Esztergom és Vidéke, 1910

1910-09-29 / 76.szám

XXXIL évfolyam 76. szám. Csütörtök, szeptember 29. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Esztergom, „KORONA" szálloda I. emelet. Telefon szám 38. Megjelenik vasárnap és csütörtökön. Felelős szerkesztő: Dr. Dénes Aladár. Egész évre Fél évre . Előfizetési árak: 12 kor. Negyed évre 3 kor. 14 fill. . . 6 kor. Egyes szám ára Kéziratot nem adunk vissza. — Nyilttér sora 2 kor. Nyílt indítvány a város tanácsához. Esztergom városa és környéke ezidőszerint az ország egyik koleragóca. A hivatalos megállapítások szerint sorrendben Mohács után következik. A hivatalos város bizonyára tudatában van felelősségteljes helyzetének. Láttuk, hogy az egészségügyi hatóság karöltve a rendőrséggel, a legskrupulózusabban jár el úgy a megelőzés, mint a lokalizálás terén. Láttunk sárga falragaszokat, láttunk a Dunaparton szigorú csendőrőrjáratokat, olvastunk egy rendeletet, amely magas pénzbirsággal terhe alatt tiltja el a Duna vizének bármily célra való felhasználását. Megfeledkezett azonban a hatóság arról, hogy a Dunához közeleső utcák kutjai egyenes összefüggésben állanak a Dunával és ha bizonyos az, hogy a Duna kolerabacillusokkal fertőzött, kétségtelen az is, hogy ezen kutak sem bacillusmentesek. Kérdjük tehát, mért nem tiltja el a hatóság ezen szintén inficiált kutak vizének használatát. Ha pedig kiterjedt a hatóság figyelme a vízhasználati tilalomra, miért nem gondoskodik arról, hogy a lakosság baktériummentes vizhez juthasson. Ennek pedig csak egy módja van : I. el kell törülni az ásványviz-adót. A város képviselőtestülete szabályrendeletet alkotott, amellyel minden, a város területén fogyasztás alá kerülő szikvizet és ásványvizet magas városi adó alá vetett. Ezt az adót a kereskedők kétszeresen hárították át a fogyasztók nyakára és igy ma Esztergomban kétszeres árt kell fizetni minden korty baktériummentes vízért. Most, midőn legjobban dühöng a kolerajárvány, és midőn a feketehalálnak az ivóviz a legfőbb terjesztője, az egyetlen helyes védekezési mód az volna, hogy különösen olyan kimondott koleragócponton mint Esztergom, a hatóság lehetővé tenné azt, hogy a város közönsége olcsó árért szerezhessen be magának elegendő ásványvizet. A közönség és különösen az ivóvízhiányt legjobban érző szegényebb néposztályok érdekében itt, a nyilvánoság előtt követeljük, hogy a város tanácsa a járványidejére azonnal függessze fel az ásványvizadó szedését, a város képviselőtestülete pedig helyezze hatályon kivül az idevonatkozó szabályrendeletet legalább addig ameddig a városnak a területén ivóvizet szolgáltató vízvezetéke nem lesz. Ha ezzel az intézkedéssel csak egy kis hányaddal is, le lehetett szállítani a várható fertőzések számát, több pénzt takarít meg a város, mint amennyit az igy elengedett adó kitesz. II. Be kell zárni az iskolákat. • A belügyminiszternek a kolerajárvány ügyében kiadott rendelete szerint az emberek mindennemű, hosszabb ideig tartó csoportosulása és gyülekezése betiltandó. A rendőrség, mint ismeretes kiterjesztette figyelmét a kávéházakra, korcsmákra és táncmulatságokra, arról azonban, hogy az iskolákat is bezárassa, az egészségügyi hatóság nem gondoskodott. A városi tanintézetekbe nemcsak esztergomi, hanem környékbeli tanulók is járnak. Sok van közöttük, aki a legfertőzöttebb vidékről, Nyergesujfaluról, Süttőről, Piszkéről és Lábatlanról való. Kizártnak tartja-e a város tanácsa azt, hogy ezek a tanulók nem érintkeznek a fertőzött helyekről való hozzátartozóikkal ? Tudunk eseteket, hogy épen a legfertőzöttebb községből vonattal, sőt gyalog is járnak be nap-nap után a tanulók az esztergomi iskolákba. „ESZTERGOM és tílDÉKE" TÁRCÁJA. Kínai mesék. E címen fordított le egy kötetnyi chinai népmondát Ludvig Ernő, a monarchia clevelandi konzula. Könyvéből néhányat itt bemutatunk. Pám ur éltes hölgyet vett nőül A lakodalom már véget ért, a vendégek elszéledtek és a férj újdonsült feleségével egyedül maradt. Azelőtt a nagy sürgés-forgásban, — úgyszólván — nem is volt alkalma szemügyre venni a menyasszonyát és csak most a téte-a-téte-nél tünt fel neki a sok redő és ránc, amellyel a feleségének a homloka tele volt szántva. — Mondd csak, kedves, hány éves vagy ? — kérdé tőle. Az asszonyka hamiskásan lesütötte a szemét és igy szólt : —- Nem rég multam 45 éves. A férj hitetlenül nézett rá: — Hát a nászcédulára mit írtál hogy hány éves vagy ? — Azt irtam, hogy harmincnyolc esztendős vagyok. — Tehát hazudtál, s ugy látszik, hogy most is füllentesz! Az asszonyka azt felelte, hogy nem. Szentül esküszik, hogy igazat mond: azaz, hogy 54 éves! Hanem a férjének még ez is valószínűtlennek látszott. Mindig újra faggatta kérdésekkel, mert hisz minden férjnek jussa van ahhoz, hogy ezen diszkrét ügyben felvilágosítást nyerjen attól, akivel azontúl bajt és örömet megosztani tartozik. Az asszonyka makacsul megmaradt ezen utolsó állításánál. Ekkor a férjének jó ötlete támadt. — Késő van, — monda — ideje volna nyugalomra térni. Ne tartóztasd magadat, drágám! Nekem még egy kis dolgot kell elvégeznem. Eszembe jut, hogy megfeledkeztem a sótartót megnézni. Tegnap este, mikor feledékenységből nyitva hagytam, a patkányok nagy pusztítást vittek véghez benne. A felesége nem tudta megállni, hogy ne nevessen : — Haha, bolonddá akarsz tenni engem. Egész életemben nem hallottam, hogy a patkány sót eszik pedig 68 esztendő alatt csak lett volna alkalmam meggyőződni róla ! Tejfölös szájú legényke jött a borbély műhelyébe borotválkozni. A borbély hozzáfogott a munkához, de alig egy pillanat múlva már belevágott az ifjoncnak az arcába. Egy pár pillanatra rá újra megvágta őt. Mielőtt elkészült volna fél arcával, öt-hat vágás diszlett rajta. A borbély erre összehajtá kését, mondván : —- Hagyjuk abba ! Nem borotválhatom az ifjú urat. Hanem, — és hangsúlyozott minden szót — szolgálhatok egy jó tanáccsal. Várjon még egy pár évig. Mikorára olyan kemény lesz a fejebőre, mint egy jegenyefa-deszka, akkor majd leborotválom egészen. * A szegény ember tüzelőfát vitt haza magának, mert tél derekán járt az idő és igen hideg volt odakinn. Amint az utcákon végigment, a vállán levő emelőrud két végére aggatott két kosárka ide-oda himbálódzott. Az utca sarkához érve, rudjával véletlenül meglökött egy arra menő orvost, aki ezért nagyon megharagudott és kezét ökölbe szoritá, hogy megöklözze a szegény ördögöt. Az térdre borult előtte és bocsánatot kért tőle : — Nem vagyok méltó rá, hogy az öklöddel érints: tessék megrugdalni lábaddal, ha kedved tartja. Köröskörül nagy embercsödület támadt. Mindenki látni akarta a furcsa bolondot, aki önként engedi rugdosni magát.