Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 67. szám
Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 67. szám. Csütörtök, augusztus 26 Megjelenik Vasárnap és csütörtökön. ===== Előfizetési árak : ===== Egész évre . .Iá kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre . . <> kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DK. PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők. Kossuth Lajos (azelőtt Bnda) utca 485. szám. — Kéziratot nem adunk vissza. === Ünnep után. Esztergom, aug. .23. Elnémult a harangok zúgása, lecsendült az ünnepi zaj és az ősrégi város, sz. István nagykirályunk születési helye, ismét felvette régi képét. Ünnep után vagyunk, telve megelégedéssel s bizalommal nézve a jövőbe. Immár negyedik éve ünnepli városunk az első magyar királynak, sz. Istvánnak névünnepét és úgy látjuk, hogy az a mozgalom, mely ezen ősrégi város falai között a magyar Sión ormán négy év előtt megindult, hogy a hazafias kegyelet és önérzet méltókép áldozzon a nagy államalkotó király emlékének, mindinkább nagyobb méreteket ölt, fejlődik s immár köztudatba ment az a kötelesség érzés, mely évek hosszú során szunnyadva, most végre évenként egy impozáns nemzeti ünnep keletében áldoz a magyar Sión várromjai között született nagy király dicső emlékének. Az idei ünnepség programmjának ünnepélyes, zavartalan és méltósá- gos lefolyása igazolja törekvéseink céltudatosságát és az aratott siker eklatáns bizonyítékát adta azon vállalkozás életrevalóságának és ne- i mességének, melyet a városi hatóSzerenád. — Wilde Oszkár — SAgeus tengerének barna selymén \ Lágy szél simítja le a ráncokat. K Az őrök alszanak az éj nagy csendjén. \ Liliom párnán tépd szét álmodat! Jöjj, ci tenger márványpartjára tolva, AElrejtve vár tyrusi sajka rám; \ Feszül, dagad már a biborvitorla; 0 Oh, jöjj hozzám szerelmes, szép arám ! ív Nem jő őszinte és igaz szavakra! áh Szerelmes eskükön nevet csupán. \‘ jót — ily szépen s kegyetlenül kacagva ÓL Sosem beszélnek valaki után. í\ Igaz szerelme tépi gyenge lelkét, ’LNem érezte üdvét sohase tán. LS én is hiába esengtem szereimét LS szerettem, mint a gyermek igazán. A.Mond, révész, hol a part fövénye ázik, rk Aranyhajából jő a fény talán ? N Vagy csak valami kósza fény cikázik hA passzijlórák gyémántharmatán ? if Jöjj és mond meg őszintén jó matrózom : óSEz itt az ö lágy liliomkeze ? ság és az idén először a székesfő- káptalan, nemzeti, de főleg katholi- kus vallási szempontból magáévá tett és azt diadalra juttatni törekedett. S ha itt-ott hiányait, fogyatékosságait láthattuk is az idei ünnepségnek, mégis megállapíthatjuk, hogy a kezdet nehézségein túlesve, szépen ünnepeltünk s már ezidén kibontakozva láttuk a jövő nagy, országos sz. István ünnepnek kontúrjait, melynek városunk hazafias közönsége es papsága fogja megadni a méltó keretet. Pár év előtt a sz. István kultusz első szószólóit városunkban sokan lekicsinyelték s most mit láttunk ? Ünnepel a varos egész közönsége hazafias buzgalommal, büszke önérzettel vett részt a nemzeti ünnepben az egész város és vidékének sok ezerre tehető közönsége, akik az ünnepségre városunkba jöttek, kifejezést adva az első sz. király emléke iránt táplált hazafias érzésüknek. Az idei sz. István nemzeti ünnep sikerének tényét leszögezve, kérjük azokat, akik az ünnepség sikerének előmozdításában buzgólkodtak, hogy csak a megkezdett utón haladjanak s szemük előtt tartva a nemes, haVagy csak, amint a sajkán ringatózom, A homok fénylik, ezüsttel tele? Nem, nem! E fényt nem harmat szőtte, [fonta. Ez nem a halvány, ezüstös homok. De O, maga, aranyhaja kibontva S kezei e fehér liliomok. Szálljunk pilótom, messze van még Trója! Markoljon a habokba a lapát! Sajkánk a görög partok öblét rójja, Viszi az Élet-királynőt, magát. Az ég kék alja átmegy ott már rőttbe. Egy óra mnlva itt a pirkadás. A parton! Óh a parton ! Drága nőm te ! Gyorsabb legyen az evezőcsapás ! Csak Trója-partra ! Surranó lapátunk A tenger tükrét törje össze mind! Szerelmesem, már nem soká kiszállunk : Az örök boldogság bársonypartja int. Fordította: Drozdy Győző. Indián legenda. A primitiv népfajok hagyományai mind azt árulják el, hogy már náluk mély gyökereket vert a lélek halhatatlanságának a hite. Az alábbi érdekes indián legenda, líg}^ előadva, amint egy törzsének tanaiban zafias célt, továbbra is kitartsanak sz. István napjának a szülőhelyén való méltó megünneplésében. S mi, akik mindig meleg érdeklődéssel viseltettünk az eszme megvalósítása iránt s a kezdetkor buzdítottunk, a jövőben is hathatós támogatói leszünk a városi ünneprendező hatóság törekvéseinek s nem mulasztjuk el, hogy azon legyünk, hogy ez az ősrégi város, mely sajnos nem buzog eléggé a dicső múltnak emlékeire, történelmi tradícióihoz méltó büszkeséggel törekedjék az államalkotó nagy király emlékének méltó megünneplésére. Dr. Az iparosság ünnepei. A korszellem egy régi nagy tévedését igyekszik kijavítani. Egyre több és örömet keltő kedves jelenség mutatkozik arra, hogy a magyar közélet sodró áradatában, az iparos osztály mint önálló és megbecsülésre méltó faktor már számba jön. Nem igy volt még nem is oly régen. A nemzet lebecsülte a nemzet vagyonosságát munkáló iparos osztályt és ebben az iparban szegény országban az iparosság társadalmi helyzete valóban nem volt rózsás. A társadalomnak vele szemben való elfogultsága természetesen teljesen járatos északamerikai rézbőrü ember elmondta, pillanatnyi érdeklődésnél mindenesetre többre érdemes. Az indiánok általában nagy büszkeséggel szeretik elbeszélni őseiknek csodás tetteit és ezek a történetek olyan mélyen gyökereznek törzsüknek a hagyományaiban, hogy a fizikai erőkbe vetett hitről, sőt azoknak pozitív ismeretéről tesznek tanúságot. Az Írott szók hiányossága sokat lerombol az elbeszélés varázsából, mely elbeszélés az indián képzelő tehetség szegénysége mellett, szükségképen rövid szokott lenni. Rövid idővel ezelőtt élt az északi partokon, közel a mostani Skidegate községhez, egy Hűhó nevű lelkes indián - halász. Egyik halászati kirándulásán magával vitte a feleségét is, ki a monda szerint nagyon szép fiatal asszony volt. Az asszonynak több fitestvére és más vérszerinti rokona volt, kik mindnyájan nagyon szerették őt. Hűhó, a mi fogalmaink ellenére, melyeket a rézbőrű férjekről magunknak alkotunk, nemcsak szerette a nejét, de határozottan bálványozta őt. Egy hosszú augusztusi napon a tengerparton ütötték fel sátorukat. Hűhó kénytelen-kelletlen magára hagyta a nejét s messzebb ment, hogy hálóit kivesse. Mig távol volt, a fiatal asszony elkészítette kihatással volt arra, hogy az uj ipari generáció rendszerint a középiskolákból lemaradt tehetségtelen emberekből került. Hivatalnok ritkán nevelte iparosnak gyermekét és ha nevelte, ezt leginkább kényszerűségből cselekedte, ha tudniillik csemetéje, ismételt kísérletekre, sze- kundába pónáltatott. Nincs mit tagadni, hogy a kényszerűségből ipari pályára jutott család sarját, mint el- züllött ivadékot, több rendbeli szégyenérzés közepette kezelte a család és a helyzet már csak azért is, hogy előállhatott, nem valami nagy becsületére vált az iparosságnak. De most, mintha uj korszellem fuvalmát éreznők. A kereskedelemügyi minisztérium nagy tehetségű államtitkára leutazik Kalocsára, egy iparossági legényegylet ünnepélyére és ezen az ünnepélyen a kalocsai érsekkel élén részt vesz egy mesz- sze vidék úri társadalma s az a beszéd, amelyet az ünnep alkalmával Szterényi államtitkár mondott, alkalmas arra, hogy az iparosság becsvágyát fokozza és a magyar középosztály közönyét, ok nélküli kicsinylését az iparospálya iránt eloszlassa. Szinte szeretnék elmondani, hogy a beszédből az ipari munka apoteozisát olvassuk. Örömünkre van, hogy oly magas és vezető állásban szereplő férfiú, kinek genialitását pártkülömbség nélkül elismeri az ország közvéleménye, ily nemes szempontból nézi egyszerű ebédjét s mert fáradt volt, lefeküdt a nagy bőr sajkába pihenni. Mély álomba merült s mikor Hűhó visszatért, nyomát sem lelte sehol. Beállt az éj és ő kimerülve a sikertelen keresésben, szintén elaludt. Másnap reggel hatalmas medvenyomokat vett észre a sajka körül. Mindjárt tudta, hogy imádott nejét nem látja többé. Kétségbeesésében felkereste az indián tanyát és elmondta, hogy mi történt. Tanácsot tartottak s ezen kimondták, hogy a fiatal nő meghalt. A törzs minden szokásos szertartásával meggyászolta őt. Évszakok jöttek, évszakok múltak, de Hűhó abban az erős hitben, hogy kedves neje még vissza fog jönni, visszautasított minden vigasztalást. Nem akart más feleségről hallani sem. Felhagyott a halászattal, tétlenségnek adta magát és került mindenkit, úgy, hogy sokan azt hitték, hogy eszét vesztette. A feleségének a testvérei aggódtak miatta és medvevadászatot rendeztek azon a vidéken, hol a szegény asszony eltűnt, hogy meggyőzzék Hűhót róla, hogy neje tényleg meghalt. Mindenféle fegyverekkel felfegyverkezve s egész falka ebet magukhoz véve, keltek útra a vadászok. A vadászat hetekig tartott. Egy este egy nőstény medvére bukkantak két kis % „Esztergom és Vidéke“ tárcája
