Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 93. szám
4 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1909. november 25. for mennyisége arányban volna a többi táplálóanyaggal. Mennél kevesebb valamely gazdaságnak a rétje, annál hamarább bekövetkezik ez az állapot. Ilyen esetekben a mesterséges trágyák kitűnő szolgálatot tesznek, mert ha azon táplálóanyagot, melyből a növénynek legkevesebb áll rendelkezésére, mesterséges táplálóanyag alakjában adjuk rendelkezésére, a fölöslegben levő táplálóanyagból is többet vesz fel a növény s igy bizonyosan nagyobb terméseket ad. Az országos növénytermelési kísérleti állomás azon nézetből indulva ki, hogy hazánkban a túlsók gabonatermelés folytán a foszforsavból tartalmaz a talaj legkevesebbet, nagyszámú olyan kísérletet végzett, amelynél csakis foszforsavtrágyát és pedig legnagyobb részt szuperfoszfátot alkalmazott, amely kísérletek igazolták is feltevését, mert többnyire nagy terméstöbblettel zárultak. Az istállótrágyával szemben tehát igen nagy előnye van a mesterséges trágyáknak akkor, mikor csak egyik-másik tápanyag pótlásáról van szó s épen ezért az istállótrágya sohasem teszi feleslegessé a műtrágyák használatát, bármily mennyiség álljon is rendelkezésre belőle. A mesterséges trágyák egyik további előnye, hogy bennük könnyen oldódó és gyorsan ható tápanyagokat juttatunk a talajba, holott az istállótrágyában csak nagyon kevés azonnal oldódó tápanyag van, pedig a gazda nagyon sokszor van abban a helyzetben, hogy növényeinek fejlődésén gyorsan ható tápanyaggal kell segítenie. Szállításuk is sokkalta köny- nyebb, kevesebb munkaerőt, kevesebb kiadást igénylő, mint az istállótrágyáé. Termésfokozó hatásán kívül tehát a műtrágyázásnak számos egyéb előnye is van, melyek mindig kiterjedtebb használatát teszik indokolttá. —n. NYILT-TÉR*) GESSLER SIEGFRIED cs. és kir. udvari szállító, József főherceg cs. és kir. fensége kamarai szállítója BUDAPEST, ajánlja különlegességét, az WIR“ ÉÍÍLiRT és egyéb finom likőrgyártmányait, valamint ezüst üstben főtt valódi málnaszörpöt. *) E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a Szerk. Esztergomi kalauz. Bo rkereskedő. Ló'wy Lajos, Deák Ferenc-utca 51. sz. Bot- és p ipaszár gyáros. Oltósy Ferenc, Szentgyörgymező. Cipészüzlet. Özv. Wanitsek Rezsőné, Széchenyi tér 494. szám. Cukrász. Szatzlauer János, Víziváros 60. szám Miller Imre, Szt. Lőrinc utca 20. szám. Füszerkereskedők. Brenner József a „Vörös rákhoz“ Kossuth Lajos-utca 17. szám. Leitgeb János, Ferenc J0-z-sef-1.it. 20. Építési vállalkozó. Pfalz József Alsó Kis-Duna sor. Fakereskedő. Singer és Leimdörfer Fodrászok. Jakobek Jenő, Széchenyi-tér. Zajda Ferenc, Lőrinc-utca. Gyógyszerészek. Kerschbaummayer Károly, Kossuth Lajos-utca. Zsiga Zsigmond, Kossuth Lajos-utca. Rochlitz Arthur a hercegprimási és várm. gyógysz. Viziv. Fér. Józs. út. Kályltagyá ros. Magyary László, Deák F-.u. és Kispiac. Weisz Mihály, Simor János-utca. Kocsi gyáros. Homor Imre, Kis-Léva 242. szám. Kárpitos és diszitő. Müller József, Kossuth Lajos-u. Schalk- hász-féle ház. Haáz Ödön, Kossuth Lajos-u. 20 sz. (Iparudvar.) Kávéházak. Központi Kávéház, Kis piac. Korona Kávéház, Lőrinc-utca. Pénzintézetek. Esztergomi Takarékpénztár. Esztergomi Keresk. és Iparbank Esztergom-vidéki Hitelbank Esztergom-megyei Párkányi T aka rékpénztár. (Párkányban.) Párkány - vidéki Takarékpénztár (Párkány) Péküzlet. Einczinger György örökösei, Kis-piac Sörraktár. Ti már István. Kossuth Lajos-utca. Szálloda és vendéglő. Meizler János, „Magyar Király“ szálloda, Kossuth Lajos-utca. Porgesz Béla, „Korona Szálloda“ Lőrinc utca. Schleiffer Lajos, „Fürdő Szálloda “ Víziváros Ferenc József út. Szabó üzlet. Stricz Lajos, Kossuth Lajos-utca 849. Szeszgyáros. Schrank Béla, Ferenc József-ut 85 sz. Szobafestő. Révész Mór, Németh-utca 30. sz. Temetkezés i vállal kozó. Szekeres Gábor, Kossuth Lajos-utca. Vaskereskedő. Marosi József és fia, Kis-piac. Vegyeskereskedő. Zalaba József, Jókai-utca, 240 szám. Tűzifa teljes vagonrakományokban kapható Ipolypásztó = állomáson levő raktáramból. = Megrendelhető: W0LFNER S. cégnél BUDAPEST, V. kerület, Dráva-utca. Biztos jövedelem §§ minden költség nélkül elérhető a Magyar Mercur Bank (Alapítva 1852.) R.-T. (Alapítva 1852.) képviselete által. — (Uj rendszer.) Ajánlatok a Magyar Mercur Bank Részvény- társasághoz, Budapest, V., Gresham-palota intézendők. F fiS^ll e- ofl IClilU ■■■ ■ III-E. Eül Barnaszénfűtésre legjobbak a hires szabadalm. Jupiter-kályhák kaphatók kizárólag KOCH JENŐ meidinger Kályha-gyárában Budapest, VI., Szondy-utca 53. sz. Jíirí lel lés el L jutányosán \ felvétetnek s s E E E E E LA1SZKY JÁNOS KÖNYVNYOMDA * KÖNYVKÖTÉSZET [ Simor János 18—20. szám !— ESZTERGOM. 0 0 0 0 0 0 0 s 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Telefon 21. Telefon 21. f? Ajánlja a mai kor igényeihez mérten választékos Ízléssel villám erőre berendezett könyvnyom d á j át, hol minden nyomdai munkák és pedig: művek, körlevelek kimutatások, árjegyzékek, étlapok, számlák, rovatolt táblázatok, levélpapír és boríték cégnyomattal, meghívó-, belépő- és látogatójegyek, táncrendek és falragaszok, gyászjelentések stb. különféle színben és nagyságban, tisztán és ízlésesen a leggyorsabban és legmél- tányosabb árban készíthetők. ▲ ▲ Továbbá ajánlja a legújabb segédgépekkel felszerelt könyvkötészetét, hol bármilyen kiállítású munkák a legjutányosabban, gyorsan és pontosan telje- sittéinek. Jegyzők részére kész = nyomtatványok = raktáron tartatnak. Koszorú szalagok nyomása elfogadtatik. Alapittatott = 1881. = Kitüntetve : Bpest, 1885. 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 s 0 1960/1909. Nyomatolt Laiszky János könyvnyomdájában Esztergom, Simor János utca 18/20.