Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 6. szám

2

ESZTERGOM és VIDÉKE.

1909. január 21.

eddig III. osztályú kereseti a óban és jövedelmi pótadóban mindössze 3 egyharmad százalékos terhet viseltek.

Nem csoda, hogy a kereskedő- és iparosvilág ezek után súlyos aggodalommal van eltelve az adóreform miatt, de elkeseredését még inkább fokozhatja, hogy a kormánynak es a pénzügyi bizottságnak, úgylátszik, csakis ők a mostoha gyermekei, mert hiszen például azokkal, akik a földadót fizetik, igazan kifogastulan szeretettel bánik a kormány is, a pénzügyi bizottság is. Ezeknek megadták az összes kívánt garanciákat, a teljes megnyugvást, hogy nem fognak nagyobb terheket viselni az eddiginek A földadó maximalis kontingentálása ismeretes. De a jövedelmi adónál se jártak rosz- szul a földbirtokosok, amit tanusit a jelentesnek erről megadott felvi- lagositasa, amely szerint a földbirtokos adója 12.000 korona jövedelmen alul kisebb lesz ezentúl, mint eddig volt, s csak onnan kezdve emelkedik igen mérsékelt ütemben.

Hoay az adójavaslatok rájuk vonatkozó sérelmes rendelkezéseinek kellő enyhitese mindeddigele a kereskedelmi és ipari szervezetek szívós munkássága folytán nem sikerült, vegre felverte az ország kereskedő- és iparososztályát a saját jogai iránt is rendszerint tanúsított lomhaságából és most napról-napra gyülekeznek mindenfelé és tiltakoznak az ellen az egyenlőtlen elbánás ellen, amelyben részesülnek. A gyűlesek egyik főkövetelése, hogy

— Rendünk szabályai nem engedik, Pál ur. Van önnek valami mondani valója? — kérdezte hidegen.

— Semmi mondani valóm nincs. Csak azért jöttem, hogy önt innét elvigyem.

— Megvéd a rácsozat, uram.

— De ön el fog jönni velem.

— Nem megyek

— Ön az atyai házból tőlem való féltében szökött meg. Én kényszeritettem erre a lépésre : én akarom megmenteni a késő bánattól.

— Nagyon téved uram. Nekem mindig forró óhajtásom volt, hogy apácává lehessek. Feliem öntől s hirtelen elhatározásomért bocsánatot kellett volna öntől kérnem, de önök mindnyájan szenved- hetetlenek voltak — rém volt rá időm, hogy az udvariasság szabályainak megfeleljek. De hivatásomnak mindezekhez semmi köze.

— Ön tehát boldog ?

— Teljesen az vagyok.

— Akkor semmi jogom nincs rá, hogy ellene kifogást tegyek. Stella remélte, hogy ön visszatér. Nem nagyon boldog a szegény gyermek. Ők most nagyon szegények. Én mindent elkövettem, ami hatalmamban állott.

— Atyám csődöt mondott ?

— Nem, attól megóvtuk őt.

— Ön mentette meg ?

— Kisasszony —

— Ön mentette meg őt?

— Szót nem érdemel.

— Mennyit fizetett ki helyette ?

— A számokat ön úgy se értené meg. Csak azt akartam mondani.

— Nos ?

— Úgy látszik, férjhez akarják őt adni.

— Kit? Stellát?

a kereseti adó főösszege maximálisan 26 millióban kontingentáltas- sék és a túlmenő eredménytöbblet az adó aránylagos csökkentésére fordittassék. Megnyugvást akarnak ezzel a kereskedők és iparosok, hogy legalább kereseti adóban nem fognak többet fizetni, mint eddig.

A kincstár, az eddigi bevételeket nézve, nem vészit semmit, ha a kereskedők és iparosok kívánságát teljesitik és megadják nekik a kért megnyugvást, mert a Ili. osztályú kereseti adó eredmény összege az 1906-iki évet kivéve, amikor az cx-lex megszűnt és nagy adóhátralékok kerültek behajtásra, még sohasem ütötte meg a 26 millió koronát.

Az eredeti javaslatokban a keresetiadó fölfelé 28 millióban volt három esztendőre kontingentálva oly- forman, hogy ha az elsőfokú kivetésnek évi eredménye a fenti összegen alul marad és a hiány 5 százaléknál nagyobb, arra az évre pótelőirásnak van helye. A potelő- irásra ennélfogva ennek az időközben elejtett rendelkezésnek fenntartásában csak abban az esetben került volna sor, ha 26.6 millió koronánál kevesebb folyik be. Hivatalos részről azzal az ervelessel kívánjak visszutasitani a kereskedőknek a kereseti adó miximalis kon- tingentalására vonatkozó kívánságát, hogy a kereseti adó eredményének összege evenkint változik és hogy nem lehet majd a kulcsot leszállítani, ha 26 milliónál több folyik be, majd pedig ismét felemelni, ha nem folyik be 26 millió. A hivata— Igen, neki is az a sors jutott ami önnek, csakhogy ő csak sirdogál, a szegény kis leány, ahelyett, hogy megszökhetne előle. A ‘jövendőbelije vaskos, iszákos ember — azt hittem, el lehetne nálunk. Ő maga is abban reménykedik. Nagyon is fiatal még arra, hogy férjhez adjak; de hát mit tehetünk ? Senkije nincs, aki a mostoha anyjától megmentene. Mert a mostoha anyja rettenetes egy asszony. Nem csodálnám, ha a szegény gyermeket egy szép napon kidobna az ajtón.

A függönyt gyorsan a rács elé vonták s di Mancelló ur magára maradt. Fájdalmas szomorúság lepte meg, midőn látta hogy a reg óhajtott találkozásnak vége,

— szive keservét még ki sem tárta előtte s az a kedves kis leány, kit oly véghe- tetlenül szeretett, mind örökre elveszett számára.

* *

*

Carmen a főnöknő előtt állt.

— Férjhez megyek Pál úrhoz — mondá.

— De küldjön el azonnal, mielőtt megbánnám — mielőbb gyöngye lehetnék ismét.

Levette az oldalán függő rózsafüzért s letette gyöngéden az asztalra, a keresztet egyideig elérzékenyülve tartva kezében. — Azt hittem, mindent föláldoztam érte, — mormolá halkan, — nem tudtam, hogy ez mind semmi.

Aztán elfordult tőle s a keskeny ablakon át kitekintett a kertbe, a fehér liliomokra és rózsákra, amelyeket ő maga ültetett és szeretettel ápolgatott

— E mio dovere, nem tehetek máskép

— férjhez megyek Pál úrhoz.

Máté Pál.

los köröknek ez az argumentációja azonban teljesen tárgytalan, mert a kereskedők és iparosok a 26 millióban való kontingentálás mellett nem is azt kívánják, hogy abban az esetben, ha több folyik be, a kulcsot leszállítsák, hanem azt kérik, hogy a 26 millión túlmenő eredménytöbblet a kivetett adó aránylagos csökkentésére fordittas- sek repartirozott leírás utján. így az az ellenvetés, amelyet hivatalos részről a kereseti adónak maximális kontingentálása ellen konstruálni tudtak, teljesen elesik.

Az egyforma elbánás minden részről helyesnek és jogosnak elismert elve mindenkepen azt követeli, hogy amit megadtak a földbirtoknak, azt meg kell adni a kereskedőknek és iparosoknak is, akiknek különben a kereseti adó maximális kontingentálása mellett az adójavaslatok részleteire nézve meg egy egész sor teljesítetlen kívánságuk van. Iparunk fejlődését, kereskedelmünk megerősödését es mind a kettőnek a külfölddel szemben való versenyképességét aránytalanul elosztott közterhekkel megakasztani nem szabad. Valóságos rablogazdaság lenne az ilyen kormányzati politika. Ennek az igazságáról tálán csak mégis meg lehet győzni a népképviselő urak többségét, amin ^epen most fáradoznak országos mozgalmukkal az iparosok és a kereskedők.

A kuruzslásról.)

(Folytatás és vége.)

(Dr. F. Zs.) Jobban esik neki, vagyis inkább bízik a „haziszer“- oen, melyet sokszor a legtudatlanabb emberek kommendálnak neki, kik azt sem tudjak, hogy mi baja van annak, akinek azt a valamit, aminek a hatásáról fogalmuk sincsen, ajánljak.

Ha valakinek elromlik az órája, ugyebár egy pillanatig sem gondolkozik azon, hogy kivel csináltassa azt meg ? Természetes dolog, hogy hivatja az órást, mert hiszen csak az érti az óra ,,szerkezetét“. Ugyan mit mondana az, kinek egy ,,draga“, mondjuk 300 K értékű arany zsebórája elromolván, azt tanácsolnám neki, hogy ne az óráshoz vigye elromlott óráját, hanem en ismerek u-Budan egy öreg asz- szonyt, ki 25 évig volt egy orás- üzletben takarítónő, vigye ahhoz, az jobban ért az órás mesterséghez, mint a tanult órás ? Ugyebár nagyot nézné az óratulajdonos erre az ajánlatra, de nem hiszem, hogy 1 épre menne. — He elromlik a cséplőgépem, nem a szűrszabóval akarom megreperaltatni, hanem a gépésszel, viszont a düledező házamat sem a kolbászkészitőnek mutatom meg, hanem az építőmesternek.

Szinte nevetséges dolog, hogy ilyen érveket kell felhoznom ! Hiszen ezt minden gyermek tudja ! Ellenben, ha az emberi testnek, melynél nagyobbszerű „szerkezet“ még csak el sem képzelhető, valami baja esik, abba a legtöbb ember engedi belekontárkodni sokszor a

*) Fenti közleményt a Háziorvos című folyóiratból vettük át.

legegyügyübb teremtést is, olyat, kinek az emberi test mechanizmusáról halvány sejtelme sincsen !

Ismerek egy úri embert, aki kitűnő jogász, — de azért nagy előszeretettel szól hozzá minden orvosi kérdéshez, persze minden orvosi előképzettség és alapismeret nélkül. Nincs az a betegség, amelyre ő ne tudna valamilyen orvosságot ajánlani. De bezzeg felfortyan ő kegyelme, ha laikus ember jogi kérdésekben véleményét meri kockáztatni. Nemkülönben van egy katonatiszt ismerősöm, ki szintén kitűnő ,,doktor“-nak tudja magát, ellenben mélységes megvetéssel méri végig a „civilt“, ki katonai kérdésekbe meri ütni az orrát! Ez a két példa legjobban megvilágítja az emberek fonák felfogását, mellyel a gyógyítás tudományával szemben viseltetnek !

íme két intellektuális egyén ! Mind a kettő nagyon jól tudja azt, — ami természetes dolog, — hogy amit nem tanult az ember alaposan meg, ahhoz nem is ért. Ha a saját szakmájukról esik szó, akkor akceptálják ezt, de mihelyt „gyógyítani“ kell, akkor megfeledkeznek róla.

Az ilyen kontárkodó egyének szeretnek a „tapasztalatára hivatkozni, mely szerintük többet ér az elméleti tudásnál. Hát ez csakugyan igaz. De a tapasztalati tudás csak úgy er valamit, ha elméleti ismereteken alapszik. Elméleti előismereteket pedig csak az orvos sajátíthat el, mielőtt a gyógyítás tanulmányozásába fogna.

Ha a gyógyítás, eltekintve a helyes diagnózis felállításától, csak úgy sablonszerűig menne, mint ahogy az ilyen kontárkodó urak hiszik, akkor nem beszélhetnénk orvosi „tudományról“, akkor az egyszerű mesterséggé sülyedne le. Ámde valamiképen két teljesen egyforma egyén nincsen a világon, úgy az emberek természete is teljesen különböző. Egy és ugyanazon betegségben megbetegedett embereknek gyógykezelése is más és más az illető egyénnek individualitása szerint. Az egyik egyennek, ki valamilyen csu- zos betegségben szenved, rendelhet az orvos nagy adag antipyrint vagy aspirint, ellenben a másik — teljesen egy és ugyanazon tünetek között megbetegedettnek esetleg már nem rendelheti azt, mivel ennek szive allapota olyan, hogy azt nem tűri meg.

Igen sok hasonló példát hozhatnék fel, de honnan tudja ezt a kontárkodó laikus, ki mindezeket nem tanulta, tehát nem is tudhatja? O csak annyit hallott, hog}^ aspirint szoktak rendelni, tehát a legközelebbi alkalommal minden lelki- ismeretfurdalas nélkül ajánlani fogja az aspirint, vagy más egyebet, anélkül, hogy csak sejtelme is volna arról, miszerint ezen ajánlásával esetleg helyrehozhatatlan kárt tesz felebarátja egészségében.

I^en hosszúra nyúlnék értekezésem fonala, ha ezekkel a kérdésekkel — habár csak érintőleg is — egyenkint akarnék foglalkozni. Amit eddig elmondottam, azzal csak azt óhajtottam megvilágítani, minő nagy fokú esztelenség kell ahhoz, ha betegségünk esetén olyan egyénektől fogadunk el orvosi tanácsot vagy gyógyszert, kikről tudjuk, hogy a gyógyítás tudományát arra hivatott helyen és egyénektől nem tanulták, viszont arra is rá akarok