Esztergom és Vidéke, 1911

1911-03-30 / 26.szám

Esztergom, 1911. XXXIII. évfolyam 26. szám. Csütörtök, március 30. AZ ESZTERGOMVÁRMEGYEI KÖZSÉGI ÉS KÖRJEGYZŐK EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS LAPJA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. TELEFON ' Esztergomi és interurbán 38. Párkányi 171. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre . . , 12 K Negyed évre . '3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f, Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fill. A sajtó dicsérete. A magyar újságírásnak emlékezetes eseménye marad ez év máicius 19-ike, a mikor harminc éves jubileumát ünnepelte a Magyarországi Hírlapírók Nyugdíjintézete. Miniszterek s a közélet más kiemelkedő személyiségei dicsőitették ez alkalomból a sajtót. Végre annyi balszerencse közt s oly sok viszály után megtalálták az ország po­litikai és társadalmi életének vezérlő egyé­niségei azt a hangot, amely méltán meg­illeti a magyar sajtót. Nem vesszük kész­pénznek mindama dicséretet, amely a hír­lapírók nyugdíjintézetének jubiláris közgyű­lésén és bankettjén tósztozó miniszterek és egyéb nagyságok száját elhagyta, azt sem kutatjuk, hogy őszinte szívből jövő volt-e mindaz a szép jelző, amely a mestersé­günkről mondatott: de tisztában vagyunk azzal is, hogy soha még a magyar sajtó illetékes helyről olyan elismerésben nem részesült, mint e napon. Ez annál is in­kább jól esik nekünk, mert esztendők sora óta alig hallottunk mást, mint a sajtó le­becsülését éppen azok részéről, akik a köz­élet legkimagaslóbb terén szerepelnek. Re­volverező hirdetési ügynökök, álhirlapírók, vidéki zuglapok, szenzáció és botrányhaj­hászó hírek valahányszor sz^ba kerültek a fórumon, mindig akadt valaki, aki e hibá­kat és visszaéléseket az egész magyar hír­lapirodalomra általánosította. Nem régen valóságos reakciós hangulat támadt a sajtó ellen, ugy hogy drákói törvényt készültek ellene hozni. Á törvény elmaradt, de a han­gulat megmaradt s a magyar újságíróban kialakult az a keserű érzés, hogy őt, aki a közélet mezején a legönfeláldozóbban és legönzetlenebbül dolgozik, csak szükséges rossznak tartják, inkább félnek tőle, mint szeretik vagy megbecsülik. Az ujabb idők­ben erős tábora támadt a demokrácíónak, a radikalizmusnak s természetes, hogy az uj áramlat első sorban az újságíró gárdá­ból toborozta híveit, s a sajtó ellenfelei ennek a gárdának a hazafiságát is kétségbe vonták. Most azonban, hogy a sajtó lakomá­ján megjelentek a kormány tagjai, a poli­tikai és társadalmi élet előkelőségei s egyik a másik után ünnepelte lelkesen a sajtót, magasztalta a hivatását s kifejezte a szere­tetét, megbecsülését a mi karunk iránt, szinte hajlandók vagyunk azt hinni, hogy tul sötét színekben láttuk a helyzetet, hogy azok, akik annyit szidtak, korholtak s ránc­ba szedni is akartak bennünket, mégis sze­rettek egy kicsit. S ez a szeretet. tört ma­gának utat a szivekből a magyarországi hírlapírók nyugdíjintézetének harminc éves fennállása alkalmával rendezett ünnepén. Mély köszönettel nyugtatjuk s vesszük tudomásul a lelkes dicséret szavait. Annál is inkább, mert kiváltképen Székely igaz­ságügyminiszter szavaiból azt vesszük ki, hogy immáron nem kell tartanunk a sajtó reakciótíárius megrendszabályozásától, ami sokkal kevésbbé lett volna a mi kárunk, mint a közé. Amely országban békóba verik a sajtó szabadságát, ott befellegzett a többi szabadságnak is és a közéleti tisztességnek is. Mert ezeknek őre és ellenőre a sajtó s amikor ez őrző hivatását kellően nem tel­jesítheti, lekötöttségének arányában erősbö­dik a reakció és a korrupció. Ezért tisztesség és büszkeség nekünk magyar újságíróknak lennünk. Több kész­ség s odaadás, mint amivel eddig szolgál­tunk pályánkon nem telik tőlünk, de uj ér­zés lesz nekünk az, hogy az elismerésből nekünk is jutott egyszer. Ezt az érzést meg­őrizzük s ha megint támadni, szidalmazni fog bennünket a megsértett hiúság; a to­porzékoló reakció, a mostani eseményekre fogunk gondolni s a kirohanásokat nem vesszük olyan komolyan, mint eddigelé. Ügyvédek napja. A kamara közgyűlése. Győr, március 27. A kir. törvényszék palotájára Szabó Jenő elnök előzékenysége folytán kitűzték a nemzeti lobogót, jeléül annak, hogy az ügyvédi kamara tartotta közgyűlését. Délelőtt 10 órakor nyitotta meg a közgyűlést Ziskay Antal dr. kir. tanácsos, a kamara elnöke, szívélyes szavakkal üdvözölte a megjelenteket és a jegyzőkönyv hitelesítésére fölkérte Deáky Zsig­mond -dr. és Raab Géza dr. ügyvédeket. „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Modern történet. Irta: Révész Gyula. Aladár ur éppen unatkozott, mikor olvasta, hogy Ármin urnák eltűnt a felesége. Automobilba ült és a főkapitánysághoz sietett. — Egy kérésem van, mondotta a főkapi­tánynak. — Parancsoljon, gróf ur. — A bankámé eltűnését bizza rám. — Érdekli? • — Nagyon. — Helyes. Mint önkéntes detektív nyomozzak!. — Mindenekelőtt az eltűnt asszony buodo­arjában tartott szemlét. Kiforgatta a szekrényeket, de egyetlen olyan levélre sem bukkant, amely útbaigazította volna. Végre, amikor már abba akarta hagyni a kutatást, talált valamit: egy bonbon-dobozt. Kinyitotta s a cukorkák alattt egy csomó kártyára bukkant. — Hohó, ez jelent valamit! Nézegette a kártyát, de óvatosan, nehogy megváltoztassa a sorrendjét. Feltűnt neki, hogy csak makk, zöld és tökszin van a csomagban, ellenben piros egy sincs. Meg aztán az is kü­lönös, hogy pl. a makk-hetesből hét és alsóból nyolc darab volt, továbbá tök 8-as és felső is volt 3-3 darab. Rögtön arra gondolt, hogy ez a csomó kártya helyes nyomra vezeti. Megolvasta, ötvenhét kártya volt. Csöngetett és zsebre tette a kártyát. A ház ura maga sietettt be. — Nos? — kérdezte a bankár. — Egy-két kérdésemre szíveskedjék felelni. Szereti Őnagysága a bonbont? — Nagyon, minden két-három napon kül­dött neki a cukrásza. — Ki rendelte? A titkárom. — Beszélhetnék vele ? — Nem. Kiadtam az útját a mult héten. Roppant hanyag fiatalember volt. — A nevét kérem. — Knapp Dezső. — Köszönöm. Most még egy kérdést. Szo­kott-e őnagysága kártyázni? — Női társaságban. — Tartott-e kártyát ? — Nem. Az én szobámban van két csomag. — Kérem, nézze meg, hogy megvannak-e még? A bankár csodálkozott a kérelmen, de azért kiment. Csakhamar vissza is tért a két csomag kártyával. — Tehát nem hiányzik. Köszönöm, most már mindent tudok. A gróf eltávozott s magára hagyta az álmél­kodó bankárt. Aladár gróf hazasietett s bezárkózott szo­bájába. Most már annyit tudott, hogy a bankámét nem érte szerencsétlenség, sem pedig erőszakkal el nem hurcolták. Sőt majdnem bizonyos, hogy a kedvese az a bizonyos Knapp Dezső. S mind­ezt az ötvenhétlevelü kártya árulta el. Lám, egy ügyes detekiiv milyen pompásan tud következtetni, jóformán a semmiből. Elővette a kártyát. Valószínűnek tartotta, hogy a csomag tulajdonképen titkos levél. Minden kártya egy-egy betű. Mi a leglogikusabb és leg­egyszerűbb kulcsa a kártya abc-nek? Leirta a papirosra az abc-t s mindját mellé rótta a meg­felelő kártya nevét is. a makk hetes i zöld hetes r tök hetes b makk nyolcas j zöld nyolcas s tök nyolcas c makk kilences k zöld kilences t tök kilences d makk tizes í zöld tizes u tök tizes e makk alsó mzöld alsó v tök alsó f makk felső n zöld felső x tök felső g makk király o zöld király, y tök király h makk disznó p zöld disznó z tök disznó Most már megértette, miért nincs a bankámé

Next

/
Oldalképek
Tartalom