Esztergom és Vidéke, 1908

1908-02-23 / 16.szám

Közállapotaink. Esztergom, február 21. V. (N) Bármiként is érdekében állott a ;

gazdaközönségnek, hogy a katonaságnak 30 évre bérbeadott közlegelő, valamint a halastóvá átalakított öreg tó a marhaállomány legeltetésének céljaira továbbra is fenntartassák, mindazonáltal a speciális érdek figyelembe vehető nem volt. Bár ha a jövő be fogja igazolni, hogy a csak egy két év óta oly szép virágzásnak indult marhanevelés hanyatlani, visszafejlődni fog, a szerencsétlen állapotnak javarészt azonban a marhaneveléssel foglalkozó gazdaközönség az oka. Senki sem veheti zokon, de sőt a hatóságnak kötelessége, hogy a város ingatlan vagyonát minél jobban értékesitse, jövedelmét minél magasabbra fokozza. Kötelezővé teszik ezt a várossal szemben formált és óriási mértékben emelkedő követelmények, mely túlzott követelménnyekkel szemben, szinte lehetetlen volt a város egyetemének eltűrni azt, hogy a legelőül szolgáló ingatlan után holdankint 80 krt kapjon jövedelem gyaírás a Iránynak. Dalok melódia nélkül, irta: Drozdy Győző. Aranyködök alatt. A leírhatatlan. Ha le tudnám festeni vagy írni, amit hóhulláskor látok: tökéletes lennék művészetemben. Egyedül állok egy nagy pusztaságon. Szemem az égre mered. Sugarat röpítek a felhők felé. De az megtörik a szürkeségen, mint a gyermek bohó vágya a lehetetlenségen. Vakítón hemzseg a magasban a szűz-fehér pihék milliárdja. Látom a pehelyeső finom, éteri rezgését. És nem tudom szememmel kisérni a hócsillagokat. A hópihék összeolvadásának halk, lágy, szimfonikus muzsikáját, zizegését nem hallom, csak sejtem. Mint költőszivek a nagy tragédiákat. Látom a magasban azt a természetfölötti pehely-kaoszt, mit leírni nem lehet. Amire nincs nyelv. Gsak szem és gondolat. Olyanforma a hóhullás misztikuma, mint nánt akkor, amidőn a marhaállomány értéke 100°/o-kal emelkedett. És itt kezdődik a marhaneveléssel foglalkozó gazdák hibája, valamint a hatóság nem egészen helyes eljárása. Midőn azt látták a gazdák, hogy a város a közérdek szempontjából kész a katonaságnak 30 évre bérbeadni az egész legelőterületet egy db. erdővel együtt, s ugyancsak bérbeadja az öregtót, hogy ott halastó létesitessék, a gazdaközönségnek saját érdekében kötelessége lett volna azzal az ajánlattal állani a hatóság elé, hogy kész legelőbér fejében többet fizetni, mert hiszen az ő marhaállományának értéke megkétszereződött. Ha én egy üszőért 100 korona helyett 200 koronát kapok, úgy nemcsak méltányos, de sőt igazságos is, hogy a négy korona legelőbért nyolc koronára emeljem s ezzel a város vagyonát honorálva, a közjövedelmek emeléséhez hozzájáruljak. Igy cselekedve a marhatartó közönség, a városnak eszébe sem jutott volna a legelőt a katonaságnak bérbe adni, avagy hozzájárulni ahhoz, hogy az öreg tó halastóvá váljék, mert hiszen a váa szerelem. Nem lehet leírni csodás, nagy titkát. A Magány dómja. Néha nyavalygunk. Cinikusan heinéskedünk, vagy krisztuskodunk. Bugyborékolunk az átkozott józanságban. Vagy kenetes, tümjénes igéket hazudunk. Füllentünk sablont, morált és igazságot. Avagy kacagjuk a penészes, avas, ó dogmákat. De szőrcsuhába búvik a Magány fekete papja. Félelmesen és áhítatosan kong a Magány dómja. Gyónunk: önmagunkról önmagunknak. Csak akkor vagyunk őszinték, mikor nincs kinek hazudni. A Magány templomában mindnyájan szentek vagyunk. De az oltárkép, mely előtt felhangzik ajkunk zsoltáros és zsolozsmás danája : a szent Lány. A lányfélelem csipkés villáma végigcikáz a leikünkön. Sajognak égő, sistergő sebek. És leborulunk imádására. Vétkeink elszállnak a tömjénfüstben. És morzsoljuk a penitenciát. A Magány dómjában mindnyájan megtért pogányok vagyunk. Sírunk azon, amit összehazudtunk a nagy színdarabban, melyet ugy hívnak: Divina Comoedia. Csak a Magány dómjában vagyunk őszinték. ros a legelőbér emelkedése folytán a többjövedelemben megtalálta volna azt az összeget, melyet a katonaság a legelőért biztosított a városnak, de ha még ennél valamivel kevesebb is lett volna a jövedelem, a képviselőtestület meggondolta volna a katonaság részére való bérbeadást, mert nem lehet érdeke a város képviselőtestületének, hogy egy egész osztály ekzistentiáját megsemmisítse, vagy legalább is kétségessé tegye. 1 Ha még nem késő, bizony érdemes e kérdéssel még most is foglalkozni. De hibázott a hatóság is akkor, midőn az egész legelőnek 30 évre való bérbeadása előtt meg nem kérdezte az érdekelt gazdaközönséget aziránt, vájjon nem volna-e hajlandó a legelőbér felemelésével a bérbeadást mellőzhetővé tenni. Az ügynek ilyképeni felvilágosítása bizonyára oly megoldással végződött volna, mely úgy a város pénzügyi érdekeit, mint a gazdák közgazdasági érdekét teljesen kielégítette volna. Mert ahhoz kétség nem fér, hogy a legelőterületet állandóan, gyakorlatozó katonaság fogja ellepni, melyen, mint amúgy is rossz homokföldön, fű teremni nem fog, Álom az aranyködök alatt. A nagy csatangolásban megtörött táncos lábam. Nem kószálok tovább a Meserengetegben. Akasztgatnak az indák, cserjék. Fojtják a torkomat az arany ködök. És unja már a koldulást, az izzó szerelmek lompos, fakó, tarisznyás Lázára. Búcsúzik a szent balsors sötétje. Elhervadnak a nagy gondok fekete rózsái. Nagymessze csodásan muzsikálnak zengő álom harangok. És a tünő aranyködök alatt sugárkezévei hárfázik a lila, csókos Május-hajnal. Nagy, terhes felhő-zsák van a hátán. Hoz benne izzó, bódító csókot, ölelést, mámort, szenvedélyt, hús-vér-szerelmet és — Lányt. Amint kipakolja, leheverünk egy mesefa árnyán. Hervadt, zizegő, illatos rózsaharasztra. Mellettem az új tavasz Lánya. És mikor először átölel: csoda történik. Szerelem-Krőzus lesz a Szerelem-Lázárból. És beköszönt a csókos Május-hajnal mámoros, izzó álma. ^lBQok a rózsaharaszloi}. Az én allegóriám. A nyár. Izzó fantáziám soha meg nem mászott szűz-csúcsú gondolat-hegyeken kalandozik. sőt 75 napon át az éles töltéssel való lövöldözés folytán, a legelőterülettel határos földek rendszeres művelése is akadályozva lesz. Ily körülmények közt kétségtelen, hogy nemcsak a marhanevelés szűnik meg, hanem a tehénállomány istálózása kell, hogy bekövetkezzék, amiből kifolyólag az a kérdés merül fel, vájjon helyes-e, szükséges-e, hogy a város apaállatokat tartson és egyáltalán fenntartsa-e az ezidőszerint fennálló majorbeli gazdálkodást Mindezek a kérdések szorosan összefüggnek a szervezési szabályzat módosításával és épen ezért nem elégséges a szervezési szabályzatot egy-két tollvonással módosítani és csupán a személyi kérdésre kiterjeszkedni, hanem a most felvetett kérdések beható tanulmányozásával belekell bocsájtkozni, hogy megtakarítás valósággal eléressék. Az uj közvágóhíd. — Reflexiók. — A városi mérnök észrevételei a vágóhíd tervezetre vonatkozó állatorvosi véleményes jelentésre. (Folytatás) Minthogy tehát a jelzett épületben több különféle és nézetem szeA nyári ég mész-fehér. A Nap szinét nem tudom kitalálni. Sugaraiban benn tivornyázik minden szinficsúr. Leghangosabbak a dáridóban a kék-, vörös-, sárga- és a fehér-testű sugár-legények. Ide tolakodnak a szemem üvegére. Tam-tam: három a tánc. Majd betörik a szemem csillogó sarkantyúikkal. Hess, hess, sugár-legények, dáridózzatok másnak a szemén. Behunyom a szempillámat. Kísértés. Jaj: mit látok a sötétben ? Pipacs-rétet. A pállott melegben, ha megzizzen a szél, összenyüzsögnek. Süm-süm: tanakodnak pipacs-nyelven. Ott egy ószinű, lomposrongyos, koldus-állású pipacs-dáma. Ostoba-kacéran vigyorog egy parázna lepke felé. Vén, összeaszott szájával kiabál utánna: szép hidalgó, gyöngy Don Juan, lebbenj erre. Még meleg az ajkam és a csókom forró. Jöjj. Jöjj. — Menj, te vén szatyor. Majd küldök hozzád egy halál-lepkét. Az ölelgessen. S tovább rebbent a Lepke. Melyiket? Melyiket? Rengett, hullámzott, hajlogott az inkarnát, bűn-színű pipacsrét. Smaragdzöld, rojtos levelei átölelgették a kacérlengésű, büszkederekú hajadonokat. Nagy mámor áporgott a vörösszemű lányok lángszemé-