Esztergom és Vidéke, 1910

1910-02-13 / 13.szám

Hasonlókép a gimnázium előtt deákjával beszélő bencés, az ő jellegzetes viseletével szintén egyszerre elárulja az előttünk lévő épület mivoltát. Ez nemcsak azért jó, mert a felolvasónak kevesebbet kell beszélni és az előadás ennek következtében gyorsabban haladván, többet lehet bemutatni, hanem azért is, mert az ilyen, hogy úgy mondjam élő kép szemlélésébe a néző nem fárad oly hamar bele, mint egy holt, semmi élő lényt sem ábrázoló tájkép nézésébe, ha az még oly szép is, ép úgy, aminthogy az ember könnyebben olvas egy párbeszédekkel élénkített tárcát, vagy regényt, mint egy egyhangú értekezést, avagy leírást. Hozzájárul mindezekhez még az is, hogy az emlékezetben is sokkal jobban megmarad. A gyűjtemény keretébe illenének még Esztergom életéből vett jelenetek, igy első sorban a sz. István napi körmenet, ha lehetséges a bazilika kórusáról felvett úrfelmutatási jelenet, a térzene Esztergomnak országszerte elismert szép hölgyközönségével, a heti vásár stb. és végül az egyik fősláger: Esztergom gyönyörű vidékéről vett képek. Mult évben a hozzá szükséges idő hiján sajnos csak egy-két felvételt csinálhattam a hegyek közt, de ez a pár kép is arra a meggyőződésre juttatott, hogy erről magáról érdemes volna gyűjteményt készíteni, nem is beszélve a gyönyörű dunai tájképekről, melyek tán még hatásosabb képeket adnának (pl. vihar előtt, avagy alkonyatkor nap ellen véve, télen a jégtorlaszokkal stb. stb.) Méltóztassanak már most elképzelni az elsőkben vázolt gyűjteményt az ő részben művészi felfogásuknál fogva, részben pedig eredetiségüknél fogva érdekes felvételeivel, amilyenek a kupola tetejéről — Brücke nicht gefunden, Korporai Rankó verschwunden. A kapitány nagyot káromkodott, valami olyan félét, hogy az Istennek nagy állatkertje van, de akkora barom, mint a kadét, még nem volt őrjáratvezető, továbbá, hogy mer valaki hidat nem találni, mikor ő azt parancsolta, hogy találjon ! ... de ezt már végig gondolni se tudta egészen, mert a folytatását elfojtotta az orrán, száján feltörő köhögés. A kadét hallgatott. Szemeiben vastagon gyöngyöztek a könycsepek, selymes bajuszkáján erős jégcsapok meredeztek és egész testét rázta, verte az éjszakai jeges szél. Az eltűnt káplárra gondolt. Rankó Dusánra, a barna oláh gyerekre és talán ő érte hullottak a könnyei is. Ugyanakkor pedig, amikor Rankó Dusán elmaradt az őrjárattól, Idó Milán is föltápászkodott hideg fekhelyéről, kilopódzott a sátorból és nekivágott az éjszakának Rankó Dusán után. A Boskó mellett találkoztak. Rankó jött a folyó mellett visszafelé. Idó meg ment elébe. Megszokták már a hideget az oláh havasok között, egyikük se fázott. A tábortól egy óra járásnyira találkoztak. Mellettük morajlott a viz és zörgő jégtömlőket táncoltatott megáradt medrében. Idó halkan szólt a káplárhoz: — Miért hivtál Rankó Dusán. -— Leszámolni egymással Idó Milán! Hideg szél fujt az arcukba, a folyam zúgott, morgott alattuk félelmetesen. Rankó csendesen beszélt. Harag nélkül, gyűlölet nélkül: — Idó Milán én szeretlek téged. Jó cimbora vagy és én sohase bántottalak, felvett léghajó tárlatú képe, a belső felvételek, a műtárgy felvételek, a szines felvételek stb. és azt hiszem még az avatatlan is megkívánja a gyűjtemény létrejövetelét, hát még a műkedvelő, aki még jobban maga elé képzelheti az egészet. Az egészhez nem kell egyéb, mint egy kis jóakarat és egy kis kitartás. A dolgot úgy képzelem legegyszerűbben kivihetőnek, hogy egykét műkedvelő társam az ügyet kezébe véve első sorban összegyűjti a meglévő képeket. Ezekből a használható anyagot Összeválogatva megállapítják, hogy mit kell még felvenni. Ehhez aztán már a többi műkedvelő belevonása is szükséges, mert a munka túlsók időt, túlnagy berendezést és túl sokoldalú tudást igényel, mig, ha többen osztozkodnak benne, az egyesek meg sem érzik. A nagy gyújtótávolságú lencsével, vagy esetleg teleobjektivvel biró műkedvelő a nehezebben hozzáférhető részletek megörökítését vállalja el, mig kis gyújtótávolságú, de nagy látszögű lencsével rendelkező műkedvelő ismét a kisebb belső felvételek készítését vállalja magára és igy tovább. Az egyik szép zivataros hangulatot csip el, mig a másiknak esetleg szép zúzmarás képet sikerül lekapni. Ezért kell okvetlenül társulni. A társulást kezdetben tisztán csak összejövetelek alakjában képzelem, amint az kezdetben a budapesti kamera klubunknál volt. A találkozás helyéül egyik-másik műkedvelő lakása, kávéház, vagy esetleg Beszédes utódának műterme volna a legalkalmasabb; Klomann belevonását ugyanis az ügy érdekében nagyon is kívánatosnak tartom, mert ő nemcsak hivatásával járó kiváló technikai tudásával, hapedig fölöttesed vagyok : káplárod! Azért szerettelek mindig, mert nyilt, becsületes legény voltál. Benned mégis megért a gyűlölet én irántam. Vesd ki ezt a lelkedből. Jöjj, nyújtsunk baráti kezet, aztán ítéljen fölöttünk a mindenható Biró odafent. Számoljunk le férfiasan, katonákhoz illő módon és hogy egyikünket se terhelje a másik vére, bizzuk életünket vagy halálunkat a sorsra. Merengve nézett a zugó vizbe és megrázkódott. Aztán csöndesen folytatta. — S aki haza kerül közülünk, az mondja meg annak a lánynak, hogy a másik megérdemel tőle egy könnyet, mert érte halt meg a messze idegenben. Lehajtották a fejüket, s látta mindakettő a hideg éjszakában azt a szerelmes, fekete szempárt villogni, amely elkísérte őket a háború gyilkos tüzébe is. Rankó egy pénzdarabot forgatott a kezében, Idó Milán félelem nélkül emelte rá a szemeit és dacosan szólt: — Enyém a koronás fele ! A káplár megforgatta a pénzdarabot a levegőben, de még estében újra elkapta. Csendesen kérdezte: — Milán, igazán téged szeret ? — Azt mondta meghal, ha nem jövök vissza. A másik fájdalmasan összerázkódott. — Rólam nem szólt ? — Mondta, hogy kár, hogy ragyás a képed ! Hosszú csend támadt. A káplár remegni kezdett a hidegtől. Ezt az érzést még nem ismerte. Erőltette a hangját, hogy beszélni tudjon. Megragadta Idó kezeit. Téged szeret, igazán téged? . . . Tudja, nem határozottan művészi egyéniségével is igen sok szolgálatot tehetne az ügynek, amit tekintettel arra, hogy immár ő is régi esztergomi, azt hiszem nem is fog megtagadni. Ha aztán a gyűjtemény együtt van, bemutatásáról majd gondoskopik Pejtsik, mert hisz akkor a gyűjtemény, minél gyakrabban való bemutatása már az ő érdeke is. No és ekkor a hazájuktól elszakadt esztergomiaknak is közre kell működniük, amit bizonyára meg is fognak tenni. Annyi felé vagyunk szétszórva, hogy alig van valamire való város, ahol egy volt esztergomi vagy legalább olyan ember ne volna, aki rokonság vagy barátság révén a várossal mégiscsak összeköttetésben van. No és ha az előzőkben úgy nagyjában felsorolt képeket sikerülne szépen összehozni, azok oly párját ritkító érdekes gyűjteményt képeznének, hogy az eredetiségénél fogva önmagát ajánlaná és nem is szorulna pártfogásra. A jobban sikerült képek képes lapokban is elhelyezhetők, mint pl. Uj Idők, Ország Világ, Vasárnapi Újság, Fotográfia, Fény stb. Hogy azonban igy sikerüljön, ehhez mindnyájunk közreműködése szükséges és ezért még egyszer kérem műkedvelő fényképész társaimat és pedig nemcsak az esztergomiakat, hanem az Esztergom vidékieket is, — mert tudom, ott is vannak nagyon is kiválók — vegyék elő esztergomi tárgyú régi lemezeiket es válogassák ki belőle azt, ami a célnak, t. i. Esztergom szépségének és érdekességének bemutatására alkalmas. Ha pedig jó alkalom pl. ritkábban előforduló szép esti világítás, szép zivataros égbolt stb. kínálkozik, ne mulasszák el a felvételt megkísérlem. Igy aztán a gyűjtemény, hogy nekem két csillagom van, s neked egy se? — Tudja hát, ép „ezért mondta. — Akkor hát mehetsz Milán, vigyázz, hogy haza juss és mond meg neki, hogy áldja meg az Isten meg téged is ! Elhajította a pénzdarabot, amely koppanva ült meg valahol, talán épen az írásos felivel fölfelé. Idó egy szót se szólt. A lelkébe szánó fájdalmas boldogság költözött és odaborult a káplár elé, aki gyermekes örömmel simogatta a fedetlen fejét: — Nagy örömet csinálok nektek ugye ? Aztán boldog, megelégedett mosollyal nekiindult a Bosku mellett fölfelé ! A másik meg térdelt egy darabig, aztán a túláradó boldogságtól elvakulva bukdácsolva futni kezdett a föllármázott tábor felé, ahonnan lobbanó fáklyák suhantak a szökevények keresésére szanaszéjjel a sötétségbe. Rankó Dusán lehúzta a csizmáit és hallgatta a viz tompa moraj'ását. Arcának egyetlen vonása se torzult el, amidőn meztelen lábaival a fagyos vizbe lépett. Álla alá állította a fegyvert és megnyomta a ravaszt. A lövés felverte az éjszaka csendjét és diadalmas erővel sivítva suhant az álkapcson és koponyán keresztül a borult ég felé és vitte magával a Rankó Dusán szomorú lelkét, a testét pedig, a nagy, erős testét szerelmes csobogással ölelték magukhoz a Bosku hullámai ... Jkárusz. ha nem is egyszerre, de jövő ilyenkorra*) mégis együtt lehetne és meg vagyok győződve, hogy ha kész lesz, a szép látvány a közreműködőiteknek fáradságukért bő kárpótlást fog nyújtani. Saját szerény erőmet illetőleg az amennyire elfoglaltságom engedi, az ügy szolgálatára áll és egy pár igen kiváló budapesti műkedvelő igéretét is birom, hogy az esetben, ha a munka megindulna, ők is eljönnek segíteni. Rajta tehát! Csak a kezdet nehéz, ha azon átestünk, a többi már magától fog menni. Az eredmény pedig csábító. A városi főügyészi állás betöltése. Dr. Földváry Istvánnak, a város volt érdemes főügyészének halálával megüresedett főügyészi állást, a város képviselőtestülete f. hő 10-én tartott részleges tisztújító közgyűlésén töltötte be. A választás iránt széles körben, nagy érdeklődés nyilvánult meg, amit igazol azon körüimény is, hogy a választó közgyűlésen 171 képviselő közül 157 jelent meg. Ily számú képviselő, emlékezetünk szerint, még nem vett részt a képviselőtestület ülésén. De nemcsak a képviselők voltak nagy számban jelen, hanem oly számú érdeklődő közönség jelent meg, hogy még a folyosón is állottak, mert a terembe már bemenni nem lehetett. Számos fogadás is történt, mi az érdeklődés mellett szól. Az Esztergomi Friss Újság a választás után egy óra múlva rendkívüli kiadásban jelent meg s a választásról a következőket írja: „Ki lett a főügyész? Izgalmas választás. A hetek óta lázas izgatottsággal folyt korteskedésnek ma volt a csattanója. A városi képviselőtestület megválasztotta Esztergom sz. kir. város főügyészét, ugyancsak idegfeszítő érdeklődéssel kisért közgyűlésében. A közgyűlés kezdetét d. e. 10 órára tűzte ki a vármegye alispánja, de a közönség már jóval 10 óra előtt gyülekezett a számára kitűzött helyen s kevéssel a kitűzött idő előtt a jelöltek, majd a városi képviselők élénken tárgyaló csoportjai is megjelentek a városház folyosóján. Aki csak tehette, a másikat kapacitálta a saját jelöltjére. A városi képviselők szinte bújtak, szöktek az ostrom elől, de vájjon lehet-e eltűnni a jó kortesek szeme elől ? A közgyűlési terem még úgy nem telt meg városi képviselőkkel soha, mint ma és soha a legfontosabb kérdések nem érdekeltek annyi képviselőt, mint ez a választás. A korteskedés arányát és egyszersmind a választás izgalmas voltát mutatja, hogy 154 képviselő szavazott le. A közgyűlést 10 óra után 8 perccel nyitotta meg Vimmer Imre polgármester s azután Peterdy Kálmán rendőrkapitány vezetésével egy 2 tagú küldöttséget menesztettek dr, Perényi Kálmán alispánért. A vármegye alispánjának megjelenésekor viharos éljenzésben tört ki a közgyűlés. Az idők jeleként felhangzó meleg ováció lecsendesedése után dr. Perényi Kálmán alispán elfoglalta az elnöki széket s megnyitván a választó gyűlést, jelentette, hogy a lejárt pályázati határidőig három pályázat *) Azért mondom jövő ilyenkorra, mart azt hiszem igen szép téli képeket igy lehetne kapni, mint pl. erős jégtorlódás a nagy Dunán, avagy havas vaskapu részletek, melyek valóságos alpesi képeket adnának.