Esztergom és Vidéke, 1908
1908-10-15 / 82.szám
tantervvel szorosan összefüggő reformakcióról, a r. k. polgári leányiskolák rendtartásának szükséges megalkotásáról, amit egyidejűleg az uj tantervvel kell jövő tanévben életbe léptetni. Sajnos, a kath. polgári leányiskoláknak ezidőszerint nincs egységes rendtarrásuk. Az illető iskolafentartó testület a maga szokása s belátása szerint veszi, magyarázza, alkalmazza s irja elő iskolája s tantestületének szabályzatát. Csaknem ahány ház, annyi szokás. Egyes helyeken részben az állami rendtartáshoz is tartják magukat, ami az adott viszonyok között még leghelyesebb, legalább egységes alapra lehet támaszkodni. Egyházi hatóságaink se foglalkoztak mind egyöntetűen a polgári leányiskolák belső szervezésével. Legtöbb helyt ráhagyták azt bizalommal a derék és buzgó iskolafentartóra, ami kezdetben talán még helyes volt. Természetesen, igy itt is, ott is más-más eljárás szokásos, ami azonban már napjainkban, amikor az iskolakérdés, az iskolai adminisztráció, a sok ujitás, államsegély' sok tekintetben megváltoztatta a polgári iskolák belső helyzetét, előbb-utóbb tarthatatlanná lesz s nem kételkedem, maguk az iskolafentartók is az egyházi hatóságok vezető védelmét fogják kérni. Mint minden katholikus jellegű intézet, ezen iskolák is szorosabb és szervesebb kontaktusba kell, hogy jöjjenek az illetékes egyházi hatóságokkal. Ha sok helyt az is meglehet, hogy a miniszter erősiti meg az illető felekezeti iskola tanárát, miért ne lehetne a r. kath. polgári leányiskolái tanerőket az illető egyházi főhatóságnak megerősíteni. Kath. iskolákban tanitás küldetést úgyis az egyházi hatóság ad. Attól ,se idegenkedem, hogy rk. leányiskoláink speciális iskolaszékek védelmébe helyeztessenek, ami jellegüket a mainál jobban biztosítaná. Több egyházmegyében, tekintettel a bonyolultabb iskolai adminisztrációra, a mindinkább fejlődő tanügyi követelményekre, az iskolafentartó főnökök sokoldalú munkásságának megosztására, a kath. polg. leányiskolák vezetését külön egyházi igazgatóra, legtöbbször a helyi plébánosra bizzák. Nagyon kívánatos és időszerű ezen igazgatók s á fentartó testület fejének kormányzati hatáskörét pontosan, az iskolafenntartó anyagi áldozatának s körülményének tekintetbe vételével szabályszerűen megállapítani. Mert ha már állásuk természeténél fogva felelős ég alatt, csak az én kegyelmes jó uramban vagyon minden bizalmam . . . Egyedül való szegény árva lány vagyok, lássa . . . — Persze, persze ... én meg szegény árva legény, szólt Mikes Kelemen búval és elindult csendesen a morajló ten • ger felé. A habokba szórta ott illatos rózsáit és velük szive édes álmait . . . Otthon bánatos rezignációval irá leveles könyvébe: ... Ugy látom, már addig-addig nevetett rám a kis csalfa Zsuzsika, mig bele nevette magát a Bercsényi uram szivébe. Ha énnekem is annyi volna ládámban, talán a madár is megmaradt volna. De rendszerint a szegény fogja a madarat és a gazdag eszi meg . . . S a csalódott sziv bús sejése valóságra vált. Rövid idő multán vidám lakodalmi alkalmatosságra gyülekeztek Rodostó magyarjai a Bercsényi palotában. A kis Kőszeghy Zsuzsikából Bercsényi grófné lett. „A szívnek semmi része sem lesz ebben a házasságban ..." Vélekedék a szegény Mikes Kelemen, de ennek a bizonyossága Zsuzsika titka marad örökre. vezető hivatalt töltenek be, illő, hogy ne pusztán reprezentáns alakok legyenek az igazgatók, kitéve nem egyszer a rendszertelenség miatt súrlódásoknak, ami viszont végső elemzésben az egyházi tekintélyt súrolja. Az általános rendtartás keretében a nagyméltóságú püspöki kar, jogköréhez tartozván, mindenesetre meg fogja ezek rendezésének alkalmas .módját találni. Mi, akik a kath. iskolaügy egyszerű munkásai vagyunk, akik közvetlen tapasztalói vagyunk iskoláink ügymenetének, ebben a kérdésben is csak kérelmezünk azon elv alapján; in essentiis unitás. Lényegbe vágó dolgokban, mint az iskolai belső élet s adminisztráció, az állam példájára, a kath polgári leányiskolák csak egységes eljárással, vezető szellemmel tudnak rendszeres működést s ehhez képest minden tekintetben egyöntetű s hatásos kulturális eredményt kifejteni. Ajánlom a m. t. országos bizottságnak a következő határozati javaslat elfogadását. 1. A katholikus tanítók országos bizottsága a r. k. polgári leányiskolák tantervétől szóló általános előterjesztést tudomásul veszi s a revíziónak kivitelét, a hangoztatott alapelvek s a katholikus pedagógiai szellem érvényesítésével helyesii. 2 Ugyancsak helyesli a r. k. polgári leányiskolák egységes rendtartásának mielőbbi megalkotását. 3. Kéressék fel a nagyméltóságú püspöki kar, hogy tekintettel az uj tantervnek katholikus szellemű átdolgozására, mely a kiadók, elsősorban a Szt. István Társulattól kiadandó uj tankönyvekre nézve is irányadó, az uj polg. leányiskolái tantervnek bevezetését csak-a jövő 1909—10. tanévtől engedélyezze. HÍREK. — EskÜVŐ. Blascsák Ferenc Poppenheim grófi uradalmi intéző szombaton déli 12 órakor esküszik örök hűséget a belvárosi plébánia templomban, menyasszonyának: Vimmer Mariannák. — Eljegyzés. Szóllősy Géza, fővárosi tanitó, lapunk jeles tollú munkatársa eljegyezte Mardilli Etelkát. Gratulálunk. — Tisztelgés az alispánnál. Kedden Kálmán napja alkalmából úgy a vármegye tisztikara, mint a város tanácsa testületileg tisztelgett dr. Perényi Kálmán alispánnál, hogy névnapja alkalmából, őt üdvözölje. A megyei tisztikar nevében Pongrácz Kázmér főjegyző tolmácsolta, azok ragaszkodását, a mig a város tanácsát Vimmer Imre polgármester vezette az ünnepelt elé, ékes szavakban fejezvén ki a város közönségének a vármegye alispánja iránt táplált meleg érzelmeit és kérte őt a város irányában tanúsított eddigi jóindulatának további gyakorlására. Az alispán válaszában biztosította a vármegye tisztikarát barátságáról, majd a polgármestert arról, hogy szülővárosának ügyeit mindig szivén viseli. — Csak egy virágszálat! Hogy csak egy virágszálat adjunk a halottak koszorújából a halál jegyeseinek élete visszaváltására, ezzel a jelszóval nagyszabású akció indul vármegyénkben és városunkban. Vármegyénk alispánja nemes szivétől indíttatva maga vette kezébe a belügyminiszter által engedélyezett könyöradománygyüjtést. A vármegye összes főszolgabíróit fölhívta közreműködésre.-És ennek a buzgóságnak köszönhető, hogy még a, legkisebb falucskában is megindul az egyesület gyűjtőtarsolyába a gyűjtés. A tarsolyok Ízléses kivitelűek : oldalukon ezzel a felirattal : „Adakozzunk a tüdőbetegeknek!" Van egy nyilasuk az adomány befogadására. E hó 24-én indul meg, a gyűjtés s célja mintegy száa szegénysorsu folyamodó tüdőbeteget azonnal szanatóriumba helyezni, ezenfelül uj intézményeket, főleg dispensareket létesíteni a tüdőbetegeknek. Minden egyes ridikülben megszámlált összeget az egyesület hivatalos lapja külön nyugtáz. Örömmel irjuk, hogy az emberszeretet nemes versenyében ami vármegyénk és városunk elöljá'r s nemeslelkü hölgyek a temetői gyűjtést is kezükbe vették. Városunkban dr. Földváry Istvánné úrasszony elnökletével egy lelkes gárda alakult, mely e temetői gyűjtést rendezi. A bizottság névsorát legközelebb közölni fogjuk lapunkban. A hölgyek körében nagy a lelkesedés s páratlan buzgósággal igyekeznek azon, hogy városunk nemeslelkű közönsége tekintélyes összeggel járuljon a szegén3*sorsu tüdőbetegek megmentéséhez. — Uj Ügyvéd. Dr. Kelemen Béla ügyvédjelölt az ügyvédi vizsgát a hét első napjaiban jó sikerrel letette. — A munkásbiztositó pénztár közgyűlése. Az esztergomi kerületi munkásbiztositó pénztár közgyűlését vasárnap délelőtt tartotta dr. Walter Gyula p. kanonok elnöklete alatt, aki meleg szavakkal üdvözölvén a közgyűlés nagy számban egybegyűlt tagjait, köztetszésben részesült megnyitójában vázolta azt az alakulást, amelyet az uj törvény a munkásbiztositás terén előidézett. Párhuzamot vonva az 1891. évi XIV. és az 1907. év XIX. t.-c. intézkedései között, nem zárkózik el azon hiányok és fogyatkozások elől, amelyek e különben igen nevezetes szociális irányú törvényben észrevehetők. Sajnálja, hogy az önkormányzat oly szűk keretek közé szoríttatott. Sajnálja annál is inkább, mivel az önkormányzat a pénztárak működésének hathatós rugója volt és széleskörű, meleg érdeklődést biztosított munkásságuk iránt. Viszont kiemeli, hogy oly humánus intézkedéseket üdvözölhetünk az uj törvényben, amelyek a munkásosztály anyagi jólétének tekintetéből a legnagyobb mérvű igényeket is kielégíthetik. Az uj törvény életbelépése lassú léptekkel haladt. Nem lehet efelett csodálkozni. Messzeható a változás, amelyet az uj törvény a munkásbiztositás terén előidézett. Ez könnyen érthetővé teszi a kialakulás nehézségeit és késedelmeit. Mindenesetre célszerűbb lett volna először az életbeléptetés összes előfeltételeiről gondoskodni és az életbeléptetést csak azután foganatosítani. Most már azonban rövid idő múlva teljesen készen fog állani az a nagy gépezet, amelynek munkája egy egész országra fog kiterjedni. Most készülnek a gépezet azon nagy szerepre hivatott alkatrészei, amelyek nélkül munkáját alig végezhetné. Egy ilyen alkatrész létesítését célozzák azok az alapszabályok, amelyek megvitatása és elfogadása a jelen közg>űlés feladatát képezi. Az alapszabályokat az áll. munkásbiztositó hivatal által kiadott tervezet nyomán egy szűkebb bizottság dolgozta ki, amelyet az igazgatóság e munkára kiküldött. A közgyűlés hivatása lesz az alapszabályok sorsa felől határozni. Azon hő kívánsága mellett, mondotta az elnök, hogy az alapszabályok majdan minél sikeresebben szolgálják a pénztár érdekeit és a biztosítottak javát, ismételten üdvözölve a közgyűlést, azt megnyitottnak nyilvánította, mely ezután áttért a napirend letárgyalására. Az alapszabály-tervezetet a közgyűlés változatlanul elfogadta. — Városunk és az állami támogatás. A polgármesterek országos kongresszusa tudvalevőleg e hó 26-án tartja ülését. Ezt megelőzőleg f. hó 12-én az előkészítő bizottság ülést tartott, melyen városunkból polgármesterünk és a város főjegyzője vettek részt. A bizottság tárgyalás alá vette a városoknak adandó két milliós állami támogatás kérdését, melynek során elvül kimondotta, hogy legelsősorban azon városok fognak részesülni az állami támogatásban, melyeknek pótadója a leg nagyobb és azok is, pótadójuk arányában.— Ivlámpát a korzóra. Mióta a Széchenyi-tér és Kispiac aszfaltozva vannak s amióta Ívlámpák villamos fénye- teszi vonzóbbá az esti sétát, azóta városunk közönsége mindjobban látogatja a Széchenyi-téri korzót, aminek nemcsak egészségügyi, de társadalmi nagy előnyei is vannak, mit fokozni, elősegíteni, a hatóságnak feladata. A közóhajt tolmácsoljuk akkor, midőn sorainkat a város tanácsához intézzük azon közkérelem kapcsán, h°gy a járásbiróság, avagy a takarékpénztár épülete előtt egy ivlámpát helyeztessen el, mely ha nem is ég addig, mig a többi lámpa, legalább is esti 8 óráig világítsa be az elég sötéten megvilágított utcarészt. — Á közigazgatási bizottság október havi ülését tegnap d. e. tartotta meg. — Az Esztergom megyei gazdasági egyesület f. hó 13-án Párkány községben lódijazást tartott. Kiosztatott állami dijban 600 kor. egyesületi dijban 400 kor. A felhajtás 47 drb. csikós anya kanca és 53 drb. 2—3 éves csikó és 7 drb. mén volt A biráló bizottság élén Gyapay Pál, főispán elnökkel szigorú bírálat alá vette, az elővezetett állatokat s arról győződött meg, hogy megyénk lótenyésztése még nagyon is fejlesztendő. Az első dijat csikós anyakancák után elnyerték: Bajkai József kétyi kis gazda 100 kor. Egyesületi dijat 60 kor. Csomor István nagyölvedi kis gazda. Csikók után első dijat: Sánta András bucsi gazda 80 kor. Szaji István bátorkeszi gazda 50 koronát. Az eljárás befejezte után a biráló bizottságot a főispán a Fürdő vendéglőbe ebédre hivta meg ahol estig kedélyes órákat töltöttek el. — A kis Duna Vízállása az állandó szárazság következtében oly annyira leapadt, hogy vize már nem is folyik, hanem egészen megállott. A kis Dunába ömlő csatornák, a melegen letűző napsugarak a Duna vizét poshadta, immár bűzhödté teszik, s dacára ennek azt látjuk, hogy a mai kolerás, bacillusos és epidemiás világban derüre-borura hordják a kis Duna vizét, nem is sejtve, hogy mily betegségek, nyavalyák kútforrásává válhatik a megromlott viznek használata. Ezen tarthatatlan állapotra illetékes egész ségügyi hatóságunk figyelmét felhívjuk. — Életbiztonság a nánai úton. A pár kány-nánai indóházhoz vezető útnak az a tulajdonsága van, hogy esőben feneketlen sár, száraz időben megmérhetetlen por borítja. Igy jelenleg, midőn a nagy szárazság folytán az út még a kisebb kocsi forgalomnál is állandóan oly porfelhőbe van burkolva, hogy a kocsiforgalom szinte életveszélyessé válik azon. Jó lenne a port lehúzni! — A kamarai illeték emelése- A győri kereskedelmi és iparkamara közgyűlése elhatározta, hogy az 5% kamarai illetéket egy százalékkal felemeli. Kisiparosainkat és kiskereskedőinket ezen fontos határozat nagyon fogja érdekelni, mert őket az egész kamarai intézményből tulajdonképen csak az adófizetés illeti. A kamara az illeték emelést azzal indokolja meg, hogy személyi kiadásai előre láthatólag emelkedni fognak és hogy a tisztviselők helyzetének javítása nincs arányban is közfogyasztási- cikkek szertelen drágaságával. Tehát tisztviselőinek létszámát szaporítani és fizetésüket javítani fogja. Uj szer a molyok ellen, A gondos háziasszonyok legnagyobb rémei a molyok, amelyek sok kárt okoznak és kiirtásuk igen nehéz. Most egy berlini orvos uj szerre akadt a molyok ellen. Ugyanis 30—50 gramm konzervált formaiint fecskendezett be egy szoba aljába, egy moly telepbe s ott többé moly nem mutatkozott