Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 60. szám

Esztergom, 1909. XXXI. évfolyam 60. szám. Csütörtök, julius 29.

Megjelenik Vasárnap és csütörtökön.- Előfizetési árak : ===== i Egész évre- . .12 kor. Negyed évre . . 2 kor.

I Fél évre ... 1» kor. Egyes szám ára 14 fillér.

Nyilttér sora 60 fillér.

Felelős szerkesztő :

DR- PROKOPP GYULA.

Laptulajdonos kiadók :

Dr1. Fpokopp Gyula és Brenner Ferenc,

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

(hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.

Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám.

■ =-= Kéziratot nem adunk vissza. =-----n

appal koldulni volt kénytelen. Most

A szülök gondja.

(V. J.) Ahogy közeledünk szeptember felé, a szülőknek az a leg- Biagyobb gondja: mit csináljanak a újaikból. A pályaválasztásról esik ook szó mostanában, mely érthető aggodalmat okoz, hiszen úgy van 3negalkotva a szülők szive, hogy ■Inkább a maguk szájától vonják 3neg a falatot, de boldogok, ha 'gyermekeik arcán mosolyt látnak.

Nálunk beteges köztudatba ment Jt, hogy a hivatalnoki pálya tekintélyt nyújt és innen van, hogy szeptember elején őrült tülekedés man a középiskolák kapuin, nagy a onozgolódás az egyetemeken, mert b: diplomaszerzés, az úri pálya jógádnak biztosításáért, még a tehetség- slílenek, a módtalanok is előre tör- nfitnek.

fi . Most már oly nagy túltengés, túl- rnrmelés van a hivatalnoki karban, gcogy valóban lutrijának kell lenni, íkí elfoglalhatja a legkisebb pozi- íöót is. Csak két nagy állami in- 'ixzményünket, a postát és a vasutat Irmlitjük, szaklapok és statisztikai yorrások után jelenthetjük, hogy nitinden hely be van töltve, úgy, gogy például a vasút elhalt alkalmazottjainak árváit sem tudja elhelyezni, a postánál pedig a mint a magyarországi posta- és távirda- tisztviselők egyesületének hivatalos lapja, a „Posta“ ina, a tisztviselők létszáma igen erősen túl van terhelve. De igy van ez mindenütt. Amióta az állatorvosok fizetését rendezték, ezen a pályán is borzasztó túlprodukció van, arról pedig régen beszél a közvélemény, hogy városokban 3—4 ügyvéd, több orvos lakik egy-egy házban, akiknek java része csak épen teng- leng. A minisztériumok nem győzik elutasítani a sok pályázót, jóllehet Wekerle Sándor miniszterelnök az állami hivatalok fejeihez intézett rendeletében szigorúan meghagyta, hogy ne vegyenek íel személysza- poritást, az ostrom, a kilincselések nem szűnnek meg, pedig protektor, terror és könyörgés mind hiába valók.

Értjük tehát a szülők aggodalmát, mikor nem tudják, mit csináljanak fiaikból, mert ha tanárnak taníttatják, évekig várnia kell állásra. Csak nemrégiben is egy állás nélküli, tehetséges tanár borzalmas esetéről emlékezett meg a sajtó, aki évekig asztalos inas öccse műhelyében aludta át az éjszakákat s

már akár jogászok, akár tanárok, vagy hivatalnokok lesznek a nagyreményű if jakból, mindenütt ott fenyeget a rém: nem tudok álláshoz jutni.

Egyedüli biztos pálya és biztos kenyeret nyújtó kereset: az iparos pálya. Mihelyt feltudunk emelkedni arra a nézőpontra, hogy az iparos pálya tisztességes, mihelyt meg tudjuk érteni, hogy nem diffamáló, ha a gyermekünk oda áll a mocskos parázs elé, kalapálni a vasat, keverni a csirizes tálat, boldogok leszünk fiaink látásán, mert érvényesülni, keresni fognak.

A technikai pálya szinte kínálja a sikert, melynek kincses bányáját ki kell aknázni. Gyár üzemek keresik az ügyes, képzett iparosokat, s a mig a villamosság térfoglalásával napról-napra újabb találmányokkal lépnek fel az ipar terén, addig az iparosok keresete, munkabére napról-napra emelkedik. Amig a hivatalnokok egész tömege évekig fi- zetéstelen állásban van, avagy kevés tiszteletdijjal alkalmaztatnak, eladósodnak és egész életükön keresztül a szenvedések keresztjét viselik, az iparosokat tudásuk, szorgalmuk után fizetik és sok-sok fiatalnak gyerek korában több fizetése van, mint akármelyik megőszült hivatali nagyságnak.

A szülői gondon, ezen az aktuális kérdésen könnyű segíteni, mihelyt társadalmi előítéletektől szabadulunk, megtudjuk becsülni azt a kalapácsot, vagy varrótűt, amelynek mestere gondtalan kenyeret keres.

Színház.

Komáromi Gizi egyszer Soubrette, máskor viceprimadonna, harmadszor pedig operettbeli hősszerelmes férfi. A szimbolikus figurák érdekes kreatúrája. Minden vérbeli bisnissmennek vannak vágyai. Különösen, ha művészet a kenyere. Ha más nem : egy pénzeszsák biztosan. Ilyen ábrándja van Komáromi Gizinek is: mindenféle naturájú szerep kreálásához szeretne érteni. Próbálkozik is velük egyre- másra. És néha sikerül is a kisbirónénak a kisbiró szerepe. Egyáltalán nem iskolás színész. Annyira egyéni, hogy még- csak nem is modern. Ha kell tótlegény, ha kell kukoricajancsi, vagy őrült portugál, aki vidáman dudorász, sőt tótágast áll, cigány kerekeket és bukfenceket hány. S mint egy jól nevelt „deus ex machina- hoz“ illik: úgy forog mindig, amint a publikum kívánja. Ha egy ötletén nevet a publikum: elmondja még egyszer s ha

megint nevet ; megismétli s gyakran háEsztergom és Vidéke“ tárcája

Sliakspere megérkezett.

alvány opálköd borong a Themsén, eg-megbontja a szőke holdsugár. j álmos folyó ezüstös selymén bárkák népe kurjongatva jár. i(Az oxfordi út drapp szalagján át Jmbolyog egy bús, magányos ember.

.Finom por-permet esőzi vállát .Amit elkopott saruja felver.)

,'ndon alszik. Mély varázséi álmát mii zavarja őr tülkölése sem.

, korcsmakertben fekete pálmák . . . láttuk aludt Falstaff részegen, ftt-ott kúszik egy-egy kósza árnyék.

A vándor áll s a távolba bámul.

A messze ködben lobogó láng ég ICsalogatóan ... s a vágya tágul)

ablakok, mint zöldes opálok, vlvány, virrasztó, elfáradt szemek'.

éjben elszállt sugaras álmok ivendő titkán elmerengenek. u Talán Beato-Angelikának Azúrországa e szagos kertek ?

Fagy a Nirvána ködébe rónak újlakat erre a fáradt lelkek ?)

A hajnal dereng. Mind kibomlanak A sápadt rózsák, amikor ő jön.

Minden aranyát kiönti a nap S halkan csöpög le a háztetőkön.

(.Harangok zengnek, örömre keltők, Millió szemből száll el a szender . . . Mert, hisz most lépett Londonban elsőt A nagy, magányos, stratfordi ember . ..)

Drozdy Győző.

Művész-szerelem.

Nagy ur voltam akkoriban, mert húsz esztendős voltam és dolgozni nem dolgoztam semmit. Napokat heverésztem át a pamlagon, szíttam egyik cigarettet a másik után, olvastam egyik könyvet a másik után.

Nagy bérpalotának a harmadik emeletén laktam egy szecessziós külsejű, modern házban, de én ép oly keveset törődtem a házzal, mint lakóival.

A szomszédban egy leány lakott valami öreg asszonynál. Csak annyit tudtam róla, hogy festeni tanul; láttam, mert nem álldogáltam soha a folyosón, hanem bent heverésztem a pamlagon. Húsz éves voltam és azt hittem, meg fogom hódítani a világot. Hogy hogyan, mivel, nem voltam vele tisztában, majd jön az magától.

A ház, amelyben laktam, egy öreg kisasszonyé volt s el is felejtettem mondani, hogy a ház mögött kertje volt a jó öregnek. Illatos, virágos kertje, kicsi arany sziget a szürkeségben. Valami szívességet tettem a jó öreg kisasszonynak és hálából megengedte, hogy lemehessek a kertjébe. Egy napsugaras őszi napon eszembe is jutott. Fogtam egy könyvet, elkértem a kulcsot és lementem a kertbe. Leültem egy sötét lombu platán alá és olvasni kezdtem. Ragyogott, szikrázott a napsugár, a kezemben tartott könyv lapján táncolni kezdett a betű és én elálmosodtam. Eldobtam a könyvet és behunytam a szemem . . .

II.

Nem sokáig aludhattam, egy fél óráig tálán. Kinyitottam félig a szememet s láttám, hogy szemben velem egy festő-állvány támaszkodik a pázsitnak. Fehér batisztszoknya látszott ki alóla. Egyszerre tisztában voltam a helyzettel. Szomszédom, a festőleány, meglepett és most stúdiumot csinál rólam.

Nem zavarom a mulatságát, gondoltam. Újra behunytam a szememet, de aludni nem tudtam tovább, sőt a karosszék támláján megfájdult a nyakam is. Megmozdultam.

— Milyen kár, hogy felébredt — szólalt meg sajnálkozással. Kijött a festő állvány mögül s megállott előttem egzotikus szépségében. Karcsú, hajlékony termete volt, mint a fiatal cédrusnak. Ragyogó fekete haja gyűrűzve omlott le vállaira. Az arca fehér volt, s mint érett cseresznye, olyan volt az ajka.

Mielőtt még szólottám volna neki, hogy sajnálom, amiért megzavartam a mulatságát, újból szólni kezdett :

A szomszédja vagyok, festeni tanulok. Rikának hívnak.

Viszonoztam a barátsogos bemutatkozást : Pálnak hívnak, nem csinálok semmit, nem vagyok semmi.

Elnevette magát. Zengő mély hangja volt, amely megborzongatta a hátamat.

Akkor van ideje is, ugy-e Pál.

Önnek adom az egészet — Rika.

A barátság meg volt kötve s azontúl nem volt más modellje, mint én. Lefestett százszor egymásután, változó pózokban, más-más arckifejezéssel. Mindig idealizálva. Palinak szólított már és tegezett. Egyébként úgy voltunk, mint az első napon. Ha a lenyugvó nap alkonypírba borította a fecskefészket — amint Rika a műtermet nevezte — leültünk a pamlagra egymás mellé, ilyenkor játszani szoktunk. Játékaink azonban nem voltak érzéki fellángolások, mert Rika csak a pajtását látta bennem, én meg legjobban szeret-