Esztergom és Vidéke, 1909
1909 / 58. szám
2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1909. jüli up 22. dig mindaddig, mig munkaképessége helyre nem áll, tehát esetleg életfogytáig havonkint 10 korona segélyt kap ; ha a baleset következtében meghal, hátramaradt családjának egyszersmindenkorra 400 korona segélyt, vagy ha családja nem maradt, temetésére 100 korona segélyt ad a pénztár. Ezt adja a pénztár évi 10 korona 40 fillér járulékért. De természetes, hogy 1200 koronáig felfokozható a nyugdij, amikor a fizetni való tízszer annyi. A mai aktuális alkalomból visz- szatérünk a cséplőgépnél alkalmazott munkások biztosítására és itt felhívjuk az érdekelt gazdaközönséget, hogy a kollektiv biztosítást oly minimális tételű és a biztosításnak elmulasztása oly szörnyű felelősséggel jár, hogy igen nagy fokú indolenciáról tesz tanúságot az, aki munkásainak sorsáról nem gondoskodik. Rokon és ellenszenv. Az ember társas életre lévén alkotva, egész élete a ringó bölcsőtől a néma sírig, egymással való érintkezéssel kezdődik és ott is végződik; látjuk, hogy az emberek egymáshoz vonzódnak, vagy egymással szívesen találkoznak, vagy hogy egymást, ahol lehet kerülik. Ilyen a rokon és az ellenszenv érzésének hatalma ! A rokon érzelmek mások állapotait és kedély hangulatát feltáró képzetek által támasztatnak, tehát közvetlenül érzelmek által idéztetnek elő. Tapasztalásból tudjuk ugyanis, hogy az érzelmek sok esetben külsőleg is megnyilatkoznak és pedig majd arckifejezés, majd egyébb tagmozdulatok kisérik azokat s ezen külső és látható jelenetekből következtetünk az ember belsejére, az érzelmek milyenségére, sőt nemcsak következtetünk, hanem bennünk ugyanazon képzeletek támadnak, melyeken az ő érzelmei keletkeztek s ezen képzetek keblünkben hasonien tápláléka. Ugyanakkor látta a Városligetben a Stefánia úton végigkocsikázni Budapest legszebb asszonyát, az ő sze retőjét. Ab, hogy szeretett volna fölkacagni ! Akinek egy pillantásáért annyi előkelő férfi eseng, akit annyian ünnepelnek és irigyelnek, az az asszony minden délben az ő lábai elé omlik, átöleli a térdeit és szerelmi lázában alázatos, gügyögő szavakat dadog a fülébe. S ő éhes. Utálatosan, vadul, otrombán éhes, A férfi szeretett volna ráütni az előtte térdelő asszonyra. Mert a szépséges asz- szony most is ott vonaglott előtte, őrjöngő szerelemben. Ah, rá kell ütnie erre a vergődő istenre, hadd érezzen ő is valami fájdalmat, valami rettenetes szenvedést ! Uralkodott magán. De a tekintete tétován szállt ide-oda, a teste már remegett az éhség lázában és siketitő élességgel csengett a fülébe az asszony egyik mondata : — Abban a csomagban vannak cukorsütemények. Es az asszony egyre dadogott, pusmogott, duruzsolt a fülébe. O pedig nem hallott mindabból semmit, csak azt az egyetlen mondatot. A tekintete mindig odatévedt arra a kis asztalkára, amelyen érzelmeket támasztanak. Például, ha elhagyott árvákat elhalt szülőik sírjánál keseregni látunk, lehetetlen, hogy velük mi is együtt ne érez- zünk. Az ily módon lelkeltett érzelmek, a rokon érzelmek, melyek majd mint résztvevő öröm, majd mint résztvevő fájdalom lépnek fel. Ezen érzelmekkel megegyez a szorosan vett rokon és ellenszenv, azaz a sokszor kellő tudat nélkül való vonzódás és idegenkedés érzelmei, melyeket bennünk élő-, és élettelen tárgyak egyaránt felkelthetnek. Az emberben nyilatkozó rokon, vagy ellenszenvet azonban nem szabad pusztán érzéki ösztönnek nevezni, az mindenkor szellemi természetű, mert nemcsak szereíetet, méltánylást tételez fel, hanem nagy részben függ ama tárgy, vagy helyzet felett hozott Ítéletünktől, melyre irányul, tehát azok megismerésétől és méltánylásától s igy csak eszes lény tulajdona lehet ezen érzelem, amit talán azon tapasztalati tény is bizonyít, hogy műveletlen, vagy önző emberben a rokonérzelem, vagy rokonszenv igen ritkán szokott ébredni. Az önző emberben az idegen öröm (azaz mások öröme) rendszerint irigységet szül s az idegen fájdalom kárörömet eredményez, tehát az irigység, a káröröm ép úgy sympatikus érzelem, mint a részvét. A rokon érzelem egyik legszebb megnyilatkozása a barátság érzelme, sőt azt áltálában a rokonszenv szüli. Barátság alatt mindenkor azon lé- lekegységet értjük, melyet kölcsönös szeretet es becsülés szokott teremteni. Eszmetársulás s az általános emberi szeretet fő forrásai a barátságnak. Az eletben legtöbbször hál adatosság, együtt élvezett gyönyörök, együtt tűrt bajok emléke fűzi össze barátilag a sziveket. Ma már általános a panasz, hogy társadalmunkról az idő lecsiszolta a legszebb ékességet: a barátságot; szomorú jelensége ez a mai időnek, holott ez az, ami a lelket éltetné, ami a kedélyt örökös derűbe ragyogtatná, ami az életet megszépítené. Van ugyan elég barátunk, ha sorsunk kegyteljesen mosolyog a sütemény feküdt és őrültség környékezte. Egyszerre felugrott. Ennek a rettentő állapotnak végét kell szakítani. Már-már odaszökött a kis asztalkához, a száját is kitátotta, éhesen, mohón, de hirtelen megriadt s a csomag helyett az asszonyt kapta fel és sóváran, kegyetlenül beleharapott az asszony szájába. Az asszony összetörve, aléltan, de boldogan ment el a férfitól. Mikor az ajtó bezáródott mögötte, a férfi oly gyöngének érezte magát az éhségtől, hogy vánszorogva ment vissza a díványig. Már leült, valósággal leomlott a díványra, amikor a kis asztalkán megpillantotta a csomagot. Őrjöngve ugrott fel. A cukorsütemény, a cukorsütemény. Ebben a pillanatban az ajtón csöngetés hangzott. A férfi ijedten ugrott az ajtóhoz, de a rézrostélyos nyíláson át megismerte az asszonyt. Megtántorodott. Aztán bódultán nyitotta ki az ajtót s a csomagot a kezében szorongatva az asszony lábai elé hullott és jajgatva, nyöszörögve, mint egy gyermek esdekelt. — Oh adja nekem, adja nekem. Éhes vagyok . . . Pakots József. ránk, de kik azonnal elhagynak bennünket, mihelyt szerencsecsillagunk hanyatlani kezd. Az emberek kerülik egymást, mintha ellenségek volnának ; mások szerencsetlensége, bukása a legnagyobb közönnyel találkozik ; ma már nem ismerik társadalmunkban a szánalmat, könyö- rületet, ezt a legnemesebb érzést, mi az emberi szívnek legdrágább gyöngyét képezi. Ez mind nem igy volt hajdanában. Hol vannak a jó idők, midőn a magyar emberről azt mondták, hogy az ingét oda adja, ha kérik; hol a vendégszeretetnek azon szép szokása, midőn kocsinkból a gazda kiszedette a kerekeket, nehogy megszökhessünk a vendégszeretetnek meleg tűzhelyétől. A patriarchális élet, az ősi erények nyomába lépett — mint mon dani szokás — a civilizáció minden bűnével, fertelmeivel; bizony drágán fizettük meg azt a kis világosságot, amit a külföld majmo- lásával nyertünk ; az ősi szokásokat, erényeket — a többi közt azt is, hogy egymást szerettük — le vetkeztük. „Nem csoda, ha ver minket a teremtő \u Cselkó József. Az idei szt. István ünnep. Az a kegyeletes és hazafias mozgalom, mely pár év óta az első szent király, szt. István ünnepnek városunkban méltó meg- ülését célozza, mindinkább kezd elterjedni, oly annyira, hogy bátran állíthatjuk, miszerint ügyes vezetés, meleg érdeklődés és a polgárság éltető pártfogása mellett az augusztus 20-iki ünnepet városunk részére országos hírűvé s minden esetre az ősi városhoz méltóvá tehetjük. Kedden délután 5 órakor tartotta az ünneprendező bizottság első ülését a tagok élénk érdeklődése mellett. Az ülésben az idei ünnepség sorrendje állapíttatott meg, mely főbb vonásokban az előző évekhez megfelelő lesz. Az ünnepség egyházi részének rendezését Bogisich Mihály c. püspök volt szives magára vállalni, aki az ünnepségnek lelkes pártfogója s mint ilyen, annak érdekében mindén lehetőt megtesz. Az egyház zenetörténeti előadás, mely már eddig is nagy érdeklődést keltett a zenekedvelők között, ezidén is egyik legérdekesebb és legszebb pontja lesz az ünnepségnek. A toronyzene helyéül ezidén a szt. István kápolna fölötti térség fog szolgálni. Impozánsnak ígérkezik az ünnepi felvonulás a várba a szt. misére, melyre már számos vidéki körmenet részvételét jelentette be. Az ünnepségre jövő idegeneket, de a helybelieket is kellemesen fogja meglepni a szent István kápolna, melynek környéke a főkáptalan áldozatkészségéből rendeztetik. Az est beköszöntővel a bástya és a romok fényesen lesznek kivilágítva. Az idegenek az összes nevezetességeket megtekinthetik s kalauzolásukról a városi hatóság gondoskodik. Az ünnep délutánjának érdekességét a hajós egylet ifjúsági országos regatta versenye adja meg. A versenyre az ország minden részéről jönnek regattisták. A nyertesek szép érmet kapnak. A versenyben részt vesznek a helybeli molnárok és halászok is, akik közölt a győztes pénzbeli jutalomban részesül. A verseny alatt a katonazenekar hangversenyez. Este a hajós egylet a nagy Dunán velencei éjt, mig a várfokon a város tűzijátékot rendez, mely az ünnepségnek méltó befejezést fog adni. A városi rendezőség az ünnepségre szóló meghívókat a napokban bocsátja szét országszerte s amennyiben ez célszerűnek mutatkozik, külön vonatjáratot is rendel Budapestről. Nagy vonásokban ismertettük a mi nemzed ünnepünk ezidei programmját, melynek igazi fényét a polgárság meleg érdeklődése, lelkesedése és a régi dicső múltra büszkén visszatekintő önérzete fogja megadni, mely nem engedi, hogy az else, szent király, városunk dicső szülöttjének ünnepe csendben, hangtalanul, ünnep örömláz nélkül múljék el. Színház. Minden írásom, még az is, ami csak £ szép, színes szavak összecsilingelésébő született, amitől a szent együgyűség és i gondolati associatióval terhelt professio nista megborzad: őszinte és igaz, mer mindig a magam látását irom meg Különösen akkor, ha kritikát irok. It minden utam, vezessen az töretlen lanka son, vagy izzóan fehér liliommezőköi keresztül, egyenes, mert nekem mottón a „leben und leben lassen“. Ezt az egoisztikus bevezetést szüksé gesnek tartottam, mert személyekről fogo^ iteletet mondani. Nem irok a darabokre kritikát, mert az súlyos ismétlése lenne fővárosi lapokból annyiszor olvasott irá soknak. Hanem a szereplőkről, akik nálunk újak, szükségesnek tartom az objef tiv kritikát. Apródonként Mezei társulata nak minden tagját bemutatom olvasóin! nak. Nem rubrikázom őket tehetség sz* rint, csak úgy, amint ötletszerűleg meg figyeltem őket. Ladányi Imre, első klassziséi drámi hős. A penészes színpadi s főleg szinp< dias hagyományt elvetve, a gall művész: finom, plasztikus kifejezésmódját, a b< szédnek abszolút tökéletességét párositjaj germán színjátszás mindén érzelmi őszii teségével. Szinfalrengető külsőségek hí lyett a léleknek ezerféle modulátióival n gad el bennünket. Aztán visz magáv fokról-fokra. Semmit sem fejt meg, Ír nem meghagyja nekünk a maga miszs kusságában a lassú kitalálás gyönyöréig gét. Mikor őt látjuk, valósággal úgy éré zük magunl-at, mint a peleskei nótáriv mikor az Othellot nézi: föl szeretnéd rohanni a színpadra, hogy megvigasztí juk azt az őszintén szenvedő embes vagy, hogy megszorítsuk egy nagy e;: berábrázoló művésznek a kezét. Ha játszik : még közepes írókon keresztül megtudom érteni, hogy mi lehetett egyl-í ron a tragédia. Nemes, nagy lelki szú zációk fonalán vezet minket egészen elragadtatásig. A naturálizmus jegyéti megindult irányban, nagy lelki fölfedez sekben adja meg a halálos döfést akadémiai stílusnak. A l’art pour 14 öntudatának alapján áll s a színpad ee impresszionistái közé tartozik. Az egy© ség abszolút fölszabadításával, az egyy stilus tökéletességével az emberi teniszeinek valóságos kolumbuszi felfedező: A színészi ábrázolást valóságos műi) szetté emeli és mintegy bemutatja a szí művészet reneszánszát. Nagyobb vesíí ség nem érhette Mezeit, mint Ladáé távozása. Mert a jövő szezonban n fővárosi színpadon fogunk gyönyörka játékában. A társulat primadonnája Fehér OC Őt már késő felfedeznünk. A vidéki madonnák között talán az ő hangja a j értékesebb. Kilép a színpadra egy szs törékeny, „szürke“ nőcske, aki mini nem is(a kulisszák mögül jönne a se padra. Halovány arcáról mintha fátyoy lebbennének föl: egyre világosabban, tt tábban látjuk rajta, ami végbemegyj. lelkében s végre egy finom, bonyolult j| lelek precíz játékában gyönyörködünk}!
