Esztergom és Vidéke, 1910

1910-02-06 / 11.szám

\jegjelenik Vasárnap és csütörtökön. = Előfizetési árak ; = Egész évre . .12 kor. Negyed évre. . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér, liyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DR PROKOPP GYULA Lap tulajdonos kiadók : Dí. Prokopp Sgala és Brennep Fbpbud. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (kova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. ===== Kéziratot nem adunk vissza. ====== A falu. A pusztában álló magányos fát tépi, zúzza a vihar, de ahol a fák erdővé tömörülnek, a tömeg oltalmában a csenevész egyén is biztonságot élvez. Az emberek évezredek óta ismerik a szervezkedésben megnyilvánuló hatalmas erőt, a társadalmak alakulásában is ez a törvény érvényesítette befolyását. Tudománnyá azonban csak egy félszázad óta emelkedett. A szociális irók, ajándékozták meg az emberiséget ezzel a tudománnyal s mert a gyakorlatba átvitt elmélet óriási vívmányokat szerzett a munkástársadalomnak, a polgári társadalom is mihamar felismerte nagy horderejét. Ma már mindenütt megkeresik és megtalálják egymást az emberek, akiknek közös érdekeik vannak. Az arányokmindjobban megnövekedtek, a keretek kitágultak. A rokoncélokért szövetkezett egyének a rokonszervezetek között is sietnek megalkotni a kapcsolatot. Helyi érdekű egyesületek országos hálózatba illeszkednek. Megnő a látásuk, az Öntudatuk és megnő az erejük. A vesszőkéve meséjét évezredek &z özVcgy. . (Igaz történet.) Max Villeneuve. Franciából: Rosita. Egy távirat, M. Van den Beck! — Adja ide, Gudule, A tiszteletreméltó M. Van den Beck, a „John Kreyskop és Társa" fogkefe gyárának főnöke, meglepetten kiáltott fel. — Szent Isten — kiáltott a cseléd. — Szent Isten! — ismételte, mint egy visszhang Beck Gotha kisasszony, M. Van den Beck unokanövére. — Szegény feleségem meghalt — szólt M. Van den Beck levert hangon. A szomorú hírt tudató sürgönyt ma reggel adta fel Parisban a Saint-Benoit kórház igazgatója. Tüdőgyulladásban halt meg. Mily csapás ! — Mily csapás! — sóhajtott Gudule. — Mily csapás! — ismétlé Van den 3eck kisasszony. Biz' ez nagy csapás volt. Van den Beck 4ária-Fortunée-Honorine asszony, ki egy :v óta Parisban tartózkodott, ahol a „John Creyskop és Társa" cég fogkefegyárának r

iügynökségét vezette, a távirat értelméén, meghalt a kórházban. óta ismerik az emberek, de csak egy félszázad óta követik. A legújabb országos szervezetet a magyarországi községek alakítják meg. Tízezer magyar község! Anyagi és kulturális érdekeik csaknem minden vonalon azonosak. A panaszaik, a sérelmeik is közösek. A közigazgatási szervük pedig teljesen azonos. És ezek a községek mégis magukra hagyatva, elszigetelten állottak. Az ország lakosságának háromnegyedrésze községekben él. A mezőváros és falu képviseli az ország örök erőforrásait. A városi kultúra is a falu erejéből táplálkozik. És a falu mégis a kultúra áldásaiból alig élvez valamit s az állami gondoskodásnak is mostoha gyermeke. A falu mindig csak áldoz. A falu az a mesebeli tejelő tehén, amelyet gondozásban alig részesítenek. Csak e tejét, a húsát, a bőrét veszik. A tízezer magyar községből vegyünk el ezret. A megmaradó kilencezerben ősi állapotok uralkodnak. Csak az adóvégrehajtó érdeklődik irántuk és a képviselőjelölt, a választások előtt. Ilyenkor tyúkot és kalácsot Ígérnek a falunak, de az ígéret mindig csak ígéret marad. Nem is a képviselő az Derék asszony volt, ki szívesen belenyugodott, hogy férjétől pár hónapig távol éljen, hogy igy ő is növelje a megtakarított kis vagyont. A bár kissé bolondos, de tiszteletreméltó s otthon ülő M. Van den Beck-et végtelen nagyrabecsülte. Ez az inkább félénk, mint vállalkozó szellem Bruxellesben, szülővárosában maradt s nyugodtan várta az időt, mikor majd neje pénzzel megrakodva hazatér. És ime, mily szerencsétlenség, csőstül hull rá a bal, hőn szeretett neje váratlanul, távol Övéitől, idegen földön lehelte ki jóságos lelkét. M. Van den Beck megsemmisülten nézett maga elé, de csak pár pillanatig, mert a történtek dacára sem veszté el fejét s elhatározta, hogy még ma Parisba utazik. — Utazzunk, — monda Gudule. — Utazzunk, — szólt Gotha kuzin. Az özvegy vett három szép nagy koszorút, kéket, sárgát és sötétvöröset, hogy kissé diszitse a szegény halott koporsóját. Gudule sok sandwichet s tíz üveg pompás sört csomagolt be az útra erősítőnek. Gotha kuzin másfél tucat zsebkendőt csomagolt be, hogy legyen mivel letörölni a szakadó könnyeket. Az utazás kezdetben igen szomorú volt, M. Van den Beck nem győzte emlegetni oka. Aki anyagi és kulturális előnyöket akar élvezni, aki sérelmeinek orvoslását, sebeinek gyógyulását várja: az maga mozduljon meg. Minden képviselő akarhatja és keresheti a kerülete javát. Ez az akarás azonban ötletszerű, nincs benne egységes törekvés. Egyik a másikat rontja le. A községek megyei szervezete, amennyiben a megyei autonómia keretén belül fönnáll, szintén nem alkalmas a községek előnyének képviseletére. Ez a szervezet közigazgatási célokat szolgál. A falu gazdasági és kulturális érdeke külön képviseletet kivan. Oly szervezetét, amely a falu nívójának és jólétének emelésére, súlyos terheinek apasztására egyetemes szempontokat keres és egységes alapon működik, mindamellett ugy, hogy minden egyes falunak speciális helyzetét is állandó gondoskodása körébe vonja. Tízezer község kebeléből kiküldött közös érdekképviselet rendelkezik a szükséges erkölcsi és anyagi súllyal, hogy kiküldetésének megfelelhessen. Nem csodavárásra létesül a szervezet. Csoda nincs, csak fejlődés van. A fejlődés útjain pedig akadályok tornyosulnak, a legtöbba megboldogultnak dicséretes tulajdonságait. — Meg kellett lenni ! — válaszolt Gudule, vigasztaló hangon, — Mindnyájan halandók vagyunk ! — sóhajtott Gotha, aki titokban arra gondolt, hogy feleségül vehetné őt a „John Kreyskop és Tsa cég" fogkefegyárának tiszteletreméltó főnöke. Maubeuge felé a sandwichek hatása alatt kissé enyhült az özvegy bánata s mire Saint-Quentinbe érkeztek, már filozofált is. — Erre, uram, — monda a Saint-Benoít kórház igazgatója részvétteljes hangon. És a boncterembe vezette M. Van den Becket, hogy hivatalosan megállapítsák szerencsétlen nejének személyazonosságát. Homloka verejtékezett s nagyon fájt a feje. Gondolatai egészen megzavarták az eszét. Van den Beck asszony mozdulatlan teste láttára háromszor is megvakarta a fejét s kissé habozva, igy szolt: — Igen. Szavamra mondom. Ez ő. De mennyire elváltozott! Ebben a pillanatban rémülten rohant be egy ápolónő s rángatni kezdte a kórházigazgató kabátját : — Most vettem észre, hogy milyen rettenetes dolog történt. Van den Beck aszször oly természetűek, amelyeknek léte senkinek sem használ és mégis oly mérvűek, hogy a falu, de még a megye sem tudja azokat elhárítani. Közöny és lanyhaság is marasztalja az akadályokat. A községek tele vannak jogos sérelemmel. A panaszukat el is küldik az illetékes fórumokhoz; de vajmi ritkán találnak orvoslást. A szervezetre vár a feladat, hogy a hatóságok hallását — és ez alól a minisztériumok sem képeznek kivételt — kiélesitse és a közöny helyébe érdeklődést hozzon. Ereje is, módja is lesz hozzá. Gyakran az is a baj, hogy a községek nem tudnak a sérelmeikre helyesen rávilágítani. A községek országos szervezetének a központja Budapesten lesz, mégis az lesz a legfontosabb teendője, hogy a gazdasági és kulturális boldogulás tényezőit megszaporítsa, hogy utakat és módokat teremtsen a falu anyagi erőforrásainak hasznosabb gyümölcsöztetésére. Ez a szervezet elsősorban gazdasági szervezet lesz. A kulturális tényező velejárójaként fog jelentkezni. Amely pillanatban a községek országos szervezete megalakult, ez szony nem

: halt meg. Eltévesztettem a számát. A mellette fekvő beteg halt meg, kit vele egy napon vettek föl, ez halt meg s ezt az urat tévedésből tudósították. — De ő az állítja, hogy felismerte nejét a halottban. — Bolond ez az ember. Nem halt meg a felesége, hisz' ott van a másik szobában. .Micsoda zavarodás, Istenem, micsoda kavarodás! Gotha és Gudule már az ötödik zsebkendőnél tartottak, mikor az igazgató elhatározta, hogy félrehívja M. Van den Beck-et. — Uram, tudtára kell Önnek valamit adnom. Tévedés van a dologban, elhibázták a számot. Örvendjen, uram, az ön neje él. — Mi a csoda ?! Nem halt meg a feleségem? — kiáltott a derék férfiú. — Nem halt meg?! kiáltott rémülten Gudule, ki félt a kísértetektől. — Nem halt meg?! — rikácsolta dühösen Gotha, ki magát már Van den Becknének képzelte. — S ezért vertem magam ennyi költségbe ! — dadogta a férj. — Meg lesz önnek térítve! — vágott közbe az igazgató. M. Van den Beck újból háromszor megvakarta tarkóját s azután unott hangon igy szólt :