Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 93. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1909. november 25.

szerepet visz, mert az ország vezető körei jól tudják, hogy az ország- gazdasága, hatalma, tekintélye, kereskedelmének fejlettségétől függ.

Nálunk, ahol még mindig képtelenek erre, az ipari és kereskedelmi foglalkozást még mindig nem tartják „úri“ foglalkozásnak, mert hisz nálunk a napidijas is urnák képzeli magát, az önnálló és független nemzetfeiitartó hasznos hivatását betöltő iparossal és kereskedővel szemben és tetézik ezt a káros és kóros elvakultságukat még felekezeti szempontokkal is, mintha nem épen társadalmunk egyoldalú felfogása idézte volna elő azt a sajátszerű és csakis nálunk létező képtelen helyzetet, hogy a kereskedelmi és főképen nagyipari foglalkozást egy bizonyos felekezethez tartozással azonosítják, mintha a külföld kereskedelme nem tanúsítaná, hogy a kereskedelem terén való érvényesülés csakis a komoly, céltudatos, szorgalmas és kitartó munkával párosult nagy műveltséggel és ügyességgel lehetséges függetleníteni a felekezeti viszonyoktól.

Tartsuk mindenkor szem előtt a német birodalomnak az ipar és kereskedelem felvirágoztatása által ért nagy hatalmát és népességének jólétét. A német viszonyok e tekintetben még különösen azért is szolgálhatnak tanúságul, mert Németország kedvező előfeltételek hiánya, azaz nagyrészt terméktelen vagy gyenge hozamú talaja dacára csakis a népesség kiváló tulajdonságainak és ez utóbbiak kellő szervezés mellett történt felhasználásának, név- szerint a lakosság céltudatosságának intelligenciájának, fegyelmezettségének, szorgalmának, erélyé- nek és takarékosságának köszöni nagyságát. Ott nemhogy lenéznék, hanem különös nagyrabecsülésben részesítik a kereskedelemnek és iparnak arra méltó képviselőit, akiknek kiválóságai elsőrangú társadalmi szerepet visznek, sőt ezek közül nem egy, a kormánynak is tagja volt.

Ez a szerencsétlen felfogás gátja annak is, hogy nálunk egészséges alapon nyugvó, úgynevezett polgárosztály fejlődjön ki; (ezzel a kife— A komaasszonya mondta, a Tálosné.

— Oh, az a Tálosné ! — méltatlankodik a büllér — mit ki nem fundál! Hozzá még hazug hirszövényeit a tisztelendő urnák is bereflektálja !

— Hát nem igaz ?

— Dehogy igaz, mély tisztelettel konstatálom. Hiszen ha igaz lenne, nem vettem volna fel emancipációs kölcsönt a banknál!

— Úgy ? hát törlesztésre vett kölcsönt ?

— Igenis kérem ; lagzál is miatta a feleségem szüntelen !

A tisztelendőné asszony már nem bírja ki tovább. Úgy tesz, mintha tüsszentene és nem volna nála zsebkendő. Nosza, beszalad a másik szobába. Ott aztán kineveti magát kedvére.

— No de ilyet! Amortizáció helyett emancipációt mond. Vegzál helyett pedig lagzál! Hahaha, hihihi ! — Majd hogy széjjel nem dűl a nevetéstől. — Hogy is tudja az ura olyan komoly képpel hallgatni az öreg tudákost!

Pedig hát a pap is ugyancsak rágja a szájaszélit, aztán úgy segít magán, hogy felemeli a poharát.

Mikor az ember iszik, legalább nem tud nevetni.

Puha uram mond aztán még néhány

jezéssel csak a felosztás kedvéért élünk és nem az osztályszerű tagozódás kiélesitése végett) és innen van, hogy nálunk ma két szélsőség: az arisztokrácia és a munkásság, a két konszolidált társadalmi osztály, mig a polgárság, tehát a lakosság zöme, képtelen jelentőségének öntudatára ébredni és magának azt a szerepet biztosítani társadalmunkban, amely erényeinél fogva annyi joggal megilletné. Kereskedőinket es iparosainkat illetné meg ezen a téren a kezdeményezés kötelessége, mert a túlzott szerénység csak az ellenfelek bátorságát fokozza.

Nem hallgathatjuk el ehelyütt azt az utóbbi években sajnosán tapasztalt s mindinkább fejlődő megkülönböztetést, amelyet az ipari körökben a saját javukra, de a kereskedelmi osztály hátrányára szívesen alkalmaznak, értékesebbnek és előkelőbbnek jelezvén a termelő ipart és forgalmat közvetítő kereskedelemnél. A kereskedelmi és ipari érdekképviseletnek már többször panaszolt túlságos széttagoltsága mellett csak a közös ellenfelek malmára hajtanók a vizet, ha még magunk között is akármelyikünk rovására törekedünk a saját tekintélyünket öregbíteni . . .

Nagyon természetes, hogy mi nem az osztályellentétek fokozását, hanem ellenkezőleg a nemzet egyesítését várjuk a kereskedők és iparosok önérzetes feliepésétől. Az egységes magyar társadalom hiánya, kutforrása nemcsak számtalan társadalmi bajnak, hanem politikai és gazdasági elmaradottságunknak is, mert a mai osztályellentétek kizárják az egyöntetű eljárást, holott csakis ilyen módon lennénk képesek külső ellenfelünkkel, vagyis inkább versenytársunkkal szemben győzelemhez jutni.

Községek szervezkedése.

Okulás a városok példáján

Magyarország községeinek hivatalos vezetőihez, a jegyzőkhöz szólok. A községek száz és százféle baját szükségletét a jegyzők ismerik legjobban. Az ő vállukra nehezedik a községi adminisztráció min„uras“ kiszólást s végül az ebéd végeztével ekép fejezi be ékesszólásának dísznövényeit :

— Kedves egészségükre testálom a kitűnő ápitust.

Hat óra felé Puha uram funkciójának vége. Addig feltrancsirozott mindent, a hurkát, kolbászt megtöltötte, szalonnát, sonkát, oldalast besózta, a préshurka is kifőtt, vasaló alá is került, ami ezután van hátra, a zsirsütés, szalonnaapritás, az már nem az ő dolga. Azt csináljak az asszonyok. Ahhoz nem kell tudomány.

Összetisztogatja tehát magát és elköszön tisztességgel:

— Boldog megvirradás reményében kívánok nyugalmas éjszakai kapitóliumot.

Végül a papnénak még kezet csókol és elkocog.

A pap pedig mosolyog.

—• A nép lelke olyan, mint az urna. Beleteszünk szép sorjába egy számot, aztán nem tudják kihúzni azt, amelyiket akarják. Néha ugyan sikerül de csak véletlenül.

Hanem a pap sem ért rá soká eszmél- kedni, mert átjött a jegyző, meg a mester vacsorára. No hiszen csaptak is azok olyan kapitóliumot, hogy reggelig tartott.

den munkája, gondja, baja. És ha a jegyző községe érdekében tenni akar valamit, úgyszólván az összes nehézségek legyűrésére kell vállalkozni. Mert sajnos olyan a helyzet manapság, hogy a községek ügyes-bajos dolgaival nem törődik senki sem. A megyei közigazgatás inkább az ellenőrző felsőbbség szerepét tölti be, mintsem hogy a magukra hagyott, tengernyi bajokkal küzködő és többnyire súlyos anyagi viszonyokkal vegetáló községek segítője, istápolója volna. A kormány, a törvényhozás inkább a városok fejlesztésén fáradozik, azok felvirágoztatásával van elfoglalva. Ki törődik tehát a községekkel? Úgyszólván senki sem! Magyarország tízezernél több községe teljesen magára van hagyatva a létért való küzdelem súlyos napjaiban. Most, mikor annyira megrosszabbodtak a pénzügyi viszonyok és az évek óta tartó politikai válság nyomasztólag nehezedik az országra, kétszeresen súlyos a helyzete a községeknek. Az állam és a vármegye a közigazgatási, rendőri, tanügyi és száz, meg száz egyéb feladatok elvégzését követeli a községektől, de a rendkívül nagy terheket nem könnyíti meg. Ha a község anyagi helyzetének rendezése céljából például kölcsönt akar felvenni, vagy egyéb szükséges pénzügyi műveletet akar kötni, azonnal felemeli tiltó szavát a vármegyei közigazgatás és az állam. Nem is szólva arról, hogy viszont sok esetben a községek éppen e felsőbb hatalmasságok részéről kényszerittetnek, hogy káros, sokszor valóban végzetes tervekhez adják hozzájárulásukat. Spekuláns bankok, köz- gazdasági törtetők kerítik vajmi sokszor hálójukba a teljesen magukra hagyott községeket, amelyek csak akkor érzik a felsőbbség részéről a néha illetéktelen gyámságot, amikor fontos érdekeik forognak kockán s amikor legsajátosabb ügyeikbe egyszerre húsz oldalról is beleszólnak.

Olyan helyzet, hogy a községe boldogulását lelkén viselő jegyző úgyszólván semmit sem érhet el jelenleg községe érdekében. Mindenütt csukva áll előtte az ajtó. A minisztériumokban meghallgatják ugyan a naiv községi küldöttségeket, a melyek azt hiszik, hogy a sok kilincselésnek eredménye is lesz. Meghallgatják de kérelmüket azon mód az irattárba is teszik s a nagy kilincselésnek nincs semmi haszna. Az egyedül álló, magara hagyatott község épen olyan gyámoltalan, mint az előkelő rokonság, magas összeköttetések, kellő protekció hijján szűkölködő ember. Nem tud semmit sem elérni.

A városok megmutatták már a példát, mint kell érdekeiket megoltalmazni és minden lehető hasznot a maguk javára fordítani. Közös akcióra léptek, szövetségre s ez a frigyük már kezdi teremni áldásos gyümölcseit. Legutóbb amint az köztudomású, a kormány két millió koronát adott a városok segítésére. A községekről itt is megfeledkeztek. Manapság, amikor mindent csak szövetkezés, egyesülés segítségével lehet elérni, igazán elsőrangú például szolgálhat a községek előtt a magyarországi városok kitűnő szervezete. Minden egyes város külön-külön ügyeiben maga a szövetség jár el és kezd erőteljes akciót. És az ilyen lépéseket — amint a gyakorlat is megmutatta — komolyan veszik az illetékes körök. A siker biztosabb, sőt a legtöbb esetben egészen biztos. De csak azért, egyöntetű nyomatékos, súllyal bitó fellépést tanúsíthatnak. Ez imponál mindenkinek. A kormánynak és hatóságoknak.

De a községek védtelenül, elhagyatottan, minden erkölcsi támogatás nélkül kénytelenek küzdeni az egyre nehezedő siralmas viszonyokkal. A súlyos helyzetből csak egy kivezető ut van :

Meg kell teremteni a Magyarországi községek szövetségét.

Egy hatalmas, erős szervezetet kell létrehozni, amelynek kebelében helyet foglaljon az ország minden egyes községe kivétel nélkül. így egyszerűen leírva, vagy szóval kimondva el sem lehet képzelni azt az óriási erőt és jelentőséget, amelyet majd ez a szövetség képvisel.

Egy községi jegyző.

hírek.

— Esküvő. Dr. Niedermann Ferenc városunk fia fővárosi ügyvéd december hó

4-én esküszik örök hűséget szépséges menyasszonyának Öllé Margitkának. Őszinén gratulálunk.

— A főispán Válasza. Azon feliratra, melyet a város képviselőtestülete Bleszl Ferenc indítványa folytán a főispánhoz intézett azon alkalomból, hogy a változott politikai viszonyokra való tekintettel főispánunk a legutóbbi törvényhatósági bizottsági ülésen a bizottságtól elbúcsúzott. Főispánunk a polgármesterhez ir- levélben a következőkben válaszolt.

Esztergom vármegye Főispánja. 441/909 szám. Nagyságos Vimmer Imre urnák, Esztergom szab. kir. város polgármesterének Helyben. — Esztergom szab. kir. város közönsége folyó évi október hó 21-n tartott rendkívüli közgyűlésén, midőn Bleszl Ferenc bizottsági tag ur indítványa folytán esetleges távozásom kérdésével foglalkozott, szives volt Esztergom szab. kir. város fellendítését és fejlesztését célzó munkálkodásom kidomboritásával azon reményét is kifejezni, miszerint a politikai viszonyok és konstellációk kedvező alakulása még mindig teremthet olyan helyzetet, amely a politikai válságnak a nemzet érdekeinek és törvényes jogainak megfelelő megoldása mellett tovább kimaradásomat is lehetővé teszi.

Amikor Esztergom szab. kir város közönségének ezen személyem és működésem iránt megnyilvánuló rokonszenvéért és elismeréséért őszintén átérzett köszö- netemet fejezem ki, egy alkalommal jól esik rámutatnom arra a szoros kapcsolatra, amely egyrészt egy ősi szabad királyi város közjóléteért törekvő főispán és a főispán törekvéseit elismeréssel honoráló képviselőtestület, másrészt pedig a nemzet jogait successive érvényesíteni akaró hazafias kormány képviselője és egy város hazafias közönsége között mindig kell, hogy fennálljon, mert csak ezen kapcsolat kellő szilárdsági foka képezheti az erők olyan egyensúlyát, amely azután az ország és város, a nemzet és a városi közönség, nemzeti, szellemi és közgazda- sági javai fejlődésének biztos bázisául kínálkozik : és hogy ez a kapcsolat köztem és Esztergom szab. kir. város között tényleg fennáll, azt részben a már elért s a megvalósulás stádiumához közeledő eredmények, részben pedig törekvéseimnek a hozzám intézett szives szavakban kifejezett elismerése eclatansan bizot^dt- ják, mikért, amidőn ismételten őszintén köszönetét mondok s amikor ígérem, hogy valamint a múltban, úgy a jövőben is mindig különös gondoskodásom tárgyát fogja képezni ezen dicső múltú szab. kir. város jogos közgazdasági és kulturális igényeinek minél szélesebb keretekben való megvalósítása, meg kell ez alkalommal jegyeznem még azt is, hogy ameny- nyiben pedig az ilyen irányú kölcsönös törekvéseinket a maga egészében az any- nyira óhajtott siker nem koronázta, annak egyedül a mai sivár politikai helyzet az oka, az a politikai helyzet, amelyik távozásom kérdését már hosszabb idő óta napirenden tartva, Esztergom szab. kir. város közjólétéért folyó munkámnak intenzitását is mérsékli. Hazafias üdvözlettel. Esztergom, 1909. évi november hó 15-én. Gyapay s. k. főispán.