Esztergom és Vidéke, 1911

1911-07-09 / 53.szám

— Uj orvosi körök. A napokban érkezett le a megyéhez a belügyminiszternek leirata az uj orvosi körök beosztása tárgyában E szerint a miniszter jóváhagyta a törvényhatóságnak azon határozatát, amellyel Kernend, Kőhidgyarmat és Bény községekből Kernend székhellyel, továbbá Tokod, Tát, Sárisáp és Dág községekből Tokod székhellyel és Farnád, Kural, Érsekkéty és Nagy­ölved községekből Farnád székhellyel uj orvosi köröket alakított. A belügyminiszter jóváhagyó határozatának birtokában az alispán már utasította a főszolgabirákat, hogy a pályázatok kiirása iránti intézkedéseket haladéktalanul foganatosítsák. A legfőbb ideje, hogy e körök élére munkabíró, minden tekintetben megfelelő orvosok kerüljenek. De mi lesz a törődött, 74 éves szőgyéni kör­orvossal ? Meddig kell neki még szolgálnia, hogy nyugdijat, vagy kegydijat kapjon ? — Földrengés. Keddről szerdára virradó éjjelen ritka és egy éppen nem kívánatos vendég : földrengés járt nálunk. Éjfél után 2 óra felé egyszerre egy kisebbszerü lökést éreztek az ágy­banfekvők, de a járókelők is. A lökés csak 5 má­sodpercig tartott, de mintegy 5 perc múlva ismét kezdődött. A második erősebb lökés következté­ben sok helyütt az ágy, asztal és székek kimoz­dultak helyükből, a képek, tükrök, féloldalra for­dultak. A kávéházakból kitódultak az utcára és ijedve várták a fejleményeket. A fővárosban és az egész me ö ye területén végigvonult a rengés, de eddig semmi értesítést nem kaptunk, hogy valahol emberi élet áldozatul esett volna a vesze­delmes jelenségnek. Voltak azonban sokan, akik épen semmit sem tudtak a kellemetlen éjjeli ese­ményről s reggelre kelve azt hitték, hogy a be­szélők áprilist akarnak velük járatni. A legheve­sebb és a legjobban érezhetők voltak a lökések a várhegy környékén. — A kerületi orvos helyettesítése. Mult számunkban megírtuk, hogy a város tanácsa az elhunyt kerületi orvos helyettesítésével dr. Berényi Zsigmondot, az elhunyt fiát óhajtja megbízni s ily értelmű javaslattal járul a közgyűlés elé. A 6-iki képviselőtestületi ülés nem foglalkozott a helyettesítéssel, hanem arra kérte a vármegye al­ispánját, hogy az orvosválasztó közgyűlés határ­napját minél előbb tűzze ki, nehogy a kerület sokáig orvos nélkül legyen. Az alispán teljesítette is a város kívánságát és 17-ére tűzte ki az orvos­választó közgyűlést. A tanács tegnap újra foglal­kozott a helyettesítés kérdésével és egyhangúlag abban állapodott meg, hogy a választásig dr. Áldori Mórt bizta meg a kerület közegészségügyi teendőinek vitelével. A tanácsot ez intézkedésében az vezette, hogy bár elismeri dr. Berényi Zsig­mondnak a helyettesítésre való alkalmasságát és rátermettségét, még sem akar a megbízatás által ugy feltűnni, mintha e tettével a képviselőtestület tagjait a legkevésbbé is befolyásolni akarná a bekövetkezendő választásnál. Abban azonban az egész tanács megegyezett, hogy a választásnál a megboldogult dr. Berényi Gyula érdemeire és a tiszttársai iránt mindenkor tanúsított előzékeny kollegialitására való tekintettel dr. Berényi Zsig­mondra adja le szavazatát, annál inkább is, mert a városnak, de különösen a kerületnek szüksége van egy oly fiatal, agilis erőre, aki a helyi spe­ciális viszonyokat, a közegészségügynek mai hely­zetét ismeri s azonnal felfogni képes. Dr. Vándor Ödön, a Kolos-kórház alorvosa — miként érte­sülünk — nem pályázik s Így az egyedüli számba­vehető, komoly jelölt csakis dr. Berényi Zsigmond lehet. Klinikai kísérletek a poseni városi kórházban megállapították: A természetes Ferencz József-keserüviz még kövér egyé­neknél is aránylag kis adagokban is biz­tosan és fájdalom nélkül ható hashajtó­szernek bizonyul. Anélkül, hogy valami különös étrendet kellene követni, a Ferencz József-viz változatlan eredménnyel huzamo­sabb időn át is használható. Kapható gyógy tárakban és füszerkereskedésekben. — A Szétküldési-ígazgatóság Budapesten. — Nyári mulatság. Az Esztergom- Szent­tamás és Vízivárosi Kath. Polgári Olvasókör 16-án, a Fürdő-szálloda helyiségében családias tánc estélyt rendez színdarabbal és világpóstával egybekötve. — Panasz az autóbusz ellen. A tegnapi hetivásár alkalmával sokan megbotránkoztak azon, hogy az automobil a legnagyobb forgalom idején a Széchenyi-téren ment keresztül, holott a Kossuth­utcán is járhatna. Addig ugylátszik nem lehet rendet teremteni, mig valakit el nem gázol, vagy lovakat meg nem bokrcsit a város nevezetessége. — Szőlőaratás. A vak bosszúnak, gyülölt­ségnek mintapéldáját mutatta be egy vagy több elvetemült esztergomi lakos. Csütörtökön reggelre lekaszálva találta Kis Tóth István gazda a Rózsa­hegyben levő szőllejét. Szabó István bátyánk sem járt jobban Tóthnál, mert neki még ugyanekkor a kukoricáját kaszálták le. Az elpusztított szőlő és kukorica egy hold nagyságú földterületen volt. Az elvetemült, ismeretlen gazokat nyomozza a rendőrség. Az elképzelhető legnagyobb lelki alá­valóság, minden emberi érzésből való kivetközött­ség kell ahhoz, hogy valaki ilyet elkövessen. Amit tehát az Isten adott, amiért a gazda ősszel és tavasszal dolgozott, azt nem az eső, nem is a jég verte el, nem a fagy tette tönkre, hanem az emberi gonoszságok legocsmányabbika. — Kerékpárverseny Komáromban. A Komáromi Football Club kerékpárosztálya f. hó 16-án, kedvezőtlen idő esetén 23-án, délután V 2 4 órakor a szőnyi országúton kerékpárversenyt rendez. Nevezéseket f. hó 16-ig elfogad Albrecht Antal osztályvezető (Nádor-utca) ki az érdeklődők­nek készséggel szolgál felvilágositással. A verse­nyek után a K. F. C. sporttelepén társasva­csora lesz. — Lopás a bényi állomáson. Vakmerő lopást követtek el csütörtökön reggel a bényi állomáson. Amíg ugyanis a vasúti előljáró (pénz­tárnok) rövid időre bement a faluba, a váró­teremben várakozó két ismeretlen egyén az asztal­fiókba elzárt, mintegy 7G0 koronát kitevő pénzt ellopta. A tettesek még eddig nem kerültek meg. Nyomozzák őket. — Az aratási óvintézkedések és a köz­ségek. Már az egész országban megkezdődött az aratás. A községi elöljáróság kötelessége ilyenkor kihirdetni a gőzcséplő és gazdasági gépek körül foglalkozó munkások testi épségének megóvása tárgyában alkotott szabályrendeletet. Úgyszintén figyelmeztetni kell minden község lakosságát, hogy a gabonabehordás körül nagy óvatossággal járjanak el, főleg pedig "a tüzrendészeti rendelet szigorú betartásáról gondoskodjanak. — Szelence meg az ezüst csésze. Még mult hetekben történt, hogy egy Sárközi Katalin nevü czigányasszony belopózkodott dr. Zwillinger Ferenc ügyvéd házába és onnan egy aranyozott ezüst csészét lopott el. A károsult feljelentésére megindították az eljárást az enyveskezü czigánynő ellen, aki most a komáromi ügyészség foglya. Ott újra kihallgatták Katalint s ő azt a felfedező vallomást tette, hogy a tolvaj nem ő volt, a szinét se látta az ezüst csészének, mert ö hozzá a Sze­lence, a Horváthék Szelencéje vitte zálogba, de ő akkor sem volt otthon. E vallomás alapján az ügyészség megkereste a rendőrséget, hogy hall­gassa ki Szelenczét a csésze eltulajdonítására né/.ve. Lehet, hogy Szelencze tud a csészéről. — Uj Idők. Az egyhangú nyári napokban a legkellemesebb szórakozást nyújtja. Herczeg Ferenc kitűnő lapja az Uj Idők, mely a legkisebb és a legnagyobb fürdő és üdülőhelyekre is elkísér bennünket, hogy szövegével és illusztrációival elevenséget, frisseséget vigyen minden magyar családba. Ami jelentős esemény a hét folyamán történik, arról mindenről beszámol az Uj Idők képben és írásban. Szövegrészét a szerkesztő Her­czeg Ferencen kivül a legjava magyar írók irják. Regény, elbeszélés, ismeretterjesztő és társadalmi cikkek, versek váltakoznak áz Uj Idők szöveg­részében. Az idegenirók rovatában ott találjuk a külföldi irodalom legjelesebbjeinek kis remek müveit és igy az egész világirodalommal lépést tarthatunk. Horkayné az Uj Idők hasábjain szól hozzá a maga elmés modorában, az aktuális ese­ményekhez. Az Uj Idők minden előfizetője ingyen kapja a század legérdekesebb regényét Dumas : Gróf Monte Cristó cimü müvét. Az Uj Idők elő­fizetési ára félévre 10 korona, negyedévre 5 ko­rona. Mutatványszám kérésre ingyen. Kiadóhivatal Budapest, VI. Andrássy-ut 10. szám. — Rieger orgonagyárat ismét nagy ki­tüntetés érte, amennyiben Buenos Aeres-i (Ame­rika) és a Jeruzsálemi Szentlélek templom szá­mára ismételten két nagyobb orgonaépitésre nyert megbízást. — Nyomtatványokat, úgymint: levélpa­pírokat, borítékokat, számlákat, különféle meghí­vókat, memorandumokat, eljegyzési kártyákat, gyászjelentéseket, legdivatosabb névjegyeket, táb­lázatokat, falragaszokat, stb. a legszebb előállítás­ban jutányos áron és gyorsan készit Gondos Vil­mos könyvnyomdája, Párkány. — Eladó cséplőgép. Egy tiz lóerejü Mayer-féle benzinmotor, kétéves Hoff er és Schrantz-féle cséplővel eladó. Kitűnően mű­ködik. Hitelképes egyéneknek részletfizetésre is. Bővebbet a kiadóban. SZÍNHÁZ. Ma délután és este játszanak a színészek utoljára. Délután a „Sulamith a-ot, este „Az ig­mándi kispap"-ot adják elő bucsuzásul. Hétfőn Komáromba mennek és kedden a „Sasfiók"-kal megkezdik a hat hétre tervezett sziniidényt. Szerdán „Beulemans kisasszony házassága" került szinre. M. Fekete Rózsi és Magas Béla osztatlan sikert arattak. Jó volt Breznai Anna, Kertész, Tárai és Ágotái. Az érdekes vígjátékot a közönség tetszéssel fogadta. Csütörtökön „Az arckép" cimü vígjáték ment félig telt ház előtt. Földes Imrének müvei közül talán ez a leggyöngébb. Magas a király, Vécsei a királyné és Tárai a festő szerepében nyújtottak élvezetes alakítást. Kertész és Déry Sári szimpa­tikus kamarást illetve palotahölgyet mutatott be. Szigethy, Vihari, Eőry és Halmai érdemelnek még említést. A darab dacára a szereplők igye­kezetének, csak mérsékelt hatást tett. Pénteken Bródy Sándor Medikusa ment félig telt ház előtt. A darabot bérletszünetben, a rendőrnyugdij alap javára adták elő. Mint a be­mutató alkalmával, most is nagy sikert ért el Gerzsó, Tárai és Magas. * * * Mezei Béla az idén erős, kiváló tagokból álló társulattal jött Esztergomba, de a közönség közönyössége miatt Szentgyörgyi Lenke, a társu­lat országos hirü primadonnája elment szabad­ságra ; egy másik énekesnő megszökött. Megszö­kött néhány nappal ezelőtt a társulat tenoristája is. Operettek előadása tehát majdnem lehetetlenné vált. A legjobb operettekhez Oláh Gyulának nincs női partnere. A drámai személyzet igen erős. Mind a nők, mind a férfiak kiváló színészek. — Az egész idény alatt a legtöbb kifogás a jelmezek ellen volt. De komikus látvány is, ha pl. egy király rozsdás fringiával jelenik meg előttünk. — Kár, hogy Szentgyörgyi néhány estére nem jött vissza. Fellépése bizonyára meg hozta volna az anyagi sikert is. Node, a jó öreg esztergomi publikum igy is bevette. Most pedig Isten veletek Thália derék gyermekei! Művészi játéktokban sokat gyönyör­ködtünk. Többet közületek nagyon megszerettünk szerettünk a színpadon, szerettünk a színházon kivül, — de rokonszenvet éreztünk mindegyi­tekkel szemben. És most végleg eltávoztok. Itt hagyjátok Arénánkat. Ismét sokáig siralmas csend fog honolni benne. De sokan már talán nem is jöttök többé Esztergomba. Igaz, hogy nem vagy­tok röghöz kötve. Művészek vagytok. A művészi lélek pedig nyugtalan, nincs maradása, szereti a változatosságot, Olyanok vagytok ti mint a vándormadár; vissza-visszatértek elhagyott ott­honotokba, megkeresitek régi fészkeiteket, hogy újra megtöltsétek vidámságtokkal, hogy feledtes­sétek a földi szomorúságot, az élet küzdelmeit, a nyomort . . . Épen ezért ha nem is egyhamar de idővel bizonyára többeket viszontlátunk közü­letek. Tehát a viszontlátásra! Addig is Isten hozzátok! ... Nyomdász tanuló fizetéssel felvétetik Gondos Vilmos nyomdájában Párkány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom