Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 12. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 12. szám Csütörtök, február 11. Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. ■ ■ Előfizetési árak : — Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre . . . (i kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DR- PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Kéziratot nem adunk vissza. Negyven év. Zajtalanul, csendben, úgyszólván saládi körben, az jpartestület keidében ünnepelte ineg iparosságunk l hatóság képviselőinek közbenjöt- ével iparos világunk egy érdemes agja, önálló munkásságának negyven éves évfordulóját. Negyven év nagy idő, egy em- leröltő, de még nagyobb, ha valaki ízt fáradhatlan, tisztességes és becsületes munkával élte át, mellyel nig egyrészt önmaga iránt tiszte- etet és közbecsülést vívott ki, adlig másrészt közvetlen önmagának, cözvetve pedig a köznek vált jajára. Ennek tudatában emelte ünneppé partestületünk azt a mindenesetre eljegyzésre méltó napot, mellyen elnöke, Dóczy Ferenc negyven év- /el ezelőtt önálló iparossá lett. Dóczyról mindnyájan tudjuk, hogy lemcsak a saját tisztességes munkájával szolgálta mindenkor az ipar érdekeit, de minden tette, törekvése irra irányult, hogy az iparos osz- :ály tekintélyének emelésével, an- iak számára, az azt megillető tisz- celetet, közbecsülést megszerezze. Az ünnepély az iparos világé volt, de részt vett abban városunk társadalmának minden osztálya, és pedig annál is inkább, mert Dóczy a városnak azon polgárai közé tartozik, akik a közért áldozni, cselekedni tudnak. Nem tartozik jelen soraink keretébe érdemeinek felsorolása és ha egyre, a tűzoltói intézményre reflektálunk, tesszük ezt azért, mert a tűzoltói intézménynek fenntartása és megszilárdítása az ő szívós, csüg- gedést nem ismerő kitartásának eredménye, amivel mindnyájunk osztatlan elismerésére szolgált reá. Lássa zálogát az ünnepelt sorainkban annak, hogy azokat, a közfelfogás tolmácsolásaként irtuk. Szolgáljon is neki buzdításul arra a jövőben, hogy azoknak a céloknak elérésénél, melyekért a köz javára küzd, csüggedest ne ismerjen, melyeket, hogy megvalósítson, adjon neki a Mindenek Ura erőt, egészséget. —n. Esztergom látképe. Varosunk hatóságának, a város ügyes-bajos dolgairól tájékoztatást nyújtó válaszbeli memoranduma, melyet főispánunk felhívása folytán intézett hozzá, további folytatásában igy szól: Városunk minden lehetőt elkövetett és elkövet ma is, hogy közjövedelmeit a közönség terhelése nélkül fokozza és jövedelmi forrását szélesítse, illetve uj haszon-forrásokat nyisson, ámde ott állunk, hogy e részben elértük a végső határt; de meg a város szerény jövedelmei okszerűen fokozott alapon sohasem emelkedtek odáig, hogy a kor igényeivel szemben fokozatosan emelkedő kiadásokat csak megközelítőleg is fedezhették volna. Manapsag ezt remélni még lehetetlenebb, amikor az életviszonyokban tűrhetetlen drágulás állott elő s ennek hatása a közületet ép úgy érinti, mint az egyént. Hitelügyi kívánságunk a fenebb előadottak alapján az, hogy az államhatalom garantiája mellett eddigi kölcsöneink kamatmentesen, vagy mérsékelt kamatfizetés és törlesztés kötelezettsége mellett hosszú lejáratra konvertáltassanak; hogy továbbá a még megoldásra váró és el- odázhatlan feladataink beruházási költségeire kamatmentes, hosszú lejáratú állami kölcsönt nyerjünk. A saját erőnkből, a mai pénzviszonyok mellett ugyanis a hitelszerzés úgyszólván lehetetlen s ha lehetséges, úgy a nyerhető kölcsön oly csekély és oly drága, hogy abból mindazt, amit k öztekíntetekből kell megvalósítani, létre nem hozhatjuk, viszont azonban k özönségünkre újabb és magasabb kamatterhet hárítani annyival is inkáb b nem lehet, mert az eddigi is már ig,en sok, nem is említve azt, hogy a jelenlegi nemzedéket a messze jövőre kiható és jobbára abban kamatoztatható, tehát a jövő generátió hasznára is való beruházások teljes súlyával terhelni méltánytalan volna. Ha méltóságodat tájékoztattuk a város pénzügyi helyzeterői, szükséges, hogy ismertessük városunk vagyoni viszonyait is. Esztergom szab. kir. város vagyonleltára az 1908. évi állapot szerint a következő vagyont mu- tatj a: a) jövedelmező ingatlan becsértéke 3.104.057K 90 f. b) jövedelmező ingókésjogok becsértéke .... 1.145.427 „61 „ c) nem jövedelmező ingatlanok becsértéke .... 748.297 „ 33 „ d) nem jövedelmező ingók becsértéke 418.896 „51 „ Összesen 5.416.679K35L Való ugyan, hogy ezen vagyon s főképen az a) b) és c) alattiak becsértéke forgalomba bocsátás esetén kétszeresnek vehető, ámde az bizonyos, hogy azt ehhez képest terhelni a város gazdasági önálló,Esztergom és Vidéke“ tárcája & felebaráti szeretet Vér* tanüja. — Egy apáca elbeszélése. — Bamania, Kongó-állam, Afrikában. 1901. május havában egy körülbelül 17 íves pogány leány meginditóan könyör- gött, hogy fogadjuk be a missió-áliomásra. készséggel helyt adtunk kérésének, jólle- let láttuk, hogy a szegény leány himlőben szenvedett és még nem tisztult ki :eljesen a veszedelmes betegségből. Nagy szomorúságára el kellett a többi gyermektől különítenünk és e célra épült erdei házba helyeztük el nővéreink gondviselése alá. Mobekát — uj ápoltunknak ez volt a neve — háborúban rabolták és adták el. Legutóbb a közeli városkában tartózkodott. Amikor észrevették betegségét, a ragálytól való félelmükben kitaszították és neki hajlék és segítség nélkül a félelmetes őserdőben kellett több napot töltenie. Lyakran elbeszélte nekünk a leírhatatlan nyomorúságot, amit akkor szenvedett. A Szegény halálosan heteg gyermek teljesen magára maradt. Nem kapott egy korty vizet, hogy lázát csillapítsa, nem volt egy kis parazsa, amely a feketének még egészséges napjaiban is oly nélkülözhetetlen. A tűrhetetlen éhségtől gyötörve éj- szakánkint négykézláb csúszott a közeli házikóhoz, hogy a kihajított ételmaradékot összegyűjtse. Mily hosszú napok, mily végnélküli éjszakák voltak ezek a beteg, éhező, kitaszított leánykának ! És e nagy testi szenvedés, nagy lelki javaknak vált forrásává. Istenhez kiáltott Mobeka nagy szükségében, akinek hatalmáról és irgalmáról már néhányszor hallott. Föltette magában, hogy szakit a pogány életmóddal, a kath. missió-áliomásra megy, hogy Istent megismerhesse és kereszténnyé legyen. így is cselekedett. Kórházunkban hamarosan összeszedte magát. Alighogy fellábolt, nagy szeretettel látott a többi beteg ápolásához és mi hamarosan megkedveltük. Komoly, higgadt jellem volt és minden munka a kezéhez állott. Ha valami nehezebb dolog fordult elő, azt szokta mondani: „Mobekát kell hívni és rá lehet azt bízni.“ Hasonló szorgalmat és rátermettséget mutatott később az oktatáskor. A tanitó nővérnek nagy örömére szolgált ez és nagy buzgósággal készítette a szent ke- resztség fölvételt: re. Elérkezett végre a nagy nap, amely után a jó gyermek oly hőn kívánkozott Fölvette a szent keresztséget és abban Xavéria nevet nyert. Délután a nővér vezetése alatt kirándultak a leánykák a szabadba. Különféle egyházi dalokat énekeltek, egyik leányka pedig kézi harmonikával kisérte. Mi egy fatörzsön pihentünk, cukornádat és narancsot ettünk. A jó gyermekek szeméből oly boldogság, oly nagy lelki béke sugárzott, hogy szent hitünk szépségét és erejét — beszéli a nővér — nem győztem csodálni. Mégis legboldogabb volt a mi Xavériánk. „Mily nagy szerencse, mily nagy boldogság kereszténynek és Isten gyermekének lenni!“ kiáltott fel isméiében Xavéria. Ebben az időtájban kezdett fellépni vidékünkön a borzasztó álomkór, a mely már Közép-Afrikában egész vidékeket tett teljesen néptelenné. Az ilyen beteget roppant ragályossága miatt a többitől el kellett választanunk. Először az erdőben építettünk számukra házat, később a Ru- teki folyó szigetére telepítettük át őket, hogy az elkülönítés teljes legyen. Nagy zavarban voltunk. Hol találunk valakit, aki szívesen segít a nővéreknek a betegek ápolásában ? Végre is Xavéria lett e hős lélek. Lerajzoltuk mi a jó gyermek előtt a reá várakozó sorsot, a biztos, halálos veszedelmet, de a hőslelkű leány nem állott el nemes szándékától, hanem igy válaszolt : — Én készséggel megyek. Ha biztosan megkapom is idővel a betegséget, a jó isten az, a ki reám küldi. Xavéria vidáman ment a kórházba a nővérrel. Ott bizony sok tennivaló akadt : itt néhány már haldokolt, amott egy egész sort gyermek módjára kellett megetetni; itt szennyest kellett mosni, amott a meg- haltat kellett ravatalozni és eltemetni. Nem győztük eléggé csudáim Xavéria hősi önfeláldozását, különösen, ha meggondoljuk, hogy a néger nagyon utál ily teendőket. Egy alkalommal egy 18 éves leányt hoztak kórházunkba, a ki a hosszú fekvéstől borzasztó sebet kapott. Mintha csak az egész nyavalája ott összpontosult volna Később ettől húsa rothadni kezdett úgy, hogy nemsokára mindkét oldalán a csupasz csontok álltak ki. Szörnyű látvány volt! Egyik napon egész váratlanul igy szól Xavéria : — Mit gondolsz, kedves nővér, ha a jó Isten reám ilyen betegséget küldene, a mi igen könnyen megeshetik, hisz’ állandóan ápolom e szegény beteget — elkerülném-e a tisztitó tüzet és a menyországba juthatnák-e egyenesen ? — Ha te e sebbel járó nagy szenvedést türelemmel viselned, — viszonzá a nővér, — akkor neked e föld volna a tisztitóhely és oúafönn végtelen jutalom várakoznék reád.
