Esztergom és Vidéke, 1910

1910-05-19 / 40.szám

Esztergom pünkösdje. Esztergom városa örömünnepet ült pünkösd hétfőjén, mert körébe tisztelhette nagynevű jelölt­jét, úgyis mint az államhatalom egyik képviselőjét, kisóczi és szentandrási Kálmán Gusztáv államtit­kár úr Őméltóságát. Valamint a pünkösdi tüzes nyelvek, az isteni galamb alakjában megjelent Szentlélek felvilágosította, bátorsággal, élő hittel töltötte el az apostolokat, hogy tanitásaikat, hitü­ket megvallván, hirdessék az egész világon az ő eljövendő országát, úgy mi is az égő szeretetnek a pünkösdi piros rózsákkal szimbolizált ez ünne­pén úgy éreztük, hogy a múltkori felvilágosító szavai után a hitben és reménységben még jobban megerősödtünk és mint az igaz Igét hirdető Ná­zárethi-halászok nem törődve megcsúfoltatással, kicsinyléss€l bizva-biztak küldetésük isteni voltá­ban, úgy minket sem fog eltántorítani, félreve­zetni ezen hitünktől, reménységünktől a hamis próféták, az előre állított bálványok beszéde, a fanatizált tömegek kislelkűsége, e jobb sorsra érdemes város vezetőinek nemtörődömsége, hanem bizva ügyünk és nagynevű jelöltünk igazságában, hisszük, hogy e városnak józan és kijózanodott polgársága diadalra fogja vinni azt a zászlót, amelyre Esztergom város- jövő boldogulásának nem jelszava, hanem alapos és biztos remény­sége van felirva. A hétfői örömnapról a következő tudósításunk számol be: Kisóci és szentandrási Kálmán Gusztáv ke­reskedelmi államtitkár úr Őméltósága pünkösd hétfőn érkezett meg a budapesti gyorsvonathoz csatolt szalonkocsiban a Párkány-nánai állomáson. Az államtitkárral együtt körünkbe érkezett Kálmán Gusztávné Őméltósága, valamint Sári és Pali gyermekeik. A képviselőjelölt fogadására hosszú kocsisorban vonult ki a munkapárt vezetősége és vezéremberei. Az államtitkárt és családját a ki­szállásnál dr. Janits Imre pártelnök üdvözölte né­hány szíves szóval, majd Tátus János üdvözlő szavai után Janits Irénke úrleány hatalmas vi­sixtusi templom menyezetének renoválásával volna megbízva. Kölcsönné összeszedte köhögési tudományá­nak tárházát: Félsiker: a hírlapíró csak egyik szemét vetette reá. Maga elé emelte az újság ap­róhirdetésekkel telt oldalát. Ez hatott. A követ­kező pillanatban a papir már a fiatal ember ke­zében volt. — Nagysádnak van szamárköhögése ? Az asszony elpirult. Nem, a kutyuskám hült meg és az köhögött, i — Ah kutyája is van? — Igen, de most a szobába küldtem aludni. A férjem . . . — Az is a másik szobában van ? Ebből a kérdésből észrevehette Ádám fele­sége, hogy a kérdező tisztában van azzal, hogy az a másik szoba csak a holdban létezik. — ... a férjem nincs itthon, de nagyon sajnálja, hogy önnel nem beszélhetett. — Hogyan ő ismer engem ? — Igen, ugy látásból. Azt szokta mondani, hogy milyen jól tudna zongorázni, ha olyan hosszú haja volna, mint magának ! — Kedves ember lehet! ? — Csakhogy ebből bajos megélni. Az újságírónak tetszett a felelet. Bizonyos volt benne, hogy ismét olyan asszonnyal áll szemben, kinél igen gyakran beáll az a pillanat, mikor szivesebben foglalkozik bárkivel, mint a rágcsokrot nyújtott át az államtitkárné Őméltósá­gának. Ezután a menet az államtitkárral és csa­ládjával bevonult a városba. A vendégek dr. Ja­nits Imre pártelnök vendégszerető házába szálltak, majd röviddel ezután az államtitkár családjával a bazilikába hajtatott, hogy a pünkösdi fényes is­tentiszteleten résztvegyen. Az államtitkár családja megtekintette azután a főszékesegyház neveze­tességeit, mig a képviselőjelölt dr. Janits Imre társaságában látogatásokat tett néhány főpapnál és a munkapárt vezetőinél. Bankett. Déli 1 órakor az államtitkár részt vett a „Magyar Király"-ban, az ő tiszteletére rendezett szűkebb körű banketten, ahol úgy őt, mint a szin­tén megjelent Meszlény Pál főispánt és dr. Pe­rényi Kálmán alispánt meleg és lelkes ovációk­kal fogadták. Jól esett hallanunk ő méltóságának igaz magyar hazaszeretettől és városunk iránt mindenkor megnyilvánuló ragaszkodásától áthatott beszédét. Ugy jöttem ide — úgymond — mint haza. Es elhoztam azokat, akiket legjobban sze­retek, hogy — ha Isten is ugy akarja — hű fia leszek ennek a városnak. Bejártam az országot és jól esőleg mondhatom, hogy kitűzött zászlónk mindenütt diadalmaskodni fog. A haza veszélyben van, itt a 12-ik órája annak, hogy cselekednünk kell. Azon derék férfiakkal együtt, akik nem tö­rődve az előítéletekkel felvették a harcot a nem­zet leálcázott bálványaival szemben, én is ott harcolok az elsők között és küzdeni fogok addig, amíg a kitűzött zászló diadalra nem jut és ha el­buknánk ebben az igazságos küzdelemben, nem fogunk csüggedni, sőt újult és kétszeres erővel ragadunk fegyvert ennek a becsületes magyar nemzetnek a megrontói ellen. Szűnni nem akaró lelkes taps és éljenzés követte Kálmán Gusztáv­nak meggyőző szavait. A tósztok sorát dr. Janits Imre pártelnök nyitotta meg. Magvas és tartalmas politikai beszéde végén az államtitkárt és családját éltette. Utána a főispán szintén a képviselőjelöltre, Kálmán Gusz­táv a választókra, Pór Antal kanonok, diszelnök, az esztergomi választó polgárságra, dr. Hulényi Győző Pór Antalra, dr. Weisz Sándor a főispánra és Dóczy Ferencre, Adorján János társelnök a munkapárt jövő győzelmére, dr. Áldori Viktor dr. férjével. Nem azért talán mert a férj egyénisége nem tudja eléggé magához kötni, de mert az, mint családfentartó nem képes annyi jólétet, ké­nyelmet feleségének biztosítani, amennyit az meg­kíván. Erős ostrom alá fogta az asszonyt. Hosszú párbeszédekbe bocsájtkozott vele, sőt azt is szí­vesen elhallgatta, mikor a menyecske — hason­lattal akarván előállni — legéktelenebb ellenté­tekbe keveredett. Mosoly nélkül fogadja ama megjegyzését, hogy ha az újságot kezébe veszi először a párté cédulákat, meg a házassági híre­ket szokta elolvasni és nem ütközött meg azon sem, mikor Kölcsönné apodiktikusan kijelentette, hogy a legnagyobb tragika a világon Duse — Elemér. Álló hétig csaknem elválhatatlanul volt a toll, meg a seprő, ahogy röviden a zsurnalisztát és a fiatal asszonykát nevezhetném. Rendkívül meg voltak egymással elégedve, mert előbbi igen pontosan teljesítette hirszolgáló kötelességeit, utóbbi pedig különös jóindulattal fogadta azokat. A bizalmas egyetértést a galambosi válasz­tás napja zavarta meg, mikor Kölcsönnének vé­letlenül eszébe jutott, hogy — férje is van. Ta­lán sohase lepték el iránta oly barátságos érzel­mek mint e napon. Előtte lebegett egy szelid arcú, jóképű és hosszú bajuszos bácsi, aki — mig ő édes semmitevéssel tölti napjait — kora reggeltől késő estig futkos, kiabál, valami kicsinyke falu Janits Imrére és Hulényi Győzőre, dr. Perényi Kálmán Meszlényi Pálra, Dóczy Ferenc a békére, munkára és a kölcsönös megértésre üritette po­harát. Kedves epizódja volt a bankettnek, mikor lapunk h. szerkesztője harsány hangon jelentette, hogy az államtitkárné Őméltósága, az alispánné és a pártelnökné Őnagysága, valamint Kálmán Sárika és Janits Irénke úrleányok részt óhajtanak venni a banketten. Erre már fel is tárult az ajtó és a kedves vendégek a résztvevők tomboló lel­kesedése közepette beléptek a terembe. Dr. Hu­lényi Győző nyomban megragadta az alkalmat és rendkívül szellemes felköszöntőt mondott a höl­gyekre. Soha nagyobb és szinte az extázisba menő lelkesedést nem láttunk a választás alatt, mint midőn meglepetésszerűen szólásra emelkedett az államtitkárné Őméltósága. Néhány rövid, kedves szóval ajánlotta fér­jét, az államtitkár úr Ő méltóságát a választók szeretetébe. Az ezt követő lelkesedés hatása alatt a jelenlevők elénekelték a Himnuszt. Ezután még néhány tószt következett u. m. Bártfay Géza, dr. Weisz Sándor stb. pohárköszöntője. Délután. A bankett befejeztével a pártvezetőség az államtitkárral együtt kocsira ült és Szentgyörgy­mezőre hajtatott. A menet özv. Reusz Józsefné úrnő házánál állapodott meg, ahol lelkes és ked­ves fogadtatást készítettek elő szeretett képviselő­jelöltünk számára. A kapuban Reusz Ferenc üdvözölte az ál­titkárt, utána pedig Reusz Ferencné úrnő hatal­mas virágcsokorral kedveskedett a magas vendég­nek. Rövid ott időzés után özv. Oltósy Ferencné gyártelepét látogatták meg, ahol ifj. Oltósy Ferenc és édes anyja fogadták az államtitkárt. Az állam­titkár ezután a választókat kereste fel, akik Erős Márton és Bárót Ferenc házánál tömörültek. Sze­retett képviselőjelöltünket mindenütt kitörő lelke­sedéssel fogadták, virágcsokrokkal halmozták el, ő pedig mindenütt lelkes és meggyőző szavakkal buzdította a küzdelemre. A szenttamási választó­polgárokat látogatta meg azután az államtitkár a Varga-féle vendéglőben, majd a „Magyar Király"­ba hajtatott, ahol a belvárosi földműves választók lelkesedése fogadta őt. sáros utcáin. Szeretett volna segíteni neki, oldala mellett lenni és verbuválni a szavazókat, buzdí­tani a korteseket . . . Később gömbölyű kupola­teremben látta férjét, amint éles gesztusokkal ki­sért gyönyörű szűzbeszéde után, nem győzi fo­gadni az üdvözlők tömkelegét . . . Jól eső borzongás futott rajta keresztül és valódi nagyságos asszony eleganciájával elmélázva tekintett ki a zöldes ablakon. Amint távirattal jelezte, Ádám az esti vonat­tal tényleg haza jött. Olyan állapotban volt, mint az oroszlán, amely szégyenkezve húzza be farkát, mert ugrást tévesztett. A sok csalfa ábránd: a konyhapénz, a szo­bacicus, az utcai lakás mind semmivé lett . . . Ha most még felesége haragja is reá zúdul ? . . . Lábujhegyen osont a szobába. Az asszony ott ült az ablaknál és rózsás ujjaival tompa dob­szót utánozta a poros üvegtáblán. Ádám félve köszöntölte: — Itt vagyok kis szivem, be rég nem lát­tuk egymást! Kölcsönné a férje komor ábrázatára nézett. — Te is elbuktál ? Ádám nem válaszolt, csak szomorúan bólin­gatta fejét. •Az asszony pedig lassan hozzávánszorgott, melankolikusan karjaiba dült és fátyolozott bűn­bártással sóhajtotta : — Legalább most már ketten vagyunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom