Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 82. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1909. október 17.

ban nem maradt mindig következetes. Különösen az újabb korok tárgyalásánál hazája és a szabadság szeretete túlzásokra ragadta. De ilyenkor is tiszteletreméltó a bátorság és határozottság, mellyel felfogását és Ítéletét nyilvánította.

Előadását világosság és könnyedség jellemzi. Szakított elődei hagyományával, akik műveiket idézetekkel tömték agyon. Azt tekintette főcélnak, hogy a nemzet élvezettel és kedvvel forgassa műveit.

Általában a történetíróhoz méltó egyszerű, választékos nyelven irt, de hellyel-közzel tárgya magával ragadta és a szép stilus eszközeit is használta. A nyelvujitás megtisztult nyelvét elég szerencsésen alkalmazta, bár a magyarosság ellen többször vetett.

Előadásának könnyedsége, tetszetőssége ma sem vesztett értékéből és ha a hazai kereszténység első századai iránt érdeklődünk, ha sz. Istvánt és sz. Lászlót vagy Zrínyi Ilona hős életét és nemes jellemét akarjuk megismerni, ha a reformkor és a szabadsádharc eseményeinek emlékét szeretnék magunk elé idézni: Horváth műveit élvezettel és tanulsággal lapozgathatjuk.

Működése szorosan összefort nemzete életevei. Amig lehetett, a reform eszméire lelkesítette nemzetét; a leveretés idején a hitet, az életet ápolta benne; a kiegyezés után önérzeteben erősítette.

Ezekben rejlik életének, történetírói munkásságának elévülhetetlen érdeme. Aki a nemzet életét a reformmozgalmak megindulásától kezdve a kiegyezés utáni évtizedig meg akarja ismerni : tanulmányozza Horváthot! Époly tipikus alakja ő e kornak, mint 1848 előtt Széchenyi és Kossuth, 1867 körül

II.

Az eset misztikus volta azonban csak másnak tetőződött be. A trafikosné egyszerűen nem nyitotta ki a boltját. Kilenc órakor jött a köhögős szabó virzsinia cigarettáért. Nem mehetett be. Ki kellett cammogni a körútig. Délben jöttek az írnokok és zárva találták az ajtót.

— Persze most már értjük a dolgot — selypített a szikár borbélyné — persze hogy értjük. A bolt csak ürügy, a szivarok a szerelem közvetítői. Hahá értjük, ugye nagysád.

A tejesné csak nézett, s aztán mintha nagy felfedezésnek jutott volna a nyitjára fölkiáltott:

— No persze! Erre bizony előbb is rájöhettünk volna.

Az ajtó azonban még ezek után sem nyílt ki. A zálogházi becsüs, aki ennek a vidéknek a legmagasabb intelligenciáját képviselte, s egy kicsit költőnek is tartotta magát, elmélázva nézett a leeresztett redőre :

— Profán lelkek — mondta — nem látjátok, milyen borzalmas kép ez. Nem látjátok, olyan ez az ajtó, vagy mint a hivatalos nyelv nevezi: görredőny, mondom, olyan ez a gőrredőny, mint egy kripta bejárat. Kriptabejárat, igen. Tessék elhinni, egy ajtó, amely még délben is zárva van, nem lehet más mint egy

Deák, csakhogy ő egy személyben egyesíti az egész félszázadot.

„Az újabb magyar történetírásnak megalapítója“, mint Fraknói nevezi, teljes joggal megérdemli, hogy sohase feledkezzünk meg róla.

Szakadatlan munkásságban töltött élete példát nyújthat nekünk is, hogy fáradhatatlanul dolgozzunk.

Hazaszeretete, pártatlansága minket is buzdíthat arra, hogy a hon érdekeit önzetlenül és mindenkor bölcsen szolgáljuk.

E néhány vonással iparkodtam emlékét feleveniteni. Bárcsak minél előbb akadna irodalomtörténetiró, aki szépen megírt monográfiában megörökítené életének és működésének teljes képét, mert ezzel bizony meg adósai vagyunk Hor- váthnak !

Dr. Vasáry Dániel.

A szocializmus.

Örökké függő megoldása a kérdésnek. Vele jár az ember szaporodásával, művelődési erjedésevei, társadalmi berendezkedésével úgy annyira, hogy mindig lesznek, valamint hogy voltak újabb és újabb irányzatok arra nézve: miként lehetne közmegelégedésre az egyede- ket és a tömeget kielégíteni. Ez lényégé a szocializmusnak, amelynek élén egyaránt vannak dicsőséget hajhászó, önző és attól távol álló önzetlen vezérek, kiknek mindegyike látszólag, vagy igazán, ál, vagy valónak megfelelő okoskodással egy cél elérésére törekszik s az: a boldogság, a megelégedés

kútforrásához vezetni mindenkit, aki azt nélkülözi. A szociálizmus gyűjtő név. Tarisznya, amelybe minden néven nevezendő elégtelenség, vágy belegyömöszölhető. Érdekel mindenkit, mert egyikét a másikra utalja és az elégedetlenség rengeteg részleteit, hol egyenként, hol tömegesen veszi elő, hogy az

kriptabejárat. Az ilyen ajtót csak fáklyafénynek nyitják meg és áradnak belőle az élet tragédiái . . .

— Ugyan kérem — nevettek az asszonyok, akik különben rendesen áhitatosan hallgatták a zálogházi becsüs prózában elmondott költeményeit. — Egészen másról van itt szó. Kalandozik a menyecske. Keres a menyecske. Nyakbavető aranyláncra.

— Karperecre.

— Vagy talán megkoptak egy kicsit az aranyfogai. Reperálni kell.

A becsüs szavalni akart még, de nem lehetett. A borbély erélyesen lépett fel vele szemben is, az asszonynéppel is :

— Hát kérem ez sem nem vicc, sem nem nevetni való. Én reggel ötkör itt álltam már az üzletemben, szemben a trafikkal. Ezen az ajtón senki sem ment se be, se ki.

— Hohó ! — zúgtak az asszonyok — ha maga nem látja, mi látjuk a dolgot. Hogy lehet valaki ilyen jámbor. Még az este elment biztosan a kicsike és elfelejtett hazajönni. Ismerjük már az ilyenfélét.

A csoportosulás egyre nagyobb lett. Észre kellett venni a rendőrnek is, akinek közbiztonsági érzései azt súgták, hogy közbelépésével itt valami titokra kell világosságot deríteni.

— Biztos ur — szólította föl a borbély — a trafikosné, úgynevezett Berzenczey

azokból felvetett kérdéseket megoldja.

Minden egyes kérdés tagolásánál, megfejtésénél két irányt vesz figyelembe a megfigyelő. Az egyik a jogegyenlőség taglálása, a másik annak viszonylagosa, a megélhetés biztosítása.

A jogegyenlőség taglalásánál a kérdés lényégé, hogy mennyiben függ az ember társadalmi berendezkedésében az állammal, osztályaival, a családdal, embertársaival szemben. A megélhetés biztosításánál mindazon javakra vonatkozólag, amelyekből magat kielégítheti.

A jogegyenlőség olyan megfejtése, amely minden embert kielégítsen, abszurdum. Nem lehetséges. Nem pedig azért, mivel teljesen ellenkezik a társulás törvényével, amely soha sem fogja kiküszöbölni a tekintély szükségességét és önmagától, önmagából eredő hatalmat, hatalmának elismerését. Olyan társadalom nem volt s nem lesz soha, amelyben és amikor az ember egyike a másikával bizonyos függő viszonyban nem lett volna és ne lenne. A függő viszony pedig mindenkor alárendeltséget is fejez ki. Mar, hogy ezen alárendeltség, miként van, vagy legyen szattalyozva, az a kérdésnek nem más, hanem folytatólag feltevése, amelynek megfejtésénél mindenkor a megvitatás tárgya lehet, t. i. mennyiben önállósítható az ember, hogy embertársainak hason érdekeit ne veszélyeztesse.

Nálamnál nem külömb ember egyházam feje a pápa, hazám feje a király, de velük szemben meg van a függő viszonyom, amely alárendeltté tesz engem, ép úgy, mint a gyermeket szülőivel szemben. Ez azonban nem zárja ki azt a jogegyenlőséget, hogy magamat ne érvényesíthessem ott és akkor, ahol és amikorazt tenni akarom, bármely embertársam oldalán, vagy vele szemben, mert hisz az egyenlőség joggyakorlása a szabadakarat folyamánya, vagy viszont. Csak az a kérdés, helyes-e, megfelelő-e embertársaim érdekeivel szemben, avagy beleütközik-e abba, ami nemcsak az egyeMária ma reggel nem nyitotta ki az ajtót. A közhangulat nevében szólok, amidőn ama sejtelmeimnek adok kifejezést, hogy a vasredőny mögött tragédiák fejlenek. Biztos ur, hanem vagyok bátor csalódni, azt hiszem Önnek itt hatóságilag kell fellépnie.

— Kötelességérzetemnek teljes öntudatában lévén, tessék elállani a felszólitás- beli ajánlatoktól — szólt és nagyot dörömbölt a vasrácson.

Semmi válasz.

A magyar igazságból előnyösen ismert hármas dörömbölés is teljesen válasz nélkül maradt.

Az asszonyok szeme mosolyogva ragyogott, majd gúnyos fénnyel csillantak össze. A hivatalos személyre való tekintettel azonban csak annyit mertek fönhan- gon megkockáztatni :

— Persze a kicsike . . . mondtuk . . .

III.

Fölgördült a redőny. Az emberek úgy érezték, mintha az üvegajtó nyitásánál egy kis harc keletkezett volna a kiáramló tegnapi levegő nyirkos fekete hullámzása és a friss tavaszi napsugaras ragyogás között. A legkiváncsibb asszony sem lehetett oly türelmetlen, mint ez a rakoncátlan, neveletlen, gyerekes napsugár. Végigsurrant a kiaggatott képeslapokon, befutotta a szivaros dobozokat, benézett

dekkd szemben, a társadalommal, az államhatalommal, hanem viszonylagosan velem szemben is tilos, amennyiben oly felelőséggel tartozom, melyeknek követelményeit tűrnöm, elszenvednem kell és amelyért életemmel lakolhatok.

Az egyenlőség, ennek gyakorlása a jogegyenlőség gyönyörű fogalom, de kivitelében csak korlátozva. Mert mihelyt korlátlan, veszélyezteti önmagát, embertársát, társadalmi berendezkedését, a tömegeket, az emberiséget s hamar ád oly vérfürdőre alkalmat, melynek nyomán falvak és városok eltűnnek, a vizek száguldanak, erdők telepednek és az ember teremtő erejének alkotásai aláhanyatlanak, megszűnnek. És a győzedelmeskedő ember, ha jogegyenlőséget hirdetett is, érzi, megmarad, meg akar maradni tekintélynek, ki aligha respektálja embertársának jogegyenlőséget, jólehet a korlátlan jogegyenlőségnek köszöni szabadságát, amelyben kénye- kedve szerint megfürödhetett, meg- fürödhetik, mint a fény, a vizek hullámaiban.

De meddig? Mig erőtlenné nem lesz és soha ki nem fürkészhető gondolatai között lelket ki nem leheli; vagyis megadja magát, meg kell adnia magát ama egyenlőségnek, ahol ezen jog gyakorlását nem tőle kérdik. És mit tett az embertársai érdekében a korlátlan jog- egyenlőség vélt igazában diadalt aratott ember? Nagyon sokat! Eltemette őket, megkevesbitette azo- at, akiknek oly joguk volt az egyenlőség nevében élni, mint neki, , aki azt az elvet rakoncátlanul vérbe ; fürösztötte. Emberek ! Szociálista ve- ■ zérek, akik a jogegyenlőséget a te- • kintely megalázásával, eltiprásával, , a függelem felszabadításával ma--- gyarázzátok, jut-e eszetekbe, hogy a, az általatok hirdetett jogegyenlőség ? nem az, amit kerestek, hanem az, , ami testvéreiteket, barátaitokat em- - bertársaitokat és végre önmagato- - kát fogja elpusztítani, mert felre- - magyaráztátok.

Csoda-e ha ezen szociálizmus s ellen, mi is, kik a korlátolt jog- a pult alá s fölcsigázott kíváncsisággal b berontott az alkóvba.

Ott feküdt az asszony átlőtt mellel. .1 Szép volt, nem szenvedett sokat. Mintha ß egy szerelmes májusi éjszaka után találkoztak volna egymással szépség és nap- -c sugár. Mintha első násza után hevertti volna mély, fáradt, bágyadt álomban. AÍA napsugár rajongón hajolt föléje, mintha ß párzó társa lett volna a szerelmes má- -r jusi éjjelen. Vigyázva hajolt föléje, hogyty föl ne ébressze, de nem tudja rhegállani, ,h hogy egy csókot ne leheljen homlokára, amely oly szép volt, amilyen szép, ami- -i lyen fehér, amilyen kívánatos nem lehetds más, csak egy menyasszony homloka.lß

A rendőr komoly munkához látott. Kijfip szorította a betolakodókat, mindössze aß borbélynét és tejesnét engedte be, minUn „ténytanukat“. Leeresztette a redőnyt éspá hivatalos hangon megszólalt:

— Most pedig kérem a törvény nevé4ó ben lefoglalom emez életet kioltó lőfegy-|Y; vert.

A borbélyné és tejesné rettenetes per- 2 ceket éltek át. Nem erre számitottak.bh Üres fészket, felbontatlan ágyat reméltek,pl; hogy elmondják :

— No lám a kicsike . . . Hát érdemese^ tisztességes asszonynak lenni? Nekenrru otthon négy gyerekem szaladgál mezitHb láb, a kicsike meg éli világát és öleléssele szedi össze a nyakbavető arányláncra va-r