Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 20. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 20. szám. Csütörtök, március 11. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. Felelős szerkesztő : Előfizetési árak : DK PROKOPP GYULA. Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre ... 6 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Laptulajdonos kiadók : Di1. Frokopp Gyula és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. Kéziratot nem adunk vissza. .........■ ■■ A nép műveltsége. A falu könyve hajdan (és nem is olyan régen) a biblia volt. Őszi vásárkor e mellé vették a ponyváról a képes kalendáriumot. Mindkettőt a mestergerendán tartották s öreg téli estéken az áhitat mellett a szellemi igényeket a kalendárium szolgálta. Az újabb korszellem bámulatos változást teremtett. Örvendetes és meglepő például a napokban közreadott az a hivatalos jelentés, hogy a töldmivelésügyi minisztérium könyvkiadmányaiból immár százötvenezer van forgalomban. Kultúránknak hatalmas tüköré ez a közreadott híradás. Mélységes pillantást enged vetni az előttünk átsiklott utóbbi esztendőkre. Micsoda feltűnő változás történt a nép lelkében s hogyan érhette el a föld- mivelésügyi kormányzat ezt a nagy, örvendetes kultur sikert? Érdemes fejtegetni és minden szálán bontogatni a felvetett kérdést. A nép lelkében megteremtette ezt a változást a népiskola, az általános [iskolakötelezettség. Az iskola rászoktatott a betű szeretetére és az »olvasás gyönyörűségére. Nagy át- salakitó hatása volt a sajtónak, mely az olvasás érdekes voltával toborozta a kultúra híveit, a faluk és tanyak világából. S igy a római kormányzati jelszó nálunk immár átalakult. Nem panem et circenses ma a néptömeg követelése, hanem panem et lectionem. Azt még értjük, ha a népiskola a nép gyermekeivel megszeretteti a betűt és hogy a a szellemi szórakozás gyönyörűségét kulturszükségletté tudta tenni. Megtudjuk érteni, hogy a szépirodalom, a regény, az elbeszélés népszerűvé lett. De mit szóljunk ahhoz, hogy a falusi kisgazda gazda-, sági szakkönyvet olvas ? Az a kisgazda, akit gazdasági konzervatiz- mussal vádolunk, azzal, hogy az apatói eltanult gazdasági üzem mellett marad és haladni nem akar. Ez csak volt! Az a százötven- ezer szakkönyv más perspektívát mutat. Aminthogy csodálatos változás van e téren. Márc. 15-ig például jobbára befejezik az ország négyezer községében a sorozatos gazdasági előadásokat és ezeknek hal- gatósága a tavalyinál, a négyszáz- ezernél is több lesz az idén. Négy- százezer ember beül az iskolapadba és ezüstös fejjel nem átallja a maga ismeretköréből, a maga foglalkozása világában tanulni. Az a nagy kulturális tevékenység, melyet Darányi évek óta sikerrel végeztet, gyümölcseit most termi. Egy nagy átalakulást látunk a falu népe szellemi világában. Immár általános tudattá izmosodott az, hogy a régi, apáinktól eltanult mezőgazdálkodással a földnek mai mivelője boldogulni nem tud. A nép rájön arra, hogy nemcsak a jó papnak kell holtig tanulni, hanem a íöldmivelőnek is. A népiskolák nagy hatásukkal első motorai a népszellem uj felfogásának, de kétségen kívüli, hogy a népiskolák nagy hatását kitűnő érzékkel a földmivelésügyi kormányzat szép céljai szolgálatába szegődteti. A sorozatos gazdasági előadások mellett a népkönyvtárak és a miniszteri könyvkiadványok sikeresen szolgálják azt a célt, hogy a falu földművelő népe a maga szakmájában elméleti és gyakorlati ismeretek szerzésére kedvet kapjon. És örömünk telik abban, hogy a földmivelésügyi minisztérium szakkiadványai révén Hermann Ottó, a legtisztább magyar stilus nagynevű képviselője, Lóczy Lajos és még számosán a tudományos világnagynevű képviselői közül szólnak a magyar néphez. Van a miniszteri kiadványok között egy, a Molnár István gyakorlati szőlőművelésre szolgáló útmutatása, melyről megjelenésekor a képviselőházban hangzott fel elismerő szó, melynek jelességeit a magyar nép fölismertee, mert már a harmadik kiadásban forog közre. A födmivelésiigyi miniszternek könyvkiadványai miatt sohasem jutott eszébe a könyvkiadóknak keseregni. A könyvkiadók ugyanis a francia példaszóval azt tartják, hogy evés közben jön meg az étvágy, a minthogy a földmivelésügyi minisztérium szakkiadványai impulzust adtak több kiadó cégnek a gazdasági irodalom gyarapítására, mert évek során épen a földmivelésügyi minisztérium akciója szerzett piacot. Pedig a könyvtermelésben is a piacszerzés az olvasóközönség megteremtése a legnehezebb. A könyvkiadók bizonnyal hálásan ismerik ezt el: ámde mily hálát érez a kultúra minden igaz barátja, hogy a gazdasági nevelés politikai célként kitűzve, ily szép sikerrel törekszik egyik győzelmi állomásara. Ez a győzelmi állomás pedig maga az, hogy másfélszázezer gazKísértetek. Irta: Vértesy Gyula. Mindenki aki csak ismerte, boldognak itartotta a szép, fiatal asszonyt, aki a cszépségén és fiatalságán kívül, még gaz- bdag is volt; azonfelül pedig volt neki jkedves, szeretetreméltó férje s két bájos ^gyermeke. S egy szép napon itt hagyott mindent rmérgett ivott s elment oda, ahová csak a cboldogtalan, vén, vagy beteg emberek íszoktak vágyódni. Kedves jó ismerősöm volt. Egyike a legszellemesebb, legkedvesebb asszonyoknak. Nagy kék szemének lemondó, bús tekintetét, mintha most is magam előtt sátnám s szép ajakáról is mintha most is i ntegetne felém, az a fanyar mosolygás, ■mely mindig ott ült, valahányszor az élet nagy problémájáról beszélgettünk. Pedig gyakran beszélgettünk. Az ő ren- jfies szavajárása volt, hogy nem érdemes lelni. S ezt az álláspontját meg is védel- nnezte emberül. Néha nap ugyan mintha 3e lett volna győzve az érveim által, s rmár-már kezdett beismerni, hogy mégis /■an az életben valami, amiért, érdemes élni hanem ez csak pillanatokig tartott hamarosan ismét úrrá lett fölötte az ő végtelen pesszimizmusa. — Higyje el, hogy mégis csak ostobaság az egész élet. Ha az ember nem gondolkozik: állati életet él, ha pedig gondolkozik : kétségbeejtő eredményre jut. Arra, hogy élvezeteink üresek, silányak, a napról-napra fenyegető halál ellen. Minden reggel, mikor fölébredek, arra gondolok, hogy ma ugyan még fölébredtem, de hátha holnapra már ravatal lesz az én fehér ágyamból és én holtan, mozdulatlanul fogok benne feküdni. Szólni akarok majd s nem tudok szólni ; látni és nem láthatok : érezni és nem érezhe- tek; mert az agyam fagyos lesz, a szemem üveges s a szivem nem dohog többet ! És ott fognak zokogni, akiket szerettem, s akiket szeretek, ők tehetetlenül, fajdalmukban, én tehetetlenül, halálomban. Irtózatos gondolati így élni szeretteink között az örök elválás biztos szörnyű tudatában ! Egy percig sem lenni biztosnak abban, hogy a jövő percben, együtt maradunk-e? Lehet pedig, hogy együtt maradhatunk 30—40 évig, de akkor 30—40 éven át a nap minden órájában lesni, rettegni az élet végét. Ebbe bele kell őrülni! Más talán kibírja a várakozást, hogy mikor lesz ravatal vagy az ő, vagy a férje, vagy a gyermeke ágyából, de én nem bírom. Ha senkink se lenne a világon, ha nem szeretne senki, s ha nem szeretnénk senkit, talán nem lenne olyan irtózatos a halálra gondolni! Vagy kitudja? Magunkért is rettegnénk. Nekem magamnak is irtózatos elgondolni, hogy ma süt rám a nap, járok-kelek, élvezek, érzek, lélekzem s holnap mereven mozdulatlan fekszem, mint egy döglött állat. S a lélek működése megszűnik a test működésével együtt, a lélek is eltűnik az örök semmiségbe. El kell tűnnie, mert a lélek tovább éléséről nincs bizonyíték ! Ha a lélek tovább élne, mint a test, lehetetlen, hogy a szerető anya, férj, vagy gyermek lelke el ne jönne az itt maradottakhoz ! Nem, a léleknek is vége a testtel együtt. A lélek csak az agy működése, s ha az agy nem működik tovább, lélek nincs. Irtózatos gondolat ez az örök, végleges megsemmisülés! Meglássa, beleőrülök ebbe a gondolatba. S nem őrült bele ! Elmenekül a kisértetek elől. S mivel máshová nem menekülhetett, elmenekült a sírba. Ott legalább nem félhet tőle, hogy megőrül . . . A szegény asszony temetéséről együtt jöttünk haza egy páran, régi cimborák. Sajátságos kompánia volt ez. Barátkozá- sunk gyökerei visszanyúltak a boldog ifjúság bohém világába. Volt ebben a kompániában mindenféle zsánerű ember; iró, színész, festő, még egy milliomos is, akinek bohém társaságunk megbocsátotta azt a nagy bűnét, hogy pénze volt, cserébe azért, hogy esze is volt. — Bemegyünk még egy kicsit a városba — mondta cinikusan az iró. Még egy-két napig vagy óráig mulatunk, mig a guta meg nem lapít s a földről el nem küld a föld alá.-- Megyünk vissza játszani — szelle- meskedett a szinész. S eszünk tovább étvágy nélkül — jegyezte meg a milliomos. — Hja ez az igazság! Akinek pénze van, annak ne legyen étvágya ; lám nekem szegény piktornak van étvágyam. Ezennel indítványozom is, hogy vonuljunk valami kávéházba, mert ádáz vágy fogott el egy sonkás zsemlye után ! Bevonultunk és kellő számú sonkás zsemlyék és sörök elköltése után miről is beszélhettünk volna másról nagy bölcsen, mint az öngyilkosságról, ahelyett, hogy effele témák helyett, más okosabb dolgokról elmélkedhettünk volna. Csodálatosképen mind megegyeztünk abban az egyben, hogy az asszonykának igaza volt, mikor öngyilkos lett. — Irigylem, hogy olyan bátor tudott lenni ! Ha én nem lennék olyan gyáva, „Esztergom és Vidéke“ tárcája
