Esztergom és Vidéke, 1910

1910-08-20 / 65.szám

mely Európa figyelme mellett drága vérrel vetette meg alapját az édes földön, melyet neki megmutattak : a ragaszkodó nagy szeretettel föllobbantja a szent szellemülés lángját. Légy üdvöz hát, te agg, gazdag érdemekben megőszült város! és ne nézz oly komoran az évezredek óta lábad előtt törtető Isterre, mert hirdetni akarom a te régi, fénylő hatalmadat, hogy mig szikláid fején mohát fakasztanak az uj idők: egy hatalmas géniusz intésére karok ezrei emelkedjenek örömtelt, uj munkára!" (Taschenbuch für die vaterlándisphe Geschichte. II. Jahrgang 1821. 138. 1.) Régi, foszló irások közül téptem ki ezt a gyönyörű mottót s ahogy tudtam, lefordítottam magyarra. Mert a korhadó rongypapír és cserfalé öreg szaga visszacsalogat engem is a legendás múltba, a régi Esztergom kongó sikátorai közé, ahol a mi ükeink játszottak a porba, vagy dagasztották piciny kezekkel az iszapot, mit lesöpört a zápor a szőllőhegyről. Visszaröpít vízióm Esztergomból—Esztergomba, sőt tovább: a Bél Mátyás, illetve Kollár Ádám szerint való Strigonium, Istrogranum, Istropolis, Osztrihom, vagy Osztrigomba, mely már Krisztus előtt 2397 évvel, az özönvíz utáni 155. esztendőben is a Fero szigetétől 36°25' hosszaság s 47°47V2' északi szélesség alatt feküdt. Lett légyen bár azóta a neve: Bregoetium, Aciucum, Salva Mansio, avagy Ptolomaeus Curta municipiuma s Spondamusnak püspöki városa. Magányos esztergomi séták pillanataiban gyakran szembejött velem a mult s olykor teljes volt az illúzióm, hogy a régi, hatalmas, legendás Istropolis kövein járok. Láttam a nagyszerű palotákat, a bástyatornyokat, melyeket római császárok rakattak. A Kisduna torkában láttam az Otromba gályákat, melyek Indiából Konstantinápolyon keresztül hozták a drága kelméket, szőnyeget és selymet. Ez a révpart volt Európa piaca. Gall, germán és olasz kereskedők sürgölődtek velenceiekkel és saracenokkal keverve a sátorok között, kiknek saját uccáik voltak a hatalmas város ölén. S mikor a hidtöltésen csikorog lábam alatt a kavics: eszembe jut, hogy talán ép alattam egy-két méterrel lejebb békült ki a gézengúz Salamon Geyza herceggel. S mikor a Kisduna álmosan ballagó vizéhez érek: mintha forró, sűrű meleg vér nömpölyögne párologva benne ... a háromszáz esztergomi asszonyok vére . . . kiknek nyakát a legpuhább csókok helyén szegette el egy bestiális mongol: Kádon vezér. 1241. A vad tatár légiók leigázták már az egész országot, csak a dunántúli megyéket ölelte védő kebelére a bő vizzel hömpölygő Ister. A ködös november első hetében érkezett Kádon tatár vezér a Naszály tövébe. Roppant serege a Garam jobb partján ütött tábort és megkezdte Esztergom várának ostromát. Azonban ugyancsak emberére akadt Simon spanyol gróf személyében, aki a várat védte. Budától Komáromig meddőn igyekeztek a tatár gályások a Duna jobb partjára lépni. A véres Vértesek tövében ki nem aludtak az őrtüzek a rejtelmes őszi éjszakákon. A spanyol zsoldosok kürtjeinek szomorú, bátor riogása hirdette, hogy a bércek alatt mindenütt ébren az őrség. És, ha a párkányi oldalon megkongatta buzogányával harci paizsát egy-egy vérszomjas mongol: gúnyos kacaj kelt a vár tövében visszhang gyanánt. Reggel azonban zokogás hangzott a bástyafalakról. Kivezették a mongol katonák a Dunapartra az összefogdosott magyar menyecskéket és lányokat. Pőrére vetkőztették és a fákhoz kötözték. Aztán öreg harcosok elővezettek apró tatárkölykeket, hogy nyilazni tanítsák őket. A célpont az a bimbó volt, mit az élet fakasztott a magyar asszonyok kebelén. Élesrefent nyilak röpültek az apró, barna kezekből a lekötözött asszonyok keble felé, ahol kibuggyant a vér és patakot öntött a test hófehér selymére. Fájdalmas chaosba keveredett a haldokló nők hörgése, végső sikoltása, átka és a nyilazó mongol porontyok diadalharsogása. Csak az esztergomi bástyafalakon volt ennél nagyobb a sirás és ijedtség. A vártemplom kőtornyában felriadtak éji álmukból az érctorku harangok és méla bugással szomorú verseket sirtak az égbe. A nép szivéből pedig zsongó zsolozsmát mosott ki a köny, hogy áldást könyörögjenek az ég Urától a mártirasszonyokra, kiknek hófehér testét azóta talán már a Skála alatt hömpölygetik a habok . . . A toronyőr figyelt. Észrevette, hogy Párkányban a macskavártai folyókönyöknél ép a Dunába űztek egy embert a tatárok. Egy kicsi fekete pont ringott a zöld habokon és íolyton-folyvást közeledett Esztergom felé. Az őr jelentette Simon grófnak az esetet. A parancsnok lóháton vágtatott a sziget orrára. Ép akkor ért parthoz az uszó ember. — Vesd le gyorsan a ruhád s itt a palástom burkolódz ebbe. Aztán jöjj velem! — szólt a gróf. Dideregve köszönte meg a kicsi magyar és vetkőzni kezdett. — Hogy hivnak téged, te szerencsés ember? — kérdezte a parancsnok. — Vízi Mátyás vagyok. — Honnan ? — Viza-halász vagyok az ebedi foknál. Meg akartak fogni a tatárok s én a Dunába vetettem magam. Gyakran átúsztam, hát most se pusztultam bele. — Gyorsan hányta le magáról az átázott ruhát s a palástot magára terítve kisérte a grófot, aki lovát egy spanyol zsoldosra bizta. Szörnyű dolgokat tudtak meg az esztergomiak Vizi Mátyástól. (Folyt, köv.) SZÍNHÁZ. Még egy hét és bucsut vesz tőlünk Mezei társulata. A saison mort réme kezdte már fenyegetni a színházat, midőn egy igen sikerült vendégszereplés hozott jótékony felfrissülést a tespedésbe. Gózon Gyula városunk fia a nagyváradi színház művészének játékában gyönyörködtünk eddig két estén át. Gózon úgyis mint énekes, úgyis mint jellemszinész elsőrangú kvalitás. Játéka öntudatos, hangja .kiválóan iskolázott és természetesen szép csengésű. Az eddigi estéken előkelő közönség töltötte be a színházat és nyilt szinen is sokszor megtapsolta az érdemes fiatal színészt, akinek a jelenléte oly ambicionálólag hatott a többi szereplőkre is, hogy ily igazán preciz két előadást még nem láttunk a társulattól. Gózon a Dolovai nábob leányában Bilinszky herceget, a Dollárkirálynőben pedig Schlik bárót játszotta széleskörű rutinról tanúskodó alakítással. Az előbbi darabban Jávor Aranka, Földessy és Sándor Júlia emelték az előadás nívóját, a másodikban Komáromy, Fenyvessy, Oláh, Stoll és Ágotái járultak hozzá az est sikeréhez. Ma a János Vitéz Bagó-jában lép fel Gózon Gyula. Szombaton Shakespeare örökbecsű darabját a „Velencei kalmár"-t hozta szinre a társulat minden tekintetben tökéletes, gördülékeny előadásban. A „Velencei kalmár" komikuma már érinti a tragikum határait. Shylock zsidó komikus egyéniség, küzdelme az egyetemes keresztény felfogás ellen nevetséges, bukása megkacagtat bennünket addig, mig észre nem vesszük benne az embert, az agyon zaklatott, megrugdosott, megköpdösött, önérzetétől megfosztott embertársunkat. Sylock szerepét Földesi Viltnos nagy ambícióval, sok művészi törekvéssel játszotta. Nem a mindennapi színpadi hatásra törekedett, hanem igazán művészit akart nyújtani. Ezen törekvése dicséretes, bennünket kellemesen lepett meg. Helyes tapintattal nem domborította ki azon okokat, melyek a zsidó Sylock egyéniségének kialakulására befolyással voltak, mert Shylock csak mint kész jellem lehet komikus. Tomboló lelkesedéssel ünnepelte Földesit az egész színház s háromszornégyszer is a lámpák elé hittak. A többi szereplők nem tudtak harmóniát teremteni a darabban, Tárai Antonio szerepében érzés nélkül játszott, Kertész Bassaniója sokkal jobb volt, Ágotái pedig az öreg Gobbó szerepében aratott tapsokat Nerissa naiv szerepe nem felelt meg Jávor Aranka szerepkörének. Sándor Júlia (Portia), elemében volt. Halmai Sándor (Lorenzó) öntudatos játéka élvezetes volt. Az egész darabban csak Medgyaszai nyers és lehetetlen gúnyolódása volt bántó. Vasárnap délután a „Doktor úr", este „Tilos a csók" cimű operett került szinre másodszor. Hétfőn délután a „Náni"-t, Follinusz Aurél népszínművét, este Móricz Zsigmond „Sári biró"ját elevenítette fel a társulat. Kedden Athis Alfrédnak helyzetkomikumokban gazdag, kacagtató vígjátékára, az „Albert herceg"-re kevesen voltak kíváncsiak. A darabban Kertész Dezső, Jávor Aranka, Földesi, Stoll, Ágotái jeleskedtek. Egyébként az egész előadás — bizonyára az üres széksorokra való tekintettel — igen vontatott volt. Ma, pénteken a „János vitéz" kerül szinre Gózon Gyulának, a nagyváradi színház kitűnő művészének vendégfelléptével. Szombaton délután félhelyárak mellett „Tilos a csók" cimű operett, este pedig Fali Leo gyönyörű zenéjű „Kedélyes parasztja" megy. Gondolatok. (A hazaszeretetről.) Semmiben sem versenyezhetnek velünk sikeresebben a nők, mint a hazaszeretetben. Ha a magyar nő nem is onthat annyi vért hazájáért, mint szülöttje a magyar férfiú, több könnyet ont és szánt fel honszerelmével. A szerelem a nőt csak regényhőssé teheti. De a hazaszeretet eposzi hősnővé avathatja. A hazaszeretet első igéit édes anyanyelvünkkel tanuljuk meg egyszerre. Azért is kisér minket bölcsőnktől sírunkig. Nemzeti történetünk bizonyítja, hogy sokkal több hőstettre buzdították férjeiket és fiaikat a magyar nők, mint a mennyit azok önmaguktól arathattak volna. A hol sokat beszélnek a hazafiságról, ott keveset tesznek érette. Hétköznapi tapasztalat, hogy amije nincsen valakinek, azt leggyakrabban emlegeti. A mai díszruha legtöbbször csak fényűzésre vagy koldulásra szolgál a politikai életben. Régi szállóige, hogy a legtöbb magyar uri ember rossz fizető, de pazar adakozó. Dr. Kőrbsy László.