Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 95. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1909. december 2.

val összehasonlítjuk, kitűnik, hogy azok valamennyiénél mostohábbak és hogy a mai lehetetlenségig megdrágult életviszonyok között tűrhetetlenek. Avagy tűrhető-e tovább az, hogy a tanítónak — ki minden erejét, egészséget, az egész eletét a mások gyermekei felnevelésének szenteli — elhalálozása után az árvái koldusbotra jussanak? Vagy — hogy a számtalan súlyos sérelem közül többet ne is említsek, — tűrhető-e az, hogy azon hosszú, becsületes munkában kifáradt öreg tanítók, kik még a tanítói fizetes- rendezés megtörténte előtt nyugdi- jaztattak s igy nyugdijukat a régi nyomorúságos fizetés után húzván, az általános drágulás folytán öreg napjaikra meg legyenek fosztva a megélhetés legszükségesebb feltételeitől is?

Nem! Itt sürgősen segíteni kell a bajon.

És mi akadályozna meg bennünket abban, hogy megkíséreljük nyugdíj viszonyainkat elviselhetővé tenni most, midőn a saját garasainkból összehordott olyan nyugdíj alappal rendelkezünk, melyhez hasonló nincs egyetlen foglalkozásbeli alkalmazottaknak sem Magyarországon ?

Mert ime:

Szolnokon a legutóbbi 10 év alatt 3 tanító élvezett hosszabb-rövidebb ideig csekélyke nyugdijat. Ez volt a nyugdíjalap összes kifizetési kötelezettsége a szolnoki tanítókkal szemben. Befizetést ellenben állandóan 65—70-en teljesítettünk. Épen nem túlzás tehát, ha hozzá vetőleges számítással azt mondjuk, hogy itt a kiadás a bevételnek 40—50 százaléka. És igy van ez átlag a régebbi múltakra nézve is az egész országban. Már most, ha közép számítással évente csak 25,000 tanító után számítjuk is a befizetéseket, azon több nemzedékre kiterjedő időn át, mióta az alap fennáll, ehhez hozzászámítjuk a tőkésített kamatokat, valamint a tankötelesek és iskola fenntartók által befizetett summákat: bizonyára elég millió

lesz kasszánkban ahhoz, hogy igazán szégyenletes helyzetünket — meglévő tőkénk csorbítása nélkül — legalább tűrhetővé változtassuk.

Javaslom tehát: mondja^ki Egyesületünk, hogy kívánja, mikep az

— Asszony, kérlek, adj tanácsot. Arra a harangra a pénz már együtt van. De a haza is veszélyben és megköveteli, hogy segítségére legyünk. Én nem bírom magam elhatározni: a harangot vegyem-e meg, vagy oda adjam a hazának ?

A kérdés az asszony szivébe nyilallik. Elgondolkozik. Gyermeke iránti rajongó szeretete viv harcot gyönge asszonyi szivében a hazaszeretettel. Az anyai szeretet elhitette vele, hogy ha a harang, mint engesztelő áldozat, meglesz, az Isten visszaadja elveszett gyermekét. De elgondolja azt is, hogy a hazáért hány anya hoz az övéihez hasonló, vagy még nagyobb áldozatot. És még sem képes gyönge asszonyi szivében a kérdést eldönteni.

— En csak gyönge asszony vagyok, — szólt végre a nagy lelki tusa után férjéhez — te, az erős férfi válassz.

Hát Kovács Pali, az erős férfi választott : összegyűjtött pénzét, melytől az ő becsületes lelke is- megváltást remélt, odaadta egy fillérig a haza oltárára, sőt másnap ő is a távozó honvédekkel táborba indult.

1849. április 19. szabadságharcunk egyik legdicsőbb napja.

országos tanítói nyugdíj alapot kezelő bizottság rövid idő alatt számoljon be nyugdíj alapunk kezelési módozatairól s annak vagyoni állapotáról, hogy sürgősen kiderüljön, mily mértékben segíthetünk a saját erőnkből önmagunkon. Közölje ezt a kívánságát az Egyesület valamennyi magyarországi tanítóval, hogy biztosan remélt hozzájárulásuk által ennek a kívánságnak a megvalósulásához szükséges súly megadassák.“

Kelt Szolnokon, 1909. évi november 14-én.

Hazafias tisztelettel: Udvardy Ferenc Polónyi Mátyás

vm. egyesületi jegyző. vm. tantestületi elnök.

A TÁRSASÁGBÓL.

Az orsz. magyar képzőművészeti társulat 1909110. évi téli kiállítása.

Budapesten jártamban, hogy a képző- művészetnek is áldozzak, megnéztem a társulat ezidei téli kiállítását. Megnéztem azzal a szándékkal, hogy gyönyörködjem a festészet és szobrászat szép művészetén ; festőink és szobrászaink erőteljes alkotásain, bármely irányú nemes érzelem és gondolat kifejezésein. És csalódással, nagy csalódással jártam.

Én ugyan nem kezelem az ecsetet és vésőt, de eléggé kifejtett és nem egyoldalú érzéket hiszek magamban annak elbírálására, vájjon az elénk adott alkotások valóban oly beccsel birnak-e, hogy művészinek tekinthessék-e vagy sem.

Minden alkotásnak — hogy művészinek tekintessék — nemcsak részletében, hanem egészében is közvetlenséggel kell hatni és pedig akként, hogy a szemlélés első pillanatában kösse le figyelmünket, vájjon érdemes-e behatóbban foglalkozni vele vagy sem. Az igazi művészi alkotás az, amely ugyanazon érzelmet és gondolatot gerjeszt fel, amely annak a művész részéről létet adott és azt tükrösiti meg, akit avagy amit ismertetni, megörökíteni akar. Ha az alkotás megfelel az előadott követelményeknek, akkor művészi és pedig annál tökéletesebben, minél inkább az érdeklődés körébe vonz.

Olyan kielégítést kérő vágyakozással léptem át a művészet szent csarnokát,

Nagysalló 1 Legyen áldott földed, melyet a szabadságért lángoló honvéd szive vérével öntözött. Nevedet kardjával irta a honvéd a magyar történelem dicső lapjaira és sirhalmával oltárt emelt határodon, ahova mi és késő utódaink évenkint elzarándokolunk áldozni, mig magyar uralja e hazát.

Drága volt a győzelem : az elesett honvédek, ki halva, ki sebesülten, tömegesen borították a csatatért. Ott fekszik köztük halálra sebesülten Kovács Pali, az urasági vadász is.

Szedik a sebesülteket. Egy fiatal, gyermekképű honvéd a sebesülthöz közeledik. Merően néz az öreg honvédre. Megismeri.

— Apám ! Kiáltja és ebben az egy szóban az öröm és fájdalom oly kifejezése volt, mit toll leírni képtelen.

A haldokló honvéd, kinek lelke már útban az örök dicsőség felé, még egy pillanatra feleszmél a hivó szóra és a mellette térdeplőben felismeri fiát. Megtört szemeiből egy végtelen boldog pillantást vet fiára, ajkai szétnyílnak és alig hallhatóan suttogja :

— Jól választottam.

amely szomjuhozóbbá tette azt, ami bennem művészi érzékre vall. Ne tessék ezt öndicséretnek venni, hisz a szép és tökéletes iránt való érzék bizonyos fokig minden* emberben meg van. Nos, azzal, amivel bírok, vettem sorba a termeket.

Vagy hatszáz kép van tizenöt teremben kiállítva. Közel hatszáz kép, amelyből 25- 30-at kivéve, szomorú bizonysága annak, hogy a magyar festőművészet alkotásai nagyon szegényesek, ihletség nélküliek s elég jók arra, hogy az ember ridegen menjen el előttük. Nincs bennük semmi vonzás, amit a művészi kivitel gerjesztene fel a szemlélőben. Vagy rideg, hétköznapi, közönséges, vagy kirívóan cifra, lehetetlen szinzagyvalékkal, képtelen árnyalással. Ezt a tárlatot igy összeállítani vétek volt s legkevésbbé sem lehet kielégítő a közönségre nézve és pedig arra a közönségre nézve, amelyet a művészet a szép, nemes és igaznak e téren való megismerésére nevelni akar. Nem arra a közönségre, amelyet meg kell hódítani, hogy a művészet alkotásai iránt gerjesztőleg hasson és a műveltséget ez irányban is terjessze.

Rám nézve az idei képkiállitás a legnagyobb csalódással járt. Azt hiszem a közönségre nézve is.

Amely képek lekötik figyelmünket és kisugárzik belőlük a művészi alkotás, azok szorosabb művészeink alkotása, a többi kedvtelen, fanyalgó többször, mint nem semmit mondó festék halmaz, vagy tán találóbban habarcs. És ez különösen a genre képekre áll, amelyek bántón oly üresek a széptől, a művészi ihlettségtől.

Biz ez kínos és kellemetlen bírálat. Sajnos, hogy a vidékről kell teljesen leplezetlenül nyilatkozni s figyelmeztetni a mélyen tisztelt magyar képzőművészeti gárdát, hogy alkotásaiban körültekintőbb legyen s ne engedje magát befolyásoltatni oly iránytól, amely a vonalak és színek, árnyalatok alkalmazásában csak léhaságra mutat. Léhaságra, felületességre nevel művészt, közönséget egyaránt.

Vegyenek példát id. Vastag Györgytől, Mednyánszky László bárótól, Kacziánytól és Spányitól, akik valóban művészi alkotásokkal léptek fel a tárlatban.

A kiállítás részleteire nem terjedek ki, nem vidéki lapnak feladata minden egyes képet elbírálni, de annál inkább kötelessége a kritikában részt venni, hogy lássák és tudják meg művész uraink, hogy a vidéken is laknak igazán érdeklődők.

Annyit mondhatok, hogy városunk műkedvelő festői Einczinger Ferenc és Ist- vánffy Elemér urak festményeikkel előkelő helyet foglalhatnának el a kiállításon, akiktől sok művész tanulhatna, okulhatna, miként kell az ecsetet a színekkel, művészi ihlettséggel, gondolattal és odaadással vezetni, hogy a kép, művészi alkotás legyen.

A képzőművészeti társulatnak továbbra pedig igen ajánlom, hogy a kiállításra felajánlott képeket a jövőben jobban s nagyobb művészi érzekkel válogassa meg, mert a mostani tárlat, amely országos és bizonyos tekintetben a külföldi művészvilágot is érdeklő, csak hanyatlást, botlást s legtöbbször kapkodást mutat. Ez elvitáz- hatlan tény, szomorú valóság.

A tárlat darabszám gazdagnak mondható, de inkább kevesebbet, negyed, vagy ötödrészét, de erőteljesebb és valóban művészi alkotásokat s a művész nevet csak az vegye fel, akit arra a közvélemény, a pártatlan kritika felken.

Szomorú jelensége az is a tárlatnak, hogy egyetlen egy történelmi’ vonatkozású kép nincs, mintha bizony oly szegények volnánk szabadságért, fajunk fenntartásáért folytatott küzdelmünkben ! Vagy talán művészeink nagy része nem is foglalkozik a magyar nemzet és vonatkozó történeti eseményeivel ? Hihetetlen ! De úgy látszik, hogy igy van.

Bibliai képet láttam vagy hármat, kivéve Judást, kevésbbé jók, de annak a főalakja is lélektanilag hibás, mert nem hihető, hogy az áruló egy pelyhedző alak lett volna, aki nálunk a vásárokon a gatyamadzag és inggomb elárusitásával előttünk igen ismeretes. Judás meglett férfi korú ember lehetett, kit az árulásra megfontolt szándék vezetett s teljesen tisztában kellett neki lennie a zsidó uralom fennállásának vagy vesztének következményeiről.

De elég ennyi !

Bertalan Vince.

HÍREK.

— Sajtó vasárnap. Vaszary Kolos bíboros hercegprímás legutolsó körlevelében elrendeli, hogy a Katholikus Sajtóegyesület céljaira a folyó évben december első vasárnapján, 5-én, a következő években pedig mindig október első vasárnapján a főegyházmegye templomaiban alkalmi szentbeszéd kíséretében gyűjtést rendezzenek.

— Elállítás a régi Nemzeti színházban.

A vallás és közoktatásügyi miniszter engedélyével a régi Nemzeti színház előcsarnokában, művészi elrendezésben állítja ki az aradi vesztőhely sorsjáték bizottsága nagyértékű és ötletes nyereménytárgyait. Az egyik főnyeremény a 15,000 korona értékű művészi kivitelű brilliáns ékszerkollekció, amely ízlés, kidolgozás és forma tekintetében teljesen eltér a sablonos ékszerektől. A másik főnyeremény a modern kor világot elkábitó csodája : egy Blériot-féle repülőgép, de aki ebben nem találná kedvét, szabadon választhat egy ugyanolyan értékű hatalmas négyülléses automobil, vagy egy ékszerkollekció között. A kissebb, de nem értéktelenebb'' nyereménytárgyak közül felemlítjük a 12 személyes, teljesen felszerelt evőeszközt, egy kiváló gyártmányú zongorát, angol vadászfelszerelést, 24 személyes teljes asztalneműt, porcellán és üvegkészletet, egyes brilliáns ékszereket, ezüst kosarakat, gyertyatartókat, likőr - készleteket, ezüst gyümölcstartókat, hatalmas divatos állóórákat, bőrutazókész letek, dísztárgyakat, stb. Melyek valóságos csodái a magyar diszitő iparnak. A szerencsés nyerők között a kiállításon látható értékes tárgyak osztatnak ki, nem pedig értéktelen silányságok, melyek az utóbbi időben annyira kedvezőtlenül befolyásolták a közönséget a sorsjátékok iránt. A kiállítás megtekintése díjtalan. Varga Ottó gyönyörű vaskos diszművét, a 20 korona bolti áru Aradi Vértanuk Albumát mindenki megkapja ajándékul aki a vesztőhely sorsjegyből legalább 30-at megvesz, vagy elhelyez. Egy sorsjegy ára 1 korona. Húzás január hó 8-án okvetlen megtartatik. Sorsjegyek rendelhetők a Budapest, VII., Akácfa utca 39 szám alatt levő központi irodában és kaphatok az összes hazai tőzsdéken kívül a kiállítás helyiségében is.

— Dombayek ma kezdik meg a Magyar Királyban előadásaikat. A művészet iránt érdeklődő közönségünk, a hirt bizonyára örömmel fogja olvasni.

— Hármas ünnepély. Múlt hó 21-én ülték meg Kürschner Pál, a szászvárosi kőszénbánya társulat raktár-gondnoka és neje, szül. Hochsinger Emma, egybekelésüknek huszonötödik évfordulóját. Ugyané napon tartotta Kürschner Imre az ezüst, lakodalmas házaspár gyermeke menyeg- ■ zőjét, áfájával Singer Rózsival, mely kettős ünnepséghez társult egy harmadik, t. i. hogy huszonnégy éves szolgálati idejét töltötte be e napon a népszerűségnek örvendő raktárgondnok. A bányaigazgató-- ság képviseletében az ünnepségen Mühl! János bányapénztáros és Cserkovics Béla