Esztergom és Vidéke, 1910
1910-01-01 / 1.szám
Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. == ElőfizeLési árak : Egész évre . .12 kor. Negyed évre. .3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : D R PROKOPP GYULA Laptulajdonos kiadók : Dí. Prokopp Gpla és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485- szám. Kéziratot nem adunk vissza. Uj esztendő. Kicsiny határa van az emberéletnek és igya pusztulásnak biztos tudata uj év napján bizonyos szellemi mérlegkészítésre, a lehangolásnak erre a szomorú gondolatkörére kényszerit. Hiszen oly kevés ember váltotta, tudta beváltani az új évhez fűzött reményeket és tudta elvégezni azt a munkát, amit magának kitűzött. Még a kötelesség teljesítésnek olyan klasszikus férfia is, aminő Arany János, epilógusában bánatos merengéssel énekli, mily keveset tudott végezni abból, amit maga elé kitűzött. És minél nagyobb kötelességérzet lakik az emberben, annál nagyobb örvény tátong a teljesített munka és füstbe ment szándékok között. Uj év táji melankóliánk ebből a körülményből fakad,-de még másból is. Minden esztendővel fogy erőnk, lanyhul energiánk s aki élte delelőjén tul van, az, ha a Gondviseléstől hozzárendelt környezetben nem talál örömet — magából a csendes resignációt érleli meg—uj év napján. Ám még se ezek az érzelmek köszöntsenek reánk uj év reggelén. Boldog ember, aki e napon reménykedve tekint a nagy bi»]jahori rózsa" c. ope. retteből. Enyd éneke. I. Visszazsong egy szent tavasznak álma: Gyöngyvirágos, hófehér mese; Te voltál a legenda királya . . . Nem feledheted el azt te se! Kékbabos ruhámba' voltam akkor, Ki-kilátszott csipkés hózikám . . . És mert téged nem gyötört az agg kor: Megcsókoltál engem, kis zsivány. S^visszacseng e csacska csók, mint álom . . . Én csak nyolez még s te már tizenhárom! R[efraine : Csendes, holdas esték Álmodó azúrja . . . Néha megreszket még Tört violák húrja ; Néha visszajönnek Régen elsirt könnyek : Néha visszajárnak Régen elszállt árnyak ; 5 holt virágok lelkét Néha visszavárom . . . Mikor én csak nyolc még S te már tizenhárom! zonytalanság felé s mi, akik a közjavat szolgáljuk e helyen, mindenesetre a reménykedésnek, a hitnek és bizalomnak érzelmeit kell hirdetnünk. Mert nemzet, mely a maga rendeltetésében nem bizik s aspirációihoz minden esetleges nehézségek közepette nem ragaszkodik — már el van veszve. Azért a közélet borús jelenségei se rombolják össze nemzeti aspirációnkat. Soha máskor, mint a kifürkészhetetlen jövő felé merengés napján, uj évkor nem érezzük jobban s ne hirdessük lelkesebben, hogy „megvirrad még valaha". Hukidises mondja egy helyt, hogy nem erősített várfalak és épületek, de a benne élő férfiak teszik az államot. Azért, ha nemzeti intézményeinket megrombolja is a sújtó végzet, ápoljuk a nemzet fiaiban a csüggedhetetlen és szilárd hazaszeretet érzelmét s a mainál ragyogóbb, boldogabb uj esztendő ránk köszönt. Nemcsak a mi szeretett kis hazánkban, hanem egész Európában uj társadalom alakító jelszavak és irányok söpörnek végig. Minden korszaknak meg voltak a maga eszmeáramlatai s a társadalom még akkor is előre jutott, mikor véres forradalmak árán arattak diadalt az emberiséget megváltani hivatott uj jelszavak. Mit féljünk ma az osztályharctól, mikor ezeket a kultúra fegyverével vívják ? Hiszen a napjainkban mutatkozó osztályharcnak jelszavai voltaképen a kultúra hajtása; És bizonyos, hogy ha a kultúra a legszélesebb területen megcselekszi a maga embernevelő, emberjavitó hivatását, ledőlnek az osztályharc Jerichó falai és széthullnak az osztályharc kiáltó és megvalósíthatatlan szélsőségei. Kinek ne lenne ez leghőbb kívánsága, akinek lelkében a család és tulajdon — a két nagy eszmény, egész tisztaságában él ? Mit hozol uj esztendő? Hozod-e a békesség olajágát, a "nemzetnek hitet és kitartást? Az egyénnek boijdogalást s hozod e vájjon a nemzet egészének a leghőbb jót, a békét. Azt az áhított helyzetet, melyben köz és magán tevékenység egyet cselekedhet, a haza javát és boldogulását. Bizva-bizunk, hogy az emberiség javára, fejlődésére az elkövetkező uj esztendő a legíőbb jót hozza, jó napokat, sikereket és mindezeknek alapját, a jó egészséget — melyet ekként a boldog uj II. Csókokból szőtt hófehér legendát Elfeledted volna már talán ? Szent tavaszból bánatosan cseng át; Könnyezem még most is lágy dalán. Ránkborult az este bús sötétje . . . Esküdöztél, hogy sirig szeretsz ! Néztünk a hold borostyán szemébe ... Oh, talán te mindent elfeledsz? Könnyező szemed még most is látom . . . En csak nyolc még s te már tizenhárom. Refraine: III. Szent tavaszból visszajáró képek: Rózsabontó, szőke délután; Oh, ti édes lepkekergetések . Hogy futottunk mindig egy után.' Szarkaláb, pipacs — diszes csokorba . . . Együtt téptük a puszták ölén. At-átnések innen abba korba A jelennek nyirkos, bús ködén, • akkor, nem találom . . . még s te már tizenhárom ! gyakran irod, kincse volt . ••in papírod 'ága folt! •jl még én, Mert szivem feledni nem tanult. Itt a porit a halk legenda végén, Vissza-nem-jő többé az a múlt! Vissza-nem-jő, mindhiába várom ... Én csak nyolc még s te már tizenhárom ! Ref rain e : Drozdy Győző. ganda M arc iIrta: Kasza Vilmos. A falu, mint egy hosszú felkiáltójel nyújtózkodik végig a poros országút mentén.. Az utolsó ház után következik egy kis üresség, az üresség után pedig ott gubbaszt a cigánytanya ; akárcsak a punktum a felkiáltójel után. A cigánytanya a falu végén húzódik meg szerényen, széltől védett part alatt. A füstös putrik oda vannak biggyesztve a sárga agyagos part alá, akárcsak a parti fecske fészkei volnának. A madárvilágban is szerepel a társadalmi rangfokozat. A biborpiros tokáju fekete frakkban járó füsti fecskének már egy ranggal feljebb : ő a lakóházak ereszeit foglalja le sárpalotája számára ; a fakószürke nyakkendős parti fecskének pedig a szakadozott part alatt van a jussa, épen, mint a szegény ütött-kopott vályogvető cigánynak. A cigány nemzet elitje a hangász-*urak, esztendővel olvasóinknak tiszta szívből kívánunk.Új idők. Irta: Drozdy Győző. Egy nagyon teljes, produktív és nagy esztendőnek lett vége tegnap este a csendes és diserét szilvesz-* teri idillekben. Ennek konstatálása ugyan vékony bölcseség, mert hiszen, minden Gergely-szisztémájú kalandárium megállapít ennyit. Hanem, hogy az 1909. esztendőt produktív és nagy esztendőnek merjük nevezni: ebben nem a nekrologirói jóakarat vezeti tollúnkat. Mert bizonyos, hogy ezen évben az agyonemlegetett hegyek vajúdása nem volt meddő. Nagyon sok, évezredeken keresztül obligát egér született é? nagyon sok új reménytől terhes még az Idő méhe. Ha kultúrkrónikát írnánk, nagyon sok nevet kellene lejegyeznünk, melyek örökké megmaradnak. Ejnye, egy afforizma tolakodik tollam hegyére. Lejegyzem: Az Idő örökké fogy és sohasem lesz kevesebb belőle. Midőn ezen paradoxigazságon végigtekintek, a fogyó időn valami nagyon kedves megállapítani valót találok. S ez, hogy az emberiség, melyet ezerféle stílus tört bele cikornyáiba: természetesebb; igazabb, valószínűbb kezd lenni. le is nézik a szegény sártipró cigányt, mintha ők nem is abból a Fáraó nemzetségből származtak volna, mint a szegény vályogvető cigány. Még a legragyásabb kontrás is a templomtorony legmagasabb csücskéjéről tekint le a faluvégi atyafiakra. Mig a faluvégi atyafi kezével, lábával dagasztja naphosszat a sárga anyaföldet, a „művis" nemzedék a hátát pirítja nap^ hosszat a hűs fák alatt. Akárhogyan korog is a gyomruk, mégis csak „művis" -urak ők. A faluvégi cigánysátor előtt áll egy bozontos purdé. A sár úgy rászáradt már hetek óta dióverő lábszárára, hogy bárki is jófajta kordován csizmának nézhetné. Az öreg dade, meg a többi rajkók mélyen húzzák meg a lóbőrt a füstös vacokban, mint az ürgefiak egymáson keresztül-kasul heverve az egyetlen szalmazsákon. Marci, a legidősebb, a legfeketébb, mint a gyik surrant ki észrevétlenül a fészekből, mert érzékeny fülei meghallották a kedves, bűbájos hangokat, melyeket elterelt a reggeli szellő a távolabb fekvő faluból. A bíborszínű hajnal még küszködött a sötétséggel. Az eresz alján a fészekből ki-ki dugja pirostokás okos fejecskéjét az, anyókfecske; úgy el csicsereg, úgy el gügyörész. Ez nála még csak a stimmelés. Mikor a nap első sugarát oda löveli a „Esztergora és Vidék" tárcája
