Esztergom és Vidéke, 1910

1910-06-12 / 47.szám

hogy én, a leggyerekebb mesékért rajongó gyerek, mit csinálok az iskola poros padjai között. Tudom, kíváncsi arra, hogy hogyan értenek meg engem liliputi emberkéim, mikor a nagyokat is oly sokszor szfinksz elé állítom. Mikor még újságíró voltam, csakugyan azt hittem magam is, hogy minél ostobább a tanító, annál könnyebben megértik őt a gyerekek. Mert hiszen annak le sem kell ereszkedni hozzájuk. Az ostoba ember lelke és esze époly fontos, mint a gyermeké: tehát megvan kettőjük között a harmónia. Ami a nevelésben époly fontos, mint a muzsikában. Ma azonban, mikor már magam is gyakorlati pedagógus vagyok: hajlandó vagyok ebből valamit engedni. Mert most már tudom, hogy nem az a legfontosabb, hogy a gyerekek értsék meg a tanítót, hanem, hogy a tanító értse meg őket. Ez sokkal nehezebb. S ép ezért bátor vagyok most már leszögezni azt a tételt, hogy nem mind jó tanító, aki ostoba. De, hogy ezek között mégis több akad: azt még ma is elismerem. Mert az ostobaság testvérei rendesen a lelkiismeretesség, buzgóság és szorgalom. Mig a zseniális embereknek ép ez az Achilles-sarka. Tehát megkülönböztetett, intelligens gondolkodással is lehet valaki kitűnő tanitó-nevelő. Csak egy kis szív kell hozzá. Csak meg kell tanulni szeretni az iskolát. Mert az iskola él. Az iskolának vágyó, ég felé törekvő lelke van, amit a szeretet tart fönn. A tanítónak az iskolát szeretni kell tiszta, plátói szerelemmel. Mert aki szereti iskoláját, rosz tanító nem lehet. Azt azonban mégis jól sejtette kedves Margit, hogy én, a formák, szabályok, elvek és kaptafák halálos ellensége, a mai tanítási modorral nem lehetek valami benső viszonyban. Ha nem játszhatnám ki a metodikát, tanmenetet, tantervet, órarendet és a tanfelügyelőt: nagyon hamar megundorodnék az iskolától. Ugy sétálnék a padok között, mint a rab a börtön udvarán: fáradtan hullanának le ajkamról a szavak és enervátlan esnék ki kezemből a kréta. Ha nem lenne szabad a lelkiismeretem: ambiciómat megölné az előírás és az utasítások százféle neme. Az én iskolám teljesen az enyém. Az utasításokat és szabályokat bezárom a fiókba. (Csak a felügyelők előtt veszem ki.) Nem akarom megölni növendékeim egyéniségét. Az órarendet a gyermekek nyörről. Az egyik pillanatban azt hiszi, hogy az a leány az övé lesz, a másikban már elszomorodik arra a gondolatra, hogy hányan udvarolnak neki, mennyi színtelen, jelentéktelen fiu sugdos a fülébe, s ő nem mehet hozzá. Nem mehet, megakadályozza őt valami észzavaró, képzeleti gyötrő szellem, a reményrabló, a szivhidegitő. Fáradt lélek az ő lelke, a szép álmai vérszínű virágdíszét mindig letorolja egy könyörtelen, rügyfakasztó fuvallat. Az ő el nem csókolt csókjai sirnak a lelkében, az ő soha teljesülésbe nem menő ábrándjai kínozzák őt. Mindig egy ecsettel festette álomképeit, melyet mintha egy bűbájos manótól lopott volna, olyan színdúsak, puhán ragyogóak voltak a képei. Majd egy boszorkányos kéz mintha elvarázsolta volna az álomképeket, kilopva belőlük a szépségeket, fakó foltokat lehelt rájuk. Nincs egy cseppnyi harmónia a lelkében, minden húrja széthangolt, üresen szóló, zavaros. A szerelmi romantika az, ami nagyon sok szenvedést okoz. Mert nagyon, fénysugárral a homlokát körülövezve szeretnek talán valakit, s igaz, hogy ez az érzés jár a legnagyobb boldogsággal, de egyúttal a bús, szivet sorvasztó keserűséggel is. (Folyt, köv.) kedve szerint változtatom. A tanmenet: az apropos. A tanitás formája a tárgy természetéhez simuló : mese, vicc, ironikus kérdés és egyszerű kijelentés. Ugyanezek az etikai nevelés eszközei is. Az I. fiúosztályt tanítom. Csak a szellemi és fizikai fogyatkozású gyermekeknek van meghatározott helyük. A többiek úgy ülnek, amilyen sorrendben jöttek. Tehát mindig máshol. S ha egy fiú elkésik : az egész osztály megfeddi evvel a kétsoros ősi nyolcassal: „Aki ide későn ballag: Rest fiú a neve annak !" Ezután már csak nagynéha kell magamnak is szólnom, mert társai versikéjét nagyon a szivére veszi a kis nebuló. S most már hetenként körülbelül csak ketten késnek el. (Folyt, köv,) József pénzügyi titkár és Guruby Dezső kataszteri biztos előterjesztették az utazó küldöttség véleményes jelentését a földadó kataszter kiigazítása tárgyában az eszközölt helyszíni vizsgálatok alapján. Az előadott javaslatokban megnevezett és alább felsorolt községeket az utazó küldöttség beutazván, a helyszínén nyert tapasztalai alapján ajánlotta a földadó bizottságnak, hogy az esztergomi becslőjárás I. osztályozási vidékébe tartozó Bajna, Bajót, Esztergom, Tát, Piszke és Mogyorósbánya községek az I. osztályba soroztassanak, mig Dömös, Csév, Leányvár, Dág, Sárisáp, Csolnok, Dorog, Tokod,. Nagysáp, Nyergesujfalu és Pilismarót uj osztályba vétessenek a bizottság által. Az esztergomi becslőjárás második osztályozási vidékébe tartozó Ebed, Gyiva, Köbölkút Kisujfalu, Muzsla, Németszőgyén, Párkány és Sárkány falván ak uj osztályba sorozását a megye törvényhatósága és a községi képviselőtestületek kérték. Bucs község képviselőtestülete és 20 községbeli földadó köteles birtokos az észlelt szabálytalanságok és sérelmekre való hivatkozással szintén uj osztályba való sorozásukat kívánták. Mindezen községek kérelmének a bizottság helyt adott. Bart, Érsekkéty, Dunamocs, Karva és Magyarszőgyén községekre vonatkozólag az államkincstár kiküldöttje, a megyei előadó uj osztályozásba sorozást kért az általa észlelt aránytalanságok miatt. Ezen 5 községnek uj osztályba való sorozásához a bizottság hozzájárult. Bucs községnek a IV-ik osztályba való soroztatása iránti kérelmét ellenben a bizottság elutasította, mert a vármegye területére csak két osztályozási vidék van a törvény által megállapítva. Az I. és II. osztályozási vidékekhez tartozó községek határainak uj osztályba sorozása iránt indított becslő eljárás ezzel befejezést is nyert és az előadói javaslatok elfogadásával a bizottság működése őszig felfüggesztetek. A többi községben csak a birtok valósitások fognak eszközöltetni, mig az adó-osztályok megmaradnak úgy, mint azt az 1875. évi VII. t. c. magállapitotta. — A „budai dalárda és a budai Zeneakadémia" f. hó 19-én a Kovácspatakban együttes hangversenyt tart, melyet zártkörű táncmulatság fog követni. A rendezőségben a helybeli fiatalság is résztvesz, miután a Kaszinó elvállalta a rendezést. A rendező bizottság már együtt van s a meghívók legközelebb ki lesznek bocsátva. A belépődijat a rendezőség személyenkint 2 koronában, a családjegy árát 5 koronában állapította meg. — E két előkelő egyesület ezen hangversenyével kiváló műélvezetet fog szerezni városunk művelt közönségének, mert ily impozáns terjedelmű ének- és zenekar előadásában igen ritkán van alkalmunk gyönyörködni. A budai dalárda 80 taggal lesz képviselve, a budai Zeneakadémia vegyes kara 120 tagból áll. A műsorból kiemeljük a budai dalárda által előadandó magyar népdalokat, és néhány bravúros énekkari számait. A zene-, akadémia előadja: 1. Benza: Sajkadal, Tavaszi dal, Táncdalok; 2. Várföldi: Magyar népdalok; 3. Szautner: Olasz népdal koszorú. Ebből különösen felhívjuk előre is a figyelmet Heszmann Józsa úrhölgy szoprán szólójára és Nádor Jenő úr tenor szólójára, Chrisztián Gizella és Anics Olga úrhölgyek zongora kíséretére. A hangverseny tiszta jövedelme a Kovácspatak szépítési alap javára fordittatik. A két egyesület vezetősége is meg fog jelenni a kiránduláson ; még pedig a „budai Dalárda részéről Rózsavölgyi Gyula főv. alpolgármester, elnök ; Petz István p. ü. tanácsos, Baránski Gyula dr. ügyvéd, székesfőv. biz. tag, alelnökök és a tisztikar; — a Zeneakadémia részéről Szobovits Lajos ny. min. tan. elnök; Szautner Zsigmond karnagy, zeneigazgató; Bánlaky Adorján min. oszt. tan. gazda és a tisztikar. — Az érkező vendégeket a város tanácsa képv. Hoffmann Ferenc p. ü. tanácsos, a vármegye nevében dr. — Az esztergomi mandátum. Az esztergomi munkapártnak óriási küzdelemmel kivívott győzelme, amellyel Kálmán Gusztáv államtitkárt Esztergom számára megnyerni sikerült, most már, — hogy a vesztes párt keserűségei elmultak, — pártkülömbség nélkül közmegnyugvást eredményezett. Ez a megnyugvás, azóta hogy a esztergomi mandátum sorsa felől néhány fővárosi lapban megjelent és most már ismert hátterű hirek dementáltattak, őszinte örömet és büszkeséget keltett Esztergom minden jó polgárában, tekintet nélkül a választási harc alatt elfoglalt pártállására. Ez az általános megnyugvás, a társadalmi békének a régi nyugodt mederbe való visszaterelődése — ugylátszik — szálka azok szemében, akik a zavarosban szeretnek halászni. E zavarosban halászok a társadalmi egyensúly helyreállása után azonnal munkához láttak és amint a jelekből látszik, állandóan permanenciában is vannak. Az ő művük volt a fővárosi lapokban elhelyezett ama hir, hogy Kálmán Gusztáv lemondott az esztergomi mandátumról és hogy Hencz Károly óhajt Esztergomban jelöltséget vállalni. Az ő kezük munkáját látjuk abban is, hogy most azt híresztelik, hogy az államtitkár mandátumát „egyes függetlenségi polgárok teljesen a maguk felelősségére és költségére, petícióval óhajtják megtámadni. Mindkét híresztelés alapja és célja kézen fekvő és világos. A zavarosban halászni akaró alakok trükjei nem céloznak egyebet, minthogy valami uton-módon megmásítsák az államtitkárnak azon erős elhatározását, amelylyel az esztergomi mandátumot magának megtartani óhajtja. Az esztergomi mandátumról való lemondás híresztelését maga az államtitkár dementáltatta. A petícióval való fenyegetőzést pedig mi deklaráljuk oly nevetséges és kétségbeesett manővernek, amely épen azokat fogja tönkre silány itani, akik ilyen fegyverekkel dolgozni akarnak. Mi nem keressük azt, hogy kinek az érdekében és kinek az érdekeiért történnek ezek a gyanús utócsatározások, de figyelmeztetjük mindazokat, akiknek akár közvetlenül, akár közvetve részük van benne, hogy ha sikerülne nekik az államtitkárt Esztergomra való elhatározásában megingatni, az egész város közmegvetése fogja őket visszataszítani abba a posványba, ahonnan ideig-óráig kiemelkedtek. — A vármegyei földadó bizottság ülése. Az 1909. évi V. t. c. 3 §-a értelmében megalakított megyei földadó bizottság pénteken délelőtt tartotta második ülését a megyeház nagytermében. Az utazó küldöttség tagjai B. Kobek Kornél, Geiger Ferenc, Szekér Gyula és Renner József, valamint a kir. kincstár képviseletében Zulawszki