Esztergom és Vidéke, 1908

1908-11-01 / 87.szám

2 ESZTERGOM és VIDÉKE. 1908. november 1. A kath. kör pápai ünnepélye. Igen szép műsor keretében ünnepelte vasárnap a, Kath. Kör Ő Szentsége, X. Pius pápa 50 éves áldozárságának jubileumát, hogy ez által is kifejezést adjon az Egyházfejedelem iránti hódolatának. A diszes ünnepségen megjelentek a főkáptalan tagjai és a kath. társadalom színejava. A műsor első számát Palasztrina „Tu es Petrus "-át a föszékes egyház bővitett vegyes kara énekelte pompás hanganyaggal, a tőle megszokott precizitással karnagya, Kersch Ferenc mesteri vezetése mellett. A műsor második száma Magyarászné — Kersch Etelka szavalata volt, aki Jánossy „Péter a szikla" c. igen szép költeményét adta elő nagy hatással, a megható költemény minden részletét kellően érvényre emelve. Brenner Juliska zongora művészetében rég volt alkalmunk gyönyörködni. Ez alkalommal a modern zeneszerzők két bájos szerzeménye, Sinding „Tavaszi hangulat" — és Grieg „Patak" c. műveinek ; mesteri interpretálásával szerzett nagy élvezetet hallgatóinak. Ezután dr. Andor György praelatus kanonok, hercegprimási irodaigazgató lépett az emelvényre és X. Pius pápáról eszmékben bővelkedő, gondosan megszerkesztett hatalmas diszbeszédet mondott, melyet alább egész terjedelmében közlünk. Ugy a nagy lelkesedéssel előadott hatásos diszbeszédet, mely a hallgatóságra mély benyomást tett, valamint a műsor többi számait is a közönség hálás tetszésnyilatkozata fogadta. Az impozáns ünnepséget a főszékesegyházi énekkar által előadott pápai hymnus, melyet a közönség velük együtt állva énekelt — fejezte be. A praelatus nagyhatású ünnepi beszéde igy szóllott: Az esztergomi Katholikus Kör mai ünnepélyén hódolattal irányítjuk tekintetünket Rómába, a szent Péter sírja mellett emelkedő ama palotára, melynek alapjai a pogányság romjain nyugszanak, s a melynek falait a keresztény századok legnagyobb lángelméi építették fel és ékesítették halhatatlan művekkel. E palotából kormányozza immár 6-ik esztendeje birodalmát — a világot, és e palotából vezérli a lelkeket örök céljuk felé az a tiszteletreméltó aggastyán,. kit most lélekben felkeresünk, hogy áldozópappá szenteltetésének ötvenedik örömesztendeje alkalmából az egész katholikus világ ünneplésével kapcsolatosan mi is kifejezésre juttassuk előtte fiúi szeretetünket és hűséges ragaszkodásunkat. Midőn ezt tesszük, szemünk előtt lebeg a szentírás szava : Gloria hominis ex honore patris, et dedecus filii pater sine honore (Eccl. 3, 13.) „Az ember dicsősége atyja tiszteletéből fakad és a tisztelet nélkül maradt atya, szégyene a fiúnak." Mert Sarto József velencei pátriárka, midőn 1903. augusztus 4-én az Anyaszentegyház látható fejévé választatott és mint X. Pius szt. Péter székét elfoglalta, minden népnek és minden léleknek atyjává is lett és mi mindnyájan az ő gyermekei lettünk. E naptól kezdve az ő lelkipásztori gondoktól és fáradalmaktól megszentelt, önfeláldozó, szeretetben gazdag áldozópapi élete az egész katholikus Anyaszentegyházé lett. S azért ezen mindnyájunkra nézve nagy jelentőségűvé vált papi élet ötvenedik évének betöltésénél, a kereszténység atyjának aranymisés ünnepén a mi fiúi kegyeletünk sem hallgathat, a mi fiúi szivünk is kell, hogy önmagát megbecsülje a szeretet és hála legnemesebb érzelmeinek feltárásában. Nem kell-e valóban bámulattal párosult tiszteletre gerjednünk X. Pius iránt, ha csak csodálatos élete folyására is gondolunk? A szegény riesei földművesnek fia minden vágyát teljesülve látta, midőn pappá szenteltetett, s midőn előbb Tomboló faluban, majd később az Adria mellett fekvő lagunás községben, Salzanóban plébánossá lett. De az isteni Gondviselésnek nagyobb tervei voltak az egyszerű falusi plébánossal. Tizenkét évi lelkipásztorkodás után a trevisoi püspök meghívta őt káptalanába és helynökévé tette. Nyolc évre rá XIII. Leo figyelme fordult Sarto József felé és átvitte őt a mantuai püspöki székbe. Itt sem volt megállapodása, mert kilenc évi püspöki működése után a pápa bizalma a velencei pátriárka méltóságára és az Egyház legfőbb tanácsába, a bibornokok kollégiumába emeli. Nem az ő akarata és kívánsága szerint történt mindez. Legjobban szeretett volna elrejtőzve maradni és csendben munkálkodni a lelkek üdvösségén. Az Ur azonban előszóllitotta őt és mindig fénylőbb világossággá kívánta tenni országában. Midőn XIII. Leó halála után összeült a konklave, Sartó József nem volt a pápa jelöltek sorában. A körülmények meglepő alakulása mégis őt tette XIII. Leo utódjává. Feledhetetlen marad előttem az a jelenet, melynek szerencsém volt tanuja lehetni a bibornokok utolsó skrutiniuma után. Mikor a szavazó helységül szolgáló sixtini kápolna ajtai megnyíltak, ünnepies menetben kisértük át a X. Pius néven pápává választott velencei pátriárkát a szt. Péter bazilikájának oszlopcsarnoka felett levő nagy, boldoggá avatási terembe, hogy- a templomot zsúfolásig megtöltő népre az első pápai áldását adja. Megdöbbentő komolysággal és határozottsággal haladt e menetben X. Pius, de szemének fénye meg volt törve, jóságos szelid arcát a fájdalom, a benső lelki szenvedés fátyola takarta, homlokán mintha súlyos aggodalmak sötét felhői ültek volna. Egész megjelenése mutatta, hogy teljes tudatában van annak, hogy felmagasztaltatása, a dicsőség és hatalom tetőpontja reá nézve nem a vigaszok Tábor-hegyét, hanem az önfeláldozás és a szenvedések Golgotháját jelenti. Az ellenséges áramlatok egyre hevesebb ostromának kitett pápai trónon X-ik Pius nem is maradt megkímélve a legnehezebb küzdelmektől és zajos szenvedésektől, de a lefolyt öt esztendő elég volt ahhoz hogy a pápaság isteni hivatását és legfőbb szellemi hatalmát világtörténeti jelentőséggel biró tevékenységben és intézkedésekben juttassa érvényre. Miként az anyagi világ teremtésekor az Ur összegyűjtötte egy nagy fénycsomóba azokat a sugarakat, melyeket „legyen világosság" szava szétöntött az egész mindenségben, hogy legyen az ég erősségében nap, mely világítson és melegítsen a földnek: ugy Krisztus Urunk az Anyaszentegyház természetfölötti világának megalkotásakor összefoglalja mind azt a világosságot, amit megtestesülése árasztott az emberiségre és megteremti szent Péterben és utódjában a pápaságot, hogy az emberiségnek szellemi égboltozatán is legyen fénylő nap, mely világítson a lelkeknek, hevítse a sziveket. X. Piusban, az emberiségnek e szellemi napja, a pápaság csodálatos erőben, fényben ragyog. A legfőbb tanítói hivatal sugaraival mindjárt első szózatában X. Pius világosságot vetett a modern világnak legfőbb bajára. A technikai haladás és a kultúra jegyében áll a modern világ. De a technikai vívmányok gazdagsága az ismeretek felhalmozódása és szélesebb rétegekre való kiterjesztése mellett szegény és nyomorék maradt — a lélek. Kultúránk külsőségekbe merül és felszínes ; hiányzik belőle a bensőség és nincs erkölcsi ereje. Az agyvelő, az idegzet zsarnokiasan leigázza a lelket. X. Pius megmutatta a modern kultúrának, mely uton kell haladnia, hogy az emberiségre nézve áldásos hatalommá váljék, hogy bensőséggel elteljék, hogy erkölcsi erővel töltekezzék. Ez az ut a Krisztushoz való megújhodás utja. Azt hirdeti, hogy az egyeseknek ép ugy, mint a nemzeteknek, az előkelőknek és a nép fiainak egyaránt bensejüket kell művelniük, lelküket kell Krisztussal összeköttetésbe hozniuk. Ezért sürgeti X. Pius a természetfölöttinek beleillesztését kultúránkba és társadalmunkba. Ezért sürgeti a hitnek, Krisztusnak mennél mélyebb megismertetését a hitoktatásokban, a katekézisekben. Ezért buzdítja a kath világot az Oltáriszentséggel, a Krisztus testével és vérével való mennél sűrűbb táplálkozásra — a mindennapi szent áldozásra. Uj, meglepő világosságot gyújtott ezzel X. Pius még a theológiának és a papságnak is, a mindennapi szent áldozást, — mely eltérőleg az első keresztény századok gyakorlatától, csak a tökéletesebb lelkek kiváltságának tartotta. De még inkább látjuk X. Piust a pápaság isteni hivatásának magaslatán tündökölni a modernizmust elitélő „Lambentabili exifa" kezdetű Syllabusban és a „Pascendi Dominicis regis" kezdetű nagy világtörténeti jelentőségű enciklikában. Ismeretesek voltak a világ előtt azon tanok, melyek a legutóbbi évtizedekben az álbölcselet, a modern időszerűség és divat követelményeihez törekedtek alkalmazni a kinyilatkoztatás Istentől eredő, örök igazságokat, hogy a modern világot a katholicizmusnak könnyebben megnyerjék. Ismeretes volt a tudósok előtt Loisynak veszélyes tana az evangéliumokról, Krisztus Urunkról, az Egyházról. Ismeretes volt Tyrellnek tana a szentségekről, a pápaságról. Ismeretes volt Le Roynak és más egyéb francia és olasz bölcselőnek és theologusnak relativizmusa. De, hogy mindezen tanok egy teljes összefüggő rendszert alkotnak, hogy e tanok kétértelmű kifejezéseikkel, homályos fejtegetéseikkel valóságos aknamunkát végeznek a katholikus hit alapjainak aláásásában^ hogy az egész keresztény világnézetet fenyegették a legnagyobb veszedelemmel, hogy mindezen tanok nem az igazi tárgyilagos kritika és történelmi tudományok folyományai, hanem az álbölcselet következtetései : ezt az örök igazságok fénysugaraival X. Pius tárta fel a bámuló világ, a bámuló tudósok előtt. Hiven a pápaság feladatához, megőrizni és megvédeni a hit tisztaságát és a kinyilatkoztatás letétét X. Pius e hatalmas föllépésével megoltalmazta, a modern tanok rohamos terjedése ellenében hitünk észszerűségét, megmentette egyszersmind hitünk természetfölöttiségét. Tekintélyének szózatával meghiúsította a kath. Egyház ellen intézett támadást, mely annál vészthozóbbnak jelentkezett, mert belső ellenségektől származott. A külső ellenségek — mondja szépen X. Pius enciklikájában — viharhoz hasonlíthatók, mely megtépi a fának gályáit, vagy fatolvajhoz, ki lenyesi ágait, mivel a törzzsel nem bir. A belső ellenségek ellenben másként járnak el. Mérget vezetnek a fa gyökerébe, szervezetének sejtjeibe, hogy tönkretegyék a fa egész törzsét. E belső ellenségek pusztításainak vette elejét X. Pius a modernizmusról szóló enciklikájával. Maguk a protestánsok is elismerni kénytelenek, hogy X. Pius e tettében a pápaság ismét a kereszténység legbiztosabb védővárának bizonyult. „Vakoknak kellene lennünk' — mondja egy anglikán folyóirat, — ha tagadnók, hogy X. Pius e legújabb tettével a kereszténységet védelmezte meg". Harnack, a hires prot. theologus pedig megjegyezte, hogy ez az enciklika a világ legügyetlenebb irata volna, ha a pápaság hatalma és uralma érdekében jelent volna meg; de^bevallja, hogy a legtávolabbról sem ezt célozza, hanem egyesegyedül a keresztény hit fentartását, híveinek lelki üdvősségét. (Internat. Wochenschrift 1907.) Hogy X. Piust valóban nem hatalmi szempontok vezérlik, azt mi sem bizonyítja egyébként fényesebben, mint pápaságának ama másik világtörténeti jelentőségű eseménye: a francia kultúrharc. A püspökök kinevezésének kérdése volt e küzdelem kiindulópontja. Ha X. Pius feláldozza az Egyház szabadságát, ha lemond a döntő hozzászólás jogáról a püspökök kinevezésénél, ha szolgaságba engedi jutni az Egyházat Francia országban : hosszú időre biztosítja magának a francia köztársaság támaszát, mely kifelé csak növelhette volna a római szentszék hatalmi állását. De X. Pius nem engedhetett az őrizetére bizott hitelvekből, nem adhatott fel semmit az Egyház isteni szervezetéből, ha mindjárt szenvedett is ez által külső hatalmi állása, ha mindjárt egy egész ország katholicizmusának sorsát és több száz milliónyi vagyonát is • kellett kockára tennie. Ragyogóan hintette szét világosságának sugarait e küzdelemben X. Pius bölcsesége. E világossság mellett felismerhetők lettek azon ügyes cselszövények és rejtett hálók, melyekkel a francia kormány az egyesületi törvény révén ismételte meg az Egyház szabadságának elfojtására irányuló kísérletét. Igy bizonyult X. Pius eddigi rövid pápasága alatt is a kultúra igazi reformátorának, az isteni hit oltalmazójának, az Egyház szabadsága tántoríthatatlan védőjének. Igy emelkedik ő méltóképpen a világtörténelem legnagyobb pápáinak fénylő sorába, akik rettenhetetlen bátorsággal mondják ki a Non possumust ott, a hol az egyház jogairól van szó. A jövendölés „ Ignis ardens"-nek, égő tűznek jelezte X. Piust. E jövendölés benne szemmel láthatólag teljesült. Ő valóban ignis ardens, világosságot és melegséget árasztó, lángokban égő tűz. Miként az igéret földje felé törekvő zsidó népet a pusztaságon át az éj sötétjében fénylő tűzoszlop vezérelte: ugy a pápaság X. Piusban is szellemi tűzoszlopa a modern emberiségnek, mely a tévelyek és küzdelmek sötétjén át elvezeti az igazság és boldogság hazájába. Adja Isten, hogy jubiláló pápánk bölcseségének fénysugaraival még sokáig világítsa meg a modern haladás útjait. Ezen hő óhajjal kérjük az Urat, hogy Szentséges Atyánkat, X. Pius pápát áldja és tartsa meg sokáig Anyaszentegyházának. Adja Isten, hogy a modern kor gyermekei mindinkább megnyissák szivüket a melegségnek, melyet a szent Atya szeretetének tüze kiáraszt. HÍREK. — KoloS napja. Ő Eminenciája a Hercegprímás pénteken ülte névünnepét, midőn is a főszékesegyházban ezen alkalomból isteni tisztelet volt. — EskÜYŐ- Dr. Kelemen Béla ügyvéd f. hó 29-én d. e. 11 órakor esküdött örök hűséget a belvárosi kegyúri templomban, Helc Gizikének. A mennyegző a legszűkebb családi körben folyt le. Tanuk voltak: Frey Ferenc és dr. Burián János. Esküvő után az ifjú pár Budapestre utazott A rokonszenves ifjú párnak boldogságához azt kívánjuk, hogy legyen éltök minden napja oly boldogságteli, amint volt az, melyen egymásnak örök hűséget esküdtek. — Városunk hölgyei a tüdőbetegekért. A József kir. herceg szanatórium egyesület helyi választmánya felhívást intézett városunk hölgyeihez melyben arra kérte őket fel, hogy ma, a temetők bejáratánál