Esztergom és Vidéke, 1910

1910-11-17 / 89.szám

Csütörtök november 17. Szerkesztőség és kiadóhivatal: ESZTERGOM, „KORONA" SZÁLLODA I. EMELET. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön Laptulajd. és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre . . . 12 K Negyed évre . . . 3 K Fél évre .... 6 K Egyes szám ára .14 f. Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 60 fii Vasárnaptól — Csütörtökig. A városház fináncai, A házbéradó ügyében elkövetett stiklit most ujabb beugratással akarják megtetézni a városház fináncai. Felbuzdulva azon a hírhedt eredményen, amely szerint sikerült Kálmán Gusztáv államtitkárt a pénzügyminiszterhez deputációba vinni és őt a tényállás ismertetése nélkül rábírni arra, hogy a pénzügyminisztertől a saját határozatának a megváltoztatását kérje, a városházi ellenzéki fináncok most azon verik a mellüket, azaz az államtitkár mellét, hogy most már ám járjon el a közigazgatási biróságnál és fennen harsogják : — Hát mutassa meg az államtitkár, hogy mit tud és járja ki a közigazgatási biróságnál a város igazát! Ezt a csekélységet óhajtják most az államtitkártól! Ezt a, szerintök, semmit, ami azonban nem jelent egyebet, minthogy az államtitkár független magyar bíróságot befolyásoljon oly irányban, hogy ez a törvényekkel ellenkező határozatot hozzon. Erre azonban nemcsak az államtitkár, de senki a világon nem kapható. A magyar bíróságok az ő törvénnyel körülbástyázott függetlenségükkel alkotmányunk legerősebb védőbástyái és még nem akadt senki, aki az államtól nyert hatalmánál fogva egy magyar bíróságot büntetlenül befolyásolni merészelt volna. Az államtitkári hatalom, de még annál nagyobb hatalom is erőtlenné válik a bíróságok küszöbénél és éppen ez adja meg biróságaink ideális befolyásolhatatlanságát és ez teszi őket a magyar alkotmány sziklaszilárd védőbástyáivá. Hát csak lassabban a testtel, tisztelt financkapacitások! Ha sikerült is egyszer az államtitkárt — elismerjük sikerült trückel — beugratni, abba nem fog belemenni, hogy az ország legelőkelőbb bíróságának befolyásolását megígérje és ezzel egyenesen büntetendő cselekményt kövessen el. Miért kell a népgyűlés? Világos immár mindenki előtt, hogy a házbéradó ügyében a polgármester követte el a hibát, amidőn az ismert koalíciós adótörvény életbelépte előt nem mondatta ki a város képviselőtestületével, hogy Esztergom városa egy osztatlan egész és nincs semmiféle kerületekre felosztva. A törvény végrehajtási rendelete erre egyenesen felhívta az érdekelt városok figyelmét, de hát Esztergom vezetőségének a fülei erre a miniszteri figyelmeztetésre süketek maradtak. Tisztán ennek a hibának tudható be az, hogy a város legszegényebb néposztályának anyakára ujabb 16000 K. adóteher szakadt. „ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. Tengerparton. Irta: Alba Nevis. (Egy abbáziai villa. Fehér, mint a porcukor; karcsú, mint egy szépen nőtt süldőleány és virágos, mint egy ünnepnapi oltár. Két szerelmesen egymáshoz simuló erkélye a tenger fölé hajlik, az egyiken levelet ir egy szép, pirospongyolás leány, a másikon újságot olvas egy fehér vászonruhás férfi. Egyszerre csak abbamarad az irás és olvasás is, egymásra néznek: a leány kacagó szemekkel, a férfi valóságos forrósággal és azután érzik, hogy beszélgetniük kell.) A férfi (valami érdekes, uj, izgató dolgot szeretne mondani): ugyan nézze a tengert, milyen kék ma, Alice. A leány: Csakugyan. Csakugyan kék. Ép olyan kék, mint minden napsütéses reggelen . . . De én már a tengerrel ugy vagyok, mint sok becses, titkos, drága és szent dologgal, tudom, látom és — nem beszélek róla. Az emberek a maguk profánságával megszentségtelenítik a legnagyobbat: a természetet. Amikor unatkoznak, vagy amikor nem jut az eszükbe más: „Milyen szép az idő!" „Az idén forró nyarunk lesz!" „Ez az eső sohase hagyja abba! ..." Én istenem, hát mire jó az? Miért kell mindezekről beszélni? ... Egyébként a tenger ma csakugyan gyönyörű kék! A férfi: Maga ma rosszat álmodott, Alice. Egy kicsit veszekedni akar a szomszédjával. Hát veszekedjünk, jó. • A leány: Igaza van, azért vettem föl ezt a piros ruhámat is, mert tudtam, hogy magának nem tetszik. Mert megmondta, hogy nem tetszik. Azért. A férfi: Kár, hogy a jövő héten hazamennek! Rég nem volt ennél boldogabb nyaram. Gyönyörűség az, hogy maga . . . maga veszekszik velem. És . . . Tudja mit jelent az, mikor két ember, — két fiatal — egymással kötődik? A leány: Semmit. Én utálom a hazugságot, a közmondásokat, a babonjat! Semmit sem jelent. A férfi: Mondom, lelkemből sajnálom ezt a nyarat, ennek a nyárnak a múlását. Most csak egy nagyon csúf, nagyon sivár tél jöhet . . . (Várja az ellenkezést, a megcáfolást.) A leány (szeretne ellenkezni, szeretné megcáfolni, de csak félig teszi): A tél sohasem olyan szép, mint a nyár, de ez . . . részben ... az embertől függ. A férfi (mohón): Nem tudom, hogy érti ezt? megengedi, hogy ugy magyarázzam, ahogy jól esik nekem ? A leány: Gyönyörű ma a tenger! A férfi: (nevet.) A leány: Maga a mult héten még egy Ígéretet tett nekem. Azóta el akarja felejteni és felejtetni. Azóta megbánta azt az Ígéretet, de én számot tartok rá, én követelem. A férfi: Nézze csak a hullámokat: hogy neki rohannak a szikláknak, hogy zúzzák magukat halálra! Az ember szinte megborzong, ahogy "szétloccsan az agyvelejük. Én a hullámokat mindig makacs koponyájú, erőszakos dulakodó állatoknak nézem. Ugy-e furcsa? A leány: Nagyon furcsa, de én az ígéretet akarom. A férfi: Igazán szeretnem, ha az alól a buta igéret alól fölmentene! Látja, édes Alice, én nem tagadom, szeretnék . . . akarnék . . . szóval, sokat adok a maga véleményére, magára. Szeretnék tetszeni magának, szeretném, ha megbecsülne, ha deréknak, ha férfiasnak találna, ha rokonszenvezne velem . . . Röviden : nem akarom magamat a maga szemében diszkvalifikálni! Nem akarok kicsi, hitvány, szánalmas figura lenni maga előtt, Alice. A leány (hirtelen, forró szivdobogással érzi, hogy kedves, egyre kedvesebb neki ez az ember, hogy a csöndes adriai esték egészen egymáshoz sodorták őket, hogy hevitő napsütések, sikló kis csónakok s az elválasztó vékony szobafal szerelmes vágyakozást plántáltak a szivébe): Váltsa be az igéretét! Nézze, engem nagyon érdekel a maga dolga, én tudni szeretnék magáról mindent. És maga azt mondta, hogy elmeséli a múltját, a házasságát, mindazt, amit átélt és átszenvedett. Azt, ami hajótörötté tette ... Igy igérte nekem. A férfi: Én őszinte leszek, édes Alice: csakugyan el akartam mondani egyet-mást arról a szerencsétlen dologról, de félek . . . Most talán sikerült megnyerni egy csöpp, egy parányi meleg-