Esztergom és Vidéke, 1908

1908-01-05 / 2.szám

Gyermekvédelem anyagi áldozatok nélkül. A mult az apáé. A jövő " már a gyermeké. Az a jövő, melytől az ország istápolását várjuk. Nem hiába mondják az ország fiatalságát a haza oszlopának: rajtuk van minden lelkesedésünk, bennük van minden reménységünk. És méltán. Reményeinket azonban nem szabad szétmállö homokra építeni. Vizsgáljuk meg, hogy az az alapzat, melyre az a sok remény épül, kibirja-e a vihart, szembe tud-e nézni a terheivel. Vájjon, ha az a közmondás: „lesz még rosszabbul is" beválik axiómának, itt-ott kimondják hitnek, van-e olyan erős az ország ifjúsága, hogy kibírja azt a sok veszélyt, mely annyira rajostól lepi meg a társadalmat. Kivül az ablakot kopogtatja a hó. Az eresz alatt lelógó jégcsapoktetszhetnek a költőnek ; de nekem, a szegényes házakban nyomorgó családokon megdöbben a szivem. Összefaesarodik a szivünk, ha arra gondolunk, hogy mikor odakünn sivít a szél sok embe^r nem vesz meleg ételt magába. A fakó gyermekek egész tömegével fekszeA gyopár. A'bérctetőn'a hófehér gyopárka Vágyódva néz a termő völgybe le. Hol Ugy szellőben ért kalász hullámzik S a rét ezer virággal van tele. Alatta zúg a fenyves koronája, — Tekintete a lombokon pihen, És kis szivéből égre száll a sóhaj : Mi szép lehet az erdő mélyiben! . . . Kicsiny virág, te halvány szép gyopárka, Miként a sas, oly biztos, oly szabad, Nevágyj a völgybe dús kalászok közé, Se fenyves-árnyba ne kívánd magad : Aranykalász, az embereknek rabja, Hosszú életre mindhiába vár, S a lombok alján elsatnyul a rózsa,' Mert nem jut hozzá fénylő napsugár. Maradj meg ott fent, büszkén a magasban, •—• A völgy csupán egy óriás sírgödör — Emeld a fejed a felhőkön keresztül — Csnk az fenséges, ami égbe tör ! Ballá Miklós. nek az ágyakon betegen. Itt is, amott is tizenként temetnek ifjú embereket és a hazai temetők telnek, egyre telnek. Amíg a temetőkben sírhelyet vés a csákány a fagyos rögökben, apák anyák azon siránkoznak, hogy újszülött jött megint a házhoz. Borzasztó lelki üresség és az emberi lélekben, itt-ott a hazában, már az egy gyermekrendszert áhitozza. Szerencse, hogy a törvény, még az anyahiénákra reá teszi a kezét, rút bűnük napfényre derültekor. Az is irgalmatlan csapása állami életünknek, hogy a hajók minden utazáskor megtelnek hazai kivándorlókkal. Nagyobb városok a megmondhatói annak, hogy még a reménységre, jogositot* gyermekekben is, mennyire pusziit a társadalmi élet ellenőrzésének hiánya. Ennél pongyolább, bűnösebb nem törődömség, nincs egy hamar társadalmi életünk labirintjében. Ki is fejtjük indokainkat. Meghozták a törvényt, hogy Magyarországon a 15 éven aluli gyermekek korcsmázása tilos. Nincs rá statisztika, hogy hány gyermeket Vásár. Irta : Bródy Sándor. Itthon,- falun, kevéssé van kifejlődve a hotel-élet. Vásár volt és a két korcsmában az egyetlen vendégszobát már elfoglalta valami előkelő idegen; a házigazdám, egy festő, nem adhatott éjjelre szállást, hacsak a fiókos dívány fiókjában nem akartam hálni. A díványon magán, két külföldi növendéke aludt: egy bajor titkos tanácsos leánya és egy orosz hercegkisasszony, színién művésznő öreg és pukli's. A nagy magyar községben, amely nyáron művésztelep volt, kevés úr lakott. Különben én miattam lakhatott volna sok is, én egyet sem ismertem és mert éjjelre mégis ott maradtam,' barátom a festő átüzent a szomszédba egy parasztaszszonyhoz, hogy hozzák rendbe a tiszta szobát, háló vendég lesz. — Amerikai asszony. Érzéke van a pénz iránt. Már másszor is küldtem neki vendéget, egy korona jár az ágyért. Tiszta, szép a szobája, az asszony is kellemetes! — mondotta a barátom. — No azért kár volt visszajönnie, hogy egy koronáért kiszáljon az ágyából, jegyeztem meg én, nem is törődve az asszonnyal, az ággyal, az éjszakai nyugodalommal, amely mentenek meg az abstinenciának, de nyitott szem kell hozzá, hogy az ember meglássa a papiros törvény lelketlen be nem tartását. Város helyeken siheder gyerekek a bűn fertőjében elveszhetnek a nélkül, hogy törődne velük valaki. A korcsmárosok annak adnak a ki fizet. Hogy honnan veszi a gyermek a pénzt, az az ő dolga. Egy bizonyos, hogy a gyermekek romlanak. Budapesten egy-egy rendőrrazzia alkalmával százával találnak notórius tolvajokat, akik megdöbbentő pszihologiai tanulmányt nyújthatnak a krimin álistáknak és a pedagógusoknak. A tolvaj lás, az erkölcsi rend megsértése az elsatnyult test rémes látványa nem képezi a rendőri jelentés magvát, itt csak a szám, a név szerepel a társadalom nyilvánossága előtt, az eredmény, a következmény, az emberi sülyedés nem áll szemünk előtt. Talán \ azért,. hogy ne lássuk ? Talán azért, hogy éles sebet ütne rajtunk e. látvány. De hiszen tisztelt társadalom, ez nem jól van igy. Elő csak azzal az okokkal és okozatokkal. Lássuk őket. Nyissák fel vele a társadalom szemét, hogy .mindenki ugyan várhatott, hajnalkor, magyar szilvórium mellett mé^ a francia akadémikusokat is szidtuk, pedig azok igazán nem vétettek kettőnknek, éjfélkor elhatároztuk, hogy újra kezdjük az egész művészetet, de most már igazán. Hófödte fejünk — a festő is ősz, én is az vagyok, —• égett a tervtől, a reménységtől, az újra való kezdéstől és nagyon lenéztük a körülöttünk hadarászó ifjúságot, amely az italtól volt mámoros. Mi magunktól az álmainktól voltunk részegek. Már derengett, mikor szállásomra mentem. A piktor elkísért, hogy a szomszéd kutyának bemutasson.. — Tisza! Tisza! gyere ki. Jó ember, pesti, pénze van, fizet! — mondotta a kutyának, aki értette a szót, bekísért egészen a pitvarig. Éppen csakhogy az első szobának, azaz a konyhának az ajtaját nem nyitotta ki. (Ezek a magyar komondorok nagyon elpolgárosultak, mások már egészen mások !) Két óra lehetett, hajnal, nyáron és az amerikai asszony aludt. Fontos tudni, hogy ő maga sohasem volt az új-világban, hanem ott volt két ura is. Az egyik ott halt meg, s valami ólombányában, miután kétszer már pénzt is küldött haza. A második ura is kiment, mint favágó működött ott és annyi pénzt küldött haza minden hónapban, mint amenylássa. Majd ha konganak a vész harangok, mindenki elmegy védgátat emelni a bősz árnak. Igy nem törődik vele senki. Vagy törődik ? Hát akkor miért engedik meg, hogy rossz hirü házakba bebocsátanak gyerekeket is ? Miért van egyes helyeken, hogy iskolák közelében korcsma, s a mellett bűntanya van ? Szomeru állapot ez nagyon. Szinte vibrál a toll a kezemben mikor azokra a bűnökre gondolok, melyeket a gyermekek elkövetnek. Az se rend, az se egészség és az se a szabadság helyes értelmezése, hogy faluhelyeken már minden engedély nélkül korcsmákban rendezik a siheder gyermekek szamára a farsangi mulatságokat. Arról meg ne 'is beszéljünk, hogy hány gyermek néz a kancsó fenekére és hány gyermek hall ott trágár szavakat. Az volna, legnevesebb embervédelem,-ha legalább azokat, .kik ííjúan, vidáman, egészségben növekednek, megóvnánk őket, ép testével és ép elmével adnánk át az életnek, mert megúszni az élet folyamát úgyis olyan nehéz leszhovatova, hogy bizony nagyon is erős emberek kellenek hozzá. Vir. í- ; ' • nyit nálunk egy katonatiszt keres. (A faluban sokat álmodoztak arról, hogy milyen borzasztó fain és kemény-fa lehet az, amit ott olyan drágán vágnak.) Az első szobában olajlámpa égett, alkalmasint azért, hogy el ne bukjam, ha hazajövök és betaláljak a másik szobába, az ágyamhoz. Fölvettem a kis lámpát, hogy megnézzem a háznépet, mifélések ? Az asszony erőteljes, kedves, nagyon édesdeden aludt, mintha az álom mellét gyönyörködve szívná. Az ember, ha so-, kat élt és az emberismeret kenyérkeresete, mint nekem, egy látásra csaknem mindent tud az ilyen egyszerű teremtésről. Jó puha asszony, nem fél a gyönyörűségtől, de nem is keresi. A rendes természet, amilyen a legtöbb. A három gyerek — akiket szintén megnéztem, — valamicskét hasonlítottak hozzá. A legidősebb, a leány, aki vele feküdt egy ágyban, alapjában idegen, komor arc, ez az aknamunkás leánj'a alkalmasint. A második egy kedves kis fiú, — a padkára volt vackolva az ágya, — az új urától való érzelem, egy komoly parasztember arcát láttam a most még finom vonásain. Leánynak, fiúnak lenszinű ritka haja volt. Annál sűrűbb és szénfekete a szopós, aki az anya mellett, a dagasztó teknőben feküdt, mint egy úr hanyatt, a két karocskájával megtámasztja a fejét! Föléb-