Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 100. szám
Jeojelenik Vasárnap és csütörtökön. ===== Előfizetési árak : ügész évre . .12 kor. Negyed évre 3 kor. l’él évre ... <1 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DK- PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal : (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. ■ ■:= Kéziratot nem adunk vissza. városi vízvezeték sürgőssége. (Irta egy asszony.) Már a régi rómaiak idejében, linden város fejlődésének alapja, ■lvirágzásának megteremtője, kulit' magaslatának létföltétele, a rend- seres vizműhálózat volt, mit ma iár minden valamirevaló városban, lég Magyarországban is, ott — ahol, izvezeték néven ismernek. Ez a élda áldott szép hazánk történelmi mlékű városában, Esztergomban kö- etésre nem talál, pedig a természet azar módon láttáéi a hozzávalókkal, iapadhatlan forrásokkal. De nincs ró, hatalom, akarat, ami azt az mberiség javára, a város kultur laladásának előmozdítására értéke- itené. Ma már nem képzelhető egy készséges alapra helyezett háztar- ás kellő mennyiségű egészséges űz nélkül. Táplálkozásunk egyik őalkotórésze : a tiszta ivóvíz. Mosás, nosdás, fürdés nélkül ma már kul- ur ember nem lehet el. Gyermekeink egészséges fejlődéséhez szü- etésük első percétől vízre van szükség, tisztántartás és edzés szempontjából. A háztájék portalanítása, tertecskéink éltetője, üdítője, a viz. Egy szép, tiszta város, barátságosan marasztaló, lelkünket lekötő, varázslatban tartó hatalom. De minek nevezhető egy tikkadt, portól fülledt, piszkos város képe? Ilyen az a város, melynek történelmi alapon hivatása az ország második fővárosává lenni. Csodás szép fekvése, áldott természeti viszonyainál fogva, egy tündérszép mesevárossá alakulna át. De hát kin és min múlik mindez? Nem utalok a hibák, a hiányok és mulasztásak összeségére, mert vannak; ezt nyögjük és szenvedjük. Múljék el a nap, szálljon el a levegő, egyenlő csapás a jó ivóvíz hiányával. Rutáink elviselhetetlenek. Egyik másik távoleső közkút vize sem teljesen ásványmentes. Azonkívül a folytonos használat folytán, vagy vize apad el, vagy szerkezetén esik hiba. Napok telnek el, pedig sokszor, hogy vízhiányt szenved egy nagy körzet. Hogy mennyi időt pazarolnak vizkereséssel, (mert megtörtént már az is, hogy a közelben levő közkutak többje volt egy időben elrontva) azt csak az tudja, kit a vízhiány ilyen körülmények közé sodort. Mit szóljon az a földműves asszony, ki egész napi mezei munkája után fáradtan siet vacsorát főzni családjának, de előbb még ivóvízért kell járkálnia, se itt, se ott, nincs viz a kútban. Hát barmait mikor látja el, pedig ezek is tikka d n a k a nyári hőségben. Aratás idején, szőlőérés alatt, még dunavi- zes taligás sem jár, mert ilyenkor másfelé van elfoglalva. Mi történhetnék tűzvész esetén ? Mi akkor, ha egy rohamos természetű epidémia lépne fel? Nem elszomorító körülmény az, hogy a tisztátalan, rossz ivóvíz következtében városunkban állandóan saison szerint grasz- szál az epidémia. De hát hiába minden szó! Sok éve hangzik már fel a panasz és óhaj a jó ivóvíz kérdésének megoldása miatt. Evek óta hallom vajúdó hangjait, e lapok hasábjain is, különösen érdemes és tárgyilagos közlések tartják napirenden a kérdést. Tárgyaltak vállalkozók, hatóság, már-már a megvalósulás küszöbén, és ma hol állunk? Elvégre is kell, vagy nem kell? Igen is égetően kell! Kéréssel fordulok azokhoz támogatásért, kik a haladás magaslatán állva, saját és a város jól felfogott érdekeit szivükön hordják, erkölcsi és anyagi erőkben tetterősek és áldozatkészek; buzdítással azokhoz, kik az anélkül is nehéz anyagi gondok miatt habozó aggodalommal kételkednek a lehe- hetőség kivitelében ; de követeléssel azokkal szemben, kiknek kezébe a város sorsának, emelkedésének, haladásának eszközei letéve vannak. Módját kell lelni, miként valósuljon meg e rég vajúdó óhaj. Erős meggyőződésem, hogy nem késhet oly soká; annyival is inkább, mert mostanában a kövezés terjed. A felesleges kiadások figyelembevételével, okszerűbb lenne előbb a csőhálózatok munkálatait s azután a kövezést végezni. Mint a háborúhoz, úgy a vízvezeték megvalósításához is pénz, úgy lehet sok pénz kell. Ez is előteremthető, ha reális alapon, okos és becsületes munka épül. Legyen az magánvállalat, részvénytársaság, avagy bérlet alapján financirozva, úgy lehet államsegitséggel hatósági intézmény, de a maga valóságában egy tökéletes szervezetű, örök időkre fennálló alkotás legyen. Nem kísérlet, nem részletezés, idő és pénz forgácsolás, hanem érett megfontolással megválasztva e nemben ki„Esztergom és Vidéke“ tárcája A Nyár halálakor. Irta : Sárkány Sándor. A leveleket ismét leszaggatta A fákról az Ősz liervasztó keze, s a csonttá vánnyadt száraz leveleket nz út porával hintette tele. SHalott a Nyár! . . . Csak egy két bús tücsök feserg még róla egy-egy nótasort, ihol nem rég még ezernyi csepp dalos vígan repdesve párjának dalolt. A hold is mint egy száműzött király 'Sötét felleg hegyek közt bujdokolva jár, (S a szél, milliónyi sípon hirdeti: — Itt a Halál! M'.n kicsi Szentem most köszöntelek, vmidőn az Elet ravatalra dőlt! . . . \fíiggyezd kicsinylön bársony ajkadat, 2S nevess, hogy a tücsök keserg, ;serőlködik, bolondos hangokat besirva \a süket, kormos éjbe. Szeretlek! . . . %Ez az a szó, amiért nyomorék vagyok; winiért az Istent megtagadtam ; ■.'■'.ez az a szó, mi kárhozatba rántott,-es amiért senki sem vagyok, s leszek. Szeretlek ! . . . Ez az imám és ez az összes bűnöm és bűnhődnöm kell folyton emiatt; ez volt idáig életem vezére és ez a szó lesz ami sírba dönt. Szeretlek! . . . És emiatt a szó miatt gyűlölnek, s kikacagnak engem; és ez a szó, mi kora reggtöl estig százszor, ezerszer sóhajamba fúl. Szeretlek! . . . Ezért harcoltam kínos nagy tusákat Az éj ezernyi szörnyű rémivel! . . . S hogy megesett, hogy fonnyadt lelt testem e kurta szó miatt, s hogy megesett, hogy te is kacagsz érte : csak azért is kiáltom Tégedet köszörűvé midőn az Elet ravatalra dőlt, mint kiáltottam amidőn az erdő, s a bércek félénken visszasusogták: — Szeretlek! Vezeklés. A szobában szürke félhomály van, melyet a lámpa bágyadt sugara a selyem ernyő mögül alig oszlat szét. Alaktalan árnyak feküsznek a nehéz damaszt függönyökön s a puha keleti szőnyegen. A márvány kandallóban a hamu között még pislog a tűz s néha nagyot lobbanva, vörös fényt áraszt maga körül. A kínai vázákból bóditó illatot lehelnek az ibolya és jácint csokrok. Kellemes meleg tölti be a pazaron berendezett kis fészket. Künt hideg őszi szél fuj s az eső nehéz cseppekben verődik az ablakhoz. Az utcáról kocsizörgés hallatszik be, amint sebesen végig robog a kövezeten. Bent mély csönd van, csak a XIV. Lajos korabeli óra ketyeg egyhangúan, jelezve az idő haladását. A kereveten kényelmes helyzetben egy fiatal nő fekszik, drága prémmel szegélyezett ruhája bő ráncokba omlik alá karcsú alakján. Fejét karján nyugtatva s félig csukott szürke szemei az elhamvadó tűzbe bámulnak. Halvány arcán fáradt vonás ül, fehér kezével végig simít homlokán s lehunyja szemeit, mintha ez a kis világosság is bántaná. A nehéz függöny megmozdul s a ko- morna halkan belép s megállva úrnője előtt, kérdi, hogy hány órára parancsolja a kocsit, s melyik öltözetet készítse elő számára ? — Egyiket sem Ninon, nem megyek sehová, fáradt vagyok, feleli a szép asz- szony, bágyadt mozdulattal kisérve szavait. A komorna tágranyilt szemekkel bámult maga elé, mert egy idő óta, már többször hallotta ezt a feleletet kérdéseire. Kifelé menve azon töprengett, vájjon mitől fáradhatott ki asszonya, hisz semmit sem dolgozott. — Bár én mehetnék, gondolja magában, mily jó lehet a kocsi bársony párnáira dőlve, díszes ruhában, színházba, estélyekre robogni s csillárok fényárjában keringeni, ragyogni. Nem értette, hogy van valami, ami több a test fáradságánál — a lélek kimerülése, hogy van idő, mikor minden közönyössé válik : mulatság, hódolat, ün- nepeltség ; mikor üres semmiségnek tűnik föl az emberek üres fecsegése, vagy komolyabb beszéde egyaránt s a tömegben egyedül, végtelen egyedül érezzük magunkat. Úgy volt ő, megunta a fényt, pompát, mely körülvette s melyre egykor vágyódott. Visszagondolt arra az időre, mikor szegény volt, de reményekben, vágyakban gazdag. Mikor lelke fogékony volt minden iránt, mi szép és nemes, mikor tudott álmodni, hinni, lelkesülni, mikor szabadon szívta a balzsamos levegőt, fürdött a napsugárban, ama távoli kis faluban. Mikor nem kellett mosolyognia, ha sírni szeretett volna s nem kellett mást mondania, csak amit érzett. Alig telt el egy év, hogy férjhez ment s az élet még mily hosszú, végtelen hosszú !
