Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 16. szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1909. február 25. anyagi helyzetünkben keményen érezteti hatását nemcsak a szegé­nyebb néposztályon, hanem meg a közepes, egyébként tűrhető viszo­nyok között élő középosztályon is. Utovegre senki sem készülhetett el, egy majd öthónapos dermesztő téli időre s a még oly dúsan fel­szerelt fűtőanyag raktár is, ily hosz- szú s kemény tél alatt ki kellett, hogy ürüljék. S a jövedelem, a hu­zamosabb ideig tartó tél következ­tében nem gyarapodott, az maradt továbbra is a kiszámított csekély, vagy ami még rosszabb, esetleg kevesebb is. A jótékony egyesületeknek nagy munkájuk akadt, s fog akadni ez­után is, s most, mikor pártfogolt- jaik a legnagyobb nyomornak, szen­vedésnek néznék elébe, most kell sokakat pénzhiján üres kézzel elbo- csájtaniok, kik saját hibáikon kívül tisztán a természet kellemetlen sze­szélye következtében jutottak saj­nálatos helyzetükbe. Evek óta a legkülönbözőbb idő­járásokban volt részünk. A tél szinte ismeretlen fogalommá kezdett előt­tünk válni, olyannyira enyhe, szokat­lan időjárás örvendeztette meg hazánk lakosait. Annál nehezebben esik, hogy most, mikor a gazdasági helyze­tünkben oly sajnálatos despressió észlelhető, épen most kellett időjá­rásunknak oly szeszélyét érvénye­síteni, amely a szűkös viszonyokat még jobban megszigorítja. Az or­szág különböző részéből beérkező hőmérések a leghihetetlenebb változa­tokban szemléltetik időjárásunk idei szokatlan keménységét s szinte azt képzelhetjük, hogy földgolyóbisunk hirtelen az északi sark, vagy leg­alább is annak közelébe eső égővbe röpítette ami zónánkat. Magára a földre a kemény idő­járás remélhetőleg nem lesz befo­lyással. A magas hóréteg, mely ha­marosan, még a kemény idők be­állta előtt elfödte a vetéseket, meg­mentette azokat a kifagyástól s igy pénz után. Biz Isten, ha nem ösmernéra úgy magamat, rosszat gondolnék ! Mert annak van esze, több is, mint dukál, ne­ked meg nincs! Mit törődjék ilyen gyá­moltalan emberekkel ? Nohát! — Hallgass, Eszter, hallgass ! Feküdjél le, aludjál! — mondta halkan az ember. De az asszony közelebb lépett hozzá, megtompitotta a hangját és újra beszélt: — Hallgassak ? . . . Hát a Pálffy hall­gatott, amikor a Schwartz hazavitte a te­henek árát? Ott a rétje meg a két bérese, a lányának meg Veszprémben varrják a stafirungot. Az is jól jár, aki elmegy érte! . . . Hallod-e? Mit nézed a földet? Nem. láttad a gyűrűt az ujján ? Nem hal­lottad, hogy zörgött a zsebje, amikor be­lenyúlt ? Az óra már éjfélt is elütötte, de az asszony még mindig beszélt. Egyre hal­kabban és egyre szilajabbul. Ki-kinézett az ablakon meg visszament, odaállt az ura elé és beszélt, sziszegett. Utóbb el­hallgatott és csak nagysokára, nagyon halkari mondta újra : — Édes jó szülém, miért is kötöttél ehhez a nyomorult emberhez? Akkor az ember felkelt az ágyról, na­gyot, nehezet sóhajtott és halkan kinyi­totta a középső ajtót. Az asszony utána ment, mint a vámpír a mocsárban járó után, de az ember a mellének feszítette a kezét és visszatolta. De hiába. Ott álltak a külső szoba kö­zepén az asztal mellett. A holdsugár be- rezgett az ablakon és feneketlen fehér fa­lat festett a padlóra. A jövevény elé fe­nem szükséges már jól előre kétség­beesnünk a termés esetleges silány­ságán. Még csak az hiányoznék amúgy is rózsás kilátásainkhoz. A folytonos s egyenlőtlen időjárás a kereskedelmet s igy közvetve az ipart amúgy is már lehetőleg tönk­retette, ha már most egy rossz ter­més is hozzájárulna szomorú vi­szonyainkhoz, akkor még mi ma­gunk sem találhatnánk vigasztaló szavakat helyzetünk megítélésének Annyi bizonyos, hogy még soha sem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna. S ez az egyetlen vigasz­taló tünet ez abnormális viszonyok között. Lehet, hogy holnap már aranyos napsugár nevet szemünkbe s reánk cáfolja mindazt a sötét fe­keteséget, melyet mi bus helyze­tünkben ma látunk s akkor azután ismét megnyugodva örömmel tekint­hetünk az azúrkék egekbe, hálatel­ten, hittel szivünkben, hogy a sze­gények, az elhagyottak, a nyomor­góknak örök pártfogója él még s nem hagyja el azokat, kik segít­ségére szorultak. Addig pedig, mi szerény erőnktől telhetőén igyekezzünk segiteni azok nyomorán, kiket a szokatlan hosz- szúságu tél szenvedésre késztet, akkor talán mi is érdemesek leszünk majd arra, hogy a magas pártfogó segítségünkre legyen akkor, azok­ban a nehéz percekben és órákban, amikor egyedül s csupán ő tud hasznunkra lenni. Farsang. A kaszinó kabaré estélye Annak a várakozásnak, amellyel a ka­szinó közönsége a szombati kabaré estély elé nézett, a kaszinó kebelében alakult mű­kedvelő társaság fényesen megfelelt. Igazán dicsérendő az a törekvés és munkát nem kímélő fáradozás, mellyel ez a bohém társaság a kaszinói estélyeket állandóan derültté és kellemessé iparkodik tenni és ez mindig sikerül is neki. Csak elismerés­küdt behunyt szemmel, nyugodt, hala- vány arccal. És a szoba minden sarkát betöltötte a mélységes csönd. Az ember sóváran, vágyakozva vissza­nézett a belső szobába, de az asszony a fülébe súgta : — Menj ! A jövevény halavány orcára halálos riadalom ült ki, amikor az ember öt ujja összekapcsolódott a torka körül. Egy pil­lanatra felnyitotta szemét, amikor a rette­gés ezer ördöge bámult elé, majd lecsukta újra. Az ajkára sötétbibor, forró vércsöpp ült ki. Akkor az ember eleresztette és remegve nézett az asszonyra. De az asszony nem törődött vele, hanem bevájta a kezét az idegen ruháiba. Nem talált semmit. Akkor a párna alá nyúlt és elővette az idegen erszényét. Ahogy szétnyitotta egy csomó bankjegy tűnt a szemébe. Sovány, száraz ujjaival kirántotta őket, de velük együtt egy régi megfakult kép is kisiklott és leesett a földre, a holdsugár fehér tavába. Az em­ber lehajolt érte és megnézte. Az asszony is odahajolt és elejtette, a pénzt. Káprázat nehezedett a szemére, ahogy a képre nézett a saját halvány arca nézett vissza rá. A jövevény ott feküdt mozdulatlanul; félig nyitott üveges szemével szomorúan nézte a két embert. A hold elé felhő siklott, sötét lett. Dankáék ezüstlakodalma belenyúlt az örökös fekete éjszakába. sei szólhatunk a szombat esti kaszinói kabarét előadásról, mely dacára annak, hogy a kaszinó nagytermét a diszes és előkelő közönség egészen megtöltötte, még sem volt olyan látogatott, mint ami­lyen részvételre a műkedvelő társaság szá­mot tarthatott volna. Nyolc órakor pontban lépett a függöny elé Istvánffy Elemér konferencié, ügyes bevezetővel jelentvén az első számot, melyben Hoffmann Ellike egy kedves kis magánjelenettel ritka szi- nésztehetséget és rotinos játékot árult el, jól kiérdemelve az aratott tapsokat. A két óra hosszan tartott előadás változa­tos számaival a közönséget mindvégig derűs hangulatban tartotta. Udvardyné Csukáss Etel Altató dalával aratott sikert. Szereplése bármely elsőrangú cabaret szín­padon is kitünően bevált volna. Volt is taps bőven. Frey Vilmosról csak jót ír­hatunk; Il-ik Baumann, akinek játéka, ked­ves, bár most kissé fátyolozott hangja még a legkeményebb szivüeket is ellá- gyitja. Dalait, kupiéit többször megismé­teltették. Nem volt ismeretlen a közönség előtt a bájos Hartmann Rózsika, aki mint hollandi facipős énekelt két dalt. Ő a színpadon kedves jelenség, discrét játéka, ügyes tánc mozdulatai sikerét teljessé tet­ték. Istvánffyné, Bartha Ilonka szépen szavalt, előadásából kiemeljük a tárgy meleg átérzését és az érzelmek közvetlen visszaadását. A zeneszámokat S. Dankó Sári produkálta. Székely, Magyar ábránd­ját jó készültséggel, kiváló érzéssel ját­szotta. Ujrának egy pár magyar nótát játszott az ő ismert teknikai tökéle­tességével. Az idei kabaré sem nél­külözte a füttyöt. Ebben Brenner Sándor mesterkedett érzéssel és finomsággal. A közönség hálás hallgatója volt a fütty művésznek. A programm fénypontja volt a „Nem jut eszébe“ c. bohózat, mely ha­tásos és kacagtató jeleneteivel, sűrűn elő­forduló helyzet komikumaival a közön­séget állandó derültségben tartotta. A da­rab jól meg volt választva és abban dr. Brenner Antal, mint Ragacs Ádám, Nie­dermann Elza, mint Sára asszony, Ocsárd Böske, mint Zsófika leányuk, Reusz Fe­renc, mint Misi inas, Brenner Sándor, mint Csendes Károly néptanító remekel­tek A szerepeket az egyes szereplők oly fényes készültséggel és gyakorlattal töl­tötték be, hogy az előadás még hivatott színészeknek is dicséretére vált volna. Az alakítások természetesek voltak, jóllehet az egyes szerepek előnyeinek kiaknázása könnyen túlzásba vihette volna a sze­replőket. A darab nagy hatást ért el, a sze­replőket többször kihívták. Sok tapsot aratott az egész est folyamán az ügyes konferencié Istvánffy Elemér, akinek szellemessége kifogyhatatlan volt. Az estély az ismertetett programmal mindvé­gig kitűnő hangulatban folyt le. Az elő­adás után tánc volt, mely a reggeli órákban ért véget. Tiszti estély. A farsang méltó befejezője volt a hely­őrség tisztikarának keddi farsangzárója, mely a „Fürdő“-ben zajlott le. Beveze­tőül tánc volt, mely kedélyes, fesztelen hangulatban és vígan az éjféli órákig tar­tott, amidőn aztán a társaság asztalokhoz ült és a hajnali órákig élvezte azt az ér­dekes kabaré műsort, melynek minden egyes számát a hallgatóság méltó elisme­rése honorálta. Kereskedő ifjak kabaréja. A kereskedő ifjak egyesülete e hó 20-án tartotta meg kabaré estélyét, társas vacso­rával egybekötve a Magyar Királyban. Az estély, dacára, hogy nem volt igen látogatott, jól sikerült. A pompás vacsora és a sikerült számok az éjfélutáni órákig tartották együtt kedélyes hangulatban az ifjúságot. Kár, hogy a főnökök oly ke­véssé látogatják az ifjúság mulatságait. A Polgári Egylet estélye. Az Esztergomi Polgári Egyesület f. hó 21-én a szegény gyermekek felruházására műkedvelői előadással egybekapcsolt, ki­tünően sikerült estélyt tartott. A nagy számú közönségnek ismét alkalma volt élvezni Taky Gyuláné és Udvardyné, Csukás Etel remek kettős énekét. Daluk remek hangja még ott csengett a nagy­teremben, midőn Taky Gyula, Udvardyné, Csukás Etel zongora kísérete mellett pom­pás hangjával előadta a ,,Holdvilág“ nó­tát, kisérve azt szinpadi mimikával. Se­bők Ferenc vendéglős, Magyarász Béla borvigéc és Janser István nyug. erdész szerepében a pukkadásig megnevetteték a közönséget nagymondásaikkal. Hoff­mann Elli magánjelenete, valódi extásisba hozta a közönséget. Remek előadásával el is érte, a mit akart, mert a jókedv leg­magasabb fokára hangolta a hallgatósá­got, a mely jókedvet aztán nagyszerűen tartották fenn Simon Endre pompás kupié előadásai. Kósik Ferenc sikerült szavalata után következett a műsor utolsó száma, a „Szemléltető oktatás.“ A Magyar Király nagyterme még soha nem hallott oly fal­rengető kacajt, mint mikor megpillantotta az iskola pajkos tanulóit. Természetes, hogy ezek nem lehettek mások, mint azok, akiknek kedélye örökké vig s tehet­ségük minden szerepre képessé teszi őket. Táky Gyuláné, Udvardy Zsigmondné, Hoffmann Elli és Langasser Helénke, Táky Gyula, Sebők Ferenc, Bajnok La­jos és Janser István igazi tanítványoknak mutatkoztak be Magyarász Béla tanító vezetése alatt. Előadásukat a közönség kacaja és tapsvihara honorálta. Az estély­nek reggel felé szakadt vége s talán semmi más kívánni valót nem hagyott hátra, mint azt, hogy már többet nem birt a ‘fiatalság táncolni. Az estély sikeréhez nagyban hozzájárult Meizler János pom­pás konyhája és figyelmes kiszolgálása. Felülfizettek : Dóczy Ferenc 10 kor., Frey Ferenc 5 kor. Neubauer János 4 kor., Dobos Gyula 3 kor., Kitzinger Jó­zsef, Draxler Alajos, Till József, Mácsik István, dr. Szilárd Béla, Diamant Béla, Heiling Ferenc, Király Mór 2—2 kor., Stric Lajos, Zsóter Lajos, Szabó Márton, Oltóssy Rezső, Korencsi Mihály, Preszler János, Sprinc Róbert, Toldy János, Révész Mór, Fuhrmann Ede, Burány József, Jedlicska Rezső, Meng Géza, Hoffmann Ferenc és Gaál László 1 — 1 kor., Csókás Boldizsár 40 fik, Jenike Ede 30 fii. A szegén}? gyermekek nevé­ben az egyesület ezúton is hálás köszö­netét mond a .szereplőknek, valamint a felülfizetőknek. Kabaré az olvasókörben A Belvárosi Katholikus Olvasókör folyó hó 20-án, — Írja tudósitónk — saját helyiségében ötletesen összeállított ka­baré estélyt tartott. Intráda, egy egy- felvonásos vígjáték, az „Oroszlánbőr“ volt, melyben Balog Ambrus, ifj. Tátus János, Hegedűs István, Horváth József kitűnő és kacagtató alakításait Kapus Juliska kedves temperamentumos játékával tetézte. Utána Bartalos Vince szavalta el nagyhatással az „Obsitos“-t. Majd Simon Endre adta elő szatirikus kupiéit, két ízben is, humorral. Ezután Schvarc Albert, mint kóbor mu­zsikus cigány, páratlanul hű kosztümjé­vel és oldalán lógó lopott tyúkjával már megjelenésekor a közönség hangos haho­tájára talált, kinek ötletes, humoros mó­káit a közönség szűnni nem akaró taps­viharral honorálta. Majd ismét Kapus Juliska lépett a hallgatóság elé, ki meglepő szinpadi otthoniassággal adta elő a ,,Művésznő le- szek‘- c. kedves monológot. Ezt követő- leg Tátus János lépett a színpadra, mint kalauz angol idegenéivel. (Holop M. és Bekő J.), kiknek az ő ismert, kacagtató humorával tárta fel városunk nevezetes-

Next

/
Oldalképek
Tartalom