Esztergom és Vidéke, 1909

1909 / 98. szám

yleojelenik Vasárnap és csütörtökön. ===== Előfizetési árak : ===== Egész évre . .12 kor. Negyed évre . . 3 kor. Fél évre ... 0 kor. Egyes szám ára 14 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Felelős szerkesztő : DK PROKOPP GYULA. Laptulajdonos kiadók : Szerkesztőség és kiadóhivatal: (hova a kéziratok, előfizetések, nyiltterek és hirdetések küldendők.) Kossuth Lajos (azelőtt Buda) utca 485. szám. Di1. Prokopp Gyula és Brenner Ferenc. Kéziratot nem adunk vissza. A bencésrend ünnepe. A főgimnázium érdemekben dús anári kara a gondjaira bízott ifjú­sággal ünnepet ül. Ünnepét azon eseménynek, hogy íz évben van száz esztendeje an­nak, hogy az esztergomi gimnázium, a Szent Benedek-rend tagjainak ve­zetése alá bocsáttatott. Az ünnepély keretét megadta a tegnap tartott fényes hálaadó isten- tisztelet s az ifjúság megkapóan szép fellépése, amely mindkettő a hálás kegyeletnek mélyen átérzett megnyilatkozása vált. Ezen kegyelettel hálás ünnepély nemcsak a rend nagy tudományéi és minden izében hazafias rendtagoké és az általuk vezetett ifjúságé, ha­nem az ős és szent város közönségéé is, amely közönség a legnagyobb tisztelettel\ hálával és elismeréssel adózik a rend elhalt és élő tagjai iránt, akik Magyarország kulturális életét megalapozták és a mai napig is fejleszteni meg nem szűnnek. Magyarország kulturális alapozá­sában és fejlesztésében az ünneplő rendnek hatalmas múltja van! Mig egyrészről, mint Scholarum Magis- tereket ott találjuk a hét szabad művészetnek, a nemzet tanulni vá­gyó ifjúságánál való megismertetés, elsajátítás és a gyakorlati étetben való felhasználtatás nagy munkájá­ban, másrészről is ugyanabban az időben pedig ott, melynek felada­tává vált a harcra termett és nomád életet élő őseinket a békés és hely­hez kötött földmivelésre tanítani és szoktatni. És a rend tagjai mindkét felada­tuknak derekasan megfeleltek, mig- len a mohácsi vész holló szárnyai­val hazánk fölött meg nem lebeg­tette a zord enyészetet. De ez az enyészet nem fogott rajta s az ön- fentartási ösztön diadalmasan ke­rült ki a nehéz megpróbáltatások súlya alól. Zaklatott életet él ugyan, de nemzeti nagyságát, arra való jogosultságát nem adja fel s habár megfogyva is, de meg nem törve áldoz a kultúrának. Közel három századon át vannak távol az ős, szent város és a benne összegyülemlő ifjúságnak tanításá­tól és nevelésétől. Ezen időközben a Jézus társaságbeli s majd később a Ferenc-rendi atyák gondoskodnak arról. Az 1809. évben azonban a Rend ismét visszatelepszik s átveszi őseinek nyolcszázados örökét. Ez idő óta újból a hazaszeretet azon mélységével és melegségével telje­siti feladatát, amit Pannonhalma monostorából visznek szét a rend tagjai: a vallásosság, a tudás, a műveltség, a neveltség szövét- nekét. Polgártársak! Az ünnepély amit a Szent Benedek-rend esztergomi szék­háza ül, tulajdonképen a mi ünne­pünk. Igen is a mi ünnepünk! Mert a maga igaz valójában első sorban is a mi nemzeti érdekünk volt az, hogy Géza a fejedelem, a Rendet hazánkban letelepítette s a mi nemzeti érdekeinkért fáradoz­tak ősatyáink, tanulni vágyó ifjúsá­gunk lelki és anyagi jólétének, ha­talmának alapozásában és fejleszté­sében, hogy magyar mivoltunk erő­teljes Magyarországot tartson fenn, azzal a jeliigével, amit a Rend egy- időben a főgimn. lelkes tanára s ma nagynevű bíboros tagja, Vaszary Kolos hercegprímás azzal fejezett ki: Magyarországot a kard szerezte meg és a kereszt tartja fenn ! Ünnepel­jük tehát őket! A mi és gyermekeink, ifjúságunk érdeke az, hogy a Rend mind to­vábbra is teljesíthesse nemes fel­adatát az ős és szent város falai között, mint ahogy teljesítette a múltban, amelynek történeti lapjain a Szent Benedek-rend elévülhetlen érdemeit Clió arany lapokra je­gyezte fel. Üdvözöljük a Rendet, a rend esz­tergomi székházának tisztelendő tag­jait a gimnázium átvételének századik évfordulóján és atyáink, magunk, gyermekeink nevében hálás köszö­netét mondunk mindazon jócseleke­detekért, amiket a közéletben úgy, mint a kathedrán mindig színtiszta hazafisággal tanúsítottak. Salve! Bertalan Vince. A fölbirtokos osztály. A földbirtokra nézve a hitel két­ségkívül életbevágó fontosságéi és elengedhetetlen. Azonban, mint min­den termelési ágnál, úgy a mező- daságnál is a hitel túltengése káros következményekkel jár. A földbir­tokos osztály krízisét vonhatja maga után. Minél jobban eladósodik a a földbirtokos, annál kevésbé ura földének. Ilyenkor az úr — mint Schmoller mondja — a hitelező. Ma nagyon eladósodott a földbir­tokososztály s e gazdasági krízis befolyása alatt társadalom és tudo­„Esztergom és Vidéke“ tárcája Joó János. Irta : Jakab Ödön. Joó János fürge, zömök kis ember volt. Korára nézve már úgy hatvanas lehetett, de azért senki sem becsülte volna idő- ! sebbnek ötven esztendősnél. A haja csak i a füle környékén volt deres, egy kissé r vastag, eszterhás bajusza pedig egész fe- I kete volt. Valami bizalomkeltő nyájas i mosolygás ülte örökké a képit s olyan ) egyenesen nézett az ember szemébe, mint 3 aki egész életében karonfogva járt a be- ) csülettel. Pedig Joó Jánosról sok apró- ) cseprő dolgot suttogott a fáma, hanem i nyiltan soha senki sem vádolta. Mindenki í tartózkodott az ő személyes ügyeit boly- 3 gatni, mert aki valahol rosszat mondott ■i róla, azt a legelső éjjeli találkozáson ug}' , „megleckéztette“, hogy napokig feküdte 3 az ágyat. Ez okból voltak vele szemben a annyira kíméletesek embertársai. Joó János, mióta csak az eszemet tu- o dóm, mindig ami emberünk volt. Fiatal /I korában az apámat szolgálta, aztán az 3 öreg halála után, hagyatékkal ő is reám a. szakadt. Magának is volt ugyan egy ke- 7 vés gazdasága, de azért nálam is. min­dennap megfordult. Hol erre, hol arra használtam. Mindennel meg lehetett bízni ámbár semmiben sem mutatkozott kiváló embernek. Legfőbb érdeme abban állott, hogy kéznél volt mindig, mikor kellett. Szinarany karakternek az apám sem tar­totta soha, de szembeszökőbb hibát sem szokott elkövetni. Ha a keze alól itt-ott valami elveszett, abból rendesen úgy ki­mosta magát, hogy némi gondatlanságon kívül egyebet mit sem lehetett feltudni az ő rovására. Az utóbbi években erdőkerülőnek tet­tem meg Joó Jánost. Erre őt ítéltem a legalkalmasabbnak. Üres idejében amúgy is erősen szerette bújni az erdőket, ahol suttyomban nem egy nyúlnak „kérte el az igazolványát.“ Mert gonosz puskás volt! Vadász engedélynek ugyan még a színét sem látta tán soha. Az efféle „hi­vatalos hókusz-pókusz“ nem fért a fejébe. Megélt ő anélkül is. Egy délelőtt a tornácon ültem, bön­gészve a legújabb lapokat. Hát amint ott ülök, egyszer csak előttem terem Joó János, nagy alázatosan. — Adjon Isten jó napot, tekintetes uram ! — Adjon Isten János ! Hát mi jóban jár? Joó János nagyot sóhajtva legyintett: — Nem is lehet mai napság jóban járni, tekintetes uram ! Erősen romlottak a né­pek. — Hogy — hogy ? Valami baj van ? — Baj mindig”* van tekintetes uram! Hanem hát én most a méterek irányába” jöttem. — Nos? — Képzelje, tekintetes uram, valaki az .éjjel két méter fát az erdőről ellopott! Hogy a kötél egye meg a nyakát! Megbosszankodtam, mikor ezeket hal­lottam s haragosan mondám : — Hát mért fizetem magát, ha igy vigyáz a fára ? Jól tudja, hogy azt a hat­van méter fát télire vágattam ! Nekem arra szükségem van a legutolsó szálig! Aztán hozzátettem : — Különben ha ellopták, majd lehú­zom a béréből s annyi ! Joó János nagy tisztességtudással kez­dett engesztelni : — Ne haragudjék tekintetes uram! Eléggé szégyellem, hogy igy van ! De mit csináljak ? Nem ülhettem egész éj­szaka erdőn. Haza kellett jönnöm, mert olyan görcsöm volt, hogy koszorúba kö­tött ! A feleségem is megmondhatja. Majdnem sirt a hangja. — Ezt a nyomorúságot használta fel valami gazember! Különben nem merte volna a lábát oda tenni! Hiszen emlé­kezhetik a tekintetes úr az én kezem alatt máskor nem volt hiba. — Nem a fenét ! Néhány métert tavai is elloptak ! Joó János egész önérzetesen tiltako­zott : — Engedelmet instállok! Abban nem én voltam a hibás. Mindig akkor vittek el, mikor a tekintetes ur ide az udvarba hivatott. Két helyt nem lehet az ember! Kevés ideig elgondolkozott, jobbra-balra szomorúan mozgatta a fejét, mint aki mód nélkül bánkódik. Hanem utoljára ismét visszatért a hangja ; — Egyébiránt igaza van tekintetes uram ! Ha kár esett : állom a béremből. De aztán ne adja az Isten, hogy azon az erdőn valakit csak átmenni is lássak ! Mert úgy összetöröm, hogy lepedőben viszik haza onnan ! Nem bánom ha a tömlőében veszek is ! Ez a nyilatkozat egy kissé meghökken­tett. Mert mégsem szerettem volna, hogy épen őszrekelve erdőkerülő nélkül marad­jak esetleg. De meg az elkeseredésből világosan láttam, hogy Joó János ebben az esetben csakugyan alig lehet hibás. Beteg is volt szegény s nem tudott vi­gyázni. Ez pedig megeshetik akármelyik erdőkerülővel. Megsajnáltam a szegény embert s szelidebb szavakkal fordultam hozzá: — Na jól van, János ! Most az egyszer bele nyugszom még ebbe a kárba is. De aztán máskor jobban vi­1

Next

/
Oldalképek
Tartalom