Esztergom és Vidéke, 1910

1910-02-02 / 10.szám

sek elő ne forduljanak és amennyi­ben mégis- előfordulnának, azok felsőbb beavatkozással reparáltassa­nak. És majd ha mindezek megtörtén­tek, csak akkor lesz a pénztárak végleges átalakulása az egész vo­nalon befejezettnek, az autonómia pedig teljesen kiépitettnek tekinthető. ,De persze, mint mindenhez, eh­hez is idő kell, mert az egész orr szág kerületi pénztárainak átszerve­zése nem olyan kis munka, mint amilyennek némelyek gondolják. A városok segítése. Sokat irtunk már erről a témá­ról s többször rámutattunk már a segítési akció hézagos voltára s a tisztviselői beosztások hiányaira. S hogy volt oka a sok Írásnak, ások szónak, bizonyítják a tények. Hisz egyetlen város sincs széles Magyar­országon, mely ne talált volna valami megróni valót a javaslaton s mely erősebb, vagy lágyabb han­gon rá ne mutatott volna az e té­ren még a'hírhedt javaslat után is orvoslásra váró bajokra. Vagyis, le kell szögeznünk és bátran le is szögezhetjük azt az el­vitázhatlan igazságot, hogy a vá­rosi kérdés tervezett megoldása, alapjában el van hibázva s hogy a városoknak — törvényhatóságiak­nak és rendezett tanácsuaknak egy­aránt — egy szívvel t lélekkel oda kell törekedniük, hogy a javaslat­ból törvény ne válhasson, mert ak­kor hosszú időre újból el fogunk esni e bízvást kenyérkérdésnek ne­vezhető probléma helyes rendezé­sétől. Tudjuk ugyan, hogy az efajta problémákat közmegelégedésre meg­oldani soha sem lehet. Mindig akad elégedetlen ember, elégedetlen osz­tály, kielégítetlen igény. De hát a mai megoldás még csak nem is kö­zeledik a közmegelégedéshez. ha esetleg megtámadnák? Mert Van den Mhoon urnái pénz is volt, miért ne tá­madnák meg. Hallgatódzott, hallotta az öreg ember durva hangját, az öreg asszony átható rikácsolását, a rozsdás ajtó sarok csikor­gását, valami tompa dobogást, mitől a falak megremegtek s aztán többet sem­mit. — Hova mentek? A dolguk után? Mi dolguk lehet ? Félt aludni, — talán sohase ébred fel többé. • Ásított s a fáradság végre mégis csak erőt vett rajta és elaludt. Eleinte álmo­dott is, azt álmodta, hogy három font lazacot megevett ... de ez a kellemes álom egyszerre boszorkány nyomássá változott -át. Van den Mhoon ur Dante poklának első tornácában találta magát s világosan hallotta az elátkozottak jajve­székelését.. Verejtékben füröd.ve ébredt fel. De a jajgatást tovább is hallotta. Tehát még se álmodott? Szívszaggató gyászének hallatszott földszintről, beleve­gyülve^ zivatar rettenetes zúgásába. Mi történik ebben a házban? Tisztába akart jönni vele. Ledobta a takarót, felkelt a szalmazsákról, fogta a pisztolyait s elju­tott a létrához. A komor ének érthetőb­ben hatolt fülébe. De hát honnét jő ? Oda lenn mély sötétségbe volt burkolva min­den, nem volt ott senki. Szerencsére a hágcsót nem vitték el. A polgármester Különösen a rendezett tanácsú városok azok, melyek a javasolt megoldás mostohaságát legjoban ér­zik. Ok, mint másodrangú lények szerepelnek a javaslatban, holott a mi viszonyaink közt önálló törvény­hatóság és rendezett tanácsú város közt külömbséget tenni nem lehet, nem lehet különösen oly messze­menő külömbséget tenni tisztvise­lőik közt, mint ahogy ezt a belügy­miniszteri tervezet teszi. A segély felosztási kulcsa sem vált be. Más kulcsot kell tehát ke­resni, bármily tetszetősnek látszik is a segélynek a lakosság szám­aránya és a községi adóteher mérve szerinti megosztása. A segélyakció alapelve és funda­mentuma ugyanis nem más, mint ellenértéket adni a városnak olyan tevékenységért, melyet az állam he­lyett s annak nevében végeznek. A segély mérvét tehát leghelyesebben mindenkor az a körülmény hatá­rozza meg, hogy az illető város milyen mértékben veszi ki a részét azokból a munkákból, melyek tü­lajdonkép állami funkciót képeznek. S itt nem mulaszthatjuk el hang­súlyozni, hogy mi különösen a kul­turális térre kívánjuk ezt az alap­elvet alkalmazni, mert hisz a köz­oktatás elsőrangú állami feladat s így a segélyezés mérvénél azt is figyelembe, óhajtanok vétetni, hogy az illető város mennyit áldozott és áldoz kulturális célokra ? Természetesen a fenti szempon­tok után a lakosság számaránya és a községi adóteher mértéke is lé­nyeges faktorokként kell, hógy sze­repeljenek a felosztás kulcsának megállapításánál, mert igazán igaz­ságos és helyes e segélyezés csak akkor lehet, ha minden tekintet és érv kellően mérlegeltetik.. Részünkről különben nagy súlyt kívánunk helyezni a tisztviselői igények kielégítésére is, mert jó köz­igazgatást, helyes és pontos, a való élettel korrelációban levő közigaz­gatást csak elégedett tisztikarral tu­dunk elképzelni. ur újra e rozoga jószágra bízta súlyos testét s lemászott. Az ének tovább hangzott: kesergő zsol­tároknak lehetett volna mondani, melye­ket durva ordítozás és szuszogás sza­kasztott félbe. Van den Mhoon ur felis­merte gazdája mély hangját, mely néha nagyon is mélyre szállt alá. Utána re­csegő, rikácsoló hang válaszolt. Valószí­nűleg az öreg asszonyé. . Különös, még annál is több! A polgármesternek eszébe jutott a pince nyilas, melyet beléptekor azonnal észrevett. Meggyújtott egy gyu­fát : a csapó ajtó le volt csukva. Ez az ének tehát a pincéből hangzik ! Van den Mhoon" közele"bb húzódott a csapó ajtó­hoz, lehajolt, majd elnyúlt rajta s fülét a deszkára illesztette. Most már kivehette a szavakat is: Quid sum, miser, tunc dicturus ? Quem patronum rogaturus ? — Mintha latinul énekelnének. De hát miért bújnak a pincébe, hogy ilyen éne­keket ordítozzanak ? — Supplicandí parce Deus! — S miért kérik az Ur irgalmát a pincé­ben ? • Az ének tovább hangzott s a csapó ajtón végig nyújtózkodott polgármester végre is elaludt. Egészen megfeledkezve arról, hogy milyen veszedelmes helyen van, Van den Mhoon Károly urat elnyomta az álom, mikor egyszerre úgy tetszett neki, mintha a csapó ajtó megmozdult volna. • Emberek mozgatták s igyekeztek fel­emelni s nagyon elcsodálkoztak a várat­Persze ez nem jelenti azt, hogy a túlzott és indokolatlan igények­nek vétót ne kiáltsunk, mert ma­gától értetődik, hogy a kielégítés természetesen nem mozoghat más téren, mint a kielégíthetőség hatá­rain belül. Egy szerencse egyébként van a dologban. Az t. i., hogy a sérel­mek egy része önmagában elesik, ha a segély mai szűkre szabott összege, a két millió, a programm betartásával emelkedni fog. Különben most már minden az uj parlamenttől s a belügyi kor­mány magatartásától függ, s nincs okunk feltenni, hogy az emiitett té­nyezők részéről ne találkoznának a városok legjobb akarattal. A városok pedig legjobban ten­nék, ha addig ütnék a vasat, mig meleg. Hisszük is, hogy mielőbb testté válik a küszöbönálló városi kongresszus, mely formulázni fogja a városok igényeit s az orvoslásra váró összes bajokat rendszeresen föltárja. Farsang. Tiszti bál. A helyben állomásozó helyőrség tisz­tikara szombaton tartotta farsangi mulat­ságát, mely kitűnően sikerült. A szövettel és virágokkal díszített te­remben Va 9 óra után gyülekeztek a mulatózok, kikre a rendezőség a fogadóvá átalakított lépcsőházban várt. Kilenc óra után vette kezdetéi a tánc, mely igen vig, kedélyes és fesztelen han­gulatban, a hajnali órákig tartott. Ott vol­tak :•: Bachl Lajosné, Brunner Ferencné és Manci, Bonn Gusztávné, Balog Imréné, özv. Czobor Lászlóné, Eirich Albertné, Fridrich Győzőné, Fekete Lászlóné, Günther Sán­dorné, Hauser Miksáné, Janics Margit, Ka­pisztori Mici, Konapiczky Tódorné, Leitgeb Jánosné, Marosi Ferencné, özv. Mack Edéné és Mici, Müller Teobaldné, Niedermann Józsefné és Berti, Philip Konrádné, Pux­baum Jenőné, Rajky Kornélné, Rutrich Ferencné (Bécs), özv. Reviczky Gáborné és Erzsike, Szegedy Ilonka, Szecskay ian akadályon, ami erőfeszítésüket meg­hiúsította. A polgármester hatalmas ter­metével természetesen nagyon megválto­zott annak súlya. Ván den Mhoon me­nekülni akart. De nem volt rá ideje. Mindez egy szempillantás alatt történt. Az alant levők rettenetes szitkozódások között az ajtónak feszitették vállukat, mire az egy­szerre engedett s a polgármestert félre lökte, úgy hogy a szoba közepére gurult. Egy pillanat alatt leírhatatlan zavar tá­madt. A gazda még rútabban és kisérte­tiesebben ordított és egy lámpást lóbált a kezében ; a csapó ajtó menydörgésszerű robajjal az öreg asszony fejére csapódott, aki kétségbeesetten jajgatott s a megré­mült s eliszonyodott polgármester ettől a lármától egészen megzavarodott s lélek­jelenlétét teljesen elvesztve, jobbra-balra kilőtte a pisztolyait. Erre házi gazdája, kinek lámpása a földre esett s eltörött, reá rohant. Rövid öklöződés és kéztusa támadt a sötétben, ami azonban csakha­mar véget ért. Az ökölcsapások sűrű zá­pora alatt összetörve, leverve, semmivé téve a polgármester elvesztette öntu­datát. • Van den Mhoon Károly úr mitse tudva a külső eseményekről, se önnonmagáról ugy hevert reggelig. Ébredése nagyon kí­nos volt. Az érdemes férfiú eleinte sem­mire se emlékezett; különben is egy kissé lassú, nehézkes eszejárása volt — ami a közigazgatás komoly férfiainak rendes ter­mészete, de lomha eszének meg soha Antal né és Vali, Szabó Mihály né és Klári, Tóbiás Frigyesné, Tannert Jakabné, Vim­mer Imréné, Vavricska Rezsőné, Vajand Ilonka, Zavar Jánosné, báró Wolfart Lolo és báró Wolfart Blanka (Bécs), Wittmann Irén (Bécs), Winklener Jánosné, Wolf Józsefné. A Szenttamás-Vízivárosi Kath- Polgári Kör mulatsága Az Esztergom Szenttamás és Vízivárosi kath. polgári körnek a Fürdő szállóban vasárnap tartott táncmulatsága és ezt megelőző műkedvelői előadása, fényes er­kölcsi és anyagi sikerrel végződött. A te­rem széles öble zsúfolásig megtelt mu­latni, szórakozni vágyó közönséggel, ami­dőn fellebbent a függöny és az egyesület vegyeskara Czobor Károly „Rab Mátyás" cimű operettejéből adott elő egy részletet Schönwalder Kálmán, vízivárosi karnagy vezetésével. Majd a férfi dalkör pattogó magyar dalai következtek, melyeket szintén a fárad­hatlan karnagy tanított be, a közönség pedig tapssal honorált. Azután követke­zett a műsor legélvezetesebb pontja. Sí­pos Antalnak, a kör agilis alelnökének, „Leánysztrájk" cimű alkalmi vígjátékát adták elő a szerző betanításával. A csupa női szerepekben városunk ifjúságának ró­zsaszálai működtek közre. Özv. Uj váriné himző és varró intézet tulajdonos szere­pét Gratzer Irmuska adta, a nála meg­szokott színpadi otthonossággal és a ter­mészetesség keresetlen bájával. Bakos Ma­riska, Uhlár Böske, Hagara Mariska és Herr Mariska igen bájos varrólányok vol­tak s a varrónéni otthon nem létét paj­kos huncutsággal, mókával hamar el tud­ták felejtetni. Kántor Rózsika és Margitka pedig, mint özv. Ujváriné gyermekei ked­ves könnyedséggel és temperamentummal, tettek eleget házőrzői kötelességüknek. Es Kati, a tót szakácsné, Mórász Mariska ügyes alakításában meghazudtolta a tó­tokról vallott téves felfogásunkat, néze­tünket. De általában a kis lányok szépen megálltak helyüket és az általuk nyújtott bájos kép eltűntével felhangzott taps, egyaránt szólt a szereplőknek és a fá­radhatlan szerző-rendezőnek is. A tetszés zaj lecsillapultával Kassai Zsófia, Schönwalder Kálmán és Anna hat se került olyan fáradságába, hogy az álom kötelékéből kibontakozzék. — Ugyan hol lehetek ? Megint odafenn találta magát a függő­ágyban, ahova 4egnap este felkapaszko­dott, hogy üditő álom karjaiba vesse ma­gát. Eszébe jutott á zivatar, a sötét éj­szakában való lovaglása s hogy egy nyomorúságos viskó ajtaján bekopogta­tott. De ezeken kívül még valami borzal­mas dologról is volt némi sejtelme, va­lami boszorkány nyomásról, melyet nem birt sehogy se megmagyarázni. Fel akart kelni, de hanyatt esett. — Jaj a köszvény bánt. . Tévedett; megmerevültek a tagjai. Hom­lokához kapott, érzte, hogy daganatokkal van borítva s egyszerre fény támadt agyában. — A gazemberek ! Meg akartak gyil­kolni ! Bizonyosan azt hiszik, hogy meg­haltam s a holttestemet ide rejtették el. Bizonyosan mindjárt visszajönnek/ dara­bokra aprítanak s a disznóknak vetnek. Menekülnöm keli, még pedig lehetőleg zaj nélkül. Összekeresgélte a zsebjeit. — A pénzem! Elrabolták! Ez már mégis sok ! De sebaj, csak el innét, mi­előbb! . -. ,• . .-^'v .J:­:: •': ' ' Sikerült talpra állania, nem minden só­hajtozás és elfojtott jajszó nélkül, de a menekülésre, a megváltásra mégis csak megtehette az első lépéseket. A menekü­lésre ? A megváltásra ? Hiú szavak ! Hova

Next

/
Oldalképek
Tartalom