Esztergom és Vidéke, 1910

1910-10-09 / 79.szám

itergom. 1910, rXXIL évfolyam 79. szám. A V í Vasárnap, október 9. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA" szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Laptulajdonos és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár. Csütörtöktől - vasárnapig. Az iparosok gépei. Elmúlt a nyár is termés nélkül. Se a földmivesnek, se az iparosnak nem hozott ez a nyár még annyit sem, mint az előző évi volt. A kereskedelem pang, az ipar nemkü­lönben, a földmives szegényedik, mert nincs vállalkozási kedv, hiányzik a tőke, nincs hitel. Mintha valami láthatatlan erős karok fogódznának bele a város előretörni akaró szekere kerekének tengelyébe, mintha az előrejutást megakadályozni igyekvők kö­dös, fojtó lehellete terjedne szét az egész fórumon. Ugy érezzük, mintha azt mondanák, maradjon igy minden, amint volt azelőtt, szegényedjen bár a ránk haragvó földmi­ves, menjen inkább tönkre a még meg­levő kereskedelem, pusztuljon el a szegé­nyes kézműipar, csak maradjon minden a régiben, legyetek csak tovább is a régi, a talán mindörökké tartó szegénységben. Feláldozni az elvert magukat a hirde­tőket is, hogy a személyért tovább is tűrje­nek, szenvedjenek, maradjanak a személyi elvben igazak, de a szegénységben még in­kább azok. Ezek a fojtó, a testet, azután a lel­ket elsenyvesztő gondolatok tölthetik be az esztergomi iparosság lelki és elvi vezéreit. De mint a foszlóban lenne az iparos­ság szemén a hályog. Elmegy a kormányhoz, kérvényt intéz az államtitkárhoz, most már az ő képvi­selőjéhez, segítse őket a kormány, és ha már nincsen forgalom, munka ebben a tekintélytől agyongyötört városban, adja­nak legalább ingyen gépeket, hogy a ré­git, amelyen csak a család szegényes el­tartására és a pótadóra kerestek, ujjal cse­rélhessék fel, mert biznak, hogy az ujak zakatolásai egy biztatóbb jövőnek lesznek előhírnökei. Menjen csak az esztergomi iparosság a kereskedelmi államtitkár-képviselőjéhez, akinek a szive nem a bosszúállóéhoz, a hamis prófétáéhoz hasonló. Tárt karral, szíves készséggel fogja az államtitkár kérelmükéit teljesíteni, hogy felnyissa szemeiket és megértesse velük az írásnak szavait : „Óvakodjatok a Bál­ványoktól és az önző hamis prófétáktól." A jóizlés. Igen sokat beszélnek most arról, hogy mi ízléses és mi nem. Az esztergomi sajtóorgánumok legna­gyobb része heteken keresztül a jóizlésről tart inkább kevésbbé, mint többé sikerült kenetteljes előadásokat. Ugyanekkor nagyon is elfelejtkezik arról, hogy épen ezen a réven követi el a legnagyobb izetlenséget. Másnak, különösen egy laptársnak az ízlését nyilvánosan bírálni csak az a lap volna hivatva, amelyik még soha ízléste­lenséget el nem követett. Ilyen lap pedig Esztergomban, de sehol a világon nincsen, mert csak akkor lehetne, ha mindazon ese­mények, amelyekkel egy lap foglalkozni kénytelen, kivétel nélkül a jóizlés nevében születnének. Az eseményeket emberi cselekedetek teszik, nem pedig angyalokéi és nem szo­rul bizonyításra, hogy a res humánák leg­többnyire Ízléstelenek. Csak enyhíteni áll módjában bárme­lyik lapnak az önmagukban Ízléstelen em­beri dolgokat, még pedig aként, hogy a saját eszközeivel eltüntetni iparkodik azo­„ESZTERGOM és ÍIDÉKE" TARŰÁJA. Leányiélek. Irta: Géczy István. , A méltóságos és valóságos belső titkos ta­nácsos ur körúti lakásában lábujjhegyen jár-kél a fényes libériába bujtatott cselédség. Orcáikon ott ül a jól begyakorolt szomorú aggódás, mö­götte pedig elbújva a titkolt közömbösség. Mi közük nekik ahhoz, hogy a méltóságos ur lázbe­tegen fetreng a puha vánkosain ? Uj helyről gon­doskodni még van idő, az orvos ur azt mondta, hogy egy kis meghűlés az egész, valahol az isten háta megett az erdélyi határszélen fázhatott meg, ahol a magas kormányt képviselte egy vicinális megnyitásánál. Amint onnan hazakerült, ágyába dőlt és fel se kelt máig. A nagy ernyős lámpa kéken hulló sugarai misztikus fénnyel vonják be a szobát s a kékbe játszó falon szeszélyesen vibráló árnyékot vetnek az ide-oda mozgó alakok: a termetes méltóságos asszony, a száraz hosszúra nyúlt orvos az ő lelógó pofaszakálával, melynek falra vert árnyéka mozgó vitorlának látszik és az orvosságos üveget tartó inas. Az orvos fontos komolysággal csóválja a fejét és tapogatja a méltóságos beteg üterét: a baj hirtelen roszra fordult. Ezelőtt egy órával még semmi veszély nem volt, a beteg vigan be­szélgetett a méltóságos asszonnyal, aki ép uj toaletteiét mutatta be, amit a mai bálra vett fel. Hogy, hogy nem, a láz egyszerre csak emelkedni kezdett és egy óra alatt ott állt, ahol a tudomány már megcsóválja fejét, felhúzza szemöldökét, hogy eleven kérdőjellé változik át és ilyenforma han­got ád : hm-hm I A méltóságos asszony arca egyszerre elbo­rult ; felhőt vetett rá az aggodalom, a szerető anya aggodalma. Nem attól félt, hogy árva lesz a kis Gizike, egyetlen gyermeke, mindkettőjük szeme fénye — ki gondolna erre — de sajnálta aranyos kis leányát, mert ez a hirtelen jött válto­zás a legédesebb örömtől fosztja meg, nem me­het a bálba, az első, rég várt bálba. Ez fájt, ez töltötte el aggodalommal az ő anyai nagy szivét. A beteg lassan felemelkedett, lázas tekintete kisérni látszott valakit, s mikor nem találta meg, szólott az ő lassú, vontatott, nagyúri orrhangján: — Merre van Gizike? Látni akarom, jól néz-e ki báli ruhába ? ... Jól áll-e rajta ! A méltóságos asszony szemében megvillant az anyai büszkeség csodás fénye, annak az anyai büszkeségnek, amely a szépség, jóság és tökéle­tesség mintaképét egy lényben látja összpontosítva a gyermekében, elbizakodott mosoly látszott szé­les szája körül s ez a mosoly azt mondta, szép-e jól áll-e Gizikének a báli ruha? . . . Mit feleljek erre, hisz ez oly természetes dolog, ami kérdés tárgya se lehet. Nem is válaszolt rá, csak ennyit mondott: — Ide hozom — s a szája körüli mosoly azt is kozzátette hang nélkül, de érthetően — aztán ámulj! A méltóságos beteg szeme rátapadt az ajtóra, amelyen az asszony eltűnt. Erőtlen félkarjára tá­maszkodott s*ugy várta, leste az ő kis leányát, de a gyenge kar nem birta sokáig, megzsibbadt megbicsaklott s visszarogyott címeres, kivarrott csipkés párnáira. A tudomány embere rosszalólag csóválta a fejét. — Nyugalom, méltóságos uram, nyugalom. Különben semmiről sem állok jót. Szerencsére felnyílt az ajtó s kijött mamá­jától vezetve az édes kis Gizike. Ugy nézett ki hófehér ruhájában, mint hulló hópehely sötét éjszakában. Hamvas szép orcáján ragyogott a himpor, sötétkék szemében fénylett a menyország, bársony szemöldöke miként a szi­várvárvány, ivet rajzolt a kék mennyboltozat felett. (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom