Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 73. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 73. szám. Csütörtök, szeptember 16. jegjelenik Vasárnap és csütörtökön. ■ ■■■:= Előfizetési árak : Felelős szerkesztő : DR- PROKOPP GYULA. (hova Szerkesztősé? és kiadóhivatal : a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . -1 kor. Pél évre . . . (> kor. Egyes szám ára 14 Pillér. Nyilttér sora 60 fillér. Laptiilajdonos kiadók : Di1. Frokopp Gyula és Brenner Ferenc. Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. . Kéziratot nem adunk vissza. = Építsünk munkásházat. A fővárosi lapok legutóbbi szálában olvastuk ezt a kis hirt, a íely bennünk méltán irigységet kelt s azt a vágyat, vajha az illetékes örök figyelmét fölhivhatnók és ná- ínk is utánoznák a békésmegyei- ícet. Békésvármegye törvényhatósága jabban 500,000 korona kölcsönt ett föl munkásházak építésére. A yáron Orosházán, Békéssámson- an, Nagyszénáson, Endrődön, Me- őberényben és Dobozon serényen olyt az építés és a tervezett há- omszázötven munkásházból a fele ölépült. Nagy örömet keltett az érékeit munkásosztálynál Darányi óldmivelésügyi miniszter leirata, a ii nemcsak a munkásházak kölcsönnek letörlesztésére szolgáló s 2 zázalékos kamatterhet vállalta el orcája terhére mindaddig, ameddig kölcsön fennáll, hanem leiratában kijelenti, hogy a munkásosztálynak otthona megszerzését menüéi inkább megkönnyíteni óhajtván, munkásházak építése folytán keletkezett utcák és terek vételárának törlesztését tárcája terhére végez- titi, valamint a tervező, felosztó és egyéb mérnöki költségeket is elvá- lalja. A költségek fedezésére Ambrus Sándor, Békésvármegye alispánja kezeihez húszezer koronát utalványozott. Megemlítjük, hogy legközelebb Orosházán 22, Sámsonban 18, Nagyszénáson 28, Endrődön 25, Mezőberényben 12 és Dobozon 17 munkáscsalád vonul be saját hajlékába. Most, hogy ,,őszbe csavarodott a természet feje“ és kiszáradtak a szép munkáshajlékok, 166 munkásember feleségestül, ijastul-fijastul költözik be nagy szivbeli örvendezések között a maga fészkébe Békésvármegyében, ahol már százakra megy azok száma, akik az utóbbi évek során saját házi tűzhelyüket elfoglalták. Hogyan eshetett meg Békésben és másutt a munkások otthonszerzése. Egy áldott törvény tette ezt lehetővé ! Az a törvény, mely a munkásházakról szól. A munkásházakról szóló törvény szerint mindazokon a helyeken, ahol legalább tiz munkás kéri a képviselőtestületet, hogy határozza el munkásházak építését és a képviselőtestület a munkások iránt jóakarattal elhatározza, hogy szavatol az építésre felveendő kölcsönért; ott ezzel a határozattal, mely a vármegye közgyűlése elé jóváhagyás alá kerül, jóformán már dűlőre is jutott a munkásházak építésének ügye. Mert hiszen az eddig szerzett tapasztalatok szerint ilyenformán könnyű szerrel lehet ötven esztendőre amortizációs kölcsönt kapni és ekként az 1200—1500 koronába kerülő munkásház évi törlesztését a munkásoknak nem nehéz elviselniük, ha még azt is hozzávesszük, hogy az évi kamattehernek egy harmadrészét ugyancsak a munkásházakról szóló törvény szerint a földművelési tárca vállalja el, igy a munkások a tapasztalás szerint a maguk házának megváltásáért nem fizetnek évenként többet, mint a mennyit eddig bérlakásokban fizettek. Sokhelyen még a község és a város oly jóindulatot mutatott a munkások iránt, hogy a telkeket igen olcsón, a város tulajdonából engedte át. Mindez persze megtörténhetik ott, ahol nincsen ellentét a birtokososztály és a munkásosztály között. Megtörténhet mindenütt, hogy a munkások saját otthonukba juthatnak, ahol egyetértés, méltányosság és szeretet van. Azt ne képzelje senki, hogy azokon a helyeken, a hol az egymásra utalt munkás és birtokososztály ellenkezik, hogy ott az utóbbiaknak valami szerfölött nagy kedvük legyen a munkásházak építésére szükséges tőkét megszavazni és azért szavatolni. Örülünk a békésmegyei munkások örömének. De örömünk annál nagyobb lenne, mennél több helyén az országnak épülnének munkásházak. Ez pedig máson nem is fordul, csak az egyező akaraton. Azért hangoztatjuk mi váltig, hogy értsük meg egymást, legyünk egymás iránt méltányossággal és jóakarattal. Azonban a népek hivatott vezetőire a mi vármegyénkben is az a föladat vár, hogy a munkásházak építését vegyék föl a programmba. A Párkányi Önkéntes Tűzoltó Testület jubileuma. Vasárnap, f. hó 12-én folyt le a párkányi derék tűzoltók jubileumi ünnepsége, mely úgy a rendezés, mint látogatottság tekintetében, — miként tudósítónk Írja — ritkította párját. I .Esztergom és Vidéke“ tárcája Menyasszonyok. Irta: Elza. ^ Az egyik merészen öntudatos. Amióta mrikagyűrűt visel az ujján, villogó szeme >áég kihivóbban néz szerte a világba; lírtása feszesebb, járása ruganyosabb, guszkébb lett. A ruháját még sikkesebben ÍSgja, mint azelőtt és beszéde is mintha y;y árnyalattal vakmerőbb, provokálóbb ilolna. A. A másik csöndé ;en mosolygó. Mintha eweszitett volna önmagából valamit; a gcosolya álmodozó lett, a nézése lágyan, lé.lénKen simogató. Kerüli az embereket s »sózömbös sietéssel surran az utcákon tg:;gig- Feszélyezi az emberek köszönése ; )d beszéde szórakozott és nyugtalan . . . gseglátszik rajta, ha egyedül van, hogy sí-laki hiányzik mellőle. Valaki, aki lelkéII összefonta lelkét, akihez hozzákap- )Icolódott minden gondolata, aki nélkül eweteg és bizonytalan egész egyénisége.------A vőlegényem Kairóba visz nászß-ra! — meséli büszkén az első. A leg- ijlokelőbb hotelekbe fogunk szállni és a legelegánsabb table eV hoteokon fogunk Isoztvenni 1 Mi a ti tervetek? — Tudja Isten ! Mi oda megyünk, ahol elrejtőzhetünk majd emberek elől. Hiszen mi nem vágyunk senki, semmi után ! — A vőlegényem három levelet is ir nekem naponta, két kertész üzletben abo- nált; a szobám úgy néz ki, mint egy télikert. Mimózák, szegfűk virítanak minden sarokban. Meg aztán Kugler a mindennapi kenyerem. És mennyi ajándékot kapok ! Villogó szeme kihívóan mélyed a másikéba, mintha azt kérdezné: Nem irigyelsz? A másik nem felelt szóval, de a mosolya, azaz álmodozó, gyöngéd, boldog mosoly olyan világosan mondja: Az én vőlegényem szeret engem! Ennél többet nem adhat nekem és ennél többet nem kívánok tőle. Elhalmoz szeretetével a világ minden virágánál poetikusabban, a világ minden édességénél édesebben. Azt gondolod, hogy el lehet ezt beszélni szóval ? Azt gondolod, hogy megértenéd valaha, amit az én lelkem érez ? Az első hátraveti magát kényelmes karosszékében és tovább beszél: — Hat szobás lakást béreltünk. Inast is fogok tartani. A bútoraim pompásak lesznek. Lesz egy külön bohém szobám, bohém zsurokat fogok rendezni. Szerepet akarom vinni a társaságban. Akarok, hogy beszéljenek az ötleteimről, akarom, hogy bámulattal rajongják tehetségemet körül. Önálló független szabad leszek, ha férjhez megyek. Akkor fogok csak elkezdeni élni igazán. Páholyom lesz a színházban, jönni-menni és élni akarok. Lesz ékszerem. A toilettjeimet Bécsből hozatom. Irigyelni és bámulni fog mindenki! Szólj te is valamit már jövendő terveidről. Mondd, túl fogsz szárnyalni engem ? Akkor a másik előrehajlik kissé, behunyja szemeit és beszélni kezd: — Mit törődöm én a világ minden lakásával, minden bútorával ? Ahova ő megy, oda megyek én is. Ahogy ő fog élni, úgy fogok élni én is. Miért kellene nekem a zaj, a társaság? Az én világom az ő otthona lesz. Minden tehetségem, minden ötletem neki adom. Másnak idegennek nincsen semmi jussa hozzá. A boldogságot ő fogja megteremteni és én fogom ragyogó tisztán megtartani. Olyan lesz ez, mint a tiszta tükör. Sohasem lesz foltja, karcolása. A porszemtől is megóvom és belélehelem a lelkem, hogy örökre az enyém legyen . . . Elhiszed, hogy nem vágyom semmi más után ? Nem lehet azt megszerezni kincsekért sem . . . És aki megszerezte, az a szive és a lelke árán jutott hozzá. Milyen kicsi ár olyan nagy boldogságért 1 Látod, te, te majd szívesen cserélnél bárkivel, akinek drágább ékszerei, elegánsabb ruhái, fényesebb zsurjai lesznek ... de én ! látod, én soha, soha nem cserélnék senkivel. Nézd ez a könny is a boldogság könnye . . . ide hullott a kezemre, olyan meleg és úgy melegít . . . A másiknak is hullott a szeméből egy könnycsepp a kezére, de az úgy égetett. Az nem a boldogság könnye volt 1 Makaó Pista. Irta: Papp Ferenc. Elmúlik lassankint minden, megemészti az idő. Bomlik immár a vármegye is, ma holnap csak emléke marad meg. Az a régi jó világ, amikor olyan keveset írtak a vármegyén s mégis jól volt minden, jobban volt, mint ma. Kivesznek, kipusztulnak az urambátyámok, chamberlein ba- juszu, redingótos urak váltják fel, akik nem húgomnak hívják a leánynépet, hanem magának titulálják s az r betűt nem ismerik. S azután, ha már öreg urak lesznek, akkor sem válnak urambátyámmá, hanem nagyságos urakká, királyi tanácsosokká tanács nélkül. Pénz is kevesebb volt akkor, de áldozatja sem volt annyi s mégis szívesebb volt a vendéglátás. Minden vármegyének megvolt a maga érdekes alakja, ismerte aztán az apraja, nagyja. Amolyan végzett urak, akiknek a domíniumból rendesen nem maradt egyéb
