Esztergom és Vidéke, 1910

1910-10-02 / 77.szám

Esztergom, 1 0. XXXII. évfolyam 77. szám. Vasárnap, október 2. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA** szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Laptulajdonos és felelős szerkesztő Dr. Dénes Aladár. Csütörtöktől- vasárnapig. A polgármester Is... ! Nem is tudtuk, hogy Vimmer Imre polgármester sajtóbirósági allűröket arrogál magának. A Sinka-féle fegyelmi határozatában kimondja, hogy a közgyám a lapunkban közreadott cikk szerzője ellen követett el sértést, tehát joga volt neki tiszaeszlári haragra gerjedni. Honnan tudja a polgármester, hogy az inkriminált cikket milyen vallású újságíró irta, hiszen nem volt ahhoz keresztlevél mellékelve ? És ha nem tudta, honnan vette azt a bátorságot, hogy tisztán feltevések alapján jobbkézfelöli előadóját antiszemitává patentirozza. A polgármesteri vallási fémjelzés nem sikerült, mert a Sinka által vörösposztónak nézett cikket római katholikus irta meg lapunknak. Polgármester úr! Talán jó lett volna azelőtt a határozat előtt megkérdezni bennünket, hogy ugyan ki is irta azt a bizonyos cikket! Ön ezt nem kérdezte meg és még is kibujtatta a szöget a zsákból és ime megtudtuk, hogy Ön Bécs megboldogult polgármesterének a dicsőségére vágyakozik. Azt hisszük, hogy a polgármester úr ezek után le fogja vonni az egyetlen elképzelhető konzekvenciát! A • A hírlapírói tisztesség. A hírlapírónak nem szab a törvény kvalifikációt. Lehet hírlapíró a szabólegénytől kezdve a diplomás lateinerig mindenki, aki ért hozzá. Csak egy kvalifikációt kivan meg a társadalom attól, aki újságírásba kezd: a hirlapirói tisztességet. Ez a tisztesség jelenti a publikus honestást azaz, hogy tollát csak a közérdek vezesse; és azt soha árúba ne bocsássa. Aki ezt megteszi, az nem méltó a hirlapirói névre, annak a kezéből ki kell ütni a tollat, annak a szava elhal, mint a pusztában kiáltott szó! A A városatyái honestás. A városatyától sem kivan a törvény képesítést. Városi képviselő lehet bárki, a kit a polgárság bizalmával megtisztel. Ez a bizalom adja meg a hatalmat, ez ad a városatya hangjának súlyt és erőt. Ezt a bizalmat a közügyekkel való önzetlen foglalkozással lehet kiérdemelni. A városatyát csak a közérdek vezetheti és amely pillanatban saját önös érdekei istápolására használja fel a polgártársai által reáruházott hatalmat, hacsak a gyanú árnyéka éri is, addig, amig nem tisztázza magát, nincs helye a közügyek zöld asztalánál. Az ilyen mételyt tűzzel-vassal kell kiirtani, mert ezek azokat is gyanúba keverik, akik a polgár egyik legszebb jogának gyakorolhatásával a városi vagy egyéb képviselőségek tisztével megbízták. földmivelőnép otthonszerzése, — 25 ezer lélek megy ősszel saját hajlékába. — Még száradnak a falak. Még rakosgatják, vakoltatják itt-ott. Például Zentán, Verpeléden, Miskolcon, Békésen, de egy bizonyos, hogy összegezve számitásunk szerint 25 ezer lélek, több ezer család a maga kis házacskájába vonul, olyan mezőgazdasági munkás család, akinek egyenkint aligha volt a házvételré 50—60 ko.ESZTERGOM és VIDÉKE" TÁRCÁJA. A betörő. (Angolból) — Kérem, csak maradjanak — szólt a doktor, amint fílzpapucsaiban nesztelenül belépett. Az, aki az ezüsttárgyakat szedegette ki a szekrényből, kérdőleg nézett reá. Segédje, aki egy kopott bőrtokba rakosgatott, kissé meglepettnek látszott. De a doktor egészen nyugodt volt. Jóindulatú, mosolygós arca volt, s ha erősnek látszott, is nem volt semmi elbizakodottság a hangjában. A szájában szivart tartott, félkezében újságot. Otthonosan kigombolt mellényéről az alig elfogyasztott vacsora utáni állapotra lehetett következtetni. — A csattanást ismertem meg, amivel a teafőzöm záródik — magyarázta, amint kedélyesen egy fotelbe ült. Az, aki a szekrény előtt állott, igy válaszolt: — Bocsánat, de nem tudtam ellentállni, hogy ki ne nyissam, mert azt akartam tudni, milyen teát méltóztatik használni. Persze az ördöngös masina egyedül csukódik. Indiai teának különben egészen jó, bár nekem kellemesebb a teakeverék. — Igen, ez kitűnő a gyomornak — intette a doktor fejével. — Ön talán emésztési zavarokban szenved ? — Oh, dehogy. — Na, ezt szívesen hallom — felelt a doktor udvariasan. Mert az ilyen éjjeli munka kimerítő. Ami a teafőzőt illeti, a lánca leszakadt, de mindig elfelejtettem megcsináltatni. — Majd mi megcsináltatjuk — mondta az az ur, aki a szekrény mellett állott, s hátranyujtotta a kérdéses tárgyat barátjának. Hallod, Vilmos, el ne feledkezzünk róla. — Pardon. — szólt az orvos, — de még maradt ott egy darab, fönn az utolsó polcon, egy ezüstdoboz. — Az nem ér semmit. Kinaezüst. — No tessék ! — nevetett az orvos. Megint nem sikerült. Nem tudok megszabadulni ettől, senki sem akarja elfogadni. Már megpróbáltam a földhöz vágni, de mint minden kinaezüst, oly jó konstrukcióban, amilyen rosz anyagban. — Én csak valódi ezüsttel kereskedem — jegyezte meg az az uri ember, aki a szekrény mellett állott. Manapság csak a specialisták mennek előre. — És ha szabad kérdeznem — kezdte az orvos — honnan tudták önök, hogy itt valódi ezüstöt találnak ? — Vilmos egy ideig az itteni ezüstmüvesnél, Morellnél dolgozott. De már nem megy többé vissza. — Tehát önök igazi betörők ? A másik könyedén mosolygott. — Meglehetősen igaziak — mondta. — Engedjen meg, de utóbbi időben annyi mindenféle könyvet olvastam a betörőkről, hogy igazán nem tudom, melyek a valódiak ? — Tagja ön talán a Betörők Egyesületének ? — Sohasem hallottam róla, mi az ? — Többnyire grófok és hercegek — magyarázta az orvos — akik beleuntak nagyúri mulatságaikba és . . . — A nagyurak ostobák — szólt közbe Vilmos olyan arccal, mint oly valaki, aki tudja, mit mond. — Tehát a nagy urak beleuntak — ismétli a doktor — és elhatározták, hogy versenyre kelnek önökkel. — Valószínűleg ezt is csak amolyan könynyü játéknak tartották — mondta a szekrény előtt álló ur, s eközben felhúzta felső kabátját. — Pedig az ördög vigye el, biz nem játék ez — szólt Vilmos, megemelve a bőrtáskát. Nehéz munka ez nagyon ! (Folyt, köv.)