gróf Teleky József orszgy. kéyviselőtőj. Az uj bérlők a gyárat már üzembe helyezték s a kibővítési munkálato­kat is megkezdették. Ez lesz a környék legna­gyobb téglagyára, amennyiben évi öt millió téglát fog termelni. A céget hétfőn jegyzik be Ipoly­ságon. — Népmozgalmi statisztika. Esztergom­ban az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint 1911. július 2-től 9-ig. Születtek: Major István r. k. földm. fia, — Adorján Julianna r. k. földm. leánya, — Tót Imre városi kocsis fia, — Iván Rozália r. k. földm. leánya, — Vas Lajos József r. k. primási erdész fia, — Hermann János r. k. ács fia, — Boróvszki Juliánná r. k. földm. leánya, — Szölgyémy Mária r. k. napszámos leánya, — Fischer Pál izr. máv. osztálymérnök fia, — Pócs Erzsébet r. k. mészáros-segéd leánya. — Házas­ságot kötöttek: Mesterházy Sándor ág. h, ev. 76 6 y. e. közlegény Esztergom és Sliz Berta r. k. Párkány, — Fries Vilmos Ede r. k. gépgyári gépszerelő Vihnyepeszerény és Halasy Gizella Mária Zsófia Berta r k. Esztergom, — Porgesz Béla izr. kávés és Biermann Hermin (özv.) izr. Esztergom, — Gradsack József r. k. földm. és Gruber Rozália r. k. Esztergom. — Meghaltak: Maeács Pál r. k. 44 éves napszámos (öngyilkos­ság), — Takács Borbála r. k. 9 éves (tüdővész), — Szabó Borbála r. k. 1 hónapos (bélhurut), — Hollósy Dezső Ervin r. k. 14 hónapos (gyermek­aszály), — Tingyela Julianna r. k. 25 napos (bélhurut), — Mészáros Anna ref. 2 hónapos (gyermekaszály.) — Büntetés is, háló is. A párkányi szolga­bíróság tiltott időben való halászásért elitélt egy esztergomi halászmestert. De ezzel nem elégedett meg, hanem visszatartotta a halászmester hálóját is, dacára annak, hogy az szabályos nagyságú volt. Ha a hatóság meg is bünteti a polgárokat, meg a kenyérkeresetükhöz szükséges hálót is visszatartja most, a legnagyobb munka idején, akkor talán azt is megmondaná nekik, hogy mi­ként kell háló nélkül halászni s az igy kereshető pénzből adót fizetni. — A borjuvágás megnehezítése. A föld­mivelésügyi miniszter rendeletet bocsátott ki, amelyben a borjuvágást megszigorította. A minisz­ter rendeletében a négyhetesnél fiatalabb borjuk levágását tiltja el és felszólítja az összes törvény­hatóságokat, hogy szigorúan utasítsák az állat­egészségügyi hatóságokat, hogy a viszáságok megszüntetése dolgában erélyesen intézkedjenek, továbbá szakközegeik utján folytonos és hathatós felügyeletet gyakoroljanak, végül minden szabály­talanság megtorlása céljából a büntető eljárást folyamatba tegyék és példás büntetéseket szab­janak ki. — Ir néha. Biró elé volt idézve egy környékbeli parasztmenyecske, akinek az ura Amerikában van. A gyerek miatt volt valami dolga. Kérdi a biró : — Hány éves a kis fia? A menyecske nyugodtan feleli: — Kettő! A biró elcsudálkozott —, hogy lehet ez ? — Hiszen az ura már 6 éve van Aerikában! Mire a menyecske a világ legtermészeteseb hangján felelte: — De ir néha! — A „Kultúra" győzelme. Alig fél eszten­deje, hogy a „Kultúra" képes folyóirat megjelent, máris az egész országban elterjedt és teljes mértékben megerősítette azon meggyőződésünket, hogy nemcsak Ausztria legjobb folyóiratai fölött áll, hanem a németországi legjobb folyóiratokkal is bátran vetekedhetik. A „Kultúra" félévi műkö­désével beigazolta, hogy hazánkban is lehet fényes kiállítású és a legkényesebb ízlésnek is megfelelő lapot életben tartani, sőt fokozatosan fejleszteni, ami leginkább abban nyilvánul, hogy a „Kultúra" ezentúl már havonta kétszer jelen meg és előfizetési ára mindamellett az eddigi negyedévi öt korona marad. Ha a „Kultúra" munkatársainak névsorát tekintjük, valóban cso­dálkozunk, hogy az aránylag még fiatal folyóirat mily nagyszámú és neves írógárdát toborzott magaköré és — értesülésünk szerint — mindezek arra késztették a lap kiadóit, hogy vállalatukat jóval kibővítsék. NYILT-TÉR.*) A fülemile csattog az ágon • s az est nagyon szép. A hűvös estéli szellő azonban a meghűlés veszedelmével fenyeget, annál is inkább 9 mert enyhe estén nern öltözködik az ember eléggé • óvatosan. Ha van- hajlama a meghűlésre, olvasszon el egyszer-egyszer egy sodéni ásványpasztillát (va­lódi Fáy-félét) a szájában. A pasztillák kellemes és • üditő hatásúak és megvédik a légutak nyakhártyáit az éjszakai levegő káros hatásától. Egy doboz ára 9 * korona 25 fillér és mindenütt kapható. Főképviselet Magyarországra és Ausztriára : W. Thr Guntzert.cs. és kir. udv. szállító, Wien IV[1., Grosse Neugasse 17. *E rovatban közlőitekért a szerkesztőség felelősséget nem vállal. — Nyomtatványokat, úgymint: levélpa­pírokat, borítékokat, számlákat, különféle meghí­vókat, memorandumokat, eljegyzési kártyákat, gyászjelentéseket, legdivatosabb névjegyeket, táb­lázatokat, falragaszokat, stb. a legszebb előállítás­ban jutányos áron és gyorsan készit Gondos Vil­mos könyvnyomdája, Párkány. — Eladó cséplőgép. Egy tiz lóerejü Mayer-féle benzinmotor, kétéves Hoffer és Schrantz-féle cséplővel eladó. Kitűnően mű­ködik. Hitelképes egyéneknek részletfizetésre is. Bővebbet a kiadóban. Fizessen elő a Vasárnapi Újságra! A VASÁRNAPI ÚJSÁG a legrégibb, legkedveltebb illusztrált hetilap. ÖTVEN NYOLC ZADIK ÉVFOLYAM Szerkeszti HOITSY PÁL. Előfizetési ára: egész évre 20 korona, félévre 10 korona, negyedévre 5 korona. Mutatványszám ingyen. Előfizetéseket elfogad a „Vasárnapi Újság" kiadóhivatala (FRAN KLIN-TÁRSÜ LAT) Budapest, IV., Egyetem-utcza 4. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom