Esztergom és Vidéke, 1908

1908-03-12 / 21.szám

Szabad liceum. Esztergom, március 1. A közkulturát szolgáló régi ki­próbált intézmények a műveltség általános terjedésével, fejló'désével elégteleneknek bizonyultak manap­ság. Ma már műveltség tekinteté­ben is oly követelményekkel lép fel az élet, hogy csak akkor tud a társndalom a haladó korral lépést tartani, ha a művéló'dési folyamat nem zárul be az iskola padjainak elhagyásával. Valóságos gőzerővel haladunk, mindennap ujat produkál a haladás az előretörekvés e lázas korszakában ; aki az iskola porával lerázta magáról az önképzés, a szel­lemi előrehaladás terheit, az mesz­sze elmarad a haladó kortól. Hisz ez természetes; ma már a tudo­mány haladásának határköveit nem századok jelzik, mint régente, ha­nem rövid röpke évek. Ha valaki uj tudományok, uj elméletek vív­mányait csak pár évig is nem ki­séri figyelemmel, áthidalhatatlan ür támad az ő hézagos műveltsége és a haladóké között. Pedig az olva­sás rohamosan elterjedt a társada­dalom minden rétegében. Naponta olvasnak azok, akiknek azelőtt egy Pasztellek. Dalok rím nélkül. Iria: Drozdy Győző. Lányok. Döcögve, lomhán jön az est, mint a szemeteskocsi. Fekete fátyolt von a hiú Föld arcára, hogy ne lássák a csillagok. Az emberek fáradtan, dideregve bandukol­nak. A gyárkémények riadt bugással köp­dösik teli szikrával az eget. A munka-gépek zakatolnak, muzsikálnak. A gyár átellené­ben, mint egy halott a ravatalán, sötéten nyújtózik a temető. Az utca végén villany­szemével lesekedik az éji tivornyák parázna háza. Három lány siet az utcán. Az egyik befordul a gyárba. A másik a temetőbe. A harmadik meg az útca végén, abba a világos házba. Lopott. Egy csapotthaju, mosdatlan, csatakos ruhájú csavargó ballag szédölögve az éh­ségtől a gazdagok városában. Megunta 'már a koldulást, mert nem kapott sehol kalendárium bőséges anyag volt egy egész esztendőre, akik az imakönyv­vükön kivül nem ismertek más könyvet. Tehát az olvasás általános és ro­hamos elterjedése még nem elég arra, kogy a társadalmi műveltség a fokozott haladással lépést tudjon tartani. Mit olvasnak ma az embe­rek ? Úgyszólván csak napilapokat, amelyeknél fő a szenzáció, fő a látszat, a tanulságokat nem érnek rá levonni, leszűrni, uj hir, uj szen­záció követel magának helyet. Az ilyen olvasmány csak futólagos, lát­szólagos ismereteket nyújt, olyan formán, mintha robogó gyorsvonat ablakából akarnánk megismerni egy vidéket. Látjuk a falvakat, városo­kat, de sejtelmünk sincs arról, hogy a boldogság, vagy nyomor tanyái e azok ? Emellett a napilapok legtöbbször a politikai, társadalmi, vallási gyű­lölet szitói is, ami a társadalmi műveltség haladására csak bénitó­lag hat. Szóval, sokat olvasunk és sokan olvasnak, de ezzel nin­csenek arányban műveltségi közál­lapotaink. A napisajtó e hiányát pótolni az „university extension", a nép­semmit. De gyomra beküldte őt egy paza­rul díszített házba még. Benyit az első szobába. Fény. Meleg. Illat. Teritett asztal. Borok,'húsok, süte­mények rajt. A sarokban Wertheim-szek­rény. Nyitva: nagy halmaz bankó benne. A csavargó szíve nagyot dobban, ezer bűnös vágy zsong az agyában. Tuszkolja, taszítja, löki őt a bűn. Enged. Odasompolyog az asztalhoz. A Wert­heim-szekrény felé néz. És a kenyérkosár­ból kiemel két darab kenyeret. Tarisznyá­jába rejti. Es szökik. A kapunál megcsípik. Megmotozzák. Megtalálják nála — a kenyeret. Meglin­cselik. Átadják rendőrnek. Becsukják. Lopott. Jambus Ambrus, az élő reklám. Jambus Ambrusnak hosszú volt a haja és költő volt. Ideálisan, veszettül és re­ménytelenül szerette a főbiró lányát, Anicét. A lánnyal sohasem beszélt tán, de mindennap irt hozzá egy verset. Persze éhes volt a gyerek, hát el is adta a nem ép rossz verseket. A „Toll" cimü helyi lap minden száma hozott egy dalt Ani­céhez. Epugy, mint a Margit-krém, vagy az Altvater reklámját. És ebből élt Jam­bus Ambrus. Szive lángján sütötte a kenyerét. egyetem, a szabad liceum van egyedül hivatva. Nevezzük bármi­lyen néven ezt az újabbkori intéz­ményt, célja mindig az, hogy a nagy tömegek tudásvágyát a he­lyes irányban kielégítse. Ez az in­tézmény a művelt külföldön már több évtized óta elterjedt s a nép­nevelés terén hervadhatatlan érde­meket szerzett. Hazánk egyes váro­saiban is szép sikerrel működik már ez az áldásos intézmény. Ezúttal bővebben a kérdéssel nem foglalkozunk csupán az érdeklő­dést akartuk ezen életre való eszme iránt felkelteni, fokozni és a talajt előkészíteni a cselekvésre. Erősen hisszük, hogy ha az érdeklődők — legyenek azok kezdetben bármily kevesen is — szeretettel, odaadás­sal fognak ezen eszmével foglal­kozni, nemsokára testet ölt társa­dalmi állapotaink és közművelődé­sünk javára. K. U. A városi pénzkezelési és szám­viteli rendszer újjászervezése. A városi pénzkezelés és számvi­teli rendszer újjászervezésének ta­nulmányozására kiküldöttek vélemé­nyesjelentésének ismertetését lapunk Az időben történt vala, hogy más, gaz­dagabb, tökfilkóbb urak kezdenek kuri­zálni Anicének. A reklám-versek a láng­szemről, az éjhajról, a bimbóajkról, a habtestről nagy kelendőséget csináltak a tulajdonosnak. S igy esett vala meg, hogy Anicét eljegyezte egy bankár. Aki inkább gazdag volt, mint eszes. Kétszer sem teniszezett Anicéék kertjében a bankár, mikor a nagy újság megtörtént. No már a frigy. •:. Jambus Ambrus félrevonult remete magányba. S csodálatos módon a szomo­rúság hollói táplálták. No mert nem volt kihez verset írni. S igy a pénzforrás nála is — á la Verái — beiszapodott. Vala pedig ugyané városkában egy jó­nevö zsidó bankár. Kinek lévén öt nőnemű istenáldása. A legöregebb istenáldás neve vala Rebeka s nem ép harmatos vállaira hu­szonöt év súlya nehezedett. Az öreg bankár Gescheftsmann volt. Tudta, hogy reklám nélkül nem viszik el házából Rebekát. És Jambus Ambrusra, meg Anicére gondolt. S bankár urunk egy este maga köré gyűjtötte családtagjait s monda: — Rebekának pénze van, de nincs mai számában az alábbiakban fe­jezzük be. * A számvevőség két alszámvevői állás szervezésével és ezek vezeté­sével két osztályra volna osztandó. Az egyik osztályba tartoznak a há­zipénztári, kórházi, árvatári alapok, nyugdijak, letétek stb., a másik osz­tályba pedig az adók a behajtással. Az előbbi osztályba az alszám­vevőn kivül szükségesnek tartunk még 3 számtisztet, mert azzal, hogy az osztályt vezető alszámvevő egyéb feladatain kivül teljesiti a közigaz­gatási számfejtést, nem teljesítheti a pénztári számfejtést, amelyhez 1 számtiszt kell a házi pénztárhoz, 1 pedig a kórház, árva, alapitvá­ványok, letétekhez, mig a 3-ik szám­tiszt végezné a napi könyveléseket, a leltárban beállott változásokat nyil­vántartásba vezetné és a főleltár ki­igazításban segédkezne. A másik, vagyis az adóügy osz­tályhoz a vezető és a felügyeletet teljesítő alszámvevőn kivül, ki a nyil­vántartások vezetését, az adóügyek megindítást, ellenőrzést és egyéb dolgait teljesítené, mintegy 6—7 számtiszt és 3 végrehajtó beállítá­sát véljük szükségesnek, mert itt is mintegy 3 számtiszt szükséges az adók összeírása, kivetése, beve­zetéséhez, az ügyek elintézéséhez, 2—3 számtiszt pedig szükséges a könyvecskék előírása és számfejté­séhez, a könyvek lezárásához, az poétája — tehát nem mén férjhez. S bi­zony-bizony, mondom nektek, ha nem veszünk neki egy poétát: nem juthat be a boldogság országába. S úgy lőn. Jambus Ambrus megjelent a bankár házánál, ki alkuba lépett vele, mint olyannal, ki — nagy reklámot tudna csi­nálni leányának verseivel. Tudta az öreg, hogyha egy poéta fedezi fel a lányát: biztos siker. Az igyenc poéták után sze­retnek a falatba harapni az olyan urak, a kik egyedül nem tudják kiválasztani a szépet és jót. Szinte elképzelte az öreg bankár, mint rajzanak lánya körül a kérők, mihelyt megjelenik a „Toll"-ban az első vers Rebekához. •' * Ám Jambus Ambrus nem volt hajlandó verset írni. Nem ; soha. Hogy ő valaha Anice helyett Rebekát; lángszem helyett lánghajat; hosszú haj helyett hosszú orrot dicsőítsen : ennyire korcsnak nem érezte magát. Múltját, eszményét, ábrándját meg nem tagadja soha. De a gyomor logikája azt korogja : a legédesebb csóknál is többet ér egy falat kenyér. S Jambus Ambrus eladta magát. Jó áron. Minden vers száz korona. Rebeka

Next

/
Oldalképek
Tartalom